Kiss Péter
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Szilvásy György
- Molnár Csaba (politikus)
- Gyurcsány Ferenc
- MSZP
- teszt munkajog
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Több száz milliót fizetett az előző MeH beszédírásra
415 millió forintot fizetett ki beszédek írásáért, rendezvényszervezésért az Orbán-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatal az Euroatlantic Rt-nek. Kiss Péter kancelláriaminiszter képviselői kérésre betekintést enged ezekbe a szerződésekbe - írja a Magyar Hírlap. Stumpf István - Kiss elődje - cáfolja, hogy szabálytalanság történt volna. A cég vezetője szerint a beszédek a teljes öszegnek csupán 0,4 százalékát tették ki, de a cég tevékenységét már tavaly kivizsgálta az informatikai minisztérium, és mindent rendben találtak.
Nem változtatna a MeH létszámán Kiss Péter
Kiss Péter leendő kancelláriaminiszter szerint nem indokolt bővíteni a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) létszámát. Májusban, az új EU-miniszteri poszt létrehozásával pedig úgyis kisebb lesz a MeH. Az esetleges strukturális változtatásokról a leendő miniszter még nem kívánt beszélni az alkotmányügyi bizottság előtt folyó meghallgatásán, mint mondta: 3-4 hétre van szüksége ahhoz, hogy érdemben nyilatkozni tudjon a tárcáról.
Kiss Péter portréja
Kiss Péter a Horn-kormány munkaügyi minisztereként vált országosan ismert politikussá, az Orbán-kormány idején pártja frakcióvezető-helyettese volt. A Medgyessy-kormányban újra megkapta a munkaügyi tárcát. Egyik legfontosabb ígérete szerint meg akarta szüntetni a kényszervállalkozásokat, és ő javasolta a minimálbér adómentessé tételét.
Csak este közlik a miniszterek céges ügyeit
Csak hétfő este teszik közzé a kormánytagok cégeivel, korábbi munkahelyeivel kapcsolatos nyilatkozatokat. Az [origo] összesítése szerint a korábban nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozatok, életrajzok alapján Csillag István mellett Medgyessy Péter, László Csaba, Németh Imre, Kovács Kálmán, Kiss Péter és Bárándy Péter dolgozott magáncégeknél vezető beosztásban vagy rendelezett tulajdonnal nem állami vállalkozásban.
Kiss Péter az új kancelláriaminiszter
Kiss Pétert, a munkaügyi tárca eddigi vezetőjét nevezi ki Medgyessy Péter a Miniszterelnöki Hivatal élére. Kiss Péter ezzel a miniszterelnök helyettese lesz, de a hivataltól az Európai Unióval kapcsolatos ügyeket elveszik.
Burány Sándor lesz az új munkaügyi miniszter
A Pénzügyminisztérium jelenlegi politikai államtitkárát javasolja a munkaügyi tárca élére Medgyessy Péter miniszterelnök. Kiss Péter jelenlegi miniszter ugyanis a Miniszterelnöki Hivatal élére kerül.
Kiss Pétert akarják a szocialisták a MeH élére
Az MSZP hétfő délelőtti elnökségi ülésén összevesztek a tagok azon, hogy ki legyen a Miniszterelnöki Hivatal új vezetője. Kiss Elemér pénteki lemondása után felmerült, hogy Draskovits Tibor, a miniszterelnök kabinetfőnöke kapja a posztot. Az elnökségi ülésről távozó szocialista vezetőktől származó információink szerint a többség nem egy Medgyessyhez, hanem egy párthoz kötődő személyt, lehetőleg Kiss Péter munkaügyi minisztert akarja a MeH élén látni.
Kiss Péter vagyonnyilatkozata - 2003. február
- címkék:
- Kiss Péter
- vagyonnyilatkozat
- Címkefelhő »
Áprilisig 109 ezer új állás keletkezhet
Tavaly szeptemberben 4500 gazdálkodó szervezettől gyűjtött információk alapján a vállalkozások az idén az első negyedévben összesen 70 ezer fős munkaerő-leépítést terveznek, ugyanakkor ezt meghaladó, 109 ezer fős létszám felvételét helyezik kilátásba - közölte Kiss Péter foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter egy pénteki sajtótájékoztatón.
Egységes foglalkoztatási adatbázist hoznak létre
Az idén megkezdik annak az országosan egységes adatbázisnak a kiépítését, amely valamennyi munkavállaló esetében tartalmazza majd a munkaviszonyra vonatkozó adatokat - közölte Kiss Péter foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter. Az adatbázis létrehozására 1,5-2 milliárd forintot szán a szaktárca.