képzés

címke rss

Civileket is várnak a politikusképzőkbe

Itthon2005.12.07, 16:00

Februárban indul az oktatás a politikusi képzés újdonsült elitműhelyében, a Delta Politikai Iskolában, melyet a Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz közel álló Demos Magyarország Alapítvány hozott létre. Az intézménybe a már korábban elindult politikusképzőkhöz hasonlóan civileket, nagyobb cégek munkatársait is várják.

Csak fizetős képzés lesz Havas iskolájában

Itthon2005.10.25, 17:35

Ezentúl minden hallgatóval szerződést kötnek a fizetendő juttatásokról, és jövőre csak költségtérítéses képzést indítanak a Budapesti Médiaintézetben - erről döntött a Szegedi Tudományegyetem, bár azt állapították meg, hogy eddig is jogszerűen szedtek pénzt a hallgatóktól. Annak, aki a következő félévben nem írja alá a szerződést, valószínűleg Szegeden kell befejeznie tanulmányait a bölcsészkar dékánja szerint.

Törvény rontja a fogyatékosok esélyeit

Itthon2005.09.15, 16:56

A közoktatási törvény radikálisabb módosítását szeretné elérni három civil szervezet, mert szerintük a jogszabály pedagógiai és anyagi értelemben is hátrányba hoz 2500 súlyosan fogyatékos gyereket és családjukat. A gyerekek sokszor annak ellenére nem részesülhetnek alapfokú oktatásban, csak pár órás fejlesztő képzésben, hogy sokuk nem értelmi fogyatékos, csak kommunikációs képességeivel vannak gondok. A civilek szerint a szerény képzés miatt a gyerekek minden lehetőséget elveszítenek a beilleszkedésre, családjuk pedig teljesen elszegényedik.

EU-s képzés - kizárólag prostituáltaknak

Tévé2005.03.17, 12:39

A prostitúcióval képtelen megbirkózni a politika, a türelmi zónák ügye évek óta húzódik. Ezek azok a tények, amiről már mindenki tud - ennél azonban több lesz ma éjjel a TV2 Strucc című műsorában.

Javítja a karrieresélyeket a diploma

Archívum2005.01.13, 10:36

Sok fiatal van, akik az éretségi után nem tanulnak tovább egyetemen, főiskolán, hanem különböző szaktanfolyamokra íratkoznak be. Ezek, a néhány hónapos, vagy egy-két éves képzések javítják ugyan az elhelyezkedés esélyét, de hosszabb távon nem nyújtanak komoly karrieresélyt - állítják a szakértők.

Képzéseket kereshetünk az új portálon

Techbázis2004.11.11, 10:43

Új internetes portál segíti a tanulni vágyókat, hogy a számukra legmegfelelőbb képzést megtalálják - jelentette be a webhelyet létrehozó Felvételi Információs Szolgálat.

Pszichológus is képzi a fiatal szocialistákat

Itthon2004.08.17, 15:19

Fiatal szocialista politikusoknak kezdődik képzés Békés megyében szeptember elején. Pszichológusok, kommunikációs szakemberek és országgyűlési képviselők próbálják majd őket jó politikai vezetővé képezni. A meghívott előadók között van a leváltott kormányszóvivő, Gál J. Zoltán is. Az MSZP-ben már korábban felvetődött, hogy létre kellene hozni egy külön intézményt a politikusok továbbképzésére.

Közéletre képzik a roma vezetőket

Itthon2004.05.19, 13:58

Közéleti ismeretekre - pályázati lehetőségekre, jogszabályokra - oktatják a helyi roma önkormányzatok és civil szervezetek képviselőit. Legutóbb az ózdi kisebbségi önkormányzat tartott ilyen képzést, amelyen 45 roma vezető vett részt.

Hallgatók tüntettek az állatorvosi gyakornoki rendszerért

Itthon2004.05.11, 20:30

Több száz állatorvostan-hallgató tüntetett kedden a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium előtt azért, hogy maradjon érvényben az eddigi állatorvosi gyakornoki képzés.

Még maradnak a hálós ágyak a pszichiátriákon

Itthon2004.05.11, 07:25

A sorozatos nemzetközi és emberjogi figyelmeztetések ellenére még mindig nem tiltották be a hálós ágyakat. Ugyan az erre vonatkozó rendelet egyes nyilatkozatok szerint már januárban életbe lépett, áprilisban még nem hirdették ki- írja a Népszabadság. A kényszerítő eszközöket kiváltó, az agresszív viselkedés elleni hatékony fellépés tanulható, ám a képzésekre nem nagyon van pénzük az intézeteknek.

Versenyképes szakembereket ígér a törvénymódosítás

Gazdaság2003.05.14, 13:45

Elfogadta az országgyűlés a szakképzésről szóló törvény módosítását, amelynek fő célja európai színvonalú és elismertségű szakképzési rendszer kialakítása. Ezzel egyidejűleg az oktatási minisztérium elkészítette a szakiskolai képzés megújítását szolgáló középtávú fejlesztési programját is.  

Januártól áll az örökbefogadás

Itthon2003.05.12, 13:41

Mivel a családügyi minisztériumban a mai napig sem készült el egy szükséges jogszabály, ezért január elsejétől senki nem kaphatott engedélyt örökbefogadásra. Idén ugyanis a jelentkezőknek egy tanfolyamot is el kell végezniük ahhoz, ha gyermeket akarnak magukhoz venni, az azonban még mindig nem dőlt el, pontosan mi is szerepeljen ebben a képzésben.

Krízisközpontok a megvert családtagoknak

Itthon2003.02.14, 17:07

Kríziskezelő központok felállítása, kampány és képzés, jogszabályok módosítása  - ezek a fő elemei a kidolgozás alatt lévő családon belüli erőszak megelőzésével kapcsolatos nemzeti stratégiának, amelyet a foglalkoztatási tárca esélyesegyenlőségi főigazgatósága dolgoz ki. A budapesti krízisintervenciós központ felállításának és működésének költségei az első két évben 128 millió forint lenne. A kríziskezelő hálózat kiépítésére egyelőre nincs pénz.

Adómentes marad az akkreditált nyelvi képzés

Archívum2002.10.17, 16:55

Az MSZP költségvetési munkacsoportja és a Pénzügyminisztérium megállapodott arról, hogy minden, az Országos Képzési Jegyzékben szereplő tanfolyam, továbbá akkreditált idegen nyelvi képzés, illetve ilyen program a jövőben is tárgyi adómentes marad.

Hamis diplomával felvételizett a Tolna megyei alelnök

Itthon2001.10.11, 12:00

Hamis diplomával jutott be másoddiplomás képzésre az MSZP Tolna megyei alelnöke. Akkor derült ki a törvénysértés, amikor az önkormányzattól kért tandíjtámogatást az alelnök.

Szakmunkásképzőbe küldik a takarítókat

Itthon2001.08.02, 00:58

Hamarosan iskolapadba kényszerülhetnek a magyarországi takarítók, ha szakmájukat államilag is elismerik. Ám negyvenezer munkavállaló nem tud majd részt venni a képzésen, mert nem járták ki a nyolc általánost. Azt sem tudni, kinek kell állnia a többszázezer forintos tandíjat.

Előző
Következő