Kecskemét
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Jelentős útfejlesztések indulnak az Alföldön
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közzétette a több régióra vonatkozó útfelújítási csomag közbeszerzési eredményét. A szóban forgó 33 fejlesztés értéke összesen nettó 24,565 milliárd forintot tesz ki.
A Kecskemét kiütötte a Szegedet, és megelőzte a Diósgyőrt az NB II-ben
A labdarúgó Merkantil Bank Liga 34. fordulójának rangadóján a Kecskemét hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Szeged csapatát, ezzel Szabó István csapata pontszámban beérte a Diósgyőrt, és a jobb gólkülönbségének köszönhetően meg is előzte a miskolci csapatot, így feljutó helyről várhatja a folytatást.
60 migránst zsúfolt be egy teherautóba két szerb embercsempész
Hiába próbáltak elmenekülni, a rendőrök még aznap lecsaptak arra a két szerb férfira, akik hatvan migránst próbáltak Nyugat-Európába vinni egy teherautó rakterébe zsúfolva, élelmiszer, víz, és friss levegő nélkül. A két férfi amennyiben beismerő vallomást tesz, öt év börtönre számíthat, és tíz évre kiutasíthatják őket az országból.
Fiatal lányokat futtatott egy kecskeméti banda
Több nehéz anyagi helyzetben lévő nőt, köztük egy 18 év alatti kamaszlányt is kizsákmányoltak úgy, hogy kivitték őket Németországba prostituáltként dolgozni, majd az összes általuk keresett pénzt elvették tőlük.
Orbán Viktor: Köszönöm, Kecskemét!
Orbán Viktor folytatta a sorozatát, amelyben köszönetet mond a 2022-es országgyűlési választáson elért győzelem után. A miniszterelnök ezúttal a kecskemétieknek mondott köszönetet.
Az utcán rabolt egy kecskeméti férfi
Egy kecskeméti férfi az utcán vett észre egy jól láthatóan részeg embert. Amikor utolérte, kigáncsolta és ellopta a táskáját.
- címkék:
- Kecskemét
- rablás
- ügyészség
- Címkefelhő »
Megkéseltek három férfit Kecskeméten, vádat emeltek a tettes ellen
Életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmény miatt vádat emelt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy férfi ellen, aki tavaly nyáron két hét alatt Kecskemét belvárosában két férfit is megkéselt és egyik áldozata édesapjára is rátámadt.
Benzinkutakat és boltokat fosztott ki egy kecskeméti férfi
Befejezték a nyomozást azzal a kecskeméti férfival szemben, aki bő fél év alatt többször is lopott benzinkutakról és élelmiszerboltokból. Volt olyan hely, ahol többször is megfordult, és több százezres kárt okozott. Többször bandába verődve lopott, öt fiatal bűntársával együtt, akik falaztak neki és fedezték.
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton is az országot járja - képek
Kifosztottak egy idős nőt Kecskeméten
Még aznap lecsaptak a rendőrök egy kecskeméti férfira, aki a városban megszólított egy idős asszonyt, majd kitépte az aranyláncot a nyakából.