kerítés

címke rss

Falak, amelyek megkeserítik a menekülők életét

Archívum2015.06.18, 16:59

Új vasfüggöny épül a magyar határon, 26 évvel a régi lebontása után. Nem Magyarország az egyetlen, ami falakkal védené magát a menekültektől, bevándorlóktól. Híres vagy hírhedt védvonalakat gyűjtöttünk össze a világ minden tájáról.

Szlovákia sem kér a menekültekből

Archívum2015.06.17, 13:59

Szlovákiában a lakosság több mint 70 százaléka ellenzi a menekültek kvótarendszer alapján történő befogadását, és közel kétharmada veszélyforrást lát bennük - derül ki a Polis közvélemény-kutató ügynökség felméréséből, amelynek eredményeit a Sita szlovák hírügynökség szerdán tette közzé.

A Fideszen belül sincs egység a határzárról

Archívum2015.06.17, 13:50

Nem lesz vaskerítés a határon, „egyszerűen nem fogjuk őket beengedni" - mondta a bevándorlással összefüggésben Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke nyolc nappal ezelőtt.

Hónapokig kínozták a foglyul ejtett asszonyt

Archívum2015.03.20, 20:55

Egész testét szörnyű sebek borítják annak a nőnek, akit saját rokonától és annak barátjától mentettek meg a bonyhádi rendőrök. Az asszonyt hónapokon keresztül fogságban tartották, erőszakkal prostitúcióra kényszerítették.

Előzetesben a miskolci kerítők

Archívum2015.03.13, 09:44

Előzetes letartóztatásba helyezték azt a három miskolci férfit, akik Magyarországon kívül még hat országban futtattak lányokat. A férfiak azt a bűnbandát vezették, amelynek régebbi főnökeit még tavaly októberben fogták el. 

Még nincs ítélet a volt IMF-vezér szexügyében

Archívum2015.02.20, 20:17

Befejezte a bíróság a meghallgatásokat a volt IMF-vezér, Dominique Strauss-Kahn szexügyében, az ítélethozatalt elhalasztották. Az ügyészség felmentését kérte, a felperesek ügyvédjei kézzelfogható bizonyítékok hiányában visszavonták a vádakat. A bíróság ezek ellenére elítélheti, akár 10 évet is kaphat.

Felpörgeti Bulgária a délkeleti vasfüggöny építését

Archívum2015.01.21, 16:35

Könnyebben épülhet fel a bolgár-török határra a menekültek ellen készülő szögesdrót kerítés újabb szakasza a bolgár parlament döntése nyomán. Többek között mentesítették a közbeszerzés alól a 82 kilométeres újabb szakasz megépítését.

Magyar kerítőket ítéltek el Hollandiában

Archívum2013.11.19, 09:58

Kilenc évig terjedő börtönbüntetést kaptak a Hágában prostituáltakat futtató magyar banda tagjai. Több lányt bolti munka ígéretével csábítottak külföldre. 

A tinilány maga dönthetett a szexről

Archívum2013.07.24, 11:26

Ártatlanul döngölik a földbe - állítja a kerítés gyanúja miatt házi őrizetben levő korábbi szépségverseny-szervező, R. Lajos. Egy tinilány korábban arról beszélt, hogy a férfi 14 éves korában szexmunkára kényszerítette őt.

Kerítést épít a szíriai határra Izrael

Archívum2013.01.06, 15:21

Izraelt aggasztják Szíria vegyi fegyverei és az afrikai bevándorlási hullám, ezért kerítést emel. Benjámin Netanjahu szerint aggasztóak a globális dzsihád szíriai jelei.

Mutatós ötlet a kábelrengeteg ellen

Archívum2012.11.15, 21:53

Ezt az igazán ötletes mini kerítést Karl Zahn alkotta meg a 2006-os MUJI Nemzetközi Design Versenyre - de te is elkészítheted.

Mulatozók miatt kerítik körbe a Bazilikát

Archívum2012.06.20, 11:22

A Szent István-bazilika lépcsőjén mulatnak azok a fiatalok, akiknek már nem jut hely a tér vendéglátóhelyein, ezért reggelre sokszor szemét lepi el a bazilika lépcsőjét. A műemlék védelmében kerítést építenek a Bazilika köré.

Klapka György többször adott kölcsön a Miss Hungary szervezőjének

Archívum2012.03.02, 09:06

Családja szerint a Miss Hungary szervezője állandó pénzzavarban volt az utóbbi időben, ügyvédje pedig megerősítette, hogy R. Lajosnak hárommillió forintos tartozása van. A kerítéssel gyanúsított férfi nagybátyja, Klapka György a Blikknek azt mondta, kizártnak tartja, hogy R. Lajos szexmunkára közvetített lányokat.

Hat lány jelentette fel a Miss Hungary szervezőjét

Archívum2012.03.01, 13:28

A Blikk úgy tudja, hogy a férfi nemcsak szexhez közvetítette ki a lányokat, hanem maga is tesztelte őket fővárosi irodájában, ahol a dolgozószoba szekrénnyel leválasztott sarkában egy franciaágy is áll. Egy Gina nevű nő azt állítja, hogy már az első alkalommal szexuális szolgáltatást nyújtott R. Lajosnak, de később nem kapott munkát tőle.

Olasz diszkókban árulták a modelleket

Archívum2012.02.25, 10:33

A résztvevők szerint valóságos húspiacként üzemeltek R. Lajos szépségguru szépségversenyei, akit két nappal ezelőtt tartóztattak le kerítésért. A Blikk úgy tudja, hogy az Olaszországba szervezett táborok idején luxusdiszkókban válogathattak tehetős üzletemberek a magyar modellek közül.

Kerítésért tartóztatták le a Miss Hungary szervezőjét

Archívum2012.02.23, 17:02

A férfi szexuális szolgáltatásokra közvetített nőket, köztük kiskorúakat, és munkalehetőség fejében feltételként szabta, hogy szexuális kapcsolatot létesítsenek vele.

Két évet kapott a gyerekek ellen kerítésébe áramot vezető férfi

Archívum2012.01.16, 17:11

A hatvanéves férfi azért vezetett áramot kerítésébe, mert zavarta, hogy szomszédja rokonainak gyerekei rendszeresen bemásztak az udvarára, és felmásztak a kerítés melletti disznóól tetejére.

Arab méltóságoknak dolgoztak a gyanú szerint az elfogott magyar kerítők

Archívum2011.07.04, 11:03

Üzletszerű kerítés gyanúja miatt őrizetbe vettek három magyar állampolgárt, akik a rendőrök szerint külföldre közvetítettek  lányokat prostitúciós munkára. A Nemzeti Nyomozó Iroda szerint az ügyfélkör szinte kizárólag a közel-keleti térség gazdag méltóságai köréből került ki.

Egymást vádolják Berlusconi feltételezett kerítői

Archívum2011.04.19, 19:42

Egymást vádolja a Silvio Berlusconi partijaira állítólagosan lányokat szállító három vádlott. Lele Mora, Nicole Minetti és Emilio Fede egyaránt ártatlannak tartja magát, Minetti közleményében a két férfit vádolta meg a bűncselekménnyel, Fede szerint pedig Mora hozta össze a találkozót Silvio Berlusconi, és az akkor még csak 17 éves Ruby között.

A rendőrség szerint közösülésre kényszerítette lányát egy anya

Archívum2010.08.31, 14:03

A Budapesti Rendőr-főkapitányság azzal gyanúsít egy anyát, hogy 15 éves lányát többször is közösülésre kényszerítette. A BRFK szerint az anya török férfiaknak kínálta fel a lányát, többek között az Orczy téren lévő Tigris piacon. 

Svájcban lányokat futtató kerítőket fogott el a rendőrség

Archívum2010.06.09, 22:14

Magyarországról vitt lányokat Svájcba, és ott utcai prostitúcióra kényszerítette őket egy sarkadi férfi és egy budapesti nő, akit emberkereskedelemmel és kerítéssel gyanúsít a Nemzeti Nyomozó Iroda.

Elfogták a Fehér Ház kerítésén átmászó férfit

Archívum2008.10.29, 16:48

Be akart mászni a Fehér Ház kerítésén egy fiatal amerikai, de a titkosszolgálat azonnal elfogta. A hazaérkező Bush elnököt felfegyverzett ügynökök védték, amíg nem hatástalanították a kerítésen bemászó fiatalt.

Vaskerítés nyársalt fel két ukrán fiút

Archívum2008.07.17, 18:12

Vasrudak nyársaltak fel két ukrán fiút, amikor egy fáról egy hegyes végű kerítésre zuhantak. Mindkettőjüket a vasrudakra nyársalva szállították kórházba, csak ott tudták eltávolítani testükből a kerítés elemeit.

Kerítést tört az igazoltatás elől menekülő autós

Archívum2007.10.27, 17:21

Igazoltatás elől menekült az a személyautó, amely egy kerítést áttörve egy lakóház udvarára hajtott be Nagyhalászon szombaton. A balesetnek egy sérültje van.

Kötelet vittek a debreceni szocialistáknak

Archívum2007.10.20, 15:33

Akasztáshoz használt hurokra emlékeztető kötelet tettek ismeretlenek az MSZP székházának kerítésére Debrecenben. A helyi szocialisták az eset után bejelentették, hogy a Fidesszel közösen szeretnének fellépni a szélsőségesek ellen.

Még tovább maradhat a Kossuth téri kerítés

Archívum2007.01.08, 08:31

Sem az igazságügyi tárca, sem a BRFK nem vállaja magára a Kossuth téri kordonok lebontását, szerintük ugyanis ez nem az ő dolguk. A kordonok állítólag már a miniszterelnököt is zavarják - írja a Népszabadság.

Homokfal épül Szaúd-Arábia és Irak között

Archívum2006.10.02, 11:05

Szaúd-Arábia teljesen elzárja területét Iraktól. A szaúdi királyság 80 kilométer hosszú speciális kerítést épít a két ország határán.

Bevándorlók ellen épít kerítést egy amerikai milícia

Archívum2006.05.29, 18:22

Illegális bevándorlók elleni kerítést épít a Minutemen nevű amerikai szervezet. Az önkéntesek az USA-mexikói határ teljes hosszában kerítést húznának fel - egyelőre azonban 16 kilométernyit építenek egy magánbirtokon.

Ideiglenes kerítést építenek Jeruzsálem köré

Archívum2006.04.30, 17:00

Ideiglenesen kerítést építtet Jeruzsálem egyes körzetei köré az izraeli kabinet. Azokat a részeket védenék így a palesztin merénylők ellen, ahol még nem készült el a Ciszjordánia határán emelt biztonsági vonal, amelynek építése ellen - a palesztinokon kívül - már több nemzetközi szervezet is tiltakozott.

4000 kilométeres kerítés mögé bújik India

Archívum2005.12.28, 13:52

A bangladesi embercsempészettel és a muszlim szélsőségesekkel szembeni védekezéssel indokolja India annak a 4000 kilométer hosszú kerítésnek az építését, amelynek a felét már fel is húzták az ország nyugati határán. A drótháló dzsungeleken, településeken vág át és több mint 100 ezer indiai mindennapi életét keseríti meg - írja a Times.

Szexrabszolgákat szabadított ki a brit rendőrség

Archívum2005.09.30, 16:09

Szexrabszolgaságra kényszerített kelet-európai, olasz és török lányokat szabadított ki a birminghami rendőrség. A lányokat egy elektromos kerítés akadályozta meg abban, hogy elszökhessenek fogvatartóik elől.

Dzsungelben érzik magukat az eperjesi romák

Archívum2005.07.29, 12:36

Lopnak és hangosan zenélnek - ez a két ok, ami miatt a szlovákiai Eperjes (Presov) néhány lakója kerítést akart húzni saját házaik és a közelükben álló, főleg cigányok lakta lakótömb közé. A környéken élők többsége szóba se áll a telep lakóival, úgyhogy a romák is csak az újságból értesültek a tervekről. A cigányok tagadják a vádakat: állítják, hogy nem lopnak és szerintük a zene is csak akkor hangos, ha gyerek születik.

Gázában elrabolták a CNN egyik munkatársát

Archívum2004.09.28, 03:24

Ismeretlen fegyveresek elhurcolták Gáza városban a CNN amerikai hírtelevízió egyik helyi, izraeli arab munkatársát. A Palesztin Hatóság közleményben határolódott el az esettől és segítséget ajánlott fel a tettesek kézre kerítésében.

Izrael két héten belül átépíti a kerítést

Archívum2004.07.04, 19:33

A korábbi bírósági döntésnek megfelelően új nyomvonalon építi föl Izrael a biztonsági kerítés harminc kilométeres szakaszát, kevesebb kárt okozva így a közelben élő palesztinoknak. A kormány ígérete szerint a kerítés átalakítása két héten belül megtörténik.

Átszabatja a kerítést az izraeli legfelsőbb bíróság

Archívum2004.06.30, 11:09

A zsidó lakosságot a palesztinoktól elválasztó kerítés nyomvonalának átalakítását rendelte el kedden az izraeli legfelsőbb bíróság. A testület azzal indokolta a döntést, hogy a kerítés komoly kárt okoz a közelében élő palesztinoknak. A kerítés építését a Saron kormány azzal indokolta, hogy ily módon távol tarthatják Izraetől a palesztin területekről átszivárgó öngyilkos merénylőket.

Nem találják Karadzicot

Archívum2004.03.14, 01:58

Eredménytelenül fejezték be szombat este a Radovan Karadzic kézre kerítésére irányuló akciót. A volt szerb politikus ezúttal is agyafúrtabbnak bizonyult az őt keresőktől.

A Fehér Ház kerítésén átugorva kért segítséget egy férfi

Archívum2004.02.26, 06:20

Átugrott a Fehér Ház kerítésén és futva indult az amerikai elnök rezidenciája felé szerdán egy férfi, azt kiabálva, hogy a terrorizmus áldozata és az elnök segítségére van szüksége.

Izrael lebont nyolc kilométernyi kerítést

Archívum2004.02.21, 14:50

Izrael lebontja a palesztinok elszigetelésére épített biztonsági falrendszer egy szakaszát. A munkálatoknak egy nappal a hágai Nemzetközi Bíróság ülése előtt kezdenek neki, melyen arról tanácskoznak, hogy Izrael a nemzetközi jog alapján kötelezhető-e a biztonsági kerítés felszámolására.

Elkerítik az USA pozsonyi nagykövetségét

Archívum2004.02.11, 21:01

Acélcölöpökből épülő, három méter magas kerítéssel veszik körbe az Egyesült Államok pozsonyi nagykövetségének épületét - számolt be róla szerdán a szlovák média. A műemlékvédőknek sem sikerült megakadályozni a kerítés megépítését.

Fenyegető felirat egy roma elnök házán

Archívum2004.02.06, 15:01

Csütörtök éjszaka ismeretlen tettes fenyegető feliratot festett Kállai László, a jászladányi Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet elnökének kerítésére. A kerítésre barna festékkel a "Meghalsz, cigány!" feliratot festették, míg a szöveg mellé egy akasztófát, a járdára pedig egy horogkeresztet rajzoltak.

Újabb két amerikai halt meg Irakban

Archívum2003.07.07, 14:02

Hétfőre virradóra újabb két amerikai katona vesztette életét az iraki fővárosban. Az egyik katona egységére irakiak nyitottak tüzet, a másik halálát pedig házi készítésű robbanószerkezet okozta. Az amerikaiak vérdíj-táblázatot készítenek a támadók kézre kerítésére.

Legalizálták a prostitúciót Új-Zélandon

Archívum2003.06.25, 14:44

Új-Zélandon szabad utat engedtek a szexuális kereskedelemnek: szabad a prostitúció, a kerítés és a bordélyházak működtetése is.

Vörösre festették az MSZP debreceni házát

Archívum2002.11.04, 13:12

Vörösre festették az MSZP debreceni székházának kerítését, a ház előtti járdára pedig "Ávósok=gyilkosok" felirat került.

Frentzen a kerítésben végezte tesztjét

Archívum2002.09.23, 13:33

Heinz-Harald Frentzen megnyerte első sauberes tesztjét csütörtökön Silverstone-ban. A német azonban kicsúszott, s gumifalnak ment a tréning utolsó perceiben.

Új vasfüggöny a határon

Archívum2002.01.17, 07:07

Éles vita kezd kialakulni a magyarok és az osztrákok között arról, vajon jogosan húznak-e fel a magyarok vadvédő kerítéseket a két ország határán? A magyarok kinevelt vadjaikat, az osztrákok meg valószínűleg az eddigi "befektetés nélküli" vadászati lehetőségeiket féltik.

Harckocsilövedék ölt meg egy kisfiút a Gázai övezetben

Archívum2001.08.26, 18:36

Izraeli harckocsilövedék vasárnap megölt egy 14 éves palesztin fiút a Gázai övezet északi részén. A fiú társával együtt Bét-Hanun településen, közvetlenül az övezetet Izraeltől elválasztó kerítés mellett tartózkodott. Palesztin kórházi források szerint a harckocsilövedék szétszakította a testét.

Előző
Következő