karrier
címke rss- kapcsolódó címkék:
- állás
- munka
- tippek-tanácsok
- család
- szerelem
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Sztárok, akiknek tönkretette a karrierjét a plasztika: Melanie Griffith és Jennifer Gray is bánja a műtéteket
A sztárokra óriási nyomás nehezedik, nekik mindig a legjobb formájukat kell hozniuk, még akkor is, ha csak a boltba ugranak le. Annak érdekében pedig, hogy mindig tökéletesen nézzenek ki, sokan kés alá fekszenek, ezzel azonban nem mindig a vágyott célt sikerül elérniük. Az alábbi hírességek a nagy igyekezetükben, hogy örökké szépek maradjanak, teljesen eltorzították az arcukat, ezzel pedig tönkretették a saját karrierjüket.
70 évesen kezdett börleszkkarrierbe ez a nagymama (18+)
A 70 éves nagymama, Marilyn Bersey úgy döntött, hogy nem akar otthonülő nyugdíjas lenni, új elfoglaltságot keresett magának. Ez pedig a börleszk lett. Azt mondja, megtalálta önmagát, újra nőiesnek és szexinek érzi a testét.
30 éves vagy, és még nem szültél? Te is igazi karrierista vagy!
Az a nő vagyok, akinek az ajtaját már ököllel veri a harmincas kor, és aki mégis teljesen tiszta elmével ki meri jelenteni: még nem akarok gyereket. Azt is tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Ha körbenézek, bőven van kivel összekacsintanom.
Madonna elárulta, miért nincs példaképe
Madonna elárulta, senkit nem tekint példaképének.
- címkék:
- Madonna
- karrier
- példakép
- Címkefelhő »
Istenes Bence elárulta, szeretne kissé lelassítani
Istenes Bence elárulta, igyekszik kiélvezni az élete minden pillanatát.
Dér Henit kitagadta az édesapja
Dér Heni megdöbbentő dolgot árult el: édesapja gyakorlatilag kitagadta őt.
Gaál Noémi megtanulta, hogy egyedül is talpon kell maradnia
Gaál Noémit érte már csalódás és csapás az életben, de mindig talpra állt.
- címkék:
- Gaál Noémi
- karrier
- élet
- Címkefelhő »
Lady Gagának majdnem tönkrement a karrierje
Valószínűleg nem sokán tudják, de a kilencszeres Grammy-díjas Lady Gaga karrierje első éveiben teljesen csődbe ment, sőt még 3 millió dolláros adósságot is felhalmozott a The Monster Ball világ körüli turnéja alatt.
Két közeli barátja elvesztéséről és vegánságáról is beszélt Puskás Peti
Puskás Peti tisztában van vele, hogy a közönség egy részénél mínuszból indul a Megasztár miatt. Sőt a saját apukájának is bizonyítania kellett: Puskás Tivadar színész-rendező akkor nyugodott meg, hogy a fiának keresnivalója van a zenei pályán, amikor elindult a The Biebers zenekar, és meghallotta az első dalaikat. D. Tóth Kriszta az Elviszlek magammal kamerái előtt beszélgetett a zenésszel.
Járai Máté, Törőcsik Mari unokája karrierje alakulásáról és a családalapításról mesélt
Sokáig nem mondta el a szakmában senkinek Járai Máté, hogy Törőcsik Mari fogadott unokája. Nagymamája a karrierje kezdetén megmondta, hogy ne számítson arra, hogy protekcióhoz juttatja. Nem is volt rá szüksége, dübörög a karrierje.
Sáfár Anikó bevallotta, hogy el akarta pusztítani magát
Sáfár Anikó számára nehezen jött a siker, ugyanakkor a magánéletével sem volt minden rendben a pályája elején: kilátástalan helyzetéből nem találta a kiutat. Idegösszeomlása mentette meg az életét.
Udvaros Dorottya vívódott az anyaság és a karrier között
Gyermeke születése után egy évig nem vállalt semmilyen szerepet Udvaros Dorottya. Most Csehov Meggyeskert című darabjában egy földbirtokos asszonyt alakít. Ennek kapcsán mesélt a női szerepekről.
- címkék:
- színház
- anyaság
- karrier
- Udvaros Dorottya
- nők
- Címkefelhő »
Luxusprostituált volt, ma a női egyenjogúságért harcol – Ő az örök fiatal Barbie
Barbie 60 éve ugyanolyan szép és fiatal; nincs egyetlen ránca sem, és a haja is épp olyan dús – ha épp nem vágatta divatosan kopaszra. Természetesen nem is várhatnánk el mást egy olyan babától, amely a 20. század közepén férfiak szexuális fantáziáját volt hivatott megmozgatni. Barbie azonban már rég kinőtte a sztereotip szexbomba skatulyáját, ez alkalomból pedig születésnapi zsúrt tartott a magyarországi Mattel.
Hedy Lamarr: Hat férj, színészi karrier és egy tudományos siker!
Hedy Lamarr kitűnő példa arra, hogy az ész és a szépség remekül megfér egymás mellett. Igéző külsejével szinte magától értetődő, hogy színésznőnek állt, ám egy unalmas délutánján gondolt egyet, és feltalálta a Bluetooth alapú technológiát.
Fucsovics Márton már a 31. legjobb teniszező a világon
A klasszis magyar teniszező, Fucsovics Márton a rekordot jelentő 31. helyen áll a teniszezők legfrissebb világranglistáján, többek között olyan kiválóságokat megelőzve, mint az ausztrál Nick Kyrgios, a svájci Stan Wawrinka, vagy éppen a spanyol Fernando Verdasco.
Rúzsa Magdi szeretne gyereket, de nem görcsöl rá az anyaságra
Rúzsa Magdi álmai között szerepel a gyermek, de nem akar görcsösen anyává válni.
- címkék:
- Rúzsa Magdi
- anyaság
- karrier
- gyerek
- Címkefelhő »
Máté Péter özvegye szerint férje fel akart hagyni az énekléssel a halála előtt
Máté Péter özvegye elárulta, néhai férje halála előtt nem sokkal azt tervezte, felhagy az énekléssel.
- címkék:
- Máté Péter
- karrier
- vallomás
- özvegy
- éneklés
- Címkefelhő »
Óvónő lesz és külföldre költözik Mohamed Fatima
Mohamed Fatima bejelentette, óvónőként folytatja tovább az életét külföldön.
- címkék:
- Mohamed Fatima
- karrier
- óvónő
- éneklés
- Címkefelhő »
Shane Tusup golfkarrierjét új stratégiai partner támogatja
Shane Tusup bejelentette, új stratégiai partnerrel folytatja golfozói karrierjét.
- címkék:
- Shane Tusup
- golf
- karrier
- felkészülés
- golfozó
- Címkefelhő »
Dzsudzsák Balázs nem foglalkozik a róla szóló pletykákkal
Dzsudzsák Balázs egy interjúban elárulta, hogy nem foglalkozik a róla szóló pletykákkal. Mint mondja, nincs ideje arra, hogy különböző híreszteléseket cáfoljon.
Tatár Csilla szabadúszóként folytatja karrierjét
Tatár Csilla pihenéssel töltötte az év elejét, ugyanis a Csak show és más semmi alaposan kifárasztotta őt is, ahogy a többi hírességet is. Lassan azonban elkezdődik a munka, és Csilla úgy döntött, nem igazol le egyetlen csatornához sem.
Korda György elmesélte, hogyan indították el Zámbó Jimmy karrierjét
Kevesen gondolnák ma, hogy a kilencvenes évek legnépszerűbb előadójának, Zámbó Jimmynek nehezen indult be a karrierje. Az énekes első próbálkozásairól Korda György mesélt, aki kiharcolta, hogy Jimmy megkapja az előadói engedélyt.
Shane Tusup késő este is golfozik - Fotó
Shane Tusup sportágat váltott: immár golfozóként bizonyít. Most friss fotón mutatta meg, hogyan áll a kezében a golfütő.
Hosszú Katinkát hidegen hagyja Shane Tusup golf karrierje: az Iron Lady édesapja is nyilatkozott
Hosszú eltűnés után a napokban újra jelentkezett Shane Tusup és egy hosszú bejegyzésben mesélte el, mi történt vele az elmúlt hónapokban. Új célt tűzött ki maga elé: golf világbajnok szeretne lenni.
- címkék:
- Hosszú Katinka
- Shane Tusup
- karrier
- ex
- Címkefelhő »
Nem sikeres vagy, hanem csak szerencsés!
Úgy érzed, hogy egyáltalán nem vagy szerencsés típus? Bezzeg a többiek! Gyerekkoromban rongyosra olvastam a Punk, avagy a Hajmeresztő Hétfő című ifjúsági regényt, és megtanultam belőle, hogy akkor is lehet szerencséd, ha nem veszed észre...
Ördög Nóra nem mindig érzi magát sikeresnek anyaként
Ördög Nóra életét bizonyára sokan irigylésre méltónak tartják, pedig ő nincs mindig megelégedve sem a stúdióban nyújtott teljesítményével, sem az otthonival.
- címkék:
- Ördög Nóra
- karrier
- anya
- siker
- Címkefelhő »
Pesák Ádám elárulta, miért szakítottak Janza Katával
Két év után szünetre volt szüksége Pesák Ádám és Janza Kata kapcsolatának. Újra egymásra találtak, most pedig Pesák elmondta, miért kellett akkor egy kicsit egyedül lennie.
Nádai Anikó elmondta, hogy ma már nem költözne be a ValóVilág villájába
Nyolc évvel ezelőtt költözött be a ValóVilág 9 villájába Nádai Anikó. Ma már az élő műsort vezeti. Most elárulta, hogyan tekint vissza az elmúlt időszakra és beköltözne-e újra.
Újabb rangos magazin címlapján láthatjuk Mihalik Enikőt
Úgy tűnik, még mindig csodásan halad a karrierje Mihalik Enikő magyar modellnek. Egy újabb rangos magazin címlapján szerepel.
- címkék:
- Mihalik Enikő
- fotózás
- karrier
- modell
- címlap
- Címkefelhő »
Keresztes Ildikó mindent tisztázni szeretne maga körül, változtat az életén
Most már csak azokat a személyeket szeretné a környezetében tudni Keresztes Ildikó énekesnő, akik méltóak erre. Úgy érzi, változtatnia kell az életén, szeretné jól érezni magát.
Jamie Lee Curtis 60 éves: egy különleges hollywoodi karrier legfontosabb állomásai
Jubileumi születésnapját ünnepli a filmtörténelem egyik legnevezetesebb sikolykirálynője, aki épp most tért vissza a mozivásznon a legikonikusabb, halloween ünnepére időzített szerepéhez. Jamie Lee Curtis színészi pályája persze ezen kívül is bővelkedik híres alakításokban, ahogyan az alábbi videós összeállításunkból ki is derül.
Fenyő Miklós majdnem feladta a karrierjét
Fenyő Miklós sikertörténete több mint 50 éve kezdődött, és ugyan már túl van a hetvenen, még mindig elképesztően energikus a színpadon. Töretlen sikerei ellenére volt, hogy megfordult a fejében, feladja a karrierjét.
- címkék:
- Fenyő Miklós
- zene
- karrier
- Címkefelhő »
Először mutatta meg csodaszép lányait Dolhai Attila: fotó
Dolhai Attila csak ritkán mutatja meg családját a nyilvánosság előtt. Most azonban úgy döntött, bevállal egy címlapfotózást gyönyörű lányaival.
- címkék:
- Dolhai Attila
- karrier
- gyerek
- család
- lány
- Címkefelhő »
Liptai Claudia a saját főnöke akar lenni: új karrierre vágyik
Liptai Claudia évtizedek óta a televíziók képernyőjén szerepel és mint mondja, számára a színház és a tévé szerelem. Ám azt érzi, váltania kell.
- címkék:
- Liptai Claudia
- karrier
- munka
- változás
- Címkefelhő »
A McDonald's úgy tartaná meg dolgozóit, hogy karriertanácsokat ad nekik
Kedden jelentette be az amerikai gyorsétteremlánc, szakértőkkel közösen dolgozik azon, hogy jobb karriertanácsokat nyújtson alkalmazottainak. A kampány célja, hogy kiemelje a vállalat rendelkezésére álló új szakmai tanácsadási eszközöket.
- címkék:
- karrier
- gazdaság
- munkavállaló
- McDonalds
- Címkefelhő »
Sikert akarsz? Meló nélkül nem fog menni!
Sokan vannak, akik nem érzik jól magukat egy munkahelyen, de mégsem változtatnak. Arra hivatkoznak: nem tehetik meg, hogy olyan munkát válasszanak, amit szeretnének ugyan, de kevesebbet fizet...
Melyik a fontosabb: a szerelem vagy a karrier?
Adott egy férfi - mondjuk Tamás -, aki éjt nappallá téve dolgozik a vállalkozásán. Felépíti a birodalmát, ami vagy önműködő, és elviszik az alkalmazottak - ez a szerencsésebb szituáció -, vagy neki is ott kell lenni koordinálni a lépéseket, és dolgozni benne.
Curtis nagy bejelentést tett közösségi oldalán
Az egész életét meghatározza majd Curtisnek az dolog, melynek bejelentését közösségi oldalán harangozta be. Kedvese ünnepi vacsorát is készített neki a jeles alkalom tiszteletére.
Az X-Faktor mikrofondobáló versenyzője, Miriam zenei karriert akar itthon
Nagy felfordulást okozott az X-Faktorban Mirjam, aki annyira nem bírta a kritikát, hogy hozzávágta mikrofonját Radics Gigihez. A zsűri ítélete ellenére azonban az énekesnő nem adja fel: zenei karriert szeretne.
- címkék:
- Mirjam
- karrier
- X-Faktor
- mikrofon
- Címkefelhő »
Család és karrier – Interjú a Sanofi gyógyszercég vezérigazgatójával, Szörényi Beátával
Amikor egy nőnek gyermeke születik, új, eddig ismeretlen feladattal találja szemben magát. Minél előbb meg kell tanulnia, hogyan zsonglőrködjön munka és családi élet között. A szakmai sikerekről és a karrierépítésről azonban az után sem kell lemondanunk, hogy anyává válunk. A Sanofi gyógyszercég vezérigazgatóját, Szörényi Beátát vezető pozícióról, feladatok összehangolásáról és társadalmi szerepvállalásról egyaránt kérdeztem.
Sztárok, akik a tanulás helyett a munkát választották: Cameron Diaz és Keanu Reeves is így döntött
Természetesen a tanulás nagyon fontos, de az alábbi sztárok nem az iskolát választották, amikor döntésre került a sor. Ők a karriert helyezték előtérbe, és az álmaikat követték, ez viszont azzal járt, hogy nem fejezték be a tanulmányaikat. Cameron Diaz és Keanu Reeves is kilépett a suliból a munka kedvéért.
Jeremy Irons 70 éves — Egy páratlan karrier legfontosabb állomásai
Ma ünnepli jubileumi, hetvenedik születésnapját az angol és hollywoodi filmtörténet egyik legkiemelkedőbb tudású és legbársonyosabb hangú színésze, aki a legtöbbször fanyar humorú és elegáns férfiakat formált meg a vásznon — ám sosem okozott gondot neki az sem, ha esetleg teljesen más karakter bőrébe kellett bújnia. Jeremy Ironst a legemlékezetesebb szerepeinek felelevenítésével köszöntjük.
- címkék:
- Jeremy Irons
- mozi
- film
- karrier
- születésnap
- Címkefelhő »
Hová tűnt Cindy Crawford?
Az 1980-as és 90-es évek topmodellje, a kifutók sztárja, a tervezők múzsája volt. Számtalan magazin címlapján tündökölt, mozifilmben, filmsorozatokban, videókban, reklámfilmekben szerepelt. A világ a lábai előtt omladozott. A 30. születésnapja után még feltűnt a kifutókon, de aztán szép lassan kisétált a reflektorfényből. Ma már csak ritkán bukkan fel a nagyközönség előtt. Mit csinál ma a világ egykor legfelkapottabb topmodellje, Cindy Crawford? Eláruljuk.
- címkék:
- Cindy Crawford
- karrier
- család
- trend
- modell
- Címkefelhő »
Feláldoztam a karrieremet a gyászoló apámért...
Fullasztóan meleg nyári nap volt, amikor megkaptam a telefont, hogy meghalt az anyám. Pokoli volt. Hirtelen egy teljesen más időszámítás vette kezdetét, csak ezt akkor még nem tudtam.
Liptai Claudia őszintén vallott Azurák Csabának
Liptai Claudia Azurák Csaba műsorában beszélt élete egyik igen nehéz időszakáról.
3 dolog, ami miatt Anna Wintour ijesztő és lenyűgöző - egyszerre
Idén 35 éve, hogy napszemüvegei mögül napi 16 órában irányítja a divatvilágot. Az amerikai Vouge főszerkesztőjeként irányzatokat, sztárokat és busásan jövedelemző üzleteket teremt - vagy éppen zúz össze, egyetlen döntésével.
Így él most Karsai Zita, a Megatánc egykori szereplője
Karsai Zita jó ideje Németországban egyengeti karrierjét. Most beszámolt ott elért eredményeiről.
Miniszterelnök, pedig nő. És még szült is?! Ilyenkor mi van?
Rengetegen bántják Jacinda Ardern miniszterelnököt, amiért szülni merészelt a hivatali ideje alatt. Mivel a SHE.HU nem politikai portál, hogy kormányok összetételét vizsgálja, így kezeljük Ardern esetét abszolút politikamentesen, mint csúcspozícióban működő nő ügyét!
Stohl András nem tudja összeegyeztetni karrierjét a családdal
Négy gyermek édesapja Stohl András színész. Rengeteget dolgozik: játszik, műsort vezet. Most arról vallott, hogy nehéz számára a munka és a család frontján is helytállni.
A külhoni magyarok cserbenhagyásával építhetett karriert Bangóné
Az első Gyurcsány-kormány felfedezettjeként kezdhette politikai karrierjét Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője, aki 2004-ben annak a választási plakátnak volt az arca, ami arra agitált, hogy a külhoni magyarok ne kaphassanak magyar állampolgárságot.