kiskereskedelem

címke rss

A kisebb boltok nehéz helyzetbe kerülhetnek a munkaerőhiány miatt

Gazdaság2016.11.21, 15:13

"Rögtön jövök" táblával és egymás üzletének figyelésével próbálják kiküszöbölni a munkaerőhiányt a kiskereskedelmmel foglalkozó vállalkozások. A hiányzó munkaerőt a nagyvállalatok jelentős bérfejlesztéssel igyekeznek kompenzálni, így magukhoz vonzva a tapasztalt, ügyes eladókat. A kisvállalkozások azonban nehezen, de inkább egyáltalán nem tudják kigazdálkodni az alkalmazottak béremelését. A vasárnapi pótlék emelése és a két kötelező vasárnapi szabadnap pedig csak ronthat a helyzeten. A szakmai szervezetek szerint átfogó, akár hosszabb távú bérrendezésre van szükség a szektorban, a járulékterhek, adók mérséklésével.

Óriási vásárlási lázban a magyarok: kinél költik majd el a pénzüket?

Gazdaság2016.11.11, 16:34

Miközben a forgalom három éve folyamatosan bővül, a magyarországi cégvilág egyik legmozgalmasabb terepe lett a kereskedelmi szektor. A korábban meglehetősen kusza viszonyok egyre inkább letisztulnak, az árbevétel a korábbi évekhez képest magasabb szinten áll be, miközben a mérleg szerinti eredmény jelentősen emelkedik. A cégek között egyre erősödik a verseny.

Tovább terjeszkedik a Penny és a Spar

Gazdaság2016.11.09, 14:46

Mintegy 7,7 milliárd forintból valósul meg a Penny Market harmadik magyarországi logisztikai központja Veszprémben, aminek alapkövét szerdán tették le. A Spar pedig egy új üzletet nyitott Budapesten 360 millió forintból.

A rendőrgyilkosságról is megkérdezzük Lázár Jánost

Itthon2016.10.27, 13:41

A 67. Kormányinfón minden bizonnyal téma lesz a bőnyi rendőrgyilkosság, a minimálbérről szóló tárgyalások és a bevándorlás is. 

A Fidesz nem tervez vasárnapi boltzárat

Gazdaság2016.10.27, 09:20

Ötpontos javaslatcsomagot dolgoz ki a Fidesz-frakció a kiskereskedelmi dolgozók helyzetének javítására, ám ebben szó sincs a vasárnapi boltzár ismételt bevezetéséről – mondta Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő a Magyar Időknek.

Vállalkozna? Mutatjuk, hol és mibe érdemes belefogni

Üzletrész2016.10.17, 08:54

A legtöbben vegyesboltot szeretnének a lakóhelyük közelében látni - derül ki a K&H: üzletet ide! programjának részeredményeiből. Népszerű még a pékség, a fitneszterem is. A K&H programjának keretében ugyanis bárki megjelölheti egy interaktív térképes felületen, hogy milyen üzletet vagy szolgáltatást hiányol leginkább a környezetében, így pedig közvetlenül is alakíthatja lakókörnyezete sorsát. A pénzintézet abban bízik, hogy a hazai kis- és közepes vállalkozások inspirációt és támogatást kapnak vállalkozásuk továbbfejlesztéséhez.

38 hónapja egyre többet költünk

Gazdaság2016.10.05, 11:51

A kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 5,8, naptárhatástól megtisztítva 4,3 százalékkal nőtt augusztusban az előző év azonos időszakához képest, közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az előző hónapban, júliusban 2,9, naptárhatással kiigazítva 3,9 százalékos volt a forgalom növekedése.

A webáruházak megint taroltak

Gazdaság2016.09.23, 09:48

Júliusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 2,9, a naptárhatástól megtisztított adat szerint 4,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte második becslését a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A most publikált adatok 0,2 százalékponttal haladják meg a szeptember elején közzétett előzetes számokat.

Őrült verseny folyik az eladókért

Üzletrész2016.09.08, 16:48

Felkavarta az állóvizet a napokban a Lidlnél elérhető fizetésekről szóló híradások. Egy friss összeállítás rámutat azonban arra, hogy a kiskereskedelemben általában megfigyelhető egy erőteljes béremelkedés, ettől azonban a szektorban dolgozók száma nem nőtt. Úgy tűnik a hazánkban jelenlévő multik többsége emelt, az viszont már igencsak kérdéses, hogy ebben a bérversenyben a kisboltok talpon tudnak-e maradni.

Emelkedett az üzletek forgalma

Gazdaság2016.09.05, 10:57

Júliusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 2,7, naptárhatástól megtisztítva 3,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az előző hónapban 5,7 százalékos volt a forgalom éves növekedése a naptárhatástól megtisztított és a nyers adat szerint egyaránt.