
Körülbelül hetven embert vettek őrizetbe, többségében diákokat vasárnap, Szudánban, ahol az elnök távozását követelő tüntetések voltak. A rendőrök gumibottal és könnygázzal oszlatták fel a szerintük szórványos demonstrációkat, de a fiatalok a héten újabb tüntetésre készülnek.

Erőszak alkalmazása nélkül sikerült kiszabadítani a Szudánban elrabolt magyar ENSZ-alkalmazottat a világszervezet egyik szóvivője szerint, az azonban nem világos, hogy bárki fizetett-e a túszejtőknek. Az [origo]-nak a szudáni ENSZ-misszió szóvivője azt mondta, hogy Papp István fizikai sérülések nélkül megúszta a dolgot, és korábbi katonatisztként valószínűleg fel volt készítve a megpróbáltatásokra.
Omar Haszan el-Besir szudáni elnök ígérete ellenére a kormányhadsereg gépei a héten bombázták Dárfúrt - közölték pénteken ENSZ-illetékesek. A bombázásokat az elmúlt négy-öt nap alatt jelentették. Az elnök a kérdéses időpontban a nyugat-szudáni tartományban tartózkodott.
Leszállás után felrobbant majd kigyulladt egy utasszállító repülőgép kedd este a szudáni főváros, Kartúm repülőterén. A katasztrófát a feltételezések szerint a rossz időjárás okozhatta.
Legalább kétszáz halálos áldozata volt annak a támadásnak, amelyet szombaton indított a szudáni főváros ellen egy darfúri lázadószervezet - közölte Abdel Rahim Mohamed Huszein szudáni védelmi miniszter.
Szudában örizetbe vételek, Csádban határzárás követte a szudáni lázadók szombati akcióját, amikor a lázadók megközelítették a szudáni fővárost, Khartoumot. Szudán szerint a támadás mögött Csád áll, amit utóbbi tagad.
Szudán vasárnap megszakította diplomáciai kapcsolatait Csáddal, miután egy dárfúri felkelőmozgalom - amelyet Kartúm szerint Csád támogat - az előző nap megpróbálta elfoglalni a szudáni főváros egyik elővárosát. A csádi kormány szóvivője szombaton cáfolta, hogy közük lett volna a támadáshoz.
Sikerült betörni egy dárfúri felkelő csoportnak a szudáni főváros melletti elővárosba, ahol összecsaptak a biztonsági erőkkel. Állítólag Kartúm elfoglalása a cél, a kormány kijárási tilalmat rendelt el. Korábban soha nem sikerült felkelőknek ilyen közel jutni a fővároshoz az évek óta tartó polgárháború során.
A csádi kormány szerint kiverték a fővárosból a lázadókat, ám ők maguk stratégiai kivonulásról beszélnek. Az egész hétvégén harcok dúlta N'Djamenából ezrek menekülnek a szomszédos Kamerunba, a város utcáit holttestek borítják. Csád szerint a lázadók akciói mögött Szudán áll, de Khartoum tagad.
A tökéletes fenék már nem elég
Melyik színésznő volt a legszebb a cannes-i vörös szőnyegen?
Tíz éve eltűnt lányok kerültek elő az USA-ban
Három férfi rabolta el őket, egy clevelandi házban voltak fogságban.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.