KDNP

címke rss

A kutya hányásától a teásflakonig - Mennyire kemény házelnök Kövér László?

Itthon2011.06.07, 10:45

Leteremtette az ülésteremben falatozó szocialistákat, a rendszerváltás óta először megvonta több ellenzéki képviselő fizetését, mert úgy látta, nem végezték el a munkájukat, és helyre tette a bibliai idézettel villogó jobbikos pártelnököt is. Kövér László kevesebb mint egy éve elnöke a parlamentnek, de hamar feltűnést keltett szigorúságával és határozottságával. Az [origo]-nak nyilatkozó képviselők szerint volt olyan házelnök, aki nála is keményebben bánt a képviselőkkel, pedig nincs könnyű dolga: az utóbbi években "B-közepes" lett a stílus az országgyűlésben.

Saját képviselőjét is jelöli alkotmánybírónak a Fidesz

Itthon2011.06.08, 16:50

Többek között Balsai István fideszes képviselőt és Pokol Béla politológust, egykori kisgazda képviselőt jelölik a kormánypártok az Alkotmánybíróság új tagjai közé a kiszivárgott információk szerint. Balsai megerősítette a jelöléséről szóló hírt az [origo]-nak. A jelöltekről két hét múlva szavazhat az országgyűlés. 

Bátorítást kért Orbán a lemondását felajánló államtitkárának

Itthon2011.06.20, 20:59

Orbán Viktor a szóvivője szerint még nem beszélt személyesen Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárral arról, hogy az államtitkár miért ajánlotta fel lemondását egy levélben. Az ügyet ismerő kormányzati források ugyanakkor azt mondták az [origo]-nak, több embert is megkért, hogy beszéljenek az államtitkárral, és öntsenek bele lelket. A források szerint Orbán lelki problémának tekinti Hoffmann ügyét, az államtitkár viszont arra panaszkodik levelében, hogy nemtelen támadások érik, és szakmai támogatás nélkül nem tudja megoldani az oktatás problémáit.  

Börtönnel sújtaná a köztéren forgató pornósokat a KDNP

Itthon2011.06.22, 07:59

Egy fiatal pár a Budai Várban forgatott pornófilmet, a KDNP pedig vizsgálni kezdte, hogyan lehet büntetni az ilyen eseteket - írja a szerdai Blikk. A párt néhány tagja felhasználná a térfigyelő kameráik felvételeit a bizonyítási eljárásban, és két év börtönnel sújtaná a köztéren pornót forgatókat.

"Nehezen élte meg"" a kormány az elmélyülő kínai barátságot

Itthon2011.06.28, 09:46

Magyarország gazdasági érdeke fontosabb, mint az emberi jogok mellett való kiállás - több vezető kormányzati tisztviselő is ezzel magyarázta az [origo]-nak, hogy miért hagytak fel Kína nyílt bírálatával. A források szerint Orbán Viktor évek óta készül a váltásra, már a tavalyi választások előtt is ezt készítette elő, amikor visszafogta a Tibet mellett kiálló fideszeseket. Kormányzati tisztviselők szerint most nem olyan a helyzet, hogy konfrontálódni lehetne Kínával ilyen ügyek miatt.

Orbán szerint csak a Fidesz képes az ország problémáinak megoldására

Itthon2011.07.12, 14:02

A Fidesz-KDNP keddi évértékelő frakcióülésen Orbán Viktor azt mondta, hogy az elmúlt egy évben bebizonyosodott: csak a pártszövetség képes az ország problémáinak megoldására.

"Odasimogatott" a fideszeseknek a kormány döntéseit magyarázó Orbán

Itthon2011.07.12, 16:56

Nyugtatta, lelkesítette a frakciót, valamint dicsérte a kormánypárti képviselők munkáját Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-frakció munkáját értékelő keddi beszédében. A frakció keddi ülésén részt vevő képviselők az [origo]-nak azt mondták, Orbán "odasimogatott" a képviselőknek, és elismerte, hogy a kormány nem mindig átláthatóan alkot új törvényeket. A miniszterelnök szerint érezhető az igény, hogy létrejöjjön egy Fideszen kívüli politikai alternatíva.

Bántja, de nem borította ki a KDNP-seket Lázár beszólása

Itthon2011.07.18, 15:51

Felesleges erőfitogtatásnak nevezték az [origo]-nak nyilatkozó KDNP-s politikusok, hogy Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője egy hétfőn megjelent interjújában arról beszélt, nem koalíciós kormányzás zajlik. Lázár egyikük szerint ízléstelenül tette helyre a kisebbik kormánypártot, amire nem volt oka. A két párt viszonyában szerintük már csak azért sem lehet konfliktus, mert a KDNP soha semmit nem tesz a Fidesz megkérdezése nélkül, önállóan.

Kikérdezi Orbán és Lázár a parlamentet kinövő fideszeseket

Itthon2011.07.18, 10:06

Kik lesznek azok a kormánypárti képviselők, akik biztosan búcsút mondhatnak a parlamentnek a ciklus végén? Hamarosan kiderül, ugyanis egy hosszú beszélgetéssorozattal megkezdődött a kiválasztás, amely egész nyáron tartani fog. A parlamenti létszám csökkentése miatt szükséges folyamatot Lázár János fideszes frakcióvezető bonyolítja le, de Orbán Viktor is rajta tartja a szemét, és hozzá fordulhatnak majd az elégedetlenkedők is.

Harrach Péter: A KDNP-nek elfogadhatatlan a munka törvénykönyvének tervezete

Gazdaság2011.08.02, 09:59

Harrach Péter szerint a javaslat nemcsak a védett kor intézményével megy szembe, hanem a KDNP által készített sarkalatos családvédelmitörvény-javaslattal is.