Kínai Kommunista Párt

címke rss

Az RMDSZ betiltását követelik

Ismét Corneliu Vadim Tudor szenátort választották meg a Nagy-Románia Párt elnökének a szélsőségesen nacionalista szervezet bukaresti, második kongresszusán. A szombaton befejeződött tanácskozást, ahol ismét követelték az RMDSZ betiltását, csak a Kínai Kommunista Párt üdvözölte.

Új vezérekre készül Kína

Nagyvilág2002.11.07, 23:05

Magyar idő szerint pénteken hajnali egy órakor kezdődik a Kínai Kommunista Párt (KKP) XVI. kongresszusa. Az utóbbi évtized legnagyobb politikai változásait hozhatja a mostani, egyhetes tanácskozás. A legbefolyásosabb kínai politikusok nyugdíjba készülnek, és a párt megújuló vezetése egyben az ország vezetésének tavaszi cseréjét is előre vetíti.

Zárt ajtók mögött tárgyalnak a kínai kommunisták

Nagyvilág2002.11.10, 16:34

Zárt ajtók mögött megkezdődött a kínai Kommunista Párt vezetőinek vasárnapi tárgyalása. A beszélgetés középpontjában a vezetőváltás és a párt megújítása áll.

Ingatag alapokon nő a kínai gazdaság

Archívum2002.11.11, 08:37

Kína hazai összterméke minden bizonnyal legalább 8 százalékkal nő az idén, és meg fogja haladni a 10 billió jüant (1,2 billió dollár) - mondta vasárnap Cseng Pei-jan, a kínai állami tervbizottság elnöke a Kínai Kommunista Párt 16. kongresszusa közben újságíróknak. Elemzők ezzel szemben azt állítják, hogy a kínai bankok problémái legalább háromszor nagyobbak, mint a japán bankokéi.

Kína: vörös zászlókba burkolt kapitalizmus

Nagyvilág2002.11.14, 16:37

Kínában csütörtökön befejeződött az országot irányító Kínai Kommunista Párt kongresszusa. Az eseményt történelmi fontosságúnak nevezik Pekingben: várhatóan új generáció veszi kezébe a hatalmat, miközben a külsőségeiben rendíthetetlen kommunista állam egyre biztosabban kapitalizálódik.

Megválasztották Csiang Cö-min utódját Kínában

Nagyvilág2002.11.15, 09:24

Kínában az országot irányító Kínai Kommunista Párt kongresszusán a várakozásoknak megfelelően Hu Csin-taót választották meg a párt főtitkárának és ezzel lényegében az ország első emberének. Csiang Cö-min jelenlegi államfő a főtitkári tisztségből távozik ugyan, de ő maradt a hadsereg főparancsnoka.

Már vásárolhatnak aranyat a kínaiak

Gazdaság2002.12.19, 11:01

Sorok kígyóznak az aranyat árusító üzletek előtt Pekingben, miután a Kínai Kommunista Párt 1949-es hatalomátvétele óta először engedélyezték magánszemélyeknek az aranyvásárlást - adta hírül a BBC News Online.

A színfalak mögött harcolnak a kínai vezetők

Nagyvilág2004.09.17, 09:31

Örökösödési háború dúl a Kínai Kommunista Párt éves kongresszusán szakértők szerint. A teljes titoktartás mellett, hírzárlat alatt tartott találkozó programja hivatalosan a kommunista párt szerepének újraértékelése, és a korrupció ellenes küzdelem. A színfalak mögött azonban Hu Csingtao főtitkár megpróbálja végleg kiszorítani a hatalomból elődjét, Csiang Cömint.

Nyugdíjba megy Csiang Cö-min

Nagyvilág2004.09.18, 11:44

Kínai lapértesülések szerint lemond utolsó politikai posztjáról is Csiang Cö-min, Kína egykori vezetője. Csiang várhatóan vasárnap, a Kínai Kommunista Párt kongresszusán jelenti be távozását a katonai bizottság elnöki székéből.

Előző
Következő