kávé

címke rss
Túl sok kávét ivott, ezért kirúgtak egy iskolaigazgatót Japánban

Túl sok kávét ivott, ezért kirúgtak egy iskolaigazgatót Japánban

Kirúgtak egy iskolaigazgatót Japánban, mert rajtakapták, hogy egy kisboltban több kávét tölt magának a kávéspoharába, mint amennyiért fizetett. A helyi lapok szerint kiderült róla, hogy korábban is többször megtette ugyanezt. 

Vége a kávénak, hatalmas változás jön

Tudomány2024.01.31, 15:58

Egy olasz kutatócsoportnak sikerült megfejtenie a kávé genetikai titkait, ami ízletesebbé teheti mindenki kedvenc koffeines napindítóját. A szakértõk az arabica kávéfajta eddigi legrészletesebb genetikai térképét írták le. Az eredménynek hála, új kávéfajtákat nemesíthetünk, amelyek többek között jobban ellenállnak a klímaváltozás okozta környezeti változásoknak.

Kávét öntött a bíró arcába Portik Tamás fia

Itthon2024.01.31, 13:39

Hivatalos személy elleni erõszak miatt vették õrizetbe és hallgatták ki tegnap Portik Tamás fiát, aki úgy akarta akadályozni a tárgyalás megtartását, hogy kávéval öntötte le a bírót. Az ügyészség most javasolta a férfi letartóztatását.

Mindenki olasznak hiszi a presszókávét, pedig egy magyar üzletembernek köszönhetõ

Gazdaság2024.01.22, 16:23

A presszókávét az olaszokhoz kötjük, pedig egy magyar üzletembernek köszönhetõ a megszületése. Illy Ferencnek, akinek a kávézólánca a mai napig megtalálható a világ nagyvárosaiban.

Ön el tudja képzelni az életét koffein nélkül?

Tudomány2024.01.19, 17:12

A koffein a világ legtöbbet fogyasztott pszichoaktív vegyülete. Még ha valaki nem is iszik kávét vagy teát, valószínûleg akkor is rendszeresen fogyaszt koffeint, hiszen a szénsavas üdítõitaloktól kezdve a megfázás elleni szereken át a koffeinmentes kávéig és a csokoládéig mindenben megtalálható.

Nem mindegy mikor és mennyi kávét iszunk naponta

[origo] Gasztro2024.01.17, 20:00

A legtöbb ember ébredés utáni elsõ dolga, hogy kávét fõz magának. Azonban ez egyáltalán nem egészséges szokás és az sem mindegy, hogy egy nap hány csészével iszunk meg belõle. Michael Mosley brit orvos elárulta hány mekkora az a mennyiség, amit egy felnõtt ember megihat.

Nagy hibát követsz el, ha ébredés után iszod a kávéd: várni kellene

Life.hu2024.01.10, 11:24

Nem biztos, hogy akkor profitáljuk a legtöbbet a kévá áldásos hatásából, ha egybõl ébredés után isszuk meg: kiderült, mennyit kellene várnunk vele. 

Isteni kávékülönlegességek karácsonyra - Receptek

Life.hu2023.12.20, 13:58

Van, aki a sima eszpresszóra esküszik, más el sem tudja képzelni a kávét tej nélkül, sokan pedig a tejszínt részesítik elõnyben. Most, a karácsony közeledtével érdemes beszerezni néhány plusz alapanyagot, és különlegesebben ízesíteni a feketét. 

Megkeserítik az életed a csótányok? Íme, néhány egyszerû tipp, amit bevethetsz ellenük

Life.hu2023.12.12, 10:54

Ezek a szapora kártevõk nem riadnak meg az emberek közelségétõl, és köztudottan nehéz elkapni õket - ezért fontos tudni, hogyan lehet végleg megszabadulni tõlük.

A légiutas-kísérõ arra figyelmeztet, hogy soha ne igyunk kávét a repülõn, mert undorító

Life.hu2023.12.06, 16:52

A légiutas-kísérõk tippjei kulcsfontosságúak lehetnek ahhoz, hogy egy kicsit kényelmesebben utazzunk: most a fedélzeten felszolgált kávéról rántották le a leplet.

Két népszerû reggeli ital, amely tönkreteheti az agyadat

Life.hu2023.12.04, 13:28

Egy agyi rendellenességekkel foglalkozó szakember szerint milliók fogyasztanak reggel két italt, amelyek károsabbak az agyunkra, mint gondolnánk.

Hétköznapi ital segíthet megelõzni az Alzheimer-kórt: új kutatás látott napvilágot

Life.hu2023.12.04, 09:12

Egy új kutatás szerint a népszerû reggeli ital nem várt elõnyökkel járhat. 

Nagyon rossz hírt kaptak a kávé- és csokoládékedvelõk

Gazdaság2023.11.29, 13:27

Júniusban érvénybe lépett egy új uniós szabályozás, amelynek alapján tilos részben vagy egészben erdõirtásra visszavezethetõ termékekkel kereskedni az Európai Unió területén. Egyelõre sok a homályos pont a rendelet teljesítésével kapcsolatban, de az már szinte biztosra vehetõ, hogy a fogyasztóknak meg kell majd fizetni az uniós zöldítés árát, vagyis emelkedni fog többek között a kávé és például a csokoládé egyik alapanyagának számító kakaó ára.

Sokkal finomabb lesz a kávénk, ha ilyen színû csészébõl isszuk

[origo] Gasztro2023.09.25, 08:12

Mandy Naglich sör-, bor- és sajtkóstoló képesítéssel is rendelkezik, így nem csoda, hogy az ízek szakértõjeként tartják számon. Legutóbbi kutatásának eredményeként most egy olyan, pszichológiára támaszkodó érdekességet osztott meg legújabb szerzeményében, ami választ ad arra, milyen színû csészébõl esik legjobban a kávé.

Bizarr, kávészerû italt láttak Ben Affleck kezében - videó

Gazdaság2023.09.14, 13:38

Ben Affleck színész, és a zeneiparban csak Ice Spice-ként ismert rapper lettek a Dunkin' kávézólánc legújabb termékének reklámarcai. A rövid reklámklip egyre nagyobb népszerûségnek örvend. 

Mi adja a kávé különlegességét?

Nagyvilág2023.08.16, 14:36

Sokan talán még soha nem gondolkodtak el azon, hogy mitõl olyan az általuk kortyolt kávé, amilyen. Vajon kinek, minek köszönhetõ a karaktere, az a jellegzetes ízvilág, amitõl annyira egyedi és megismételhetetlen? Természetesen ezen információk nélkül is megy tovább az élet, de egy csöppnyi rálátással kifejezetten sok érdekes dologra derülhet fény.

Szuper ötlettel állt elõ egy fogorvos: elárulta, hogyan maradhatnak fehérek a fogaink kávézás mellett is

Life.hu2023.08.15, 16:02

A legtöbben kávéval indítjuk a napot: arról pedig megoszlanak a vélemények, hogy hány csészével fogyaszthatunk ahhoz, hogy inkább a pozitív hatásai érvényesüljenek. Az azonban biztos, hogy a fogaink érdekében a legjobb, ha eggyel sem. Ha mégis ragaszkodunk hozzá, dr. Payal Bhalla a Quest Dental Clinic vezetõ fogorvosa elmondta, hogyan igyuk az élénkítõ feketét. 

Kegyetlen gyilkosság: heteken keresztül mérgezte klórral a férjét egy arizonai nõ

Nagyvilág2023.08.07, 11:48

Egy arizonai nõt azzal vádolnak, hogy megpróbálta megmérgezni férjét, ugyanis állítólag klórt öntött a férje kávéjába.

Nagy fordulat jöhet az Alzheimer-kór elleni küzdelemben

Tudomány2023.07.31, 12:44

A presszó kávé legfontosabb összetevõi védhetnek az Alzheimer-kórral összefüggésbe hozható fehérjelerakódások ellen az agyban - derül ki egy laboratóriumi mintákon végzett új kutatásból. Az eredmények vadonatúj, izgalmas kezelési lehetõségek kifejlesztését tehetik lehetõvé.

3+1 dolog, ami negatívan befolyásolja a vitaminok hatékonyságát

Life.hu2023.07.29, 12:51

Ha te is azok táborát erõsíted, akik napi szinten különféle vitaminokkal segítik a szervezetük megfelelõ mûködését, jobb, ha tudod, bizonyos életmódbeli szokások, gyógyszerek, ételek és italok negatívan befolyásolhatják az étrendkiegészítõk hatékonyságát.

Több milliárd forint forgalmú a méltányos kereskedelem hazai piaca

Gazdaság2023.07.25, 10:03

Megtorpant a méltányos kereskedelem piacának (fairtrade) térnyerése Magyarországon az elmúlt két évben, de már érzékelhetõ a trendforduló – közölte a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) a 2022. évi mérése alapján.

Hiperprémium kávéfõzõt készített az LG

Techbázis2023.07.24, 12:51

Holdkompnak tûnik, javarészt díszbõl még 10 hüvelykes érintõkijelzõt is kapott.

Ez történik a testeddel, ha teljesen lemondasz a koffeinrõl

Life.hu2023.07.19, 15:49

Kávézni szinte mindenki szokott, abba azonban kevesen gondolnak bele, hogy a koffein tulajdonképpen legális drog, amely a szervezetünk mûködésébe nagy mértékben beleszól. Az EatingWell összeszedte, mi történik a testünkben, ha végleg felhagyunk a koffein fogyasztásával.

5 étel, amitõl drasztikusan megváltozhat a vizeleted színe és szaga

Life.hu2023.07.18, 19:15

Alapszabály, ha bármiféle változást észlelünk a vizeletünkben, forduljunk orvoshoz, ám vannak olyan tényezõk, amelyek esetében nem jelent kóros elváltozást a fura, szokatlan szag és szín.  Dr. Semiya Aziz, londoni háziorvos elmondta, melyek azok az ételek, italok, amelyek befolyásolják a vizeletünket. 

Így spórolhatunk a népszerû kávézóláncban egy volt alkalmazott szerint

Gazdaság2023.07.06, 11:19

A Starbucks egy volt alkalmazottja egy közösségi platformon osztotta meg tanácsát arról, hogyan lehet jelentõs összeget megspórolni a kávézókban, és elmondta melyik italok rendelését nem javasolja, mert értelmetlenül drágák. 

A reggeli vágyott kávénk valójában csak placebo lehet

Tudomány2023.07.02, 10:46

Talán közhelyesen hangzik, de sokak számára a nap addig nem kezdõdik igazán, amíg meg nem itták a reggeli kávéjukat. A kávét gyakran társítjuk az éberség fokozásával, és az emberek esküsznek rá, hogy segít ébren maradni és fokozza a termelékenységet. Lehetséges azonban, hogy az agyunk valójában csak „azt hazudja" nekünk, hogy nagy szükségünk van a kávéra.

Egy háziorvos többször is ondót tett egy kolléganõje kávéjába

Nagyvilág2023.06.11, 19:54

Egy orvost azzal vádolnak, hogy több alkalommal is beletette a spermáját egy nõ kávéjába. A férfi tagadja a vádakat és azzal védekezik, hogy ritka betegsége van. A férfinak most szexuális bántalmazás miatt kell felelnie a bíróságon – írja a DailyStar.

Undorító: egy nõ kávéjába keverte a spermáját egy orvos (18+)

Life.hu2023.06.08, 11:28

Egy brit orvost azzal vádolnak, hogy belekeverte a spermáját egy nõ kávéjába. A férfi elképesztõ magyarázatot adott tettére.

Ezt kell tenned, ha ráz az "ideg" a kávétól - Cselekedj, amíg nem késõ!

Life.hu2023.06.04, 14:58

Nem tudod elképzelni a reggeleket egy csésze forró kávé nélkül? Sõt, délelõtt is iszol egyet-kettõt, aztán még egyet, miután megebédeltél? Netán jólesik akkor is, amikor hazaérsz a munkából? Jó, ha tudod, hogy a kávé fogyasztása csak egy bizonyos mértékig mondható egészségesnek – ez a mérték azonban mindenkinél más és más. Egy biztos: ha az alábbi „tünetek" valamelyikét produkálod, biztos, hogy érdemes néhány csészével csökkenteni a napi kávéadagodat.

Tölcsérbõl árulja a kávét egy budapesti cukrászda

Gazdaság2023.05.22, 15:44

A kávézás új dimenzióját hozta el a fõvárosba egy hazai vállalkozópáros, aki tölcsérbõl kezdte el árulni a dél-amerikai kávéját.

Mutatjuk a nyár legmenõbb édességét: kávé, tölcsérben

Itthon2023.05.22, 15:32

Kávéztál már tölcsérbõl? Õrült új ötlet hódít Budapesten: egy hazai vállalkozópáros tölcsérbõl kezdte árulni brutálisan finom dél-amerikai kávéját, ez a ConTeCcino. A forradalmi kulináris ötlet hamar berobbant a közösségi médiában, hiszen nem csak ízélménynek páratlan, látványnak is extrém módon különleges.

Ezek az élelmiszerek hamarosan luxuscikké válhatnak - képek

Gazdaság2023.05.15, 08:32

Az emelkedõ hõmérséklet nem csak a tengerszint emelkedését, a gyakoribb viharkatasztrófákat és az elhúzódó extrém szárazságot okozza. Egyre jobban érzékelhetjük, hogy az elsõsorban az ember által elõidézett éghajlatváltozás az alapvetõ élelmiszer-ellátásunkat is veszélyezteti.

Energikusan koffein nélkül: 7 természetes élénkítõ, melyeket ki kell próbálnod!

Life.hu2023.04.14, 22:26

Sokan azonnal a koffeintartalmú italok után nyúlnak, ha úgy érzik, energiaszintjük csökkenni kezd a nap folyamán. De mi a megoldás, ha szeretnél egészségesebb alternatívákra váltani?

Marco Rossi: talán az Üllõi úton éreztem elõször, hogy Magyarországon is otthon vagyok

8882023.03.29, 18:20

Valamirevaló magyar szurkoló fújja a válogatott névsorát és azzal is tisztában van, hogy a szövetségi kapitány a 3-5-2-es felállást részesíti elõnyben. Azt azonban kevesen tudják, hogy Marco Rossi – mint minden olasz – imádja a kávét. Nem véletlenül választotta a MOL-csoporthoz tartozó Fresh Corner márkanagykövetévé az olasz szakembert, aki a kávézó hálózattal kalákában elkészítette „Rossi kedvencét", a mogyorós praliné kapucsínót. Az „õsbemutatóra" összehívott sajtótájékoztatón a 888 kérdéseire is válaszolt Rossi.

Megtalálták az igazi fogyókúrás csodaszert, és nem is kell érte messzire mennünk

Tudomány2023.03.22, 12:12

A vér koffeinszintje befolyásolhatja a testzsír mennyiségét, ez pedig összefüggésben van a kettes típusú cukorbetegség és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatával.

Ha te is szereted a kávékülönlegességeket, itt az ideje, hogy kipróbáld az olívaolajos kávét!

Life.hu2023.03.07, 17:47

Ha te is szereted a különleges kávékat, neked találta ki a Starbucks az "Oleato" fantázianévre hallgató koffeinbombáját, ami olívaolajat is tartalmaz.

Van egy ország, ahol majdnem egy napi átlagfizetésbe kerül egyetlen pohár Starbucks kávé

Gazdaság2023.03.02, 12:59

A Starbucks a világ legnagyobb kávézólánca, azonban a kávéikat nagyon különbözõ árakon forgalmazzák az egyes országokban. Egy friss kutatás megvizsgálta, mely államokban a legolcsóbb és a legdrágább egy átlagos tejes kávé, illetve azt is, hol a leginkább túlárazott a Starbucks kávéja.

Jelentõsen megdrágulhat a kávé

Gazdaság2023.02.28, 13:36

Becslések szerint a kávétermesztésre használt területek fele hamarosan alkalmatlanná válik a gazdálkodásra. A felmelegedés súlyos hatással lehet a kávétermesztõ, jellemzõen szegényebb országok gazdaságára. Nem mellékesen a visszaesõ kínálat és a hiány drasztikusan megdrágítaná a kávét.

Ezeket érdemes tudni az instant kávékról

Gazdaság2023.02.23, 14:21

Érdemesebb hagyományos kávét kortyolgatni az instant variáns helyett. Ez utóbbinak egyik változata a 3 az 1-ben instant kávé (3in1), amely egyáltalán nem fekete és keserû, hanem tejes, krémes és édes. Villámgyorsan elkészíthetõ ugyan, de vajon hogyan hat a szervezetre?

Elképesztõ, mit adna a kávéihoz az olaszok miatt a Starbucks

Gazdaság2023.02.22, 15:35

Váratlan újítással nyerné meg magának az olasz kávéfogyasztókat a Starbucks. Az amerikai vállalat ugyanis olívaolajjal ízesített kávét dob piacra az országban.

Tudja-e, hogy emésztett kávébabból készül a világ legdrágább kávéja?

Tudomány2023.02.19, 17:11

Sokféle kávé létezik a világon: mindegyiknek sajátos íze és aromája van. A kávé minõsége és ára nagyon eltérõ lehet, néha akár túlzásokba is eshet. A legdrágább kávéfajták például olyanok, amelyekhez a kávébabot valamilyen állatok elõször lenyelnek, majd széklet útján kiürítenek. De mitõl olyan különleges ez a folyamat? A tudósok szerint a válasz a kémiában és a marketingben rejlik.

Hiába szeretjük, ezektõl az ételektõl kellemetlen szagunk lesz

Life.hu2023.02.11, 19:50

Kevés rosszabb van annál, mint amikor megérzel valami igazán kellemetlen illatot, majd rájössz arra, hogy belõled árad. Hiába volt a zuhany, a dezodor, a parfüm.

Egy csésze ebbõl a kávéból 55 ezer forintba kerül

Gazdaság2023.02.10, 10:31

A Világgazdaság számolt be róla, hogy egy ausztrál kávézólánc két helyszínen is kínálta méregdrága kávéit az Egyesült Államokban. A borsos ár ellenére mégis mindössze 48 óra alatt elfogyott a rendelkezésre álló mennyiség.

Kiderült: van olyan nagyon ismert betegség, amit gyógyít a tej

Tudomány2023.02.08, 15:33

Közismert, hogy a kávé világszerte nagy népszerûségnek örvend. A népszerû forró és fekete ital fokozza a koncentrációt, összehozza az embereket, arról nem is beszélve, hogy sokak számára mennyei az illata és az íze. A tudomány azt is kimutatta, hogy már a kávé illatától is éberebbnek érezzük magunkat, míg a kávérajongók szerencséjére az egészségre is  számos jótékony hatással rendelkezik. A kávé emellett gyulladáscsökkentõ antioxidánsok forrása, ami edzés elõtt fogyasztva zsírégetõ hatású. Egy új tanulmány szerint egy kevés tej hozzáadásával tovább fokozhatjuk a kávé meglévõ egészségügyi elõnyeit.

Ez az egyszerû ötlet sokkal könnyebbé teszi a fogyókúrát

Tudomány2023.01.26, 13:40

A fogyás az egyik legnépszerûbb újévi fogadalom, mégis legtöbbünknek nehézséget okoz a megvalósítása. Mire január második vagy harmadik hete eljön, sokunknak már nehezebbnek tûnik betartani a fogyáshoz, vagy legalábbis a súlyunk megtartásához szükséges életmódbeli változtatásokat. Egy stratégia azonban jobban mûködhet, ha súlyunk kezelésérõl van szó: ez a „kis változtatások megközelítés", ami azzal a felismeréssel kezdõdik, hogy hosszú távon az a legjobb, ha kicsiben kezdjük.

5 étel, amelynek mûvészete UNESCO által védett örökség

Travelo2023.01.07, 15:36

Az UNESCO a szellemi kulturális örökségek listájára az emberiség nemzedékrõl nemzedékre hagyományozódó közösségi tudását gyûjti össze. Ha arra gondolunk, hogy vajon milyen gyakorlatok szerepelhetnek ebben a kulturális panteonban, akkor nem az ételek jutnának elsõre az eszünkbe. Pedig ezeknek az ennivalóknak és italoknak tényleg ott a helyük!

Ijesztõ hírek érkeztek a kávéról, ennek sokan nem fognak örülni

Tudomány2023.01.06, 14:05

Veszélyben vannak a kávéfüggõk: egy új kutatás szerint a koffeines ital túlzott fogyasztásától károsodhat az agy, ami szellemi leépüléshez, demenciához vezet.

Nincs több dolgozói ingyen kávé egy óriásbank irodájában

Gazdaság2023.01.04, 12:10

Váratlan meglepetés fogadta az új évben a Goldman Sachs befektetési bank New York-i munkatársait. A dolgozók ugyanis döbbenten tapasztalták, hogy véget ért az ingyen kávé korszaka az irodában.

Kiderült: életveszélyt okozhat az egyik legnépszerûbb ital

Tudomány2022.12.21, 19:29

A súlyos magasvérnyomás-betegek ne igyanak túl sok kávét, mert a napi kettõ vagy több kávé az õ esetükben kétszeresre növeli a szívhalál esélyét. A zöld teának, noha az is tartalmaz koffeint, tetszõleges mennyiségben fogyasztva sincs ilyen hatása.

A mentõ vitt el egy nõt, aki egy budapesti plázában lett rosszul a kávétól

Life.hu2022.12.14, 21:58

Sokkoló esetrõl számolt be hivatalos Facebook-oldalán az Országos Mentõszolgálat: egy 30 év körüli nõ a múlt héten a barátnõjével találkozott az egyik Örs vezér téri bevásárlóközpont kávézójában, ahol majdnem megfulladt az általa rendelt karácsonyi italkülönlegességtõl.

Különleges ünnepi kávé- és édességkollekciót tervezett a világhírû cukrász- és csokoládémester

[origo] Gasztro2022.12.14, 13:25

A Nespresso idén karácsonyra új llimitált kiadású kollekciót készített a világhírû cukrász- és csokoládémesterrel, Pierre Hermé-vel közösen. Az exkluzív kávék és édességek garantáltan megédesítik a téli idõszak pillanatait.

A rendszeres kávéivás megdöbbentõ hatással van a nõi mellekre

Tudomány2022.10.20, 19:31

A kávéivás élettani hatásairól régi és kiterjedt vita zajlik a tudomány berkeiben. Amíg a kávéban lévõ antioxidánsok jótékony hatással lehetnek a tumoros megbetegedések kockázatainak csökkentésére, addig a szív-és érrendszeri problémákkal küszködõk számára veszélyessé válhat a rendszeres kávéivás. Egy nemrég publikált új kutatás most egy sokakat érintõ probléma, a mellrák kockázata és a kávézás között tárt fel  igen jelentõs összefüggést.

Ezekkel a trükkökkel igazi ünnep lehet a reggeli kávézás

[origo] Gasztro2022.10.20, 08:13

Manapság bizonyára mindenki tisztában van vele, hogy a kávé milyen szintû népszerûségnek örvend, ahogyan valószínûleg az sem titok, hogy mindezt nem csupán csodás élénkítõ hatásának köszönheti, de rendkívül finom ízének is – állítja cikkében a Mindmegette.

Miért nem szabad cukrot tenni a kávéba?

[origo] Gasztro2022.10.10, 13:57

A kávéhoz mindenki ért. Vagy legalább is azt gondoljuk. A mai Gasztrodinamikából kiderül, hogy csak az utóbbi néhány évtizedben kezdjük felfedezni a kávéban rejlõ titkokat.

Miért iszunk egyre több hideg kávét?

[origo] Gasztro2022.10.06, 08:48

Az, hogy ki, milyen kávét iszik személyenként változó: ahogy a divatban, úgy a kávéfogyasztók körében is vannak trendek, amik évrõl évre változnak. A Mindmegette most összegyûjtötte, hogy idén õsszel milyen irányzatok uralkodnak a kávézás világában.

Komoly baj van a Starbucksnál, ilyen problémát még nem láttak

Gazdaság2022.10.04, 13:05

A Starbucks nehéz idõszakon ment keresztül az elmúlt évben. A vállalat részvénye 25 százalékot veszített az értékébõl, ami a piac egészével összehasonlítva is gyenge teljesítménynek számít. Van azonban egy különös kihívás, amellyel a kávézóláncnak szembe kell néznie: túl hosszúak a sorok az üzleteiben.

Veszélyes vegyi anyagot kapott egy vendég egy népszerû gyorsétteremben kávé helyett

Gazdaság2022.10.03, 12:30

13 millió dolláros pert indított a McDonald's ellen egy amerikai nõ. Sherry Head elmondása szerint veszélyes vegyi anyagot kevertek a kávéspohatába, ami károsította a nyelõcsövét és a a belsõ szerveit. A perben egy sor másik, ehhez hasonló eset is elõkerült.

Ezek a világ legfurcsább kialakítású kávéfõzõi - képek

Gazdaság2022.09.29, 13:20

Immár 2009 óta minden év szeptember 29-én ünneplik a kávé világnapját. A kezdeményezés eredetileg Japánból indult, de mára az egész világon köszöntik a kávé és kávézás élményét ezen a napon. A fekete ital napjának apropóján, ezúttal a világ legfurább külsejû kávéfõzõit mutatjuk be.

Napi 6 doboz energiaital vagy 6 csésze kávé segít az öregedési memóriazavar vagy az Alzheimer-kór elkerülésében egy új kutatás szerint

Life.hu2022.09.29, 09:25

Nagy valószínûséggel, a világ lakosságának azon 80 százalékához tartozik Ön is, akik rendszeresen fogyasztanak koffeint, a koffein azonban nem egyenlõ a kávéval, még akkor sem, ha elsõnek az jut eszünkbe. A kávé számos más vegyületet is tartalmaz, amelyek jelen lehetnek, a kávéból kinyert koffeinben, ami ilyen értelemben nem nevezhetõ "tisztának". A kinyert természetes és a kémia folyamattal elõállított koffein között hatásukat tekintve nincs különbség - írja a Magyar Energiaital Szövetség a közleményében a kávé és koffein világnapján. 

Rossz hír: felszökhet az egyik kedvenc italunk ára az aszály miatt

Life.hu2022.09.04, 22:15

Mivel a világszerte pusztító aszály az arabica kávéfajta fõ termelési területét, Brazíliát sem kímélte, a közeljövõben várhatóan emelkedni fog a kávé ára hazánkban is.

Döbbenetes: Akár az életünkbe is kerülhet, ha túl forrón isszuk a kávét

Life.hu2022.09.03, 22:19

Egy friss kutatás szerint tûzforró italok rendszeres fogyasztása esetén jóval nagyobb a torokrák kialakulásának kockázata.

Kávéminisztériumot hoztak létre egy országban

Gazdaság2022.08.24, 14:38

A Világgazdaság számolt be róla, hogy Pápua Új-Guienában egy sor új minisztériumot alapítottak, az egyik mostantól kizárólag a kávéért felel.

A magyarok többsége nyáron sem változtat kávézási szokásain

Itthon2022.08.21, 14:23

A magyar kávékedvelõk 56 százaléka rendszeresen, illetve alkalmanként fogyaszt jegeskávét, a Costa Coffee és a GKID 2022 júliusában készült közös reprezentatív kutatása szerint a legtöbben ezt otthon készítik, ugyanis a túlnyomó többség nem szívesen fizet ezer forintnál magasabb összeget a jeges kávéért. Kiderült az is, hogy az idõjárás nemigen befolyásolja a szokásokat, az emberek 68 százaléka nyáron sem nagyon változtat rajta, a kávét ilyenkor is melegen issza.

Rubint Rékáék megkóstolták a macskaürülékbõl készült kávét

Tévé2022.08.20, 18:11

Rubint Réka és Schobert Norbi épp Balin tartanak tábort, ahol a világ egyik legdrágább kávéját, a Kopi Luwakot is megkóstolták – amirõl tudni kell, hogy a cibetmacska ürülékébõl kiválogatott termésekbõl készül.

A gyerekek szeme láttára gyilkolták meg Zsuzsannát: egy kávéba csempészték a gyógyszert

Life.hu2022.08.18, 21:10

Tíz évvel ezelõtt az egész ország azért drukkolt, hogy a 3 hónapos Farkas Ricsike új szívet kapjon. A kisfiút és családját ezúttal brutális tragédia rázta meg: a kisfiú apja meggyilkolta az édesanyát, Zsuzsannát.

Így lesz isteni illatú az otthonod pár filléres trükkel

Life.hu2022.08.14, 13:15

Ha a mesterséges illatanyagok helyett a természetes aromák híve vagy, ne hagyd ki ezeket a pofonegyszerûen alkalmazható praktikákat!

Gondoltad volna? A kávéfogyasztás nagyban befolyásolja pénzköltési szokásaidat

Life.hu2022.08.10, 20:20

Egy friss brit felmérés szerint nem érdemes a koffeines italok fogyasztását a boltlátogatást megelõzõ percekre idõzíteni.

Ingyen kávé és fánk járhat a kémkedés áldozatainak

Techbázis2022.08.01, 06:08

Visszautasíthatatlan ajánlattal rendezné a csoportos pereket egy kávézólánc.

Gyomorforgató: ezzel a fehér cuccal issza a kávéját az amerikai sztársportoló

Life.hu2022.07.31, 20:43

Szinte sokkolta a netezõket az a videó, melyben az egyik feltörekvõ amerikai sztársportoló, Will Levis látható. A férfi ugyanis megmutatta, tej helyett mit tesz a kávéjába.

A világ legrégebbi kávézóját egyszer az életben meg kell látogatni Velencében

Travelo2022.07.28, 09:59

Aki Velencében jár, tulajdonképpen szinte belebotlik a 400 éves Caffè Floriánba, hiszen a kávéház a város egyik leghíresebb és legismertebb pontján, a Szent Márk tér Procuratie Nuove árkádjai alatt található. A kávéház joggal mondhatja magáról, hogy a város egyik szimbóluma. 1720. december 29-én Floriano Francesconi nyitotta meg „alla Venezia Trionfante", azaz „Diadalmas Velence" néven, és azóta folyamatosan mûködik.

Figyelmeztet az ismert gyorsétteremlánc: eljöhet az olcsó kávé vége

Gazdaság2022.07.20, 15:05

A McDonald's az Egyesült Államokban továbbra is fenntartja, hogy egy különleges akció keretében 99 centért lehet prémium és jeges kávét venni a gyorsétterem-láncnál. A jelenlegi gazdasági helyzetben azonban a vállalat egyre nehezebben tudja kigazdálkodni a kedvezményt.

VV Merci kiakadt: csak angolul rendelhetett ételt a Király utcában

Life.hu2022.07.18, 20:36

A Való Világ szõke üdvöskéje elfogadhatatlannak tartja, hogy a Starbucks magyarországi üzleteiben olyan pultosokat is alkalmaz, akik egyáltalán nem beszélnek magyarul.

Tényleg le kell mondani kánikulában a kávéról?

Life.hu2022.07.02, 21:23

Napok óta extrém meleg van hazánkban. A hõség megviseli a szervezetet, fokozottan kell figyelni a folyadékbevitelre, könnyû ételeket érdemes fogyasztani, és kerülni kell a koffenitartalmú italokat. Egy kutatás választ ad arra, mennyi kávét szabad fogyasztani kánikulában.

160 éves a legendás, Magyarországon is jól ismert bécsi kávéházmárka

Gazdaság2022.06.28, 11:59

A Julius Meinl, prémium bécsi kávéházmárka immáron 160 éve teremt jelentõségteljes pillanatokat minden egyes csésze kávéjával az emberek életében. A több mint 70 országban forgalmazott, több mint 50000 vendéglátó partnerrel rendelkezõ osztrák márka a világ egyik legrégebbi pörkölõje, valamint vezetõ szerepet tölt be a vendéglátó szektorban.

Fagyassza le kávéját és az sokáig friss marad!

[origo] Gasztro2022.06.22, 08:55

Az igazi kávérajongók szemes kávét vásárolnak és nagy gondot fordítanak a megfelelõ tárolásra is. A legtöbben közülük biztosan hallottak már arról, hogy a pörkölt kávé a fagyasztóban õrzi meg leginkább frissességét, míg mások ezzel nem értenek egyet. A Mindmegette utánajárt, hogy mi is az igazság.

Ennyit költenek a magyarok fejenként havonta csak kávéra

Life.hu2022.06.18, 20:27

A magyarok naponta átlagosan két kávét isznak, az egyiket otthon, míg a másikat nagy valószínûséggel a munkahelyükön; az otthoni kávéfogyasztásra a válaszadók mintegy fele havonta legfeljebb 3000 forintot költ, 3000-5000 forint között a negyedük, míg 12 százalékuk 5000-10 000 forint közötti összeget fordít rá - derül ki egy felmérésbõl.

Kiderült, hol és mennyiért kávéznak a magyarok

Gazdaság2022.06.18, 09:26

A magyarok naponta átlagosan két kávét isznak, az egyiket otthon, míg a másikat nagy valószínûséggel a munkahelyükön, az otthoni kávéfogyasztásra a válaszadók mintegy fele havonta legfeljebb 3000 forintot költ, 3000-5000 forint között a negyedük, míg 12 százalékuk 5000-10 000 forint közötti összeget fordít rá - derül ki egy felmérésbõl.

Már vitorlásokkal is szállítják a kávét az Atlanti-óceánon át

Gazdaság2022.05.28, 00:58

Egészen különleges megoldást kínálnak egyes cégek az Atlanti-óceánon történõ kávészállítmányozásra. A vállalatok ugyanis vitorlás hajókkal szállítják a nyersanyagot. Noha ez jelenleg luxusmegoldásnak számít, izgalmas ötleteket adhat másoknak, akik a tengeri szállítmányozás ökológiai lábnyomát szeretnék csökkenteni.

Szigorítanak a kávé kapcsán az egyik szomszédos országban

Gazdaság2022.05.24, 16:25

Júniustól kizárólag azt a terméket lehet kávénak nevezni Szerbiában, amely kizárólag kávészemekbõl készült, és nem tartalmaz semmilyen más anyagot.

Ezt teszi a szervezeteddel, ha túl sok kávét fogyasztasz

Life.hu2022.05.14, 14:53

Az emberek többsége kávéfüggõ, el sem tudják képzelni a reggelüket a fekete nedû nélkül. Most azonban lerántjuk a leplet arról, hogy milyen súlyos károkat is okoz a szervezetben, ha túl sok kávét fogyasztunk. 

Láthatatlan szálakkal vagyunk összekötve mi, emberek...

She2022.05.01, 15:46

Reggel, amikor a vekker csörgésére felriadok, nincsenek versenyképes, üde gondolataim. Csak olyanok, amiket sosem vallanék be. Csak olyanok, melyek általában a "franc" szóval kezdõdnek, vagy végzõdnek.

Ez már biztos: a kávé igazi csodaszer

Life.hu2022.04.23, 22:58

A kávé nemcsak nekünk, de növényeinknek is energiát ad. Most eláruljuk, hogyan érdemes bevetni ezt a csodaszert annak érdekében, hogy növényeink szebbek legyenek, mint valaha.

Meztelen feleségére dobta az elsõ millióját Horváth Tamás

Life.hu2022.04.23, 22:03

A Maldív-szigeteken, Balin és Egyiptomban nyaral a legszívesebben, szereti a kávét, rajong a Dragon Ballért, és érdekesen ünnepli, ha pénzhez jut. 

Pánikrohama közben jelentkezett be közösségi oldalán Alec Baldwin lánya

Life.hu2022.03.09, 09:02

Alec Baldwint újabb csapás érte, lánya összeesett a fürdõszobában. 

Egyszerre öt pohárba tudja önteni a kávét az utcai árus - videó

[origo] utazás2022.03.02, 07:39

Az alábbi videót Palesztinában készítették, ahol egy utcai kávéárus elképesztõ mutatványra képes: egy „kávéesést" alkotva egyszerre öt pohárt tölt meg a hátán hordott tankból. Közben pedig egy csepp sem megy mellé.

Meglepõ, melyik ország mentheti meg a kávétermesztést

Gazdaság2022.03.02, 01:09

Bár sokaknak talán meglepõnek tûnhet, de jelenleg Vietnám a világ második legnagyobb kávétermelõje. Ugyan a helyi termesztõk évtizedeken át az alacsony árakra, és a minõség helyett a mennyiségre törekedtek, napjainkra már a kávéfarmerek jelentõs része fektet nagy hangsúlyt a kiváló minõségû fekete elõállítására. Az egyre gyarapodó számú helyi kávétermesztõ révén pedig megvan az esély arra is, hogy Vietnám a közeljövõben akár a világ legnagyobb kávénagyhatalmává váljon.

Egészséges ételek, amiktõl elhízhatsz: ezeket kerüld el, ha jól akarsz kinézni

Life.hu2022.02.18, 15:16

Vannak ételek, amelyek ugyan egészségesek, mégis oda kell figyelnünk az elfogyasztott mennyiségre, különben könnyedén felszaladhat ránk pár nem kívánt kiló. 

Semmelweis Egyetem: Halálos betegségtõl védhet a kávé

Tudomány2022.02.07, 13:37

Napi 0,5-3,0 csésze kávé elfogyasztása kedvezõ hatással van a szív- és érrendszerre, sõt, a vizsgálati csoportban csökkentette az összhalálozás és a stroke kialakulásának kockázatát is. A Semmelweis Egyetem és a Queen Mary Egyetem (London) közös vizsgálatának eredménye a közelmúltban látott napvilágot a European Journal of Preventive Cardiology orvosi szaklapban.

Nemsokára jön a laborkávé: a sejttenyésztett kávé laboratóriumokban készül

Life.hu2022.01.06, 21:18

Ha kávéimádó vagy, akkor hamarosan más oldaláról is megismerheted ezt a nedût, ugyanis a cél, hogy fenntarthatóbb módon állítsák elõ a világszerte ezt a nagy népszerûségnek örvendõ italt. 

Ha ez így folytatódik, akkor szó szerint elkávézhatjuk a Földet

Gazdaság2021.12.19, 07:53

A kávé az egyik legnépszerûbb ital világszerte, a keresletének növekedése azonban veszélyezteti a bolygót, ami arra készteti a környezetvédõket és a tudósokat, hogy megoldást találjanak a kávétermelés fenntarthatóbb módjára. A részleteket a CNBC közölte.

Melyiket igyuk és mikor? - Tea kontra kávé

Travelo2021.12.14, 13:32

A tea vagy kávé kérdése legalább olyan ellentétes érzelmeket mozgat meg, mintha a kutya vagy a macska kerülne szóba. Habár lehet mindkettõt egyaránt kedvelni. A kávé- és teaivás az eltérõ ízérzete, hangulata ellenére számos hasonlóságot is rejt magában. Dietetikusunk ezeket taglalja, s kiderül az is, mikor érdemes koffeinnel töltekeznünk a nap során.

Tízéves csúcson a kávé ára

Gazdaság2021.12.01, 11:17

Tízéves csúcsra emelkedtek a kávéárak a világpiacon, és az iparági elemzõk arra számítanak, hogy egészen 2023-ig nem áll meg a drágulás.

Még a kávé íze is megváltozhat a szállítmányozási gondok miatt

Gazdaság2021.11.27, 18:02

Nehéz idõszakot élnek át a világ kávéfogyasztói. A globális szállítmányozás akadozása mellett még kávébabból is hiány van, ami a hétköznapi fogyasztók számára is áremelkedéseket jelenthet. Mi több: ha a jelenlegi trendek kitartanak, akár a kávé íze is tartósan megváltozhat. Megmutatjuk ennek hátterét.

Hatalmas áttörés a a stroke és a demencia megelõzésében: így csökkenthetõ a kialakulásuk kockázata

Life.hu2021.11.21, 22:12

A mérsékelt kávé- és teafogyasztás összefügghet az agyvérzés és a demencia kockázatának csökkenésével - állapította meg egy új tanulmány, amelyet a The Guardian ismertetett.

Vajon egészséges a kávé, vagy sem?

Life.hu2021.11.18, 21:43

A kávét lehet szeretni vagy nem szeretni. A kávézás egyfajta életforma. Stílus és szenvedély. Mert kávét inni három perc alatt is lehet, ám a kávézáshoz idõ kell.

Elõzõ
Következõ