Kecskemét
címke rss- legfrissebb
- legrégebbi
A BSE nyerte a nőiröplabda-bajnokságot
A BSE nyerte a nőiröplabda Extraligát, miután a döntő harmadik mérkőzésén is legyőzte a Vasas együttesét. A kupagyőztes Nyíregyháza hazai pályán győzött a Kecskemét ellen a harmadik helyért folytatott párharc harmadik találkozóján.
Csak Londonban választhat egy kecskeméti férfi
Arról értesítették az elmúlt napokban Nyúl Endre kecskeméti fényképészt, hogy törölték a választók jegyzékéből Kecskeméten. Egyúttal arról is értesítették, hogy Bács-Kiskun megye helyett Londonban adhatja le szavazatát az EP-választáson.
Gyermeknapi rendezvények
Kormánypárti városokban lesz csak állami gyereknap
A kormány tizenhét városban szervez gyereknapi programokat vasárnapra. A településekben közös, hogy egy kivételével mindegyiket kormánypárti politikus vezeti. Az egyetlen kivétel Kecskemét, amelyet egy korábban fideszes, ma független polgármester irányít. A Miniszterelnöki Hivatal illetékese szerint politikai szempontok egyáltalán nem játszottak szerepet a szervezés során, ő maga például most sem tudja, hogy a támogatott városokat milyen pártállású politikus vezeti.
80 ezer vendéget várnak a fogathajtók
A Kecskeméten augusztus 4. és 8. között sorra kerülő négyesfogathajtó világbajnokság szervezői 20 nemzet 50 versenyzőjét, valamint 70-80 ezer vendéget várnak az eseményre.
Kész a négyesfogathajtó-vb programja
Elkészült a Kecskeméten augusztus 4. és 8. között sorra kerülő négyesfogathajtó világbajnokság részletes programja.
- címkék:
- extrém sportok
- Kecskemét
- Címkefelhő »
Megvannak a fogathajtó-vb magyar indulói
Vasárnap az akadályhajtással fejeződött be Adonyban a fogathajtók 40. magyar hajtóderbije, amely egyben az országos bajnokság harmadik fordulója volt.
Kecskeméten áll össze az egykori Albacomp-trió
Az Univer KSE férfikosárlabda-csapatának vezetősége kedd délután megállapodott Boros Zoltánnal, aki az előző szezonban még az Albacomp játékosa volt. A 88-szoros válogatott irányító öt alkalommal volt tagja magyar bajnokcsapatnak. Boros az előző bajnokság végén azt nyilatkozta, hogy befejezi a kosárlabdázást, ám az Univer vezetőinek kitartó invitálására megváltoztatta az elképzelését, és egy évre szóló szerződést kötött a klubbal.
Kész a négyesfogathajtó-vb sajtóközpontja is
Elkészült a Kecskeméten augusztus 4. és 8. között sorra kerülő négyesfogathajtó-világbajnokság sajtóközpontja, s az előkészületi munkálatok is a terveknek megfelelő ütemben haladnak.
- címkék:
- extrém sportok
- Kecskemét
- Címkefelhő »
Dobrovitz harmadik lett Bredában
A hétvégén két külföldi helyszínen versenyeztek az augusztus 4. és 8. között Kecskeméten sorra kerülő négyesfogathajtó világbajnokságra készülő magyarok.