katasztrófa
címke rss- kapcsolódó címkék:
- baleset
- földrengés
- vörösiszap
- kékfény
- repülőgép
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nem mindenki tért vissza Kolontárra, Devecseren sok ház menthetetlen
Befejeződött a lakosság visszatelepülése Kolontárra, de 94 ház még így is üresen áll, többet pedig bontani kell. Devecseren legalább ötven ház azonnali bontásra szorul, és csaknem kétszáz menthetetlen a katasztrófavédők szerint. A vörösiszappal elöntött házak lakóival egyeztetnek, és ezután adják ki a bontási engedélyeket.
A kolontáriak ügyvédje célba vette a Mal-milliárdosok vagyonát
Büntetőjogi és polgári jogi eljárásban is elveszíthetik a vörösiszap-katasztrófát okozó cég vezető tisztségviselői a vagyonuk egy jelentős részét, ha bebizonyosodik, hogy a vezetők tudtak a gát átszakadásának veszélyéről és nem tettek semmit. A sértettek jogi képviselője kezdeményezte a vagyonok zárolását, a cég jogásza szerint ez jogi nonszensz.
Szaporodnak a légúti panaszok az iszapkatasztrófa helyszínén
Nőtt a légúti panaszokkal háziorvoshoz fordulók száma Devecseren. Sokan bevörösödő szemekre és kaparó torokra panaszkodnak a helyiek közül. .
Alábecsülte az iszap erejét a Mal katasztrófaterve
Legfeljebb 400 ezer köbméter vörösiszappal kevert víz zúdulhat ki, ha szakad a gát - ilyen méretű szerencsétlenségre volt felkészülve az iszapkatasztrófában érintett Mal Zrt. a cég kárelhárítási terve szerint. Múlt hétfőn ennek a mennyiségnek csaknem a duplája zúdult három falura, az iszapömlés kilenc ember halálát okozta. A 2009 óta érvényes terv azzal sem számolt, hogy a közeli településeket elöntheti a vörösiszap, és a maró anyag kifolyásának útját is tévesen mérték fel.
Mégsem indult el a termelés a Mal üzemében
Bár korábban péntek délre ígérték a Mal Zrt. ajkai gyárának újraindítását, a termelés mégsem indult el időben. A vörösiszap-katasztrófa után állami felügyeletet kapott cég vezetőitől ugyanis a felügyelők több dokumentumot kérnek, de azokat még nem kapták meg. Ezért az üzem újraindulása bizonytalan.
Saját elmélete van a katasztrófáról a Mal Zrt. vezetőjének
A Mal Zrt. vezetőinek van elképzelésük arról, hogy mi okozhatta a vörösiszap-katasztrófát, de a hivatalos vizsgálat lezárásáig nem kívánnak beszélni róla. Bakonyi Zoltán vezérigazgató a CNN hírcsatornának adott interjújában azt mondta: nem érzi magát felelősnek, de vannak morális kötelezettségei, amelyeket teljesíteni fog.
Fenntartják a veszélyhelyzetet az iszapkatasztrófa körzetében
Déltől visszatérhetnek házaikba a korában kitelepített kolontáriak, de a veszélyhelyzetet továbbra is fenntartják a vörösiszap-katasztrófa által érintett három megyében. Péntekre jelentősen csökkent a védekezésben résztvevők száma.
- címkék:
- Kolontár
- katasztrófa
- vörösiszap
- Címkefelhő »
Megkezdték a kolontári házak bontását
Megkezdték azoknak a kolontári lakóházaknak a bontását, amelyek egy esetleges újabb iszapömlés során visszaduzzasztó hatásukkal veszélyeztetnék a Veszprém megyei települést. A kármentesítési parancsnok szerint mindenki aláírta az erről szóló szerződést, a lakókat pedig kártalanítják.
- címkék:
- Kolontár
- katasztrófa
- vörösiszap
- Címkefelhő »
Már 1997-ben is szennyezett a vörösiszap a cég korábbi vezetője szerint
Már 1997-ben is szennyezte a környéket az ajkai vörösiszap a timföldgyár korábbi vezetője szerint. Baksa György azt mondja, akkor minden károsultat kifizettek.
31 házat bontanak le Kolontáron
31 házat kell lebontani a vörösiszap miatt Kolontáron, és 1000 hektárnyi területen talajcserére is szükség lesz. A tulajdonosok új házat fognak kapni.