kitüntetés

címke rss

Szijjártó Péter állami kitüntetést adott át a korábbi török külügyminiszternek

Itthon2023.07.20, 20:33

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter "Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozat" kitüntetésben részesítette csütörtökön Budapesten török kollégáját, Mevlüt Cavusoglut, a két ország barátságának elmélyítéséért.

Kémfőnök és túszul ejtett túszmentő is szerepel III. Károly király első születésnapi kitüntetési listáján

Nagyvilág2023.06.17, 09:28

A brit külső hírszerzés vezetője, a világ egyik leghíresebb túszmentője - aki maga is túszejtők fogságába esett -, valamint ukrajnai menekülteket segítő aktivisták szerepelnek a brit uralkodó szombaton ismertetett születésnapi kitüntetési listáján. III. Károly király trónra lépése óta most először részesítette "hivatalos" születésnapja alkalmából elismerésben és a velük járó címekben az erre érdemesnek talált jelölteket.

70 éve hódították meg a Mount Everestet: serpákat tüntettek ki az évfordulón

Life.hu2023.05.30, 13:15

Serpákat és rekorder hegymászókat tüntettek ki hétfőn Nepálban a világ legmagasabb csúcsa, a 8848 méteres Mount Everest első meghódításának 70. évfordulóján.

Megerőszakolta diákját egy év tanárának kinevezett nő

Nagyvilág2023.05.23, 08:11

Nemi erőszak miatt tartóztattak le egy 38 éves matematikatanárnőt, Tracy Vanderhulstot, miután szexuális viszonya volt egy kiskorú fiúval. A sors furcsa fintora, hogy a nő korábban elnyerte az "Év Tanára" kitüntetést.

Kitüntetést kapott a magyar fociválogatottba berobbanó Ádám Martin

Sport2023.03.30, 13:08

Az elmúlt napokban megszerezte első góljait a magyar focilválogatottban Ádám Martin, majd szerdán reggel átvette a Csongrád-Csanád vármegye sportjáért és ifjúságáért járó kitüntetést.

Kutatótársaival Karikó Katalin vehette át a Meyenburg-díjat

Tudomány2023.03.25, 15:18

Kutatótársaival, Özlem Türecivel és Ugur Sahinnal (BioNTech AG és Mainzi Orvostudományi Egyetem) Karikó Katalin, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóprofesszora vehette át a rák elleni vakcinák és immunterápiák továbbfejlesztése terén nyújtott kiemelkedő hozzájárulásáért az idei Meyenburg-díjat - tájékoztatta az SZTE közkapcsolati igazgatósága pénteken az MTI-t.

Galambos Lajos levelet írt Novák Katalinnak: ez áll benne

Life.hu2023.03.17, 13:44

Galambos Lajos nem kerülheti el a börtönt, halasztás iránti kérelmét ugyanis elutasították. Nem adja fel, de a rácsok mögé mindenképpen be kell vonulnia. Lajcsi úgy döntött, minden kitüntetését visszaküldi.

Lantos Csaba: A kormány kitart értékei mellett

Gazdaság2023.03.14, 13:39

A kormány a háború, a világpolitikai átrendeződések és az energiaválság közepette is kitart eddigi értékei mellett, védi a családokat, a munkahelyeket, a nyugdíjakat - mondta az energiaügyi miniszter a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések és miniszteri elismerések átadási ünnepségén, kedden Budapesten.

Állami kitüntetéseket adott át Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter

Gazdaság2023.03.14, 11:40

2023. március 14-én Nagy Márton állami kitüntetéseket adott át az 1848-as forradalom és szabadságharc 175. évfordulójának alkalmából. A díjak átadásában közreműködött a gazdaságfejlesztési miniszter mellett Túri Anikó közigazgatási államtitkár, valamint Fónagy János miniszterhelyettes - írja a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleménye.

Joe Biden felesége kitüntetett egy férfit a nőnapon

8882023.03.09, 13:56

Jill Biden first ladyt és Antony Blinken külügyminisztert szerdán szétkapta az internet népe, amiért a nemzetközi nőnap alkalmából egy argentin biológiai férfit tüntettek ki egy nőknek járó díjjal.