Karácsony Gergely

címke rss

Így juttatta el Soros György a guruló dollármilliókat Gyurcsányéknak

Itthon2024.02.09, 11:17

Mára a napnál is világosabb, hogy a baloldal 2022-es kampányát Soros György amerikai tőzsdespekuláns finanszírozta. Erről maguk az érintettek beszéltek egy X-re feltöltött videóban. A legfelháborítóbb az egész dollárbaloldali botrányban, hogy az elmúlt másfél évben Karácsony Gergelytől kezdve Gyurcsány Ferencig mindenki arról beszélt, hogy Sorosnak semmi köze a baloldal kampányához. Most már csak az a kérdés, hogy mit kért Soros a dollármilliókért cserébe?

A dollárbaloldal a Soros-birodalom parancsait követi

Itthon2024.02.08, 09:15

A baloldalnak elsősorban politikai felelősséggel kell szembenéznie, hiszen a nyilvánosságra került tények világossá teszik, hogy a döntéseiket elsősorban nem a választók akarata és a nemzeti érdek köti, hanem a Soros-birodalom parancsai. Ráadásul erről bő másfél éven keresztül hazudtak a választóknak – mondta el Zila János az Origónak adott interjúban a baloldal botránya kapcsán. Az Alapjogokért Központ elemzője úgy látja, hogy a magyarok nem kérnek a nyílt társadalom eszméjéből. Leszögezte: bevándorlás helyett határvédelmet akarnak, nem szeretnék kitenni a gyermekeiket a genderpropagandának, ahogy a háború tüzelését is elutasítják,, ...

Bilincsben vitték tárgyalásra a hídpénzbotrány egyik főszereplőjét, Vig Mórt - videó

Itthon2024.02.06, 16:16

Tárgyalásra szállították az Amnesty International magyarországi vezetőjének a testvérét.

A fővárosiak egyre elégedetlenebbek Karácsony Gergelyékkel

Itthon2024.02.06, 11:20

Karácsony Gergely főpolgármester nem távolította el Walter Katalint, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatóját, miután súlyos botrányokba keveredett. Walter Katalin nemcsak elhallgatta a járatritkítást a lakosság elől, hanem megjegyzéseivel is ellenszenvet váltott ki az utazóközönség és a politikai szövetségesek körében. A közvélemény és politikai szereplők egyaránt elítélik Walter Katalin megjegyzését, amelyben az utasok véleményének figyelmen kívül hagyását azzal indokolta, hogy az olyan lenne, mintha „hálaadás előtt megkérdeznék a vágásérett pulykát, hogy mi legyen vele". Ez az utasokat sértő hasonlat országos felhábborodást ...

Karácsony Gergely belebukhat a hídpénzbotrányba

Itthon2024.02.06, 10:33

Egyre inkább lázonganak a baloldali pártok a kegyvesztett Karácsony Gergellyel szemben a hídpénzbotrány kirobbanását követően. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó források szerint előállhat egy olyan helyzet is, amelyben Budapest baloldali főpolgármestere önként lép majd vissza az indulástól. Egy MSZP-s forrás szerint már az is megvan, hogy ki válthatja le a botránypolgármestert, ez pedig nem más, mint a nem kevésbé botrányos Tüttő Kata. Mindez azt jelzi, hogy a baloldalon már megindult a mozgolódás.

Teljes lelepleződés: így pénzelte Soros György Karácsony főtanácsadóján keresztül a dollárbaloldalt – videók

Itthon2024.02.06, 08:42

Maga Soros György amerikai tőzsdespekuláns állt a rejtélyes mikroadományok mögött, akit egy jól szervezett mechanizmussal igyekezett leplezni az Action for Democracy, Karácsony Gergely volt főtanácsadója által vezetett csapata. Bár nem reklámozták, mégis pontosan tisztában voltak vele, hogy valójában a baloldali ellenzék választási kampányát támogatják a guruló dollárokkal – ismerte el egy napokban napvilágra került videóban az Action for Democracyt alapító Korányi Dávid. A videókból az is kiderült, hogy nem csak Magyarországon avatkoztak bele a választásokba az amerikai tőzsdespekuláns emberei. Az eddigi információk alapján a hazaii ...

Hídpénzbotrány: zavaros mellébeszéléssel menekül Tordai Bence és a Momentum a kérdések elől - videó

Itthon2024.02.05, 17:52

Menekülnek Karácsony Gergely szövetségesei a hídpénzbotrányra vonatkozó kérdések elől. Nézze meg a videót!

Karácsony és Bajnai táskás embere az amerikai törvényeket is megszeghette

Itthon2024.02.05, 12:14

A baloldal 2022-es választási kampányára létrehozott Action for Democracy szervezet nem csupán a magyar, hanem az Egyesült Államok vonatkozó jogszabályait is megsérthette. Mint ismert, a baloldali pártok két évvel ezelőtt több mint 4 milliárd forintnyi dollárt kaptak a Soros György szervezeteitől, hogy ebből kampányoljanak. Bár Karácsony Gergely, Márki-Zay Péter és a többi baloldali szereplő vagy mikroadományokról vagy a kampányhoz nem kötődő adományokról beszéltek, az elmúlt hónapokban többször kiderült, hogy nem mondtak igazat.  A dollárbaloldal botránya most az Egyesült Államokban folytatódhat.  

Karácsony Gergely pánikba esett, hibát hibára halmoz

Itthon2024.02.05, 08:38

A Magyar Nemzet forrásai szerint Karácsony Gergely pánikba esett, az utóbbi egy hónapban hibát hibára halmoz, miután Vitézy Dávid színre lépésével egy lehetséges kemény kihívót kaphat a főpolgármesteri versengésben. A lap megtudta: a baloldal nem bocsátotta meg Karácsonynak a pulykaügyet, a főpolgármester viszonya elmérgesedett Tordai Csaba városházi mindenessel, és Karácsonyt Gyurcsány Ferenc sem védi meg. Mindezek miatt többen válságforgatókönyvet emlegetnek, vagyis egyesekben felmerült egy alternatív baloldali főpolgármester-jelölt keresésének ötlete.

Nevetségesen zavarba jön az újpesti baloldali polgármester, ha a Karácsony-féle járatritkításról kérdezik

Itthon2024.02.04, 14:40

Karácsony Gergely visszavonta a járatritkítást, amiről korábban azt hazudta, hogy nincs járatritkítás. Az utasok egyébként azt érzékelik Budapesten: dehogy nincs. Az egyik legkétbalkezesebb baloldali kerületi polgármester, a Gyurcsányhoz csatlakozó újpesti is csak zavartan tudott erről beszélni. 

A szemünk előtt hullik darabokra a baloldal eddigi védekezése - videó

Itthon2024.02.04, 10:12

Tisztában lehetett vele Korányi Dávid is, hogy a baloldali ellenzéket segítik az Amerikából becsatornázott guruló dollárok millióival. Karácsony Gergely volt főtanácsadója az egyik videóban, ami nemrég került fel egy amerikai X-oldalra, egyenesen elismerte, hogy tudták, a progresszív civil szervezetek támogatásával valójában az ellenzékben lévő baloldali politikai erőket hozzák helyzetbe. Korányi Dávidék kifejezetten úgy építették fel az amerikai szervezetükön keresztül a támogatási rendszert, hogy ne kelljen nyilvánosságra hozniuk a támogatók nevét - írja a Magyar Nemzet.

Már az LMP is kivizsgálná a Lánchíd korrupciógyanús felújítását

Itthon2024.02.03, 12:25

Az LMP támogatja a hídpénzbotrány kivizsgálását – derül ki a zöldpárt Magyar Nemzetnek küldött válaszából. Az LMP-vel együtt immár három ellenzéki párt látna tisztán a Lánchíd felújítása kapcsán, vagyis a korrupció gyanúját felvető ügy miatt kettészakadt az ellenzék. A Karácsony Gergelyt támogató pártok, azaz a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd ugyanis hallgatnak. A helyzet a főpolgármesternek nem jön túl jól, ahogy az sem, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal egy közérdekű bejelentés alapján elrendelte a vizsgálatot.

Mindenki pontosan tudta, hogy a guruló dollárok az ellenzéket támogatják

Itthon2024.02.03, 10:18

Bár nem reklámozták, mégis pontosan tisztában voltak vele, hogy valójában a baloldali ellenzék választási kampányát támogatják a guruló dollárokkal – ismerte el Korányi Dávid az egyik olyan a videóban, ami nemrég került fel egy amerikai X-oldalra. Az is nyilvánvalóvá vált a felvételekből, hogy maga Soros György állhatott a rejtélyes mikroadományok mögött, akit egy jól szervezett mechanizmussal igyekezett leplezni az Action for Democracy (A4D) Karácsony Gergely volt főtanácsadója által vezetett csapata - írja a Mandiner.

Az Action for Democracy vezetése bevallotta: Soros György adta a dollármilliókat a magyar baloldalnak

Itthon2024.02.02, 09:39

Szó sem volt mikroadományokról, az amerikai spekuláns guríthatta a dollárokat Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely mozgalmaihoz.

A hídpénzbotrány főszereplőjének sapkájában pózoló Karácsony Gergely egyre nagyobb bajban

Itthon2024.02.02, 07:50

Karácsony Gergely és baloldali "harcostársai" egyre mélyebbre süllyednek a korrupciógyanús Lánchíd-botrányban, ugyanis egyre több bizonyíték derül ki, ők pedig egyre kétségbeesetten próbálnak hazudni. A hídpénzbotrány a dollárbaloldal egyik leggátlástalanabb ügye. Ami biztos: továbbra is rejtély, hogy a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt. miért szerződött le elképesztő nagyságú, csaknem másfél milliárd forintnyi összeggel a százmilliós számlagyár miatt letartóztatott Vig Mór marginális piaci szereplőnek számító cégével, amelynek a gyanús ügyletet megelőző évben semmilyen bevétele sem volt. Feltehetően több száz milliót készpénzben ...

Döbbenetes dolog miatt veszélyezteti a biciklisek életét Karácsony Gergely a fővárosban

Itthon2024.02.01, 09:38

Egyre több nagyon forgalmas egyirányú utcába csinálnak szembe biciklis forgalmat Karácsony Gergelyék – írja a Metropol legújabb összefoglalójában. Mutatjuk a részleteket!

A hídpénzbotrány főszereplőjének a sapkájával pózol az Instagramon Karácsony Gergely

Itthon2024.02.01, 08:27

Legfrissebb kampányvideójában egy A-Híd feliratú sisakkal a kezében beszélt Karácsony Gergely a budapesti tömegközlekedést is érintő változásokról. Mindez azért figyelemre méltó, mert a főpolgármester eddig kategorikusan visszautasította még a kérdéseket is a hídpénzbotrányban. Mint emlékezetes, a Lánchíd felújítását végző A-Híd által a számlagyárügyben gyanúsított Vig Mór cégének átutalt 1,4 milliárd forinttal összefüggésben több nyomozás is zajlik, súlyos korrupció gyanúja miatt. A jelek szerint azonban Karácsonyt ez nem érdekli, most is kiáll a cég mellett, amely az eredeti tervekhez képest 5 milliárd forinttal drágábban végezte ...

Hídpénzbotrány: a dollárbaloldal a Soros-szervezetekkel együtt lopja el a budapestiek pénzét

Itthon2024.01.31, 11:11

A baloldal saját házipénztáraként kezeli a budapesti költségvetést, és június 9-én a budapestiek lehetőséget kapnak arra, hogy megszabadítsák a fővárost attól a mérhetetlen korrupciótól, ami a legfőbb akadálya a fejlődésnek - mondta Rotyis Bálint, a Nézőpont Intézet elemzője az Origónak adott interjúban. A szakértő a hídpénzbotrány kapcsán azt is kifejtette, hogy ma a politikai stratégiák kidolgozásáról, a források elosztásáról, a közvélemény formálásáról a Soros-féle szervezetek, a brüsszeli bürokraták és az amerikai baloldal vezető képviselői döntenek. 

Nincs járatritkítás – hazudta Karácsony Gergely

Itthon2024.01.31, 10:05

Semmilyen érdemi magyarázatot nem adott Karácsony Gergely a Fővárosi Közgyűlés ülésén arra, miért hazudta a múlt héten azt, hogy nem történt járatritkítás a budapesti tömegközlekedésben. A főpolgármester természetesen a dollárbaloldal botrányáról is hallgatott. Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy azzal, hogy helyén maradt az utasokat levágandó pulykához hasonlító a BKK-vezér, azt mutatja, hogy a főpolgármester egyetért a kijelentéssel.

Transparency, Amnesty International: így ér el a hídpénzbotrány Soros szervezeteihez

Itthon2024.01.31, 08:00

Kiss Ambrus, Karácsony egyik helyettese még a múlt héten beszélt arról, hogy a Lánchíd felújítását lebonyolító BKK felkérte a Transparency Internationalt a közbeszerzés folyamatának felügyeletére, akik mindent rendben találtak, ráadásul azt mondták, hogy a beruházás során még maradt is a rendelkezésre álló pénzből. Kiss Ambrus azt is állította, hogy a fővárosnak nincsen kapcsolata a számlagyáras Víg Mórral, annak ellenére is, hogy egyre több bizonyíték mutat ennek irányába. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a főváros baloldali városvezetése hazugságspirálba került, az általuk kitalált történetek egyre nehezebben hihetők el, rendkívül sokk ...

A Soros-féle Transparency készítette elő a Lánchíd hídpénz-botránnyal végződő felújítását

Itthon2024.01.30, 15:08

Miközben a Soros György által az elmúlt években százmilliókkal kitömött Transparency International nyílt hazugságokat terjeszt Magyarországról, addig az álcivil szervezett szánalmas módon asszisztált a Karácsony Gergely vezetése alatt lezajlott hídpénz-botrányhoz. A Lánchíd felújításának "felügyeletét" a Soros-szervezet úgy végezte el, hogy nem volt akkreditált közbeszerzési tanácsadója. Mindezeken felül Karácsony Gergely kabinetfőnöke zuglói polgármesterként a Transparency International egyik ügyvédje volt. Kiss Ambrus, Karácsony egyik helyettese persze a mai napig nagyon büszke arra, hogy a hídpénz-botrányban a Transparency segítette őket. 

A hídpénzbotránytól a guruló dollárokig: egyre nagyobb bajban Karácsony Gergely

Itthon2024.01.30, 08:31

Több ügyben is feljelentést tettek Karácsony Gergely ellen az elmúlt években. Jelenleg is zajlik a nyomozás a főpolgármester mozgalma ügyében, amely több mint 500 millió forintot kapott ismeretlenektől - valószínűleg Amerikából. Nyomoznak a hatóságok a zuglói parkolási visszaélések kapcsán, amelyek még Karácsony polgármestersége alatt indultak. Jelenleg pedig a hídpénzbotrány, a Lánchíd messze túlárazott felújítása miatt indult több eljárás a főváros eljárása miatt, valamint a botrányhoz kapcsolódó számlagyárost le is tartóztatták.

Hídpénzbotrány: Karácsony bűncselekményeket követhetett el

Itthon2024.01.29, 18:51

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatalhoz fordult közérdekű bejelentéssel Tényi István, s azt kérte, hogy folytassanak ellenőrzést a Lánchíd felújítása, illetve a beruházás során történt közpénzfelhasználás vonatkozásában, különös tekintettel a számlagyáros Vig Mórhoz köthető ügyletekre. A bejelentéseiről ismert jogász szerint súlyos bűncselekmények gyanúja is felmerülhet a Lánchíd felújítása kapcsán.

Karácsony Gergely arról is hazudozik, hogy hány buszt vettek

Itthon2024.01.28, 13:52

Karácsony Gergely több ízben hencegett azzal, hogy főpolgármestersége alatt növelte a BKV járműflottáját, trolik, villamosok és buszok érkeztek a fővárosba. A főpolgármester dicsekvő posztjaiban elfelejtette megemlíteni, hogy a járműflotta gigantikus bővítése a Fidesz–KDNP vezetése alatt kezdődött el. Az elmúlt évtizedben 1048 új busz érkezett, ebből mindössze 281 busz beszerzését indította el a mostani városvezetés. Eddig 73 villamos és 108 trolibusz érkezett, a Budapesti Közlekedési Központ a Magyar Nemzetnek megküldött táblázata szerint azok a járműbeszerzések is Tarlós István korábbi főpolgármester nevéhez fűződnek. A jobboldalii ...

A hídpénzbotrány nem az egyetlen: mutatjuk Karácsony korrupciós ügyeit

Itthon2024.01.28, 15:31

A hídpénzbotrány, azaz a Lánchíd körüli botrány nem az első gyanús ügy Budapesten a dollárbaloldal körül. Városháza-gate, guruló dollárok, parkolási ügyek – felsorolni is nehéz, hogyan teszik tönkre a várost.

Fidesz: A dollárbaloldal júdáspénzért cserébe kiárusítja a magyar érdekeket

Itthon2024.01.27, 17:12

Elég volt abból, hogy a dollárbaloldal júdáspénzért cserébe kiárusítja a magyar érdekeket - szögezték le a Fidesz egyik új közösségimédia-bejegyzésében.

Kampányfinanszírozási botrány: hazudott Gyurcsány és Karácsony is, az egész dollárbaloldalt támogatták külföldről 2022-ben Márki-Zay szerint

Itthon2024.01.27, 17:35

Döbbenetes állítást tett a dollárbaloldal külföldi kampányfinanszírozásával kapcsolatban Márki-Zay Péter. A bukott egykori miniszterelnök-jelölt az ATV-ben úgy fogalmazott: az „összellenzéket" támogatta az Action for Democracy (A4D) a 2022-es országgyűlési választás előtt. A Magyar Nemzet összefoglalója szerint Márki-Zay ezzel lényegében meghazudtolta az A4D-t vezető Korányi Dávidot, aki 2022-ben többször is tagadta, hogy pártokat támogattak volna. Hódmezővásárhely polgármestere mindemellett a baloldali pártok azon állítását is megcáfolta, miszerint nem tudtak a külföldi kampánypénzekről.

Kiderült, hogy Karácsony ismét hazudott: bevallotta, hogy újraválasztása esetén lesz járatritkítás

Itthon2024.01.27, 10:26

Karácsony Gergely szerint jó szakmai javaslat volt a járatritkítás a fővárosban, hiszen mint ahogy Budapest főpolgármestere fogalmazott: „a legjobb szakmai javaslat is elvérezhet, ha az egyesek gátlástalan önzésének és a lejárató politikai kampánynak válik áldozatává". 

Lánchíd-botrány: így tette tönkre Karácsony Gergely a híd felújítását

Nagyvilág2024.01.27, 09:04

A magyar főváros egyik legismertebb látványossága, a Lánchíd felújítására még az előző főpolgármester, Tarlós István idején írtak ki tendert először. Aztán jött Karácsony Gergely, aki újra kiírta a pályázatot – és láss csodát, a korábbi tendernyertes 5 milliárddal magasabb ajánlata lett a befutó. Egy jóval kisebb volumenű felújításra. De lássuk, mi lett volna, ha a Tarlós-féle önkormányzat által nyertesnek választott, olcsóbb és teljes körűbb felújítást tartalmazó pályázat nyer – és mi lett a végeredmény a Karácsony-féle, botrányokkal és korrupciós gyanúval terhelt pályázat nyomán.

Karácsony teljesen összezavarodott, visszavonta az intézkedést, amit eddig letagadott

Itthon2024.01.26, 11:42

Karácsony Gergely megfutamodott, és visszavonatja a járatritkítást, de ragaszkodik az utasokat vágásérett pulykához hasonlító, Bajnai Gordon által kézivezérelt BKK-vezérhez. Walter Katalin a hatalmas botrányt kiváltó megjegyzése után összevissza beszél.  

Karácsony Gergely megint hazudott: most az uniós pénzekről

Itthon2024.01.26, 08:09

Karácsony Gergely óriásit hazudott egy televíziós interjúban. Azt állította, hogy Brüsszelben ő érte el, hogy a főváros mintegy 300 milliárd forintnyi fejlesztési forrást kapjon az Európai Uniótól. Csakhogy az említett összeget valójában Orbán Viktor harcolta ki - ez ugyanis része a Magyarországnak járó forrásoknak, a 10 milliárd eurónak, amit decemberben hagytak jóvá Brüsszelben. Budapest a több százmilliárd forintot a kormányon keresztül kapja, közvetlenül, saját erőből, ennek mindössze egy százalékához, alig 3 milliárd forinthoz jut. Vagyis: Karácsony 99 százalékot hazudott hozzá a valósághoz. Mondhatjuk: a főpolgármester valóbann ...

Miért hazudik egyre többet Karácsony Gergely?

Itthon2024.01.26, 08:32

A főpolgármester ezúttal a Lánchíd-botrányból próbált úgy kimenekülni, hogy a tényekkel ellentétes állításokat fogalmazott meg. Nem ez az első eset, amikor Karácsony Gergely hazugsággal igyekszik menteni magát. A Magyar Nemzet összegyűjtötte az elmúlt évek legnyilvánvalóbb eseteit.

Vágásérett pulykákhoz hasonlította a budapesti utasokat Karácsony Gergely embere

Itthon2024.01.25, 20:21

Hálaadási pulykákhoz hasonlította az utasokat a BKK vezérigazgatója egy olyan háttérbeszélgetésen, amit csak a baráti újságíróknak tartottak - derül ki a 24.hu beszámolójából.

Ezt tudjuk eddig Karácsonyék Lánchíd-botrányáról

Itthon2024.01.25, 08:23

Egyre súlyosabb botrány alakul ki Karácsony Gergelyék Lánchíd-felújítása körül. Mint kiderült, nagy valószínűséggel nem a véletlen műve, hogy a korábbi tenderhez mérten 5 milliárd forinttal nőtt a projekt költsége, illetve az sem, hogy Tüttő Kata alig két héttel Karácsony főpolgármesterré választását követően éppen annak a vállalatnak a rendezvényén tűnt fel, amely elnyerte a tendert a híd felújítására. Az újabb baloldali botrányban nyakig benne van Víg Mór is, aki annak a Víg Dávidnak a testvére, aki ezer szálon kapcsolódik a magyar baloldalhoz és a Soros-hálózathoz. Mint kiderült, két év alatt a Lánchíd kivitelezését végző A-Híd ZZrt. ...

Miért fizetett Karácsony Gergely tízmilliós prémiumot pár napos munkáért a BKV vezetőjének?

Itthon2024.01.24, 15:01

Pár napos munkáért kaphatott tízmilliós prémiumot Karácsony Gergelytől a BKV vezérigazgatója. A Fidesz–KDNP most válaszokat vár a főpolgármestertől. 

A Lánchíd-botrány Karácsony, Gyurcsány és a baloldal új Hagyó-ügye

Itthon2024.01.24, 10:41

Messze túlárazott beruházások, gyanús összefonódások, sikkasztás-gyanú – így lehetne összegezni Karácsony Gergely főpolgármesterségének egyik legsúlyosabb botrányát, a Lánchíd felújítását. A mostani botrány nagyban emlékeztet a Gyurcsány-Hagyó-korszakra Budapest életéből, amikor több milliárdos visszaélések történtek a városban, és – egy tanúvallomás szerint – Nokiás-dobozokban szállították a közpénzeket egymásnak a szereplők. 

Itt vannak a Lánchíd-botrány legfontosabb eseményei

Itthon2024.01.23, 21:06

Bár a felújított Lánchidat lassan fél éve végleg átadták, a legnagyobb botrány még csak most körvonalazódik. Pedig korábban is volt belőlük néhány a projekt kezdete óta, és könnyen lehet, hogy ezek összefüggenek. Ezeket foglalta össze a Világgazdaság.

A Jobbik minél előbb megkezdené a korrupciógyanús Lánchíd-beruházás vizsgálatát

Itthon2024.01.23, 20:29

A Fővárosi Közgyűlésbe képviselőket delegáló pártok bármelyikétől felelőtlenség lenne, ha nem támogatnák a korrupciógyanús Lánchíd-felújítás kivizsgálását – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Brenner Koloman, aki még a héten munkához látna. A Jobbik főpolgármester-jelöltjének múlt heti felhívását még inkább időszerűvé teszi, hogy hétfői sajtóhírek szerint a Lánchíd kivitelezését végző A-Híd Zrt. két év alatt 1,4 milliárd forintot utalhatott a számlagyáras Vig Mór cégének.

Húgyügyi fertőzés

8882024.01.23, 16:16

A tünetek szerint húgyügyi fertőzésben szenved a főváros első embere. Már régebben megviselhette a veséjét a Budapest másfél évszázados történetének legnagyobb vívmányaként beharangozott „Példamutató közvécék" csatasorba állítása. Karácsony Gergely hivatalba lépése előtt ígért színes, szagos, digitális okosvizeldéket a pestieknek.

Mutatjuk, miért megdöbbentően súlyos a Lánchíd-botrány

Itthon2024.01.23, 13:19

Az atv.hu információi szerint két év alatt 1,4 milliárd forintnyi összeg mehetett a Lánchíd kivitelezőjétől, az A-Híd Zrt-től Vig Mór, a számlagyárügy gyanúsítottjának cégéhez. Ráadásul az azóta letartóztatott Víg Mór magánszámlájára is mehetett közel 1 milliárd forint, amit feltehetően készpénzben fel is vettek. Vig Mórt, a Soros György által fenntartott Amnesty International Magyarország vezetőjének testvérét különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás megalapozott gyanújával fogták el még december elején. A mostani új fejleményekkel ismét reflektorfénybe kerültek a Lánchíd felújításának gyanús körülményei. Mint ismert,, ...

Karácsonyt nem zavarja a korrupció árnya

Itthon2024.01.21, 10:44

Karácsony Gergely a kampány részének tekinti, hogy a korrupció lehetőségének felmerülése miatt vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte Brenner Koloman a Lánchíd-felújítás kapcsán. Ismert: a munkák ára ötmilliárd forinttal drágult, miután a Karácsony vezette Városháza új tendert írt ki és érvénytelenítette a régit. A nyertes cégnél ősszel a NAV tartott házkutatást a számlagyáras ügyvéd, Vig Mór ügyében. A Fidesz támogatja a vizsgálóbizottság felállítását, a baloldal viszont hallgat: a Magyar Nemzet körkérdést küldött a pártoknak, az eddig egyedüliként válaszoló LMP sem hozott még döntést a kérdésben.

Varga Mihály: Karácsony Gergely remélhetőleg idén már hajlandó lesz befizetni a közterheket

Itthon2024.01.20, 12:59

Példátlannak nevezte a pénzügyminiszter a Világgazdaság online kiadásában szombaton megjelent interjújában, hogy miközben a főváros polgárai és vállalkozásai eleget tesznek az adózási előírásoknak, addig a főpolgármester fittyet hány azokra. Varga Mihály arról is beszélt: idén 5,2 százalék lehet az éves infláció, az államadósság 21 százalékát a lakosság finanszírozza.

Karácsonyék korrupciós ügyei: eltűnt a pénz Budapestről, miközben szétverték a várost

Itthon2024.01.20, 09:43

Egyre elviselhetetlenebb állapotok uralkodnak a fővárosban. A Karácsony Gergely-féle baloldali városvezetés egyik napról a másikra hazug indokkal csökkentette a BKV járatok számát, gyakorlatilag nem működik, aminek működnie kellene, és egyre nagyobb káosz uralkodik Budapesten. Szeméthegyek, patkányok, ha pedig lehull egy kis hó, megbénul Budapest közlekedése. Eközben különböző korrupciós ügyek miatt egymás után tartanak házkutatást a hatóságok Karácsony legközelebbi tanácsadóinál. Mutatjuk, hogy taszította a mélybe Karácsony Budapestet.

Zavartan vigyorogva menekült Karácsony Gergely az Origo kérdései elől - videó

Itthon2024.01.20, 08:32

Az ATV épülete előtt próbáltuk megkérdezni Karácsony Gergelyt a legutóbbi botrányokról: például arról, hogy egyik napról a másikra ritkította a BKK a legforgalmasabb útvonalakon a járatokat, egészen nevetséges magyarázattal. A főpolgármester az ATV-ben belezavarodott a magyarázkodásba, előlünk inkább elmenekült. Nézzék meg!

Jobbik: Már Karácsony Gergely főtanácsadójánál is volt házkutatás, ezért kell vizsgálóbizottság

Itthon2024.01.19, 20:38

Ötmilliárddal többe került a Lánchíd, miközben csökkentett tartalommal valósult meg a felújítás - mondta Brenner Koloman, a Jobbik főpolgármester-jelöltje az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Ráadásul már a főpolgármester főtanácsadójánál is volt házkutatás. 

Karácsony Gergely egy Soros-szervezet segítségével akar menekülni a Lánchíd korrupciós ügyéből

Itthon2024.01.19, 21:03

Soros egyik szervezetére hivatkozva utasította el Karácsony Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, hogy vizsgálóbizottságot hozzanak létre a Lánchíd felújítása kapcsán felmerült korrupciós ügyekben - amelyek kapcsolódnak Soros egy másik szervezetéhez. Mint megírtuk, házkutatás volt a felújítást végző A-Híd nevű cégnél annak a nyomozásnak a keretében, amelyet az Amnesty International nevű Soros-szervezet magyarországi vezetőjének testvére ellen indítottak csalás miatt. 

Korrupció lengi körül a Lánchíd felújítását a Jobbik szerint

Itthon2024.01.19, 14:05

Vizsgálóbizottság felállítását szeretné a Lánchíd felújítása kapcsán Brenner Koloman, a Jobbik főpolgármester-jelöltje. Szerinte arra kellene választ találni, hogy összefügg-e a Lánchíd felújításának projektje az azt kivitelező cégnél történt házkutatással. Ismert, nemrég házkutatást tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az A-Híd Zrt.-nél, annál a cégnél, amely a Lánchíd felújítását végezte. 

Megérkezett az ónos eső Budapestre, életveszélyes a közlekedés

Itthon2024.01.17, 15:57

Elérte Budapestet az ónos eső, megbénult az élet a városban. A budapesti közterület-fenntartók megint nem tesznek semmi, Karácsony Gergely irányítása alatt teljesen megbénult a város. 

Wintermantel Zsolt: Karácsony Gergely tartozik a válaszokkal

Itthon2024.01.16, 11:07

Wintermantel Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője kérdéseket tett fel Karácsony Gergely főpolgármesternek a Lánchíd beruházás és a a Vig Mór elleni nyomozás esetleges összefüggéseivel kapcsolatban. 

Már Karácsony Gergelyig is elért az Amnesty-vezér testvérének bűnügye - videó

Itthon2024.01.15, 15:41

A Karácsony Gergely vezetésével lebonyolított Lánchíd beruházás összefügghet a Vig Mór elleni nyomozással. Mint kiderült, a NAV nyomozói az A-HÍD Zrt.-nél is házkutatást tartottak tavaly év végén. Wintermantel Zsolt arra emlékeztetett, hogy a felújítás sokkal drágábban valósult meg, mint ahogyan eredetileg tervezték – írta a Magyar Nemzet. 

Lehetetlen a parkolás ebben a budapesti utcában a baloldali vezetés miatt

Itthon2024.01.13, 13:30

A Metropol közölt arról egy összeállítást, hogy nagyon el vannak keseredve Józsefvárosban az ott lakók, ugyanis a baloldali kerületi vezetés által hozott új forgalmi rend szerint kizárólag menetiránnyal ellentétesen, azaz visszafelé tudnak parkolni az autósok, miután a halszálka parkolás az egyirányúsítás után is a régi maradt. Ha ez nem lenne elég, az is nehezíti a parkolást, hogy egy négyméteres bicikliutat építettek Pikó Andrásék.

Máig nincs magyarázat a Lánchíd gyanúsan felárazott és „kiürített” felújítására

Itthon2024.01.12, 09:29

A baloldali budapesti városvezetés által lebonyolított botrányos Lánchíd-beruházás, valamint az exügyvéd, Vig Mór elleni nyomozás szálai összefuthattak. A büntetőügyet érintően tavaly számos helyszínre kiszállt a NAV, köztük a fővárosi beruházást furcsa körülmények között elnyerő A-Híd Zrt.-hez is.

A dollárbaloldal még a választások előtt ki akar lopni minden pénzt Budapestről

Itthon2024.01.09, 11:30

Karácsony Gergelynek – miután valódi pártpolitikai háttér nincs mögötte, így a közgyűlésben sem tudja akaratát érvényesíteni – nincs de facto önálló döntési joga, Gyurcsány Ferenc utasítása szerint kell irányítania a várost – mondta az Origónak ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász. A Századvég tanácsadója azt is kijelentette, hogy a dollárbaloldal még a választások előtt szeretné megszedni magát, amit azonban már csak a budapestiek megsarcolásával tudnak megtenni. 

Németh Szilárd: Karácsony Gergely és Szabó Szabolcs csúnyán átverték a csepelieket

Itthon2024.01.09, 11:12

Karácsony Gergely főpolgármester és Szabó Szabolcs csepeli országgyűlési képviselő (Momentum) átverte Csepelt, csak balhét akar - erről írt Németh Szilárd rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos, a Fidesz alelnöke, a kormánypárt országgyűlési képviselője a csepeli HÉV kapcsán kedden közzétett Facebook-bejegyzésében.

Öntik a brüsszeli pénzt a balos médiumokra - de az itthoni influenszerek is jól járnak

Itthon2024.01.09, 08:18

Baloldali és liberális médiaszervezetek az elmúlt időszakban intenzíven megcélozták a magyar fiatalokat. Brüsszeli és amerikai pénzekből olyan projekteket indítottak el, melyeket kifejezetten a tinédzsereknek, a 13-16 év közöttieknek szánnak – írja a Tűzfalcsoport.

Patkányok, kosz, összeomló Budapest: Karácsony vezetése alatt szétlopta a fővárost a baloldal

Itthon2024.01.07, 09:40

Több mint 200 milliárdos megtakarítással vette át 2019-ben Budapest vezetését Karácsony Gergely. A baloldali főpolgármester mostanra Gyurcsány irányításával teljesen csődbe vitte és lezüllesztette Budapestet. A főváros tönkretételében Karácsony legfőbb szövetségese a Gyurcsány-fióka, Mártha Imre közművezér, aki a város tisztán tartása helyett Floridában vásárol luxusingatlanokat. Budapesten mára annyira tarthatatlan a helyzet, hogy teljesen elszaporodtak a patkányok és az óvodákat veszélyeztetik. 

Karácsonyék eltűntették a szemeteseket: patkányinvázió van a budapesti óvodákban

Itthon2024.01.04, 15:18

Elképesztő állapotok uralkodnak Budapesten, ugyanis a Metropol információ szerint már több óvoda is érintett a patkányinvázióban. Mint kiderült: Karácsony Gergelyéknek kellene megrendelni az ingyenes patkányirtást, de a főváros baloldali vezetését nem zavarja, hogy a leszerelt kukákkal egyidejűleg megjelentek a patkányok is, amelyek egyre csak szaporodnak. Ráadásul most már komoly veszélyt jelentenek a kisgyermekekre is, nem is beszélve az egyéb egészségügyi kockázatokról. Korábban egy gazdagréti és két zuglói óvodában is hasonló eset történt, közös volt bennük, hogy patkányok voltak az intézményben, de a szülőket nem értesítették.

A teljesen szétesett Karácsony Gergely bohócot csinált magából az ATV stúdiójában

Itthon2024.01.04, 07:03

Teljesen összezavarodott Karácsony Gergely az ATV stúdiójában, amikor az Egyenes beszéd című műsorban megint megcáfolta saját magát. Míg korábban - és először az interjú közben is - azt állította, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium nem tett ajánlatot az agglomerációs járatok közös működtetésére, később elismerte, hogy mégis tett - majd előállt azzal, hogy valójában mégse. A végén láthatóan már Karácsony sem értette, mit mond. Arra a kérdésre pedig, hogy most mit tesz majd, lefagyott, és hirtelen nem tudott válaszolni.

Rendkívüli: Karácsony Gergely és Draskovics Tibor fúrták meg a Budapest-bérletet

Itthon2024.01.03, 11:36

"Valójában mi sem értjük, hogy mi történik. Van egy működő rendszer, ami mindenkinek jó, azonban Lázár Jánosnak lehet, hogy nem. A pénzügyi vitáknak, amik felmerülnek, semmi közük a Budapest-bérlethez" – összegezte Karácsony Gergely az RTL híradó január elsejei adásában az álláspontját. Az Index birtokába került levelezés szerint a főpolgármester nem mondott igazat. A főváros és a BKK nem fogadta el a Lázár János vezette minisztérium ajánlatát.

Súlyos fertőzésveszély fenyegeti a Római-parton élőket, Karácsony Gergely és Óbuda polgármestere mégsem tesz semmit

Itthon2024.01.02, 10:15

Súlyos fertőzésveszély fenyegeti a Római-parton élőket, mert még mindig nem kezdték meg a fertőtlenítést és a takarítást a korábban elárasztott helyeken - derül ki az Egyesület a Római Partért közleményéből.

Karácsony Gergely zászlóshajója a demokrácia helyett egy kisebbség önkényuralmát hozta el

Itthon2024.01.02, 07:40

Az elmúlt évben számtalan alkalommal merültek fel problémák vagy kellemetlen esetek a balliberális városvezetés mintaprojektjeként szolgáló közösségi költségvetéssel kapcsolatban. Kiderült, hogy a lakosság kívánságai helyett Karácsony Gergely személyes ambícióit hivatott megvalósítani a projekt - írja a Magyar Nemzet.

Wintermantel Zsolt: Pénzügyi lélegeztetőgépen van Budapest

Itthon2024.01.02, 07:49

Jövőre új városvezetésre van szükség, mert nem folytatódhat tovább Budapest leépülése. A főváros jelenleg pénzügyi lélegeztetőgépen van, trükkökkel, faktorálással kerülik meg a törvényt, ami alapján nem lehet év végén folyószámlahitele Budapestnek – mondta a Magyar Nemzetnek Wintermantel Zsolt, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője, aki arról is beszélt: példátlan az, hogy a ciklus végéhez közeledve főpolgármester nevéhez nem fűződik egyetlen beruházás sem.

"Külföldiül" makogó Cseh Katkától a saját magát szagolgató momentumosig - az év legröhejesebb videói

Itthon2023.12.31, 11:33

2023-ban sem maradtunk nevetséges és egyben vicces jelenetek nélkül, amelyeket a magyarországi baloldal szállított. Az év legtöbb szánalmas jelenetét a Momentum, Gyurcsány ifjúsági tagozata és annak bukott elnöke, Gelencsér Ferenc hozta össze. Persze nem maradt le messze tőlük a Gyurcsány-párt és Márki-Zay Péter sem. Idén az is kiderült, hogy Karácsony Gergelynek továbbra sem sikerült megtanulnia angolul. Mutatjuk a legnevetségesebb jeleneteket!

A tehetetlen Karácsony Gergely vigyorogva szelfizett, miközben kiöntött az árvíz Budapesten

Itthon2023.12.30, 09:58

Karácsony Gergely a budapesti árvízhelyzet (nem) kezelésével, az előkészületek elmulasztásával, az árvízben érintett budapestiek cserbenhagyásával ismét bebizonyította, hogy amikor cselekedni kellene, akkor tutyimutyin áll és tehetetlenül néz. Rosszabb esetben szelfizik. Az alábbiakban megmutatjuk, hogy mit (nem) tett meg Karácsony Gergely és a főváros baloldali vezetése azóta, hogy a Duna elárasztotta a rakpartokat.

Ezért bujkál november óta Karácsony és Gyurcsány bizalmasa

Itthon2023.12.29, 10:34

Másfél éve tudja a magyar nyilvánosság, hogy a hazai baloldal 2022-es választási kampányát külföldről finanszírozták, méghozzá nem aprópénzzel: mintegy 4 milliárd forintnak megfelelő dollár és egyéb valuta érkezett rejtélyes adományozóktól, főként a tengerentúlról. Ezzel összefüggésben kiderült az is, hogy a Karácsony Gergely által alapított 99 Mozgalom számlájára is érkezett 506 millió forint, többségében euróban és angol fontban. Az utóbbi ügy miatt indult nyomozás novemberben meglepő fordulatot vett, ugyanis házkutatást tartottak a főpolgármester jogi főtanácsadója, Tordai Csaba ügyvédi irodájában az adóhatóság nyomozói, és okiraat-hamisítás ...

Elöntötte az árvíz Budapestet, Karácsony Gergely mégsem tesz semmit, csak szelfizik

Itthon2023.12.28, 14:17

Bár Karácsony Gergely főpolgármester másodfokúra emelte az árvízvédelmi készültséget a Buda-észak árvízvédelmi szakaszon, és a budai, illetve a pesti alsó rakpartot is lezárták már hétfőn a gépjárműforgalom elől, a Római-parttal nem foglalkozik a főváros vezetése - közölte a Metropol. 

Uniós pénzeket buktak el Karácsonyék, kétmilliárdot veszített Budapest

Itthon2023.12.27, 11:50

Továbbfejlesztették az országos kerékpárút-hálózatot újabb Eurovelo szakaszok átadásával idén is – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős államtitkár. Arról is beszélt, Karácsonyék átgondolatlanul alakították ki a budapesti biciklisávokat a kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése nélkül. Ezt megerősítette Balog Ádám, a BKIK általános alelnöke is, aki szerint a mindennapi közlekedés korlátozásával nem lesz jobb a helyzet a fővárosban.

Felszólítást kapott Karácsony Gergely a Római-parton élő emberektől: intézkedjen végre!

Itthon2023.12.27, 14:57

Fokozódik az árvízveszély a fővárosban, a héten teljesen elöntheti Budapestet a Duna. A III. kerületben pedig önkénteseket várnak a helyiek, mivel Karácsony Gergely nem képes megvédeni a fővárost az árhullámtól. 

Karácsony beismerte, hogy csődbe vitte a fővárost

Itthon2023.12.26, 14:53

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt a főváros pénzügyi helyzetéről, meglehetősen erős mondatokat használva. A béka seggét emlegette a helyzet kapcsán a főpolgármester - írja a Mandiner.

„Egy ripacs újabb hazugsága” – felháborodtak a budapestiek Karácsony Gergelyen

Itthon2023.12.24, 11:09

Ismét teljesen megbénult a főváros, miután órákon át szakadt a hó. A főpolgármester többórás fáziskéséssel reagált, ami rengeteg embert felháborított.

Hókáosz Budapesten: több órája esik a hó, de Karácsony Gergelyék megint nem tesznek semmit - videó

Itthon2023.12.23, 19:26

Órák óta esik a hó Budapesten, mostanra összeomlott a tömegközlekedés, az utak szinte járhatatlanok, mindez a karácsonyi ünnepek előtt egy nappal. Karácsony Gergely és a főváros vezetése ismét  semmit nem csinál a hóeséssel szemben, nincsenek letakarítva az utak, a járdák és a megállók sem, balesetveszélyes jelenleg a közlekedés a fővárosban. Az Origo olvasója által elküldött képek és videó alapján Budapest legforgalmasabb útján, a Hungária körúton és a Könyves Kálmán körúton egyetlen hókotró és takarítógép sem fordult meg. A mellékutcákban még rosszabb a helyzet. 

Előző
Következő