Kárpátalja

címke rss

Szijjártó Péter: Hosszú még az út egy magyar-ukrán csúcstalálkozóig

Nagyvilág2024.01.30, 14:54

Magyar-ukrán csúcstalálkozónak akkor lehet majd értelme, ha az új dimenzióba tudja léptetni a kétoldalú kapcsolatokat, amihez azonban még sokat kell dolgozniuk a feleknek - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Menczer Tamás: A kormány elvárja, hogy a kárpátaljai magyar kisebbség visszakapja a 2015 előtti jogokat

Nagyvilág2024.01.30, 12:02

A magyar kormány elvárása, hogy Ukrajna biztosítsa a kisebbségeknek korábban már megszerzett jogait - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna műsorában. Menczer Tamás a hétfői ukrán-magyar külügyminiszteri találkozót úgy értékelte, hogy az első lépés megtörtént a bizalomépítésben.

Szijjártó Péter Viktor Mikita kormányzóval találkozott

Itthon2024.01.29, 11:35

Mi szeretnénk javítani Ukrajna és Magyarország együttműködését, ezért is jó, hogy a Kormányzó már a záhonyi határnál csatlakozik a delegációhoz - írta legújabb bejegyzésében a külgazdasági és külügyminiszter, aki Viktor Mikitával találkozott.

Szijjártó Péter: Indulás Kárpátaljára - fotók

Itthon2024.01.29, 09:29

Kárpátaljára utazik Szijjártó Péter külügyminiszter - olvasható a külügyminiszter Facebook-oldalán.

Novák Katalin: Legyen béke!

Itthon2023.12.21, 09:00

Karácsony idején is erőt és kitartást kívánt, valamint támogatásáról és együttérzéséről biztosította a kárpátaljai magyar közösséget Novák Katalin köztársasági elnök a Kárpáti Igaz Szó című kárpátaljai magyar hetilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.

Félelmetes méreteket öltött a mozgósítás Ukrajnában, nőket is toboroznak - videó

Nagyvilág2023.12.19, 10:01

A kijevi parlament új mozgósítási törvényt készül elfogadni, amelynek értelmében sokan elveszíthetik a szolgálatteljesítés alóli mentességüket. Jövőre katonai nyilvántartásba veszik a nőket is, akiknek kötelező alapkiképzésen kell majd részt venniük, és ezentúl be is sorozhatják őket - írta a Magyar Nemzet.

Magyarlakta faluban robbantottak gránátot Kárpátalján - videó

Nagyvilág2023.12.15, 15:49

Megdöbbentő merénylet történt egy kárpátaljai település községi tanácsán: egy képviselő több gránátot is felrobbantott az épületben.

Zelenszkijék már minden aljasságot bevetnek Kárpátalján

Nagyvilág2023.11.13, 16:29

Katonák és rendőrök péntekről szombatra virradó éjszaka közös akció keretében erőszakkal mozgósítottak hadköteles férfiakat Ungvár egyik hostelében, közöttük egy buszsofőrt is, aki Vinnicjából szállított gyerekeket a korosztályos taekwondo országos bajnokságra.

Brutális támadás a kárpátaljai dandár ellen: magyar katonák haltak meg Zelenszkijék hibája miatt

Itthon2023.11.06, 07:32

Viktor Mikita, Kárpátalja megye kormányzója közösségi oldalán vasárnap reggeli bejegyzésében közölte, hogy a kárpátaljai 128-as különálló hegyi rohamdandár november 3-án elesett katonáinak emlékére, hétfőtől szerda éjfélig tartó háromnapos gyászt hirdettek Kárpátalján - írja a Magyar Nemzet. A kárpátaljai katonákat egészen megdöbbentő módon, egy kitüntetési ünnepség közben érte támadás - vagyis nem a frontvonalon. Az ukrán vezetés megpróbálta eltitkolni a történteket.

Megrázó hírek érkeztek Kárpátaljáról

Nagyvilág2023.11.05, 15:04

Hétfőtől 3 napos gyászt hirdettek Kárpátalján amiatt, hogy két napja egy orosz rakétatámadás következtében meghalt a munkácsi 128-as számú különálló hegyi rohamdandár több mint húsz katonája, sokan pedig megsebesültek a frontvonal közelében, Zaporizzsja megyében - közölte hivatalos közösségi oldalain Viktor Mikita, a megyei katonai közigazgatási hivatal elnöke.

Drámai hírek Kárpátaljáról: teljes háborús katasztrófára készülnek

Nagyvilág2023.10.06, 15:53

Elkészült Kárpátalján az őszi-téli áramszünetek menetrendje, és felkészültek az esetleges rakétatámadásokra is – jelentette be Viktor Mikita kormányzó.

Nézzük, mi lesz a HírTV péntek reggeli Napindítójában

Itthon2023.09.28, 23:23

Összefoglaljuk a HírTV reggeli Napindító című műsorának holnapi tartalmát. Az adás segít képbe kerülni a legaktuálisabb közügyekkel.

Zelenszkijék el akarják üldözni a kárpátaljai magyarokat

Itthon2023.09.28, 08:51

Magyarország semmiben nem támogatja Ukrajnát, amíg a kárpátaljai magyarok jogait vissza nem állítják - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a parlament őszi ülésszakának nyitónapján. Ukrajna ugyanis 2014 óta egyre szélsőségesebb politikát folytat, ennek következtében az országban tombol a magyargyűlölet, amely Volodimir Zelenszkij elnöksége alatt érte el - eddigi - csúcspontját. Kárpátalján ma már mindennaposak a magyarokat ért támadások, halálos fenyegetések, a kényszerbesorozás és a magyar nyelv eltörlésére tett mindennemű kísérlet. Bemutatjuk az ukránok eddigi legaljasabb, legfelháborítóbb magyarellenes cselekedeteit.

Hófehérke vagy Mickey egér helyett tankokat, bombarobbanásokat rajzolnak a háború elől Kárpátaljára menekült gyerekek

8882023.09.27, 11:17

Embert próbáló próbáló feladatra vállalkozott Nagy Tatjána. A Magyar Baptista Szeretetszolgálat beregszászi munkatársa azoknak – leginkább gyerekeknek – nyújt lelki segítséget az újrakezdéshez, akik a háború elől menekülnek Kárpátaljára. Ahová persze elkísérik őket a közelmúltban átélt borzalmas élmények. Tatjána a 888-nak elmondta, hogy a hozzájuk érkező gyerekek Hófehérke, Mickey egér vagy Szimba helyett katonákat, repülőket, tankokat, bombarobbanásokat rajzolnak.

Beregszászon csendesen, de még jól hallatszik a magyar szó

8882023.09.15, 12:42

Magas lóról tekint le a beregszászi Budapest térre és környékére II. Rákóczi Ferenc. A hajdani szovjet ipar dicsőségét hirdető, lepukkant Zsigulik vagy éppen a vadonatúj elektromos BMW-k és a körülötte magyarul, ukránul vagy alkalmasint oroszul zsinatoló gyerekek sem hozzák ki sodrából. Mindössze négy éve áll a téren a nagyságos fejedelem, s ha nem lenne bronzba öntve, valószínűleg elégedetlenül csóválná a fejét, és nem csupán a néhány száz kilométerrel odébb dúló háború miatt.

Kárpátalja távol van a harcoktól, ám a jövőkép hiánya, a bizonytalanság megmérgezi a hétköznapokat

8882023.09.11, 15:03

Talán még a legelsőket is megelőzve sietett a meggyötört Ukrajna segítségére a Magyar Baptista Szeretetszolgálat. A háború tavaly februári kitörése óta heti rendszerességgel járnak Kárpátaljára, hogy az oda szánt segélyek elosztásában, a további támogatások megszervezésében, koordinálásában segédkezzenek. A 888 Szabó Márkot, a szolgálat munkatársát kísérte el legutóbbi, a határ túloldalán fekvő Beregszászba vezető útjára.

Kitiltották a Pesti Srácok újságíróját Ukrajnából

Itthon2023.09.08, 18:36

Kárpátaljára akart utazni Füssy Angéla, a PestiSrácok.hu munkatársa, azonban a határon kiderült, hogy három évre kitiltották az országból. A kitiltás indoklás nélkül történt.

Betiltották a magyar himnuszt, zászlót és a nemzeti színeket a munkácsi iskolában

Itthon2023.09.01, 23:06

A Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola nem rég egy magyarul nem beszélő ukrán igazgatót kapott, most pedig a tanévnyitón a magyar himnuszt, zászlót és a nemzeti színeket is megtiltották.

Így reagált az oroszok külügyi szóvivője Novák Katalin ukrajnai látogatására

Itthon2023.08.29, 14:47

Novák Katalin a napokban látogatott el Ukrajnába, ahol először Kárpátalján találkozott a magyar közösséggel, majd Kijevbe utazott, ahol a Krími Platform elnevezésű konferencián vett részt, majd Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is négyszemközti megbeszélést folytatott. A látogatásra most az oroszok külügyi szóvivője reagált.

Novák Katalin: Adj bölcsességet a döntéshozóknak, hogy felismerjék a békéhez vezető utat

Nagyvilág2023.08.22, 20:34

Novák Katalin köztársasági elnök kárpátaljai magyarokkal találkozott a beregszászi Római Katolikus Szent Kereszt Felmagasztalása templomban tartott Szent István-napi ökumenikus istentisztelet után 2023. augusztus 22-én.

Novák Katalin: 15 millió magyar erejét hoztam Kárpátaljára

Nagyvilág2023.08.22, 09:32

15 millió magyar erejét hoztam el ide Kárpátaljára, azt a bizonyosságot, hogy lesz közös jövőnk - mondta Novák Katalin Beregszászon. A köztársasági elnök a keddi magyar ökumenikus istentiszteleten kijelentette, Magyarország segít a megtámadotton, és az itt élő magyar embereknek is joga van az európai élethez.

HírTV kedd reggeli Napindító ajánló

Itthon2023.08.21, 17:13

Összefoglaljuk a HírTV reggeli Napindító című műsorának holnapi tartalmát. Az adás segít képbe kerülni a legaktuálisabb közügyekkel.

Agyonvert egy magyar orvost egy ukrán magyargyűlölő politikus unokaöccse

Itthon2023.08.19, 14:02

3-tól 5 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat Ivan Turok munkácsi orvos gyilkosa, aki autójával elé vágott az áldozat autójának, majd kiszállva halálos ütést mért annak fejére és cserben hagyta - írta a Kárpát hír.

Fokozódik Zelenszkij magyargyűlölete: célponttá tette a kárpátaljai magyarokat

Nagyvilág2023.07.14, 14:55

Kárpátalján, a magyar határtól nem messze épülhet meg az új ukrán fegyvergyár, ami orosz célponttá teheti a régiót - írta meg a Mandiner. Az amerikai, az orosz és az ukrán média is beszámolt a Rheinmetall állítólagos új gyáráról.

Vidnyánszky Attila: A nők tartják szilárdan a kárpátaljai magyar kulturális frontot

8882023.07.06, 16:04

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Ferencvárosi Torna Club és a Nemzeti Színház. A 888 a dokumentum aláírása utáni percekben kérdezte Vidnyánszky Attilát, a teátrum Kárpátaljáról elszármazott igazgatóját futballról, színházról, háborúról és az ukrajnai magyarság sorsáról. A beregszászi színház Budapesten játszó tagjai közül szinte csak a nők térhetnek haza időnként, így a lányok tartják a kárpátaljai magyar kulturális front hadállásait.

A kárpátaljaiak mindig számíthatnak az anyaországra

Itthon2023.06.10, 15:48

Magyarország a nehéz és könnyebb időkben is mindig számíthat a kárpátaljaiakra, de ők is az anyaországra, ahogy egy gyermek számíthat az édesanyjára - jelentette ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szombaton a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének 10. gyermeknapján, amelyet a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban rendeztek meg.

Újabb jelentős segítséget kapott Ukrajna Magyarországtól

Nagyvilág2023.06.08, 12:24

Az ukrán nép barátjaként folyamatosan készen kell állnunk arra, hogy mindig a legrugalmasabban, a leghatékonyabban és gyorsan tudjunk reagálni - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára. 

Újabb kárpátaljai áldozata van a háborúnak

Nagyvilág2023.05.16, 11:11

A Kárpáthír arról tudósít, hogy a Herincsei Kistérség Facebook-oldalán tudatta: a fronton meghalt közösségük egy tagja. Az 1988-ban született Vaszil Velicsko bereznai lakos volt. Hozzátették: a katona május 14-én halt meg Ukrajnáért, annak függetlenségéért vívott csatában a Donyeck megyei Bahmuti Városi Kistérséghez közeli Ivanivszke település mellett.

Hét kárpátaljai katona halt meg egy nap alatt a fronton

Nagyvilág2023.05.12, 21:38

Újabb kárpátaljai katonák haltak meg a háborúban. Május 11-én meghalt a kárpátaljai 101. számú területvédelmi dandár 68. önálló zászlóaljának hét katonája - írja a Kiszo.

Kárpátaljai családoknak gyűjtött élelmiszert a KDNP

Itthon2023.04.14, 11:28

A háború által sújtott kárpátaljai családoknak indított élelmiszergyűjtést a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) - közölte Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője az akció részleteit ismertető pénteki sajtótájékoztatón Budapesten. A felhívásra összesen 1,3 tonna adomány gyűlt össze, elsősorban tartós élelmiszerek - liszt, rizs, cukor, konzervek, étolaj és tészta - valamint fertőtlenítőszerek is.

Megrázó felvételek Kárpátaljáról: magyar óvodások a légiriadóra ébrednek fel

Itthon2023.03.26, 10:26

Drámai, és egyben hátborzangató videós összeállítás jelent meg vasárnap a magyar kormány közösségi oldalán. Az érdeklődők a kárpátaljai óvodások és pedagógusaik mindennapjaiba nyerhetnek betekintést. Kiderült, hogy a legkisebbek rendszeresen a légiriadóra ébrednek fel, és már azt is meg kellett tanulniuk, merre van az óvóhely. 

Szijjártó Péter: Magyarország nem tudja támogatni Ukrajna transzatlanti és európai integrációját, amíg a kárpátaljai magyar iskolák veszélyben vannak

Itthon2023.03.25, 09:31

Magyarország egyetlen esetben sem fogja tudni támogatni Ukrajna transzatlanti és európai integrációját, amíg a kárpátaljai magyar iskolák veszélyben vannak - írta hivatalos közösségi oldalán Szijjártó Péter péntek este, miután megbeszélést folytatott Ilze Brands Kherisszel, az ENSZ emberi jogokért felelős főtitkárhelyettesével.

Orbán Viktor: Továbbra is kiállunk a béketárgyalások és a kárpátaljai magyarok mellett

Itthon2023.03.21, 17:10

Orbán Viktor miniszterelnök az e heti uniós csúcstalálkozót előkészítő videókonferencián vett részt Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével, valamint a görög, a szlovén, a szlovák és a lett miniszterelnökkel közösen - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden.

Több mint hétszáz tonna hulladékot gyűjtöttek össze Kárpátalján a természetvédők

Nagyvilág2023.03.21, 15:52

A Tisza ukrajnai forrásvidékén a PET Kupa és a Diageo vállalat közös programjának keretén belül több mint hétszáz tonna hulladékot gyűjtöttek össze és dolgoztak fel a természetvédők. A két szervezet tavaly indult Call-action elnevezésű programjának második szakaszát a nehéz körülmények és a mindennapos áramkimaradások ellenére a résztvevők kevesebb mint egy év alatt teljesítették, sőt, öt százalékkal meg is haladták a projekt kétéves időszakára vállalt célértéket – közölte az akció kommunikációjával megbízott ügynökség az MTI-vel.

Szijjártó Péter: Semmilyen körülmények között nem adjuk fel a kárpátaljai magyarok védelmét

Nagyvilág2023.03.21, 13:28

Hatalmas a nyomás a kormányon az Atlanti-óceán mindkét partjáról, hogy adja fel a kárpátaljai magyar közösség védelmét, ez azonban semmilyen körülmények között nem fog megtörténni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben. Hozzátette, a NATO-Ukrajna Bizottság miniszteri szintű ülésének összehívása sérti a NATO egységét, Magyarország semmilyen érdemi integrációs közeledést nem fog támogatni, amíg helyre nem állítják a magyar nemzeti közösség jogait Ukrajnában.

Szijjártó Péter: Az egyik legalapvetőbb emberi jog az, hogy az ember békében élhessen

Nagyvilág2023.03.01, 12:16

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nemsokára az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának a genfi ülésén fog részt venni.

Szijjártó Péter: muszáj fellépni a jogfosztás ellen, mert a kárpátaljai magyarok számítanak ránk

Itthon2023.02.15, 15:22

A kormány a nemzetközi intézményekhez fordult a kárpátaljai magyarok jogainak védelmében, sürgős az ügy, ugyanis az újabb jogfosztó ukrán törvény értelmében szeptembertől gyakorlatilag megszűnnek a nemzetiségi iskolák az országban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Strasbourgban.

Drámai a helyzet Kárpátalján: növekszik a magyarellenesség

Nagyvilág2023.02.07, 12:30

„A Munkácsi kistérségben zászlókat és magyar feliratokat távolítanak el, oktatási és kulturális intézmények vezetőit bocsátják el" – idézte a Mandiner Dunda György újságírót.

Embervadászat: még a mentőket is megállítják Kárpátalján - videó

Nagyvilág2023.02.03, 13:39

A TV2 korábban már bemutatta az orosz-ukrán háború eddig nem látott arcát, beszéltek a magyar áldozatokról. Kárpátalján üresek az utcák, mert a férfiak attól rettegnek, hogy ha kiteszik a lábukat, levadásszák és elviszik őket a frontra harcolni. Katonák róják az utakat, még a mentőket is megállítják.

Rettegnek a kárpátaljai magyarok - videó

Nagyvilág2023.02.03, 13:52

Nem elég, hogy szembe kell nézniük a háború borzalmaival, hogy családapákat hurcolnak el a frontra, ha akarják, ha nem, most még amiatt is rettegniük kell a kárpátaljai magyaroknak, hogy egyáltalán magyarok. A TV2 riportja Kárpátaljáról.

Erőszakkal sorozzák be a férfiakat az ukrán hadseregbe, köztük a kárpátaljai magyarokat is – videó

Nagyvilág2023.01.30, 10:39

Egyre több felkavaró felvétel lát napvilágot arról, hogyan kényszerítik a kárpátaljai és más ukrajnai területekről a férfiakat a hadseregbe. Szakértők szerint ezek a képsorok is azt igazolhatják, hogy nagy bajban van az ukrán hadvezetés, valószínűleg sokkal nagyobb az emberveszteség, mint amit hivatalosan elismernek. Beszámolók szerint beteg, sérült, rokkant emberek is áldozatául esnek a kényszersorozásnak. Szakértői vélemények alapján az ukrán vezetés már többször bebizonyította, hogy érzéketlen a kisebbségek problémájára, így a magyarok is nehéz helyzetben vannak Kárpátalján – hívja rá fel a figyelmet összefoglalójában a Híradó.hu.

Gulyás Gergely: A keresztyén hit mélysége a megmaradás kulcsa

Itthon2023.01.28, 16:35

A Kárpátaljai Református Egyház egyházkerületi ünnepi közgyűlésén Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott, hogy "hosszú történelmünk megmutatta, hogy a keresztyén hit mélysége ezekben az időkben a megmaradás kulcsa".

Megint egy döbbenetes ukrán provokáció: katonák temetésén osztogatják a behívókat

Itthon2023.01.25, 20:15

Egyre erőszakosabb a sorozás és a mozgósítás a háború miatt Ukrajnában, azon belül Kárpátalján is. Előfordul, hogy az utcán vagy a tömegközlekedési járaton állítanak meg férfiakat, és már haza sem engedik őket. A minap egy katona temetésén osztották a behívókat.

Erőszakkal viszik az ukránok a kárpátaljai magyarokat a frontra - videók

Nagyvilág2023.01.24, 10:11

Az ukrán hadsereg elitalakulatának számító Munkács 128 hegyivadász dandár legalább fele odaveszhetett a szoledari ütközetben. Az alakulat nagy része magyar. Az ukrán hatóságok csak napi 4-5 áldozatról számolnak be, hogy ne legyen óriási a felháborodás. Pontos számokat nem lehet tudni, de az egyik Munkács közeli halottasház már megtelt a katonák holttesteivel. Akár több száz is lehet a temetetlen holtak száma. A helyiek is tisztában vannak a helyzettel, de a háborús Ukrajnában senki nem mer beszélni. Időközben brutális kényszersorozás kezdődött Kárpátalján.

Dermesztő állapotok Kárpátalján, ha így megy tovább, nem marad magyar

Nagyvilág2023.01.22, 16:51

Borzasztó állapotok uralkodnak Kárpátalján, miután újra mozgósítást rendeltek el a magyarlakta területeken. A Pesti Srácok riportjában az egyik megszólított nő azt nyilatkozta, ha így mennek tovább a dolgok, nem lesz magyar Kárpátalján. Döbbenetes beszámoló a szomszédból.

Rengeteg magyar ember meghalhatott, hatalmas veszteségei vannak a kárpátaljai dandárnak

Nagyvilág2023.01.21, 12:00

A munkácsi 128. hegyivadászdandárban szolgálhat a legtöbb kárpátaljai magyar, és éppen ez az az alakulat, amelyet a legvéresebb ütközetekben vetnek be. Pontos veszteségeik nem ismertek, de a „szoledari húsdarálóban" valószínűleg rengetegen elestek. A frontról hazatérő katonák is valóságos földi pokolról számoltak be a Magyar Nemzetnek. Információik szerint a kárpátaljai halottasházak is megteltek, már szándékosan lassítják az áldozatok kiadását.

Ukrajna tegyen meg mindent a magyarok elleni támadások befejezéséért!

Itthon2023.01.20, 10:30

A háború előtt már folyamatos volt a magyar nemzeti közösség jogfosztása Kárpátalján, ezt mutatta az anyanyelvhasználati lehetőségek és az anyanyelvi oktatás szűkítése is, ez ellen mindig határozottan felléptünk, aztán kitört a háború, és mi azt mondtuk, hogy Ukrajna ebben a háborúban a megtámadott fél, ezért a meglévő konfliktusainkat félretettük - mondta Menczer Tamás. A Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szerint a legújabb magyarellenes lépések elfogadhatatlanok. 

Menczer Tamás: A magyarellenes döntések és cselekedetek elfogadhatatlanok Kárpátalján

Itthon2023.01.19, 16:14

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára arra szólította fel a munkácsi kistérség helyi vezetőit, hogy azonnal fejezzék be a magyarokkal szembeni atrocitásokat.

Kárpátaljai gyerekeket fogadott a Sándor-palotában Novák Katalin

Itthon2022.11.22, 17:43

Kárpátaljai gyerekeket fogadott Novák Katalin köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában.

Kárpátaljai gyermekotthon javára gyűjtenek idén a családszervezetek

Itthon2022.11.19, 11:18

A kárpátaljai Ráton működő Szent Mihály Gyermekotthon árváinak karácsonyát szeretnék szebbé varázsolni a hazai családszervezetek idei adventi jótékonysági gyűjtésükkel - közölte a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapító-elnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Akárhogyan is fejeződik be a háború, a kárpátaljai magyarokra nézve nem lesz jó vége

Kultúra2022.11.13, 17:07

Esterházy János közéleti pályája az 1920-as évek közepén kezdődött. 1932-ben az Országos Keresztény Szocialista Párt elnöke, majd 1935-től a csehszlovák parlament képviselője volt. Edvard Beneš miniszteri posztot ajánlott fel neki a prágai kormányban, de ezt visszautasította, mert a Beneš-kormány nem teljesítette a magyar kisebbségi követeléseket. Az első bécsi döntés után Kassa parlamenti képviselőjeként üdvözölte a bevonuló Horthy Miklós kormányzót, de beszédében jogszerű bánásmódot kért a Magyarországra került szlovák kisebbség részére. 1942-ben a szlovák országgyűlésben jelenlévő képviselők közül egyedül ő nem szavazta meg a zsiidók ...

Kövér László: A kárpátaljai magyar ügy megoldásra váró európai ügy is

Itthon2022.11.06, 18:29

A kárpátaljai magyar ügy megoldásra váró európai ügy is - fogalmazott a verbőci református gyülekezetnek a temploma felújítása alkalmából küldött levelében Kövér László, az Országgyűlés elnöke, újra megerősítve, hogy a kárpátaljai magyarok "mindig és mindenben" számíthatnak Magyarország és a magyar nemzet támogatására.

Felavatták a munkácsi várban a turulmadár helyére került ukrán címert - fotók

Nagyvilág2022.10.25, 11:35

A munkácsi várból nemrég barbár körülmények között eltávolított turulmadár helyén október 25-én avatták fel a háromágú szigony emlékművét, azaz Ukrajna címerét. A turul eltávolítása miatt tiltakozott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki az eset után bekérette a budapesti ukrán nagykövetség ügyvivőjét.

Leomlott egy ház Ungváron, rejtély, hogy mi történt

Nagyvilág2022.10.19, 11:47

Az Ungvári Magyar Ház szomszédságában történt robbanásról számolt be kedden délután közösségi oldalán az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ). Azt írták, hogy a helyszíntől nem messze tartotta ülését az UMDSZ Ungvári Városi Szervezete is.

Balog Zoltán: Bízom benne, hogy most bátrabbak a keresztények, mint 11 éve

Itthon2022.10.16, 09:56

Szeretnénk tudni, hogy kikre számíthatunk, s szeretnénk, ha a magukat reformátusnak vallók tudnák, hogy ők is számíthatnak ránk - minderről Balog Zoltán a Magyarországi Református Egyház lelkészi elnöke beszélt az Origónak, annak kapcsán, hogy a reformátusok is kampányt indítottak a 2022-es népszámláláson, hogy minél többen vallják meg a vallási hovatartozásukat. Úgy látja, a nehézségekre az egyházban elsősorban lelki választ adunk. Ez úgy kezdődik, hogy hálát adunk, az elmúlt évek gyarapodásáért, de akik ez alatt az idő alatt sem tudtak félretenni, azok rá vannak szorulva a mi segítségünkre. Mindig vannak olyanok, akiknek kevesebb ...

Munkácsi botrány: bekérették az ukrán ügyvivőt a magyar külügyminisztériumba

Nagyvilág2022.10.14, 14:10

Behívatta mára, azaz pénteken délutánra a budapesti ukrán ügyvivőt a Külgazdasági és Külügyminisztérium a Munkácson eltávolított turul szobor ügyében – jelentette be Szijjártó Péter miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.

Kiderült: barbár módon szétfűrészelték az ukránok a munkácsi vár turulszobrát

Nagyvilág2022.10.14, 13:38

A helyi magyarok szerint olyan leplezetlenül magyarságellenes, ami a munkácsi várban álló turulszoborral történt csütörtökön, hogy lehetséges, hogy provokációról van szó – ez derül ki legalábbis a közösségi médiában tett bejegyzésekből. A nagy felháborodást keltő „akció" keretében ugyanis a munkácsi önkormányzati döntése után szinte azonnal lefűrészelték a lábairól a magyarság jelképének számító, történelmi szobrot, majd a torzót a várárokba lökték.

Magyarellenes lépés Kárpátalján: a munkácsi várban lévő turulmadarat az ukrán címerre cserélik

Nagyvilág2022.10.13, 16:06

A munkácsi képviselőtestület felszólította a helyi történelmi múzeumot, hogy szereljék le a munkácsi várban lévő turulmadarat ábrázoló szobrot, és cseréljék le az ukrán állami címerre - számolt be csütörtökön a mukachevo.net hírportál.

Magyarország 41 ezer Pfizer vakcinával segíti Kárpátalját - videó

Itthon2022.09.06, 12:12

Magyarország 41 ezer adag koronavírus elleni Pfizer vakcinát szállított le Kárpátaljára, hogy ezzel is enyhítse a terheket a háború sújtotta Ukrajnában - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

Keresettek lettek a kárpátaljai ingatlanok

Itthon2022.08.19, 12:13

Ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés a kárpátaljai ingatlanok bérlése iránt, tette közzé saját elemzését a legismertebb ukrán szakportál, a LUN.

Magyar Levente: Magyarország folytatja Ukrajna támogatását

Itthon2022.07.18, 19:25

Magyarország folytatja Ukrajna és azon belül Kárpátalja humanitárius, szociális és gazdasági támogatását - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Ungváron, Kárpátalja kormányzójával folytatott megbeszélésén.

Kárpátaljai árváknak ad jótékonysági koncertet Pápai Joci és Tóth Gabi

Itthon2022.05.16, 22:02

Pápai Joci és Tóth Gabi jótékonysági koncertet ad kárpátaljai fogyatékos árva gyermek megsegítésére. A koncertet a Katolikus Karitász rendezi, háziasszonya Szalai Vivien lesz, a TV2 hírigazgatója - írja a Tények.

Ha a németek tovább fegyverzik Ukrajnát, az oroszok két hónap alatt bedönthetik a német ipart

Nagyvilág2022.05.13, 13:44

Napról napra változik a helyzet az ukrán fronton, az orosz és az ukrán sajtó egymásra licitálva szolgáltatja a propagandahíreket, amelyeknek gyakran nem sok közük van a valósághoz. Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértőt, a Nézőpont Intézet elemzőjét kérdeztük a tényekkel kapcsolatban, valamint – többek között – arról, hogy miért lett olyan fontos mindkét háborús fél számára a Kígyó-sziget és arról, hogy miért támadtak az oroszok kárpátaljai célpontot.

Rendkívüli bejelentés: katonai célpontokat nevezett meg Oroszország

Nagyvilág2022.05.04, 14:54

Az orosz hadsereg használhatatlanná tett több ukrajnai vasútállomást, amelyeket eddig arra használtak, hogy külföldi fegyverekkel lássák el az ukrán erőket - jelentette be szerdán az orosz védelmi minisztérium.

Harminc raklapnyi egészségügyi felszerelést indítottak útjára Kárpátaljára - videó

Itthon2022.05.04, 11:01

Harminc raklapnyi egészségügyi felszerélést indítottunk útjára Kárpátaljára. Magyarország segít! - írják a Magyarország Kormánya Facebook oldalára feltöltött videóhoz. A videóban Rétvári Bence, az EMMI államtitkára elmondta, hogy összesen 210 millió forint értékű orvosi eszközök, gyógyszerek, kötszerek, infúziós pumpák és elsősegély dobozok indulnak el Kárpátalja felé.

Súlyos károkat okozott az orosz rakétatámadás Kárpátalján - megrázó felvételek

Nagyvilág2022.05.04, 15:01

Egy elektromos elosztó állomást és egy vasútállomást ért találat kedden este a kárpátaljai Volócon. Egy gázelosztó is megsérült, 57 ház maradt gázellátás nélkül.

Rakétatámadás érte Kárpátalját, először a háborúban

Nagyvilág2022.05.03, 22:10

A háború kezdete óta most először érte rakétatámadás Kárpátalját, a lövedék a hegyvidék egyik infrastrukturális objektumába csapódott be, tart a kárfelmérés és annak tisztázása, hogy vannak-e sérültek vagy áldozatok - közölte Viktor Mikita kormányzó.

Először rendeltek el kijárási tilalmat Kárpátalján

Nagyvilág2022.04.23, 15:00

Kijárási tilalom lesz érvényben Kárpátalján az ortodox húsvét első napjára virradó éjszaka, kijevi idő szerint szombat este 23 órától vasárnap reggel 5 óráig.

Légiriadó van Kárpátalján

Nagyvilág2022.04.15, 13:16

Április 15-én légiriadót hirdettek Kárpátalján - írja a karpatinfo.net.

Újabb légiriadó volt Kárpátalján

Nagyvilág2022.04.12, 20:55

Kedden megszólaltak a légvédelmi szirénák Kárpátalján, ahol az utóbbi hetekben szinte mindennaposakká váltak a légiriadók.

Eltemették a hősi halott magyar katonát: két kislányát hagyta hátra

Life.hu2022.04.12, 16:18

Lassan két hónapja tart az orosz-ukrán háború, az áldozatok számát pedig megbecsülni sem lehet. Katonák és civilek, felnőttek és ártatlan gyermekek is meghaltak már, ugyanis a frontvonal egyes helyeken lakott területen húzódik.

Szentkirályi Alexandra: Nem engedjük, hogy Magyarországot belesodorják a háborúba, ezért nem küldünk katonákat és nem küldünk fegyvereket Ukrajnába

Itthon2022.03.28, 13:43

Az orosz-ukrán háború a második világháború utáni Európa legnagyobb menekülthullámát indította el. Az elmúlt bő egy hónap leforgása alatt több mint félmillió menekült érkezett Magyarországra, köztük kárpátaljai magyarok, ukránok, illetve Ukrajnában tanuló külföldi diákok. A menekültügyi válságra válaszul a magyar kormány létrehozta a Humanitárius Tanácsot, illetve megalkotta a Híd Kárpátaljáért összefogást is. A kormány a karitatív szervezetekkel együttműködve igyekszik minden segítséget megadni a menekülteknek, ugyanakkor Orbán Viktor miniszterelnök egyértelművé tette, hogy Magyarország nem küld sem katonákat, sem fegyvereket Ukrajjnába, ...

Halálfélelme volt az anyának, aki gyermekével jött át az ukrán határon

Life.hu2022.03.27, 18:35

Magyarországra menekült lányával az ukrán édesanya, itt végre biztonságban vannak, ám a gyermek édesapja Ukrajnában maradt: emiatt továbbra is rettegnek. 

"Semmi sem szent számukra" - a frontról adott interjút egy Ukrajnában harcoló magyar katona

Life.hu2022.03.22, 13:07

Lassan egy hónapja zajlanak a harcok Ukrajnában. Az orosz-ukrán háború miatt több, mint hárommillióan hagyták már el az országot, közülük sokan Magyarországon keresnek menedéket. Az orosz katonák ma már nemcsak a katonai támaszpontokat, hanem a civilek lakta területeket is támadják.

Drámai vallomások: Kárpátalján a férfiak az erdőben éjszakáztak, nem mertek otthon aludni

Kultúra2022.03.20, 11:59

Az orosz-ukrán háború kitörésének napján, február 24-én hajnalban indult el a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai színház társulata, hogy Örkény István: Tóték című darabjával vendégszerepeljenek Tiszakécskén. Napközben érte őket a hír, hogy Ukrajnában kitört a háború. A Vidnyánszky Attila által rendezett korszakos előadás teljesen más volt, mint a korábbiak - mondták az Origónak a darabban szereplő színészek. "Amikor a kellékeket pakoltuk a színpadra, mindenki kezében ott volt a telefon, és a szeretteivel beszélt. Aznap este pedig a közönség egészen másként fogadta az előadást, mint máskor. Sokszor azt éreztük, nem tudják az emberek, hhogy ...

Menczer Tamás: Magyarország segít a bajban lévőknek - videó

Itthon2022.03.18, 20:13

Magyarország történetének legnagyobb humanitárius akciója zajlik, összesen 600 millió forint értékben 1000 tonna segélyt szállítanak Kárpátaljára - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a közmédiának pénteken, csapi látogatásáról beszámolva.

Hatalmas sikerű koncert Tóth Andival, Delhusa Gjonnal, Csepregi Évával és a többiekkel

Itthon2022.03.18, 17:04

Március 13-án Fásy Ádám több zenésztársával együtt Békekoncertet tartott az Ukrajnából érkező háborús menekültek megsegítésére. A rendezvényen olyan sztárok léptek fel, mint Csepregi Éva, Zoltán Erika, Delhusa Gjon, Opitz Barbi vagy éppen Tóth Andi. A Békekoncert a szervezők szerint hatalmas siker volt, 10 millió forintnyi adományt sikerült eddig összegyűjteniük a menekültek részére, de még mindig érkeznek felajánlások. Fásy Ádám az Origónak adott interjújában azt is elmondta, hogy az egyedülálló eseményen közel 15 ezer ember vett részt.

Azbej Tristan: A mi küldetésünk a humanitárius segítségnyújtáson túl, hogy ráirányítsuk a figyelmet a keresztény civilizációs értékekre

Itthon2022.03.17, 13:44

A Közel-Keleten jelenleg a világ egyik legnagyobb humanitárius válsága zajlik, ám elvétve akad olyan híradás, amely foglalkozna a kereszténység bölcsőjében mindennapos tragédiákkal. Magyarország 2017-ben a Hungary Helps keretén belül egyedülálló programot indított el, hogy felvállalja az üldözött keresztények ügyét és nemzetközi szintre emelje a megsegítésüket célzó erőfeszítéseket. A Hungary Helps létrejöttének ötödik évében jelent meg a Mediaworks Hungary Zrt. és a Mandiner Books gondozásában az Arcok és történetek – Magyar segítség a kereszténység bölcsőjében című könyv, amely összefoglaltja közel-keleti térségnek nyújtott magyarr ...

Egy kárpátaljai katonatiszt a háború legújabb áldozata

Life.hu2022.03.16, 22:12

Az orosz-ukrán háború újabb kárpátaljai áldozata egy nagyszőlősi magas rangú katonatiszt.

A kárpátaljai magyarokon torolnák meg az oroszok, ha fegyvereket vinnénk Ukrajnába

Itthon2022.03.13, 19:19

Ma reggel a Lviv melletti katonai támaszpontot támadás érte: eddig ez az orosz támadás volt a legközelebb a lengyel–ukrán és a magyar–ukrán határhoz is. Lengyelország felől folyamatosan érkeznek a nyugati fegyverek a háborús országba. Feltehetően erre a katonai támaszpontra is fegyverszállítmány érkezett a mai támadás előtt - írja az Index.

A Magyar Bankholding Csoport is segíti a Kárpátaljáról menekülőket

Gazdaság2022.03.12, 16:32

A Magyar Bankholding Csoport elkötelezett az Ukrajnából menekülők megsegítése mellett. A bankcsoport – a háborúra reagálva – minden egyes munkatársa nevében 1 000 forintot, összesen 10.500.000 forintot adományoz a Híd Kárpátaljáért segélyprogramon keresztül, írja közleményében a Magyar Bankholding Zrt.

Kárpátalján is megszólaltak a szirénák szombat reggel

Nagyvilág2022.03.12, 10:56

Légiriadót hirdettek Kárpátalján március 12-én szombaton. A megye számos településén jeleztek az applikációk, megszólaltak a szirénák. Percről percre tudósításunk itt olvasható.

"Sosem tarthatom már a kezemben" - menekülés közben veszítette el kisbabáját Tünde

Life.hu2022.03.08, 21:04

Közel két hét alatt több mint másfél millió ember hagyta el Ukrajnát. A menekültek nagy része Lengyelország felé veszi az irányt, de sokan érkeznek hazánkba is. Az ukrán-magyar határt csaknem kétszázezren lépték át az orosz-ukrán háború kirobbanása óta.

Márki-Zay Péter szerint nem veszélyes a fegyverszállítás a magyarokra és az országra

Itthon2022.03.07, 11:10

Márki-Zay Péter szerint nem veszélyes a fegyverszállítás a magyarokra és az országra. Állítása azonban teljes képtelenség, mivel egy fegyverszállítás esetén pontosan azok kerülnének a legnagyobb veszélybe, akiket egyébként Gyurcsány jelöltje állítólag megvédene. Jól látszik, hogy Márki-Zaynak halvány fogalma sincsen arról, mekkora veszélyt jelentene, ha a kormány tényleg fegyvert szállítana a háborúba.  

Orosz-ukrán háború: Ez történt péntek késő délutánig

Nagyvilág2022.03.04, 18:31

Tovább folytatódott a múlt csütörtökön elkezdett orosz-ukrán háború. Az oroszok számos helyen előrenyomultak a pénteki nap folyamán. Az ukrán hatóságok szerint az oroszok Kijev bekerítését szeretnék elérni, amit az orosz csapatmozgások alátámasztanak. Közben újabb német fegyverszállítmányt kaphat Ukrajna a német kormány döntésének értelmében. Moszkvát pedig a nyugati pénzintézetek és szervezetek egyre nagyobb pénzügyi nyomás alá helyezik. Magyarország felkészült és mindenre kiterjedő segítséget nyújt minden ukrajnai menekült számára. Az orosz hadsereg a reggeli tűzeset után átvette az ellenőrzést a zaporizzsjai, Európa legnagyobb attomerőműve ...

Újabb kárpátaljai áldozata van az orosz-ukrán háborúnak: 20 éves fiú vesztette életét

Life.hu2022.03.04, 10:24

Az orosz-ukrán háborúban egyre többen vesztik életüket, a legutóbbi hírek szerint egy 20 éves kárpátaljai fiatal is a konfliktus áldozatául esett. 

Századvég: A baloldal háborúpárti nyilatkozatai kockáztatják a magyarok biztonságát

Itthon2022.03.04, 12:14

Magyarország és a kárpátaljai magyarság biztonságának garantálása kiemelt nemzeti érdek, ezért a magyar kormány az orosz-ukrán fegyveres konfliktus mielőbbi békés rendezését szorgalmazza. Ezzel szemben a baloldal miniszterelnök-jelöltje fegyvereket és katonákat küldene Ukrajnába, mellyel többek között veszélynek tenné ki a kárpátaljai magyarságot, illetve belesodorná Magyarországot a konfliktusba. A Századvég közelebbről megvizsgálta Márki-Zay Péter orosz-ukrán válsággal kapcsolatos azon megnyilvánulásait, amelyek kockára teszik a magyarok biztonságát - írja elemzésében a Századvég.

Orbán Viktor: Ember ellátatlanul nem marad

Itthon2022.03.03, 15:54

Ukrajnából Magyarországra érkező menekült ember ellátatlanul nem marad - mondta a miniszterelnök csütörtökön a magyar-ukrán határ mellett fekvő Beregsurányban újságíróknak.

Orbán Viktor: Minden bajbajutott számíthat ránk! - fotó

Itthon2022.03.03, 11:31

Képet tett közzé hivatalos közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök, amelyen az ukrajnai menekülteket biztosítja arról, hogy segítséget kapnak Magyarországon.

Kárpátaljai kormányzó: Fejezzék be Magyarország lejáratását!

Nagyvilág2022.03.03, 12:45

Magyarország rengeteg humanitárius segélyt irányít az országba, üzemanyagtól kezdve az alapvető cikkekig – mondta Viktor Mikita, írja a Mandiner. A portál beszámol róla, hogy Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatási Hivatal vezetője március 2-án tartott sajtótájékoztatóján reagált a közösségi hálókon terjedő, Magyarországot lejárató nyilatkozatokra.

Varga Judit: Magyarország 600 millió forint értékben küld segélyt Kárpátaljára

Itthon2022.03.01, 10:13

Magyarország története egyik legnagyobb humanitárius segélyakciója keretében 600 millió forint értékben küld segélyt Kárpátaljára, írja Varga Judit Facebook-oldalán. 

Hatalmas humanitárius akciót indított Magyarország Kárpátalja megsegítésére

Life.hu2022.03.01, 08:59

Úgy tűnt, lassan vége a koronavírus-járványnak, és a világ fellélegezhet a két éve tartó pandémiából, amikor bekövetkezett, amitől mindenki félt. Oroszország megtámadta Ukrajnát, és évtizedekkel a második világháború után ismét harcok dúlnak Európában.

Eddig 65 millió forintot ajánlottak fel a Híd Kárpátaljáért segélyprogramon keresztül

Itthon2022.02.28, 13:01

Elérte a 65 millió forintot a kormány által indított Híd Kárpátaljáért segélyprogramon keresztül felajánlott adományok összege - tudatta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) ülése után tartott sajtótájékoztatón, hétfőn Budapesten.

Előző
Következő