kiskereskedelem

címke rss

Megújult külsővel nyitott ma újra ez a Lidl üzlet

Gazdaság2019.02.07, 12:26

Egy hónappal ezelőtt bezárt a Lidl egyik budapesti áruháza, amelyet azóta felújítottak, majd a mai naptól újranyitottak.

Orosz diszkontlánc szorongatná meg az Aldit és a Lidlt

Gazdaság2019.02.06, 15:35

A napokban nyitotta meg első németországi üzletét az orosz Torgservis, de áruhiány miatt ideiglenesen máris be kellett zárnia. A cég szóvivője szerint a nagy keresletet nem bírta a Lipcsében Mere logó alatt működni kezdő üzlet, az mindenesetre biztos, hogy a beszállítói kapacitást nem sikerült jól méretezni.

Nagyot nőtt a kiskereskedelem forgalma tavaly

Gazdaság2019.02.05, 10:45

2017-ben 5,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, a naptárhatástól megtisztítva a növekedés 5,7 százalék volt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A Tesco tagadja, hogy boltokat zárnak be Magyarországon

Gazdaság2019.01.29, 13:45

A Tesco Magyarországon nem tervezi boltok bezárását, az áruházlánc a jövőben is folytatja az intenzív befektetést áruházaiba – közölte a Tesco-Global Áruházak Zrt. az MTI-vel. Az áruházlánc ezzel cáfolja a  sajtóban megjelent híreket, amelyek szerint üzletek bezárása és elbocsátások jöhetnek a hazai piacon.

Kiderült, mennyi bért fizetnek a hazai üzletláncok

Gazdaság2019.01.21, 16:53

Felpörögtek a béralkuk a kiskereskedelemben. Hiába emelt az Aldi tavaly év végén látványosan nagyot, a legtöbbet még mindig a Lidl fizeti - amennyiben csak a teljes munkaidős kezdő fizetéseket nézzük - figyelmeztet a blokkk.com. Mutatjuk, ki mennyit emelt!

Brutális, 10 ezer fős leépítés jöhet a divatcikk-kereskedő üzletláncnál

Gazdaság2019.01.17, 09:20

Az élelmiszer-kiskereskedő láncok többsége remek ünnepi szezont tudhat magáénak Angliában, ám nem minden nagy bolthálózatot fogadtak kegyeikbe a vevők a karácsonyi időszakra készülődve. Az Independent úgy tudja, a korábban Magyarországról már kivonult Debenhams annál is több üzletét zárhatja be, mint amennyit hivatalosan jelez a vállalat.

Kiderült, hány új vásárlót nyert tavaly az IKEA

Gazdaság2019.01.16, 12:56

Az IKEA Magyarország nettó árbevétele 23,3 százalékkal, 75,5 milliárd forintra nőtt a szeptember 1-től augusztus 31-ig tartó 2018-as pénzügyi évben az előzőhöz képest – olvasható a svéd lakberendezési vállalat közleményében.

Idén is letarolta Japánt a zsákbamacska-őrület

Gazdaság2019.01.11, 13:09

A japánok nagy része erősen indítja az új évet: több ezer társával együtt, órákon át áll sorban azért, hogy bevásárolhasson a „szerencsetáskákból”, magyarul inkább: zsákbamacskákból. A BBC beszámolója szerint idén is egymást taposták az emberek annak reményében, hogy így fillérekért jutnak valamilyen értékes termékhez.

Novemberben is sokat vásároltak a magyarok

Gazdaság2019.01.07, 11:40

Tavaly novemberben a nyers adat szerint 5,3 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 5,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi üzletek forgalma az egy évvel korábbihoz mérve - jelentette hétfőn első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ez az egy évvel ezelőtti erős bázis hatására némi lassulást mutat az előző hónapban mért 6,4, illetve 5,5 százalékos növekedéshez képest.

Vasárnaptól bezár egy Lidl-üzlet

Gazdaság2019.01.04, 11:24

Rövid időre bezár a Lidl egyik budapesti áruháza, amelyet felújítanak, majd ezt követően újranyitnak.

Nagy dobásra készül az IKEA Magyarországon

Gazdaság2019.01.04, 11:04

Használtbútor-programot indít idén Magyarországon is az IKEA, a szolgáltatás Csehországban és Szlovákiában már működik.

Fontos változás az IKEA-nál, mutatjuk, mire számítsanak a vásárlók

Gazdaság2019.01.02, 17:29

A vállalat 2019. január 6-tól módosítja az IKEA áruházak vasárnapi nyitvatartását.

Magyar kiskereskedelem: élen Európában

Gazdaság2018.12.18, 15:55

Európa-szerte stabil a kiskereskedelem teljesítménye: a kontinens 2018 harmadik negyedévi 3,7 százalékos bővüléséhez a töretlen fogyasztói bizalom és az alacsony infláció is hozzájárult. Ehhez az eredményéhez képest a magyar kiskereskedelem több mint kétszer gyorsabb ütemben, 7,6 százalékkal bővült a vizsgált időszakban, ezzel tartja bérelt helyét a top háromban: csak Törökországban és Finnországban regisztrált magasabb forgalmat a a Nielsen piackutató intézet Growth Reporter című, negyedévenkénti európai elemzése.

A visszaküldött áruk egyre nagyobb üzlet az USA-ban

Gazdaság2018.12.13, 16:14

Tavaly az amerikaiak 351 milliárd dollárért vásároltak olyan termékeket, amiket korábban valaki megvásárolt majd visszavitt – állítja a Nemzeti Kiskereskedelmi Szövetség.

Bojkottálják az önkiszolgáló kasszákat

Techbázis2018.12.10, 13:14

A vásárlók szerint munkahelyek szűnhetnek meg miattuk.

Megugrott a vásárlási kedv, többet költünk élelmiszerre

Gazdaság2018.12.05, 10:32

Októberben a kiskereskedelmi üzletek forgalma a nyers adat szerint 6,6 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 5,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. Az adatok a forgalom növekedésének gyorsulását jelzik a szeptemberi 5,4, és különösen a 4,4 százalékos kiigazított adathoz képest - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Teljesen megváltozhatnak az amerikai plázák

Gazdaság2018.12.04, 12:35

Az Egyesült Államokban akár néhány éven belül teljesen átalakulhat a bevásárlóközpontok bérlői összetétele. Az online kereskedelem térhódításának hatására ismert kiskereskedelmi láncok sorra zárhatják be üzleteiket, helyükre pedig e-kereskedelmi márkák költözhetnek. Ez a folyamat hamarosan Magyarországon is éreztetheti a hatását.

A jövő innovációját vezeti be az Auchan

Gazdaság2018.11.27, 16:11

A blokklánc-technológián alapuló megoldások egyre nagyobb szerepet játszanak a nemzetközi élelmiszerbiztonságban. Ennek komoly hazai vonatkozása is van, hiszen az Auchan magyar fejlesztői háttér felhasználásával indít el egy öt országra kiterjedő projektet.

Nagy változtatásokra készül az IKEA Magyarországon

Gazdaság2018.11.26, 16:33

Felgyorsítja átalakulási folyamatát az Ingka Csoport (Ingka Holding B.V. és közös vezetésű vállalatai), növelve befektetéseit új és meglévő IKEA áruházaiba és a kiszolgáló központjaiba. Emellett városközpontokban jelenik meg és jelentősebb hangsúlyt helyez online kereskedelmi felületére – közölte a társaság az Origo érdeklődésére. Régiónkban is jelentős változtatásokat hajtanak végre.

Katasztrófához közelít Kína?

Gazdaság2018.11.23, 12:14

A kínai fogyasztók költési kedve már nem a régi. Annak ellenére, hogy az általános kínai állampolgár pénzügyei rendben vannak, rengetegen tartalékolnak, ugyanis a jövőt elég bizonytalannak találják – állapítja meg a McKinsey tanácsadó cég átfogó tanulmánya.

Logisztikában fejleszt a MediaMarkt Magyarországon

Gazdaság2018.11.21, 14:57

A háztartás- és szórakoztató elektronikai áruházakat üzemeltető MediaMarkt 18800 négyzetméter raktárkapacitás bérbe vételéről kötött szerződést a BILK Logisztikai Nyrt.-vel. A kiskereskedelmi lánc új áruházak nyitását tervezi a közeljövőben Magyarországon, és az új létesítménynek ezek áruellátásában is szerepet szán.

Minden rekord megdőlhet a karácsonyi szezonban

Gazdaság2018.11.12, 16:00

Rendkívül optimisták az idei karácsonyi ajándékozási szezonnal kapcsolatban az Egyesült Államokban: az előrejelzések alapján a forgalom első alkalommal átlépheti a bűvös, 1000 milliárd dolláros határt. Az eMarketer prognózisa szerint 2011 óta most növekedhetnek a legnagyobb mértékben az amerikaiak által ajándékokra fordított kiadások.

Alibaba: nincs mese, ez a valóság

Gazdaság2018.11.09, 16:07

Ezekben a napokban szinte minden a kínai online kiskereskedelmi óriásvállalatról, az Alibabáról szól. A társaság a héten publikálta friss, negyedéves eredményeit. Emellett vasárnap lesz  a céghez köthető Szinglik Napja nevű akciós vásárlási nap, amikor jelentős árkedvezményeket kínálnak a fogyasztóknak. A világ pénzpiacain mindenütt felfokozottak a társasággal kapcsolatos várakozások.

Csirketollakat találtak a Szlovákiából érkezett virsliben

Gazdaság2018.11.08, 11:01

Madártollat találtak egy Szlovákiából behozott virsliben, az esetről azonnal bejelentést tettek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih). A Nébih már értesítette az illetékes szlovák hatóságot, hogy az előállítónál tegyék meg a szükséges intézkedéseket – értesült a Magyar Idők.

Kenyérből főz sört ez az üzletlánc

Gazdaság2018.11.07, 13:03

Az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem új módját fejlesztette ki a Spar. Ausztriában a cég társult egy sörfőző üzemmel, ahol az Interspar pékségében sütött, ám nem értékesített kenyerekből főznek sört.

Kivételes helyszínen nyit üzletet az Aldi

Gazdaság2018.11.05, 13:10

Üllőn nyitja következő boltját az Aldi, ott, ahol az egyik legnagyobb konkurensnek, a Lidlnek nincs üzlete – írja a Napi.hu. Azért akad elég versenytárs, a településen már ott van a Coop, a Tesco, a Spar és a Penny.

2500 dolgozójától válhat meg a kiskereskedelmi lánc

Gazdaság2018.10.29, 18:11

Óriási a verseny a brit kiskereskedelmi láncok között, melyek egyre nehezebb helyzetbe kerülnek az Aldi és a Lidl növekvő piaci részesedése miatt. A négy nagy angol cég közül most az Asda jelentette be, hogy rengeteg dolgozójától kénytelen megválni.

Ezt most nagyon megcsinálta a dm

Gazdaság2018.10.26, 13:23

25 éves Magyarországon a dm, 2018-ban forgalma átlépte a 100 milliárd forintot. Ezzel több mint 10 százalékos forgalmi növekedést ért el a tavalyi év azonos időszakához képest, írja Origóhoz eljuttatott közleményében a drogérialánc.

1,5 milliárd forintot költöttek erre az Intersparra, mutatjuk, melyikre

Gazdaság2018.10.25, 18:19

A Spar több mint 1,5 milliárd forintot fordított a korábbi Europarkban található hipermarket modernizálására. A bevásárlóközpont, átalakítást és felújítást követően, Shopmark néven nyitott újra.

Átadták a főváros megújított bevásárlóközpontját

Gazdaság2018.10.25, 16:55

Teljes átépítés után új névvel és kibővült bérlői körrel ma megnyitott a 24 ezer négyzetméteres Shopmark, Kispest egyik legnagyobb bevásárlóközpontja. A pláza korábban Europark néven működött.

Balesetveszélyes terméket hív vissza az Aldi

Gazdaság2018.10.18, 16:29

Balesetveszélyes az Aldiban árult fészekhinta, ezért a cég az értékesítését felfüggesztette, a már eladott termékeket pedig visszahívja.

Tovább nőtt az Aldi és a Lidl piaci részesedése

Gazdaság2018.10.17, 11:42

Tovább növelte részesedését a brit kiskereskedelmi piacon az Aldi és a Lidl, miközben hagyományosan meghatározó helyi láncok pozíciói romlottak - írja az Independent a legfrissebb elemzői jelentés alapján.

Kik profitálhatnak a legtöbbet az új királyi gyermekből?

Gazdaság2018.10.17, 11:37

A napokban közölte a világsajtó a hírt, hogy Meghan Markle, Harry herceg felesége gyereket vár. A korábbi tapasztalatok alapján máris beindultak a találgatások, hogy milyen hatással lehet az üzleti életre Nagy-Britanniában az újabb királyi gyermek érkezése?

Csődben az áruházlánc

Gazdaság2018.10.15, 15:39

Csődvédelmet kért hétfőn a Sears Holdings amerikai kiskereskedelmi vállalat, amely néhány évtizede még az Egyesült Államok piacvezető üzletlánca volt, de mostanra, az internetes vásárlás korszakában elsorvadt.

Ilyen nincs, és mégis van: adó bevezetését javasolja a Tesco-vezér

Gazdaság2018.10.09, 12:12

A Tesco vezére, Dave Lewis, "Amazon adó" bevezetését javasolja, amellyel az online kiskereskedelem értékesítését sújtana az állam - írja a The Guardian.

Taroltak az Aldi termékei

Gazdaság2018.10.09, 11:54

Az Aldi Magyarország termékeit összesen öt kategóriában díjazták a PPH Média Élelmiszer magazinja által első alkalommal meghirdetett Mentes-M versenyen. Az összes pályázó közül az Aldi kapta a legtöbb díjat. Az áruházlánc kínálatában megtalálható laktózmentes tej és vaj, gluténmentes lapkenyér, szénhidrátcsökkentett cipó és szénhidrátcsökkentett proteinszelet vívta ki az elismerést.

3000 tonna marhahús lehet fertőzött, kitört a szalmonella botrány

Gazdaság2018.10.05, 11:46

Mintegy 3000 tonna, a kiskereskedemi forgalomba már bekerült marhahúst hívnak vissza az USA-ban - jelenti az Independent.

Újabb áruházakkal bővít az Aldi, mutatjuk, hol!

Gazdaság2018.10.05, 10:16

Tovább bővíti az Aldi magyarországi hálózatát: az öt új üzletből négy már meg is nyílt. Az üzletlánc ezáltal mintegy 100 új munkahellyel járul hozzá a hazai foglalkoztatás bővítéséhez.

Beszakadt a Tesco-részvények árfolyama

Gazdaság2018.10.03, 16:22

Rég nem látott mélyrepülésbe kezdtek a Tesco részvényei a londoni értéktőzsdén: 8-10 százalék körüli mínuszban tartózkodnak, miután a társaság a várakozásoktól némileg elmaradó eredményről adott számot. Ekkora esést a cég papírjai 2016 júliusa óta nem szenvedtek el. A társaság ma tette közzé friss üzleti beszámolóját, amely szerint főleg Közép-Európában estek vissza az eladások.

Így osztották meg az IKEA-örökséget

Gazdaság2018.10.03, 10:45

Az IKEA svéd lakberendezési áruházlánc januárban elhunyt alapítója 1,24 milliárd korona (38,57 milliárd forint) magánvagyont hagyott hátra, ennek felét négy gyermeke örökli egyenlő arányban, a másik felét közérdekű célra fordítják - derül ki a svéd adóhivatal most nyilvánosságra került dokumentumaiból.

KSH: erős hónapot zárt a kiskereskedelem augusztusban

Gazdaság2018.10.03, 09:51

Augusztusban a kiskereskedelmi forgalom 6,3 százalékkal, a naptárhatással kiigazítva 6,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a júliusi 5,4, illetve 5,3 százalékos emelkedés után - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kávézót nyitott a Mol Budapesten

Gazdaság2018.09.28, 13:28

A Mol 2030-ig szóló üzleti stratégiája alapján kiemelten kezeli a fogyasztói szolgáltatások fejlesztését, a kávézó megnyitásával a vállalat kilépett a töltőállomások keretei közül.

Így akadályozzák meg az élelmiszer-mérgezéseket az üzletláncok

Gazdaság2018.09.26, 13:35

Az amerikai kiskereskedelmi óriáscégek a blockchain technológia alkalmazásával szeretnék elérni, hogy az üzleteikben esetlegesen felbukkanó fertőzött élelmiszereket minél hamarabb kivonhassák a forgalomból.

Egyre durvul a küzdelem a hirdetési piacon

Gazdaság2018.09.20, 15:49

Az Amazon friss piackutatási adatok szerint a harmadik helyen áll az online hirdetési piacon, ám közelít a két éllovashoz, a Google-hoz és a Facebookhoz.

Az Amazon átlépett egy álomhatárt: innen már csak lefele vezet út?

Gazdaság2018.09.16, 09:53

Az amerikai e-kereskedelmi óriás nemrég átlépett egy álomhatárt, a cég alapítója, Jeff Bezos pedig a leggazdagabb emberré vált a Földön. A garázscégként, könyveladásokkal kezdő vállalat növekedési pályája igen hasonló egy korábban szintén hatalmas eredményeket elérő amerikai cégéhez, a Walmarthoz.

A jövő héten startol a Tesco új bolthálózata

Gazdaság2018.09.12, 11:54

A The Guardian híradásából kiderül, most már biztosra vehető, hogy a Tesco jövő héten megnyitja új kiskereskedelmi láncának üzleteit.

Hasított a kiskereskedelmi forgalom júliusban

Gazdaság2018.09.05, 10:55

A kiskereskedelmi forgalom júliusban 5,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a naptárhatással kiigazítva 5,3 százalékos volt a növekedés – jelentette első becslése alapján szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Évtizedes csúcson a kiskereskedelmi óriás

Gazdaság2018.08.17, 10:12

Talán visszatérnek a régi szép idők a kiskereskedelemben világszinten az első helyen álló egyesült államokbeli Walmartnál, amely az éves árbevételt tekintve az élen áll a Forbes magazin által a világ legnagyobb cégeiről összeállított toplistán. A társaság forgalma ugyanis – egy gyengébb időszakot követően - az idei második negyedévben évtizedes csúcsra ugrott.

Az Aldi most egy hatalmas piacon győzné le versenytársait

Gazdaság2018.08.09, 20:40

Az Aldi mélyreható változásokat tervez egyesült államokbeli üzleteiben. Egyrészt felújítja a már működő egységeket, emellett számtalan újat is épít. Másrészt a diszkontlánc olyan mértékben átszabja termékkínálatát, amire történetében eddig még soha nem volt példa. Az áruházakban még több friss áru, organikus, vegetáriánus és vegán étel lesz kapható.

Kiderült, mennyit fizetnek a kiskereskedelmi láncok

Gazdaság2018.08.09, 14:11

A Blokk.com összehasonlította a kiskereskedelemben dolgozók bérét. Az egyik legfontosabb megállapítás, hogy ezen a téren magyar láncok is szorongatnak multinacionális áruházakat. Az Euronics például hasonló bért ad, mint a Decathlon vagy a Penny Market. A CBA-s Krupp és Társa nagyjából annyit fizet alkalmazottainak, mint a Tesco. Vannak, ahol 200 ezer forint alatti béreket kínálnak. A lista első és utolsó helyezettje között a különbség 150 ezer forint.

A Spar hatalmas dolgot vitt véghez tavaly

Gazdaság2018.08.06, 12:35

A Spar Magyarország Kft. egész működésére jellemző a környezettudatosság, a hulladékkezeléstől a logisztikán át a reklámtevékenységig. A vállalat az újrahasznosítás terén jelentős eredményt ért el: tavaly a hulladékkibocsátási mennyiségének 404 százalékát gyűjtötte vissza és gondoskodott az anyagában történő felhasználásáról.

Légkondis áruházban is aludhatnak a vevők Finnországban

Gazdaság2018.08.04, 07:27

Akkora a meleg Finnországban, hogy éjszakai alvásra megnyitja légkondicionált üzletét egy kiskereskedelmi lánc.

Tovább tart a magyarok vásárlási kedve

Gazdaság2018.08.03, 11:23

Júniusban a kiskereskedelmi üzletek forgalma a naptárhatástól megtisztítva 6,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét, ezzel az első féléves növekedés 6,9 százalékos lett – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Ez elképesztő húzás a Tescótól

Gazdaság2018.07.23, 16:07

Új üzletláncot hoz létre a legnagyobb brit kereskedelmi lánc, a Tesco azért, hogy visszaszorítsa gyorsan terjeszkedő riválisait, az Aldit és a Lidlt. Az angoloknál szeptemberben startolhat el az új formátum, a tervek szerint 60 egységet nyitnak - írja a The Guardian.

Újabb meglepetés a Tescótól

Gazdaság2018.07.20, 11:51

A Tesco új saját márkás készételeket vezet be közép-európai hálózatában. Az újdonságok egy igazán trendi termékvonalat jelenítenek meg az áruházlánc választékában.

A foci-vb a brit gazdaságnak is lendületet ad

Archívum2018.07.11, 14:58

Két, viszonylag ritka tényező együttállása támogathatja meg a brit gazdaságot ezen a nyáron. A szigetország labdarúgó válogatottja ugyanis a legjobb négy közé menetelt a világbajnokságon, miközben szokatlanul meleg van az országban. Ezek pedig együtt erősen serkentik a britek fogyasztását.

Az egész ország a boltokat járta májusban

Gazdaság2018.07.03, 10:25

A kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 7,2, naptárhatástól megtisztítva 7,8 százalékkal haladta meg májusban az előző év azonos időszakit - közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Több tízezer forintos béremelés az egyik áruházláncban

Gazdaság2018.06.29, 15:29

Az éves tihanyi konferenciáján jelentette be az Euronics Műszaki Áruházlánc, hogy megemeli értékesítő és hitelügyintéző kollégái bérét.

A Tesco-vezér az online kereskedőket hibáztatja a csökkenő forgalomért

Gazdaság2018.06.11, 10:32

Dave Lewis, a Tesco vezérigazgatója szerint, az üzleti ingatlan adók emelése bizonyos vállalatok számára "egyenlőtlen játékteret" eredményezett, valamint a legnagyobb fenyegetésnek az online áruházak térnyerését tartja.

Erős lesz a nyári szezon a kiskereskedelemben

Gazdaság2018.06.07, 15:24

Erős nyári szezonra számítunk a kiskereskedelemben – mondta a Magyar Időknek Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára rámutatott: több nagy áruházlánc külön készül a nyárra boltnyitással, -fejlesztéssel, illetve például az online kiszállítás kiterjesztésével a Balaton kedvelt részein, erre az egész évben, illetve már a tavalyi nyár során tapasztalt keresletnövekedés alapján fektetnek nagyobb hangsúlyt.

A boltok éve volt a tavalyi Magyarországon

Gazdaság2018.06.01, 13:06

A diszkontok másfélszeresére növelték piacukat öt év alatt, a kiskereskedelmi növekedésnek felét pedig ezek a láncok adták 2017-ben - írja a Blokkk.com.

Már 230 ezernél tetőzik a diákmunkások havi bére a kiskereskedelemben

Gazdaság2018.05.30, 08:05

A munkaerőhiány fellőtte a béreket is, főként a hiányszakmákban. De a bérek emelkedése csak egy következmény, hiszen eleve munkaerő-keresletről beszélünk. Ez a fogalom a diákmunkások között a korábbi években jórészt ismeretlen volt, sok diák nehezen talált munkát magának nyáron.

Több száz üzlet akadt fenn az adótraffipaxon

Gazdaság2018.05.28, 07:27

Sok üzlet futott bele a Nemzeti Adó- és Vámhivatal feketegazdaság ellen alkalmazott új módszerébe, az "utólagos adótraffipaxba", mert több éve nem adott be adóbevallást, vagy akár tizenötmillió forinttal is kevesebb bevételt vallott be, mint amennyit az online pénztárgépek adatai szerint kellett volna - értesült a Magyar Idők az adóhatóságtól.

Ez a csapat a városi csomagszállítást reformálja meg

Gazdaság2018.05.15, 14:30

A Start it @K&H inkubátor ViddL csapata döntős lett a PowerUp! közép-európai energetikai versenyen. A hazai startup online rendszere a futárszolgálatoknál olcsóbb, igények szerinti szállítást és gyors, egyszerű csomagfeladási lehetőséget kínál, új utat nyitva ezzel a városon belüli csomagszállításban.

Hároméves csúcson a kiskereskedelmi forgalom

Gazdaság2018.05.04, 10:58

Márciusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adat szerint 8,5, naptárhatástól megtisztítva - főként a húsvéthatás miatt - 7,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakát - jelentette pénteken első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal

Ennyibe került a Keleti Szörny februári portyája

Gazdaság2018.04.05, 12:44

Sokba került a brit kiskereskedelemnek a hosszantartó, szokatlanul hideg és télies februári időjárás. Az Egyesült Királyságra, különösen annak északi területeire lecsapó, hóviharral, állandósult fagyokkal járó, késő téli meteorológiai jelenség, a „Beast from the east”, azaz a „Keleti Szörny", alaposan visszavetette a vásárlói kedvet.

Saját diszkontláncot indíthat a Tesco

Gazdaság2018.03.27, 10:57

Gőzhengerként terjeszkedik a két német hátterű áruházlánc, a Lidl és az Aldi az Egyesült Királyságban. A négy helyi kiskereskedelmi láncnak - a Tesco, a Sainsbury's, az Asda és a Morrisons - alaposan oda kell figyelnie a konkurensek lépéseire, ha nem akarják piaci részesedésük jelentős csökkenését.

Az áruházak lehetnek a jövő legnépszerűbb randihelyszínei

Gazdaság2018.03.12, 14:08

A webáruházak növekedése és a házhoz szállító szolgáltatások erősödése miatt egyre kevesebben járnak boltokba. A jelenség miatt akár a boltok negyede is bezárhat a közeljövőben. A trend miatt a kiskereskedelmi láncok lépéskényszerbe kerültek, és igyekeznek visszacsábítani a vevőket a boltokba.

VR-ban látogatható boltot nyitna a Walmart?

Techbázis2018.02.06, 18:41

Megvásárolta a Spatialand startupot a kiskereskedelmi lánc.

4,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

Gazdaság2018.02.05, 10:53

A decemberi 4,7 százalékos növekedéssel együtt a kiskereskedelmi forgalom a tavalyi egész évben is 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A naptárhatástól megtisztított adatok szerint 2017 decemberében 5,9, az elmúlt év egészében 4,8 százalékos volt a kiskereskedelmi forgalom növekedése, ami megegyezik az előző év növekedési ütemével - jelentette első becslése alapján hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal.

A gyenge eredmények késztetik változtatásra a ruházati láncot

Gazdaság2018.02.02, 11:11

Mintegy 170 boltját zárja be a H&M kiskereskedelmi üzletlánc idén. A menedzsment a döntését a vártnál rosszabb eredményekkel indokolta. A bezárásokkal együtt párhuzamosan azonban új koncepcióval indítanak egy másik hálózatot.

Segítség érkezhet a kisebb vidéki kereskedőknek

Gazdaság2018.01.29, 19:32

Adókönnyítéssel vagy más közvetlen támogatással segíthetik a jövőben azokat a kisvállalkozásokat, amelyek a kétezer főnél kisebb lakosságú települések napi fogyasztási cikkekkel való ellátásában vesznek részt. Aránytalan versenyhelyzetet teremt ugyanis, hogy az ágazati béremelésekkel járó költségek kigazdálkodása jobban megterheli a kisebb kereskedőket, mint a tőkeerősebb piaci szereplőket. A Coop-üzletek tömeges bezárásáról azonban – a sajtóhírekkel ellentétben – szó sincs.

53 hónapja nő a kiskereskedelmi forgalom

Gazdaság2018.01.08, 10:40

A kiskereskedelmi forgalom 53 hónapja nő, novemberben a nem élelmiszerjellegű termékeknél megfigyelhető egy viszonylag nagy, 10,2 százalékos, dinamikus emelkedés, amely az ünnepek hatásának tudható be - mondta Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Kockázatok iparági szinten a magyar gazdaságban

Gazdaság2018.01.04, 14:48

A hazai gazdaság növekedése a kedvező globális környezetben 2018-ban is megmarad, jövőre 3,5-4 százalék közötti GDP növekedést várhatunk, ami uniós szinten kifejezetten jó eredmény, a régióban azonban már koránt sem kimagasló.

Embereit kéri új munkaerő bevonására a Tesco

Gazdaság2017.12.21, 14:51

A kiskereskedelemben a diákok és nyugdíjasok foglalkoztatásával, folyamatos munkaerő felvétellel, illetve úgynevezett toborzási bónusszal próbálják enyhíteni a munkaerőhiány negatív hatásait az ünnepi időszakban, különösen a karácsony előtti napokban.

Ezekkel a feltételekkel vihető vissza a karácsonyi ajándék

Gazdaság2017.12.18, 12:21

Üzletben vásárolt hibátlan termék cseréjét vagy vételárának visszatérítését a vásárló nem követelheti meg a kereskedőtől – figyelmeztet a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete (FOME) és a CP Contact. A gyakorlatban az üzletek többsége mégis önként vállalja a rossz méretű, duplán megvásárolt vagy egyszerűen csak nem szimpatikus termékek visszavételét. Igaz, ennek feltételei boltról boltra alapvető eltéréseket mutatnak. Az eligazodást a CP Contactnak a FOME megbízásából 50 hazai üzletlánc körében elvégzett kutatása igyekszik segíteni.

Támogatni kell a magyar kiskereskedelmet

Gazdaság2017.12.07, 07:23

A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) szerint haladéktalanul vissza kell fordítani azt a folyamatot, amelyben évek óta csökken a magyar vállalkozások piaci jelentősége a kiskereskedelemben - írja a Magyar Idők.

A kiskereskedők új módszerrel igyekeznek boltjaikba csábítani vásárlóikat

Gazdaság2017.11.28, 07:21

A kiskereskedők karácsony idején jelentős harcot vívnak a vásárlók kegyeiért, és komoly lépéseket tesznek, hogy saját üzletükbe csábítsák vevőiket. Ehhez a kulcs az üzletben való élmény, az ingyenes ajándékok, élelmiszer és a várakozás megváltoztatása.

Az üzletek zenéjét is a vásárlók hangulatához lehet igazítani

Gazdaság2017.11.27, 11:41

A kiskereskedők arcfelismerő rendszert használnak, hogy vásárlóik adatait összegyűjtsék. Az ügyfél nemének, korának és etnikumának azonosításával nyomon követhető a vásárló hangulata és szokása - mondja Mark Lunt, a Jardine OneSolution (JOS) csoportigazgatója.

Négy év után csökkent a magyar üzemanyag-fogyasztás

Gazdaság2017.11.23, 10:15

A KSH bemutatta a szeptemberre vonatkozó kiskereskedelmi forgalomra vonatkozó adatokat. Az első becslésnél jobb adat érkezett, az élelmiszerek kereskedelme dobta meg a vásárlásokat. Négy év után először csökkent az üzemanyag-fogyasztás Magyarországon.

A webáruházak már nem akarják átverni a fogyasztót

Gazdaság2017.10.30, 15:32

Jelentősen csökkent azon webáruházak aránya, amelyek visszaesőként követtek el fogyasztóvédelmi jogsértést: 14 százakékra a korábbi 54-ről. A javulás az elektronikus kereskedelem fogyasztóvédelmi ellenőrzéseit szigorító, tavaly decemberben elfogadott törvénymódosításnak köszönhető - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Akar ön Walmart-beszállító lenni?

Gazdaság2017.10.26, 11:21

Elindult az Open Doors America elnevezésű kereskedelmi program, vagyis bármelyik kkv lehet az amerikai Walmart beszállítója - ha átmegy az ötlépcsős rostán. A programot egy üzleti tanácsadó cég, a Webprimed indította el Magyarországon, amely egyebek mellett a Walmart számára keres beszállítókat.

Veszélyben a karácsonyi szezon a kereskedelemben

Gazdaság2017.09.15, 06:09

Alááshatja a karácsony előtt várható jelentős forgalmat az áruházakban, hogy egyre több láncnál kiderül, a más ágazatokhoz képest alacsony bérek miatt súlyos a létszámhiány - írta a Magyar Idők.

KSH: 4,1 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom

Gazdaság2017.09.05, 09:24

Júliusban a kiskereskedelmi üzletek forgalma 4,1 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Jön a kiskereskedelmi intézkedéscsomag

Gazdaság2017.09.05, 06:05

Lázár János levélben biztosította a Tescónál sztrájkkészültséget hirdető szakszervezetet: a kormány támogatja a dolgozók törekvéseit, és szükségesnek tartja a bérek, illetve a létszám megfelelő rendezését - írja keddi számában a Magyar Idők. A laphoz eljutott levél szerint ősszel újra a parlament elé kerülhetnek olyan javaslatok, amelyek a kormány 2010-ben megkezdett kereskedelempolitikáját folytatják.

Idén is folytatódik az uniós kiskereskedelmi forgalom növekedése

Gazdaság2017.08.11, 14:24

A csökkenő munkanélküliség és a jövedelemszintek emelkedése áll a vásárlóerő növekedése mögött az Európai Unió 28 tagországában. Ezen belül is figyelemreméltó Közép- és Kelet-Európa erősödése. Bár a kontinens számos országában még mindig van deflációs hatás, 2017 az enyhe infláció éve lesz – többek között ezek is kiderülnek a Gfk Hungária 32 országra kiterjedő, a kiskereskedelem elemzésére fókuszáló friss jelentéséből.

Már a kínai turistákra sem számíthat a világ

Archívum2017.08.03, 12:32

A kiskereskedelmi vásárlások csökkenést mutatnak a kínai turisták prioritási listáján. A világ második legnagyobb gazdaságának utazói ugyanis egyre inkább étkezésre és városnézésre költik a pénzüket.

A vártnál kisebb mértékben nőtt a kiskereskedelmi forgalom Németországban

Gazdaság2017.07.31, 09:26

A vártnál kisebb mértékben növekedett a kiskereskedelmi forgalom Németországban, júniusban. Éves viszonyításban gyengébb, de havi szinten viszont erősnek mondható a növekedés.

Tovább nőtt az üzemanyag forgalma az elmúlt félévben

Gazdaság2017.07.27, 17:22

Tovább bővült a benzin és a gázolaj kiskereskedelmi forgalma az idei első fél évben 2016 azonos időszakához képest - mondta Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség, a MÁSZ főtitkára.

Kormányzati beavatkozást kérnek az áruházi dolgozók

Itthon2017.07.10, 06:11

Szeptemberben ismét napirendre kerülhet a kötelező minimumlétszám előírása a kiskereskedelmi üzletekben, a fokozódó munkaerőhiány miatt a folyamatosan bővülő eladások során ugyanis akadozhat az ellátás a napi fogyasztási cikket kínáló láncoknál - értesült a Magyar Idők.

Belehúzott a kiskereskedelem

Gazdaság2017.05.23, 10:05

A kiskereskedelmi forgalom főként a húsvét miatt 5,4 százalékkal nőtt márciusban az előző évhez képest, jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A csomagküldő szolgálatok forgalma tíz százalék körüli bővülést mutat.

Hiába a magasabb bér, kevesebb a dolgozó a kisboltokban

Gazdaság2017.05.22, 16:32

Hétezerrel kevesebben dolgoztak a bolti kiskereskedelemben idén az első negyedévben, mint 2016-ban átlagosan. Annak ellenére csökkent a létszám, hogy közel ötödével emelték a boltokban a bért egy év alatt, bár az emelés nagyobb része még a tavalyi évre esett.

Jelentősen emelkedett a boltok forgalma márciusban

Gazdaság2017.05.04, 09:55

A Központi Statisztikai Hivatal szerint 2017 márciusában 3,6 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi üzletek forgalma. A naptárhatástól megtisztítva még kedvezőbb adatokat kapunk, mert a húsvét idén áprilisban volt.

Csődhullámtól szenved az amerikai kiskereskedelem

Archívum2017.04.26, 14:29

Rekord léptékben jelentenek csődöt az amerikai a kiskereskedelmi láncok, ahogy egyre nagyobb nehézséget okoz felvenni a versenyt a gyorsan terjedő online vásárlással.

Varga megerősítette: nem módosítják a kiskereskedelmi törvényt

Gazdaság2017.04.20, 13:21

Egyelőre nincs tervben a kiskereskedelmet érintő jogszabályok módosítása, ahhoz további egyeztetésekre van szükség.

A kormány nem módosítja a kereskedelmi törvényt

Gazdaság2017.04.19, 13:25

Nem nyújtja be a parlamentnek a kormány a kereskedelmi törvény módosítását, mivel többek között a magyar kereskedőket is hátrányosan érintené a jogszabály megváltoztatása.

Forradalom előtt áll a házhoz szállítás piaca

Gazdaság2017.03.16, 17:42

Az Egyesült Államokban robbanásszerűen bővül a friss élelmiszereket házhoz szállítására szakosodott piac. Az egyik ilyen cég, az Instacart most esett át egy jelentős tőkeemelésen, a szektorban óriási üzletet lát az Amazon és a Google is.

4,7 százalékkal nőtt a boltok forgalma

Gazdaság2017.03.03, 11:57

Januárban a kiskereskedelmi üzletek forgalma 4,7, naptárhatástól emelkedett az eegy évvel ezelőtti adatokhoz képest - jelentette az első becslés alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Nem sokat spóroltunk novemberben

Gazdaság2017.01.06, 11:35

A kiskereskedelmi forgalom novemberben 4,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt. A forgalom jelentősen megélénkült az októberi 2,6 százalékos növekedés után. Az év első tizenegy hónapjában szintén 4,7 százalékkal nőtt az üzletek forgalma a naptárhatástól megtisztított adatok szerint - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.