katasztrófa

címke rss

Speciális magyar orvoscsoport fog segíteni a bangkoki árvíz sérültjein

Nagyvilág2011.10.29, 18:12

A thaiföldi fővárosba szombaton elutazó, orvosi, diagnosztikai berendezésekkel, gyógyszerekkel és gyógyászati segédeszközökkel felszerelt debreceni orvoscsoport a víz közepén, egy gumicsónakból is segítséget tud nyújtani. A különleges mentőcsapat az előzetes tervek szerint nyolc-tíz napig dolgozik majd a thaiföldi fővárosban.

A földrengés után öt nappal is találtak túlélőt a törökországi romok alatt

Nagyvilág2011.10.28, 14:11

Először a kezét látták meg a romok alatt, majd beszélni kezdtek ahhoz a 13 éves fiúhoz, akit egy hétemeletes ház romjai alól húztak ki öt nappal a vasárnapi törökországi földrengés után. A fiúval együtt 187 embert mentettek ki a romok alól, a halottak száma péntekre megközelítette a hatszázat.

Börtönlázadást okozott a földrengés Törökországban

Nagyvilág2011.10.26, 10:57

Újabb túlélőket mentettek ki szerda reggel a romok alól Törökroszágban. A vasárnapi földrengésnek már 459 halálos áldozata van, az egyik utórengés pedig börtönlázadást okozott, amelynek során a pánikba eső elítéltek gyújtogattak, és megtámadták az őröket.

Másfél méteres árvízre számítanak Bangkokban

Nagyvilág2011.10.26, 12:13

A rizst, a tojást és a WC-papírt is porciózzák már a bangkoki üzletekben, a lakosok ugyanis a hetek óta tartó súlyos árvíz miatt elkezdtek készleteket felhalmozni. Thaiföldön százak életét követelték eddig a hónapok óta tartó áradások, a miniszterelnök szerint a főváros utcáit akár másfél méteres víz is boríthatja.

Több ezer család veszítette el otthonát a közép-amerikai áradások miatt

Nagyvilág2011.10.17, 11:53

Súlyos árvíz öntötte el Közép-Amerika országait, a trópusi esőzések miatt megáradt folyók falvakat zártak el, a víz autópályákat öntött el, hidakat rongált meg. Eddig összesen nyolcvanan haltak meg, amikor a földcsuszamlás romba döntötte a házakat, több ezer család maradt lakás nélkül. 

Iszapkatasztrófa a Bakonyban

Ozone Network2011.10.11, 11:40

2010-ben vörös iszap árasztotta el a magyarországi Devecsert. A katasztrófa híre bejárta az egész világot, hiszen hatalmas emberi és természeti károkat hagyott maga után.

Az euróövezet hetekre van a katasztrófától a brit kormányfő szerint

Gazdaság2011.10.10, 13:21

A brit export 40 százalékát felvevő valutaunió felbomlása nem állna Nagy-Britannia érdekében, jelentette ki David Cameron. A brit kormányfő figyelmeztetett: hetek vannak a "gazdasági katasztrófa" elkerülésére.

Diákokat szállító busz karambolozott Kínában, harmincöten meghaltak

Nagyvilág2011.10.08, 13:55

Vakációról hazafelé tartó diákokat szállító autóbusz balesetében legkevesebb harmincöten meghaltak és tizennyolcan megsérültek Kínában. A rendőrségi jelentések szerint az ütközéskor néhányan kizuhantak a buszból.

Japán 2011: Életmentés cunami után

Ozone Network2011.12.05, 17:01

A 2011-es japán földrengést követő napokban vagyunk és egy angol mentőcsapat nyomába eredünk, akik a katasztrófa sújtotta területre mennek, hogy segítsenek a cunami áldozatain. Emberi drámák és a túlélők által rögzített elképesztő felvételek fűszerezik ezt az egyedülálló dokumentumfilmet, ami teljesen új perspektívából mutatja be az utóbbi évek egyik legnagyobb katasztrófáját.

Japán 2011: Atomkatasztrófa

Ozone Network2012.09.21, 14:53

Az atomrektorok ötöde földrengési zónákban épült. Egyáltalán mondhatjuk így azt, hogy az atomenergia egy teljesen biztonságos erőforrás?