kitermelés

címke rss

Túl sok az olaj, termelést csökkent az OPEC

Gazdaság2008.12.31, 18:00

Az olajtermelés csökkentésének kidolgozására ülnek össze az algériai Oranban az OPEC képviselői. A Bloomberg felmérése alapján a szakértők 2 millió hordóval, avagy 7,3 százalékkal kevesebb kitermelésre számítanak.

Gáz-OPEC-től fél a nyugati világ

Gazdaság2008.12.23, 12:41

A világ 12 gázexportáló országa "Gáz-OPEC" létrehozását tervezi egy moszkvai találkozón. Az elmondások szerint, viszont nem korlátozzák közösen a kitermelést és nem szabnak közös árakat, amitől a nyugati nagy felhasználók rettegnének.

Csökkenő kitermelés, ismét drágul az olaj

Archívum2008.09.10, 09:24

Az előzetes várakozásokra rácáfolva a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamai olajtermelésük napi több mint félmillió hordós csökkentését jelentették be szerda hajnalban véget ért bécsi miniszteri értekezletük után.

Anglia olajért barátkozhat Nigériával

Archívum2008.09.09, 13:12

Nagy-Britannia felajánlotta Nigériának, hogy segít újragenerálozni az energiaszektort, hátha így sikerül fellendíteni a kitermelést, ami akár az olajárak megszelídítését is maga után vonhatja. Gordon Brown és az angol energiaügyi miniszter véleménye azonban meglehetősen eltér a segítség mibenlétét illetően. Nigéria pedig közben tovább háborúzik az olajban gazdag területen.

Uránbányászatra készül a WildHorse

Gazdaság2008.09.08, 16:44

A magyar uránbányászat 1997-ben befejeződött, mert gazdaságtalannak bizonyult a kitermelés. Azóta viszont sokszorosára emelkedett a világpiacon az érc ára, ezért a WildHorse Energy Hungary Kft. vizsgálódni kezdett Magyarországon a bányászat esetleges újraindítására. Az elmúlt napokban önkormányzatokkal egyezett meg az ausztrál érdekeltségű társaság, amely a jövőben rendszeres tájékoztatást ad kutatásairól az érintetteknek.

Azeri olajmezőt adna el a Lulkoil

Gazdaság2008.09.26, 16:38

Az orosz LUKOIL 15 százalékos részt adott el egy azeri part menti kitermelési projektben a francia GdF Sueznek. A kaszpi-tengeri kitermelési tervben a Lukoil partnere a SOCAR azeri nemzeti olajcég.

Száz dollár felé araszol az olajár

Gazdaság2008.09.02, 06:38

Hétfőn több mint 4 dollárral csökkent a kőolaj ára, miután a Gustav hurrikán lanyhulva érte el Louisiana partjait, ezért a kőolaj reggeli drágulásából olcsóbbodás lett. Az oroszok eközben rákapcsoltak a kitermelésben.

Olajfúráshoz tisztogat Észak-Darfúrban Khartúm

Nagyvilág2008.08.15, 18:58

Jelentős hadműveletet indított a szudáni hadsereg Darfúr északi részén. A katonai akció célja - helyi lázadók és elemzők szerint is -, hogy biztosítsák a feltételeket a térség olajkincsének kitermeléséhez. Kínai társaságok már sorban állnak a gazdag olajkinccsel kecsegtető terület megfúrásához.

Földgázra bukkantak Magyarországon

Archívum2008.08.11, 13:20

A JKX Oil and Gas kutatással és kitermeléssel foglalkozó cég földgázra bukkant Magyarországon. A vállalat hétfői közleményében arról számolt be, hogy 1166 méter mélységig fúrtak a Hajdúnánás-1 kútnál, és ennek során három rétegben is találtak földgázt.