Kim Dzsong Un
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Észak-Korea
- Donald Trump
- Dél-Korea
- Mun Dzse In
- gazdaság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Mongóliában lehet az USA-Észak-Korea-csúcstalálkozó
Leghamarabb május végén, de valószínűbb, hogy csak június közepén lesz USA - Észak-Korea csúcstalálkozó, és szakértők szerint kizárásos alapon Mongólia lehet a befutó, mint helyszín, írta a The New York Times.
Kim Dzsongunt "mélységesen meghatotta" a dél-koreai popsztárok műsora
Elmondása szerint "mélységesen meghatotta" Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt a dél-koreai popsztárok koncertje, amelyre 13 éve most először került sor az észak-koreai fővárosban.
Április 27-én tart csúcstalálkozót a két Korea
Április 27-én tart csúcstalálkozót a két Korea – ebben állapodtak meg vezetőik a csütörtöki miniszteri szintű tárgyalásukon a Yonhap hírügynökség jelentése szerint.
Kim Dzsongun ökrös szekérre ülteti át népét
Komoly nyomás alá helyezték az észak-koreai hatóságok az állam polgárait azért, hogy gépjárműveik helyett inkább a szekerezést válasszák a közlekedésben, mivel a nemzetközi szankciók miatt fogytán az ország üzemanyag-tartaléka. Úgy tűnik, most az egyszer nem a fővárosi polgároknak kedvez a rezsim.
Így varázsol elő keményvalutát a tévéműsorokból Észak-Korea
Bizonyos értelemben tévétörténelem írására készül Észak-Korea vezetése, de legalábbis országon belül soha nem volt még ilyen, ami most jön. Egy olyan tévécsatornához engednek hozzáférést széles tömegek számára, amelynek nézése eddig csak az ottani elit kiváltsága volt. Persze ezen intézkedés mögött – mint oly sok más esetben Észak-Koreában – ismét a rezsim trükközése áll.
Észak-Koreában kilőtt az ingatlanpiaci rakéta
A tavasz közeledtével, az észak-koreai ingatlanpiac is ébredezik téli álmából. Sőt, nemcsak egyszerűen erőre kap, hanem rögtön magasabb fokozatba kapcsolva folytatja a tavaly megkezdett növekedést. Persze ez is – mint annyi minden Észak-Koreában – sajátos jegyeket mutat. Az országban az ingatlanpiac száguldása rendszerszintű földvásárlási korrupcióval és az építőipari cégek kenőpénz-adási gyakorlatával jár együtt. Ami – ahogy a lator állammal foglalkozó híroldal, a Daily NK írja – van, hogy dollár. De van, hogy rizs.
Dél-Korea elnöke történelmi jelentőségűnek nevezte a bejelentett találkozót
Mun Dzse In dél-koreai elnök üdvözölte és történelmi jelentőségűnek nevezte pénteken Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető bejelentett találkozóját.
Helyreállították a forródrótot Phenjan és Szöul között
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető utasítást adott arra, hogy közép-európai idő szerint szerda reggel 7 óra 30 perckor állítsák helyre a két Korea közötti kommunikációs forródrótot, amelyet Phenjan két éve megszüntetett, és amelyen most Észak-Korea téli olimpiai részvételéről tárgyalnának hivatalosan - jelentette be a két Korea közötti ügyekért felelős phenjani hivatal vezetője egy tévé- és rádióközleményben.
Kim Dzsong Un saját hatalmát akarja igazolni az erődemonstrációkkal
Csoma Mózes Korea-kutató szerint az elmúlt időszakban felgyorsult észak-koreai erődemonstrációk azt a célt is szolgálhatják, hogy az ország vezetője, Kim Dzsong Un saját legitimitást biztosítsa.
Kim Dzsongun Szöulban járt?
- címkék:
- Kim Dzsong Un
- Szöul
- utazás
- Hasonmás
- imitátor
- Címkefelhő »
Kim Dzsong Un büszke Észak-Korea atomkapacitásának gyors fejlődésére
Büszkeségét fejezte ki Kim Dzsong Un észak-koreai vezető országa atomkapacitásának gyors fejlesztése miatt - jelentette pénteken a KNCA hivatalos észak-koreai hírügynökség.
Kim Dzsong Un eltávolított a hadsereg éléről két magas rangú tisztet
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető eltávolított a hadsereg éléről két magas rangú tisztet, hogy erősítse a saját pozícióját és csökkentse a haderő súlyát az ország vezetésében – jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség.
- címkék:
- Kim Dzsong Un
- Észak-Korea
- Címkefelhő »
Zeman: Kommandóval kell megoldani az észak-koreai helyzetet
Milos Zeman cseh államfő szerint nem valószínű, hogy Donald Trump amerikai elnök Észak-Koreának címzett fenyegetései, illetve a rezsim elleni gazdasági szankciók megoldhatják azt a helyzetet, amelyet Kim Dzsong Un politikája teremt.
Az Egyesült Államok megelőző csapást mérhet Észak-Koreára
Az Egyesült Államok megelőző csapást mérhet Észak-Koreára, ha hitelt érdemlő információkat szerez arról, hogy Phenjan nukleáris robbanófejjel ellátott ballisztikus rakétát készül felrobbantani a Csendes-óceán felett - közölte csütörtökön a Jomiuri Simbun című japán lap amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva.
Malajzia megtiltotta állampolgárainak, hogy Észak-Koreába utazzanak
Malajzia megtiltotta csütörtökön állampolgárainak, hogy Észak-Koreába utazzanak, mert a phenjani rakétakísérletek miatt fokozódott a feszültség a Koreai-félszigeten.
Észak-koreai atomválság: gazdasági vagy katonai megoldás jön?
Észak-Korea, állítása szerint, vasárnap sikeresen tesztelt egy miniatürizált hidrogénbombát - ahogy arról mi is írtunk. Szong Jung-mu dél-koreai védelmi miniszter szerint Észak-Korea lecsökkentette a nukleáris robbanófej súlyát 500 kg alá, és így képes lehet azt akár egy interkontinentális rakétára is felszerelni. Szakemberek a robbanóanyag erejét 50 és 120 kilotonna közöttire becsülik. A bomba erejét szemlélteti, hogy az 50 kilotonnás eszköz pusztító ereje háromszor akkora, mint amekkora 1945-ben porig rombolta Hirosimát. Dél-Korea úgy véli, Phenjan további nukleáris kísérleteket tervez.
Atomháborútól fél a világ: Kim Dzsongun megőrült, vagy nagyon fél
Egyre élesebb a feszültség Észak-Korea és az Egyesült Államok között az ázsiai diktatúra ballisztikusrakéta-tesztjei miatt. Ráadásul az Egyesült Államok most már biztos abban, hogy Kim Dzsongunnak atomtöltete is van, amit a rakétákra tudnak szerelni. Észak-Korea meg is fenyegette az amerikaiakat, hogy rakétacsapást mér Guam szigetére, ahol amerikai támaszpont van. Donald Trump határozottan figyelmeztette Kim Dzsongunt, ha támadni akar, pusztító lesz az amerikai válasz.
Októberben kezdődik a per Kim Dzsong Un féltestvérének megölése miatt
Az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Un féltestvérét február 13-án mérgezték meg Kuala Lumpur nemzetközi repülőterén. Az egyik maláj bíró szerint a gyilkossággal vádolt két nő pere októberben kezdődik, és várhatóan két hónapig tart majd.
Összeesküvést szőttek Kim Dzsong Un ellen
- címkék:
- Kim Dzsong Un
- Pak Gun Hje
- Címkefelhő »
Nincs esély Donald Trump és Kim Dzsong Un találkozójára
- címkék:
- Donald Trump
- Kim Dzsong Un
- Címkefelhő »
A Féreg visszatért Észak-Koreába
Újra Észak-Koreába utazik Dennis Rodman, az NBA amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) egykori sztárja, aki többször jár már a világtól elszigetelten, önkényuralom alatt élő országban, és találkozott is vezetőjével, Kim Dzsong Unnal.
Duterte: Nem szabad belemenni Észak-Korea játszmáiba
Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök azt mondta, az Egyesült Államoknak nem kellene éleznie az ellentéteket Észak-Koreával, engednie kellene, hogy azt az országot Kína "kezelje".
Malajzia átadná a meggyilkolt Kim Dzsongnam holttestét Észak-Koreának
Malajzia belegyezett abba, hogy átadja az észak-koreai vezető meggyilkolt féltestvérének, Kim Dzsongnamnak a holttestét Észak-Koreának, cserébe a kommunista államban tartózkodó malajziai állampolgárok kiengedéséért.
Negyedóra alatt végzett az idegméreg a diktátor féltestvérével
Akkora volt a méreg dózisa, hogy az 15–20 perc alatt végzett az észak-koreai vezető, Kim Dzsongun féltestvérével a halottkémi jelentés szerint. Vegyi fegyvernek minősített idegméregről van szó, de csak a második boncolás találta meg Dzsongnam szemén és arcán a rendkívül veszélyes anyag nyomait.
Videón a Kim Dzsongnam elleni merénylet
Ahogy arról az Origo is beszámolt, feltételezhetően gyorsan ható méreggel végeztek Kim Dzsongun féltestvérével, Kim Dzsongnammal. Most egy japán televízió, a Fuji TV tette közzé a Kuala Lumpur-i nemzetközi repülőtéren készült kamerafelvételeket.
- címkék:
- Kim Dzsong Un
- Címkefelhő »
Mérgezett tűkkel ölték meg Kim Dzsongun mostohafivérét
Két nő támadt rá a férfira egy malajziai repülőtéren.
- címkék:
- Kim Dzsong Un
- Címkefelhő »
Kivégezték őket, mert elaludtak
Az észak-koreai diktátor, Kim Dzsongun elnökletével megtartott értekezleten szundítottak el ketten. Nyilvánosan végeztek velük.
- címkék:
- Kim Dzsong Un
- Észak-Korea
- Címkefelhő »
Nem is gondolta volna, hogy paradicsomiak az állapotok Észak-Koreában
Látta már Észak-Korea napos oldalát? Ha nem, akkor ajánljuk Louis Cole utazó vlogger YouTube-csatornáját, ahol megtekintheti a dús marihuánaföldeket Észak-Koreában, és megnézheti azt is, hogyan múlatják a strandon az időt a diktatúrában élő fiatalok. Ha önben is gyanút kelt ez a Haverok.Buli.Fanta-életérzés, akkor ne lepődjön meg, nincs ezzel egyedül.
Donald Trump beszélne Kim Dzsong Unnal
Elnökké választása esetén újratárgyalná a tavaly decemberben Párizsban között klímamegállapodást, valamint Kim Dzsong Unnal is hajlandó lenne tárgyalni, hogy véget lehessen vetni az észak-koreai atomprogramnak - mondta kedden a Reuters brit hírügynökségnek adott exkluzív interjúban Donald Trump, aki immár az egyedüli jelölt a Republikánus Párt elnökjelöltségére.
Kim Dzsongun készenlétbe helyezte az atomfegyvereket
Nem tudni pontosan, mennyire kell komolyan venni az észak-koreai vezető lépését.
Meglepően békés volt Kim Dzsongun újévi beszéde
Kim Dzsongun észak-koreai vezető péntek hajnalban elmondott újévi beszédében kijelentette, hogy országa kész a háborúra bármilyen támadó külső erővel szemben; de ezúttal tartózkodott attól, amit rendszeresen megtesz, hogy atomfegyverrel és nagy hatótávolságú rakétákkal fenyegetőzzön.
Újabb elvtársát veszítette el Kim Dzsongun
Közlekedési balesetben meghalt az észak-koreai kommunista párt egyik vezetőségi tagja, az ország élén álló Kim Dzsongun közeli munkatársa - jelentette be az állami hírügynökség szerdán.
Kim Dzsongun korszerűbb rakétákat akar
Az észak-koreai vezető korszerűbb és pontosabb légvédelmi rakéták gyártására adott parancsot.
- címkék:
- Kim Dzsong Un
- Észak-Korea
- rakéták
- Címkefelhő »
Kim Dzsong Un bátyja Eric Clapton koncerten járt
Nagy feltűnést keltett Londonban Kim Dzsong Chul, aki testőrök gyűrűjében érkezett a Royal Albert Hallba, ahol Eric Calpton koncertjét tartották.
- címkék:
- Eric Clapton
- Kim Dzsong Un
- testőr
- Címkefelhő »
Tinilányokkal kényezteti magát Kim Dzsong Un
Az észak-koreai vezetők régre visszanyúló hagyománya a fiatal lányokból álló hárem felállítása – ezt éleszti most újra Kim Dzsong Un.
- címkék:
- Kim Dzsong Un
- hárem
- Címkefelhő »
Már milliók látták Az interjút
Két nap alatt több mint kétmillió néző töltötte le a Kim Dzsong Un elleni merényletről szóló amerikai vígjátékot: Az interjú online verziója 15 millió dollárt hozott a Sonynak, moziban viszont jóval kevesebben látták.
Megdöbbentek a sztárok, miután betiltották a The Interview-t
Sokak megdöbbenésére a Sony törölte az észak-koreai diktátor megöléséről szóló vígjátékot. Ben Stiller színész szerint ez a szólásszabadság bukása.
Csak a kedves vezetőt hívhatják Kim Dzsongunnak
Csak egy Kim Dzsongun maradhat Észak-Koreában. Egy phenjani hivatalos dokumentum szerint az észak-koreai kormányzat megtiltotta a lakosságnak a Kim Dzsongun név felvételét.
- címkék:
- Kim Dzsong Un
- Észak-Korea
- Címkefelhő »
Mennyire beteg az észak-koreai diktátor?
Egyre több a találgatás az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Un megromlott egészségi állapotáról. A dél-koreai média szerint betegséget valószínűsít az is, hogy Kim nem jelent meg csütörtökön országa parlamenti ülésén, amelyről eddig sohasem hiányzott.
- címkék:
- Kim Dzsong Un
- Észak-Korea
- Címkefelhő »
Oroszországba szökött az észak-koreai diktátor bankára
Ötmillió dollárral együtt Oroszországba szökött, és eltűnt egy magas rangú észak-koreai banki tisztviselő. A Csunan Ilbo dél-koreai lap értesülései szerint Jun Te Hjong a távol-keleti Nahodka városában járt múlt héten.
- címkék:
- Kim Dzsong Un
- Észak-Korea
- Címkefelhő »
Észak-Koreából szörfparadicsom lesz
Kim Dzsong Un épített már sípályát, most a vízi sportokra összpontosít.
- címkék:
- Kim Dzsong Un
- utazás
- Észak-Korea
- szörf
- Címkefelhő »
A nap képei augusztus 28-án
Bikafutattás Madridban, óriáspanda-kölykök és földcsuszamlás Kínában. Az Origo képszerkesztőinek válogatása a nap legjobb és legérdekesebb sajtófotóiból.
Tudtad, hogy Észak-Korea játszotta a focivébé döntőjét Portugáliával?
A phenjani televízió néhány napja azt állította, hogy az észak-koreai válogatott bejutott a brazíliai focivébé döntőjébe, amelyben Portugáliával játszik. No komment.
Kim Dzsong Un hadvezérré vált
- címkék:
- Kim Dzsong Un
- Észak-Korea
- Címkefelhő »
Kim Dzsong Un elégedett a rakétájával
Észak-Koreában nagy reményeket fűztek a mostani teszteléshez. Szöult aggasztja a sikeres kilövés.
Indít-e háborút Kim Dzsong Un egy film miatt?
Egy amerikai vígjáték dühítette fel Észak-Korea vezetőjét. Leginkább az nem tetszik neki, hogy a filmben megölik.
Kim Dzsong Un volt barátnője feltámadt
- címkék:
- Kim Dzsong Un
- Észak-Korea
- kivégzés
- Címkefelhő »
Kim Dzsong Un bármikor robbanthat
Dél-Korea készül az északiak negyedik kísérleti atomrobbantására.
Újraválasztották Kim Dzsong Unt
- címkék:
- Kim Dzsong Un
- Észak-Korea
- Címkefelhő »