Kanadai Nagydíj

címke rss

Egy elképesztő szerencsétlenkedés tönkretette a pilóták versenyét Kanadában

Gphírek2023.06.16, 21:27

A Forma–1-es Kanadai Nagydíj első szabadedzése hamar félbeszakadt, majd a helyi kamerarendszer problémái miatt biztonsági okokból a gyakorlás legvégéig piros zászló volt érvényben. Tíz perccel az edzés vége előtt hivatalosan is bejelentették, hogy nem fogják újraindítani az etapot, ám a második edzést 90 percesre nyújtják és fél órával korábban kezdik. Az előzetesen egyedüliként száraznak jósolt gyakorláson végül 12 pilóta tudott 1-1 mért kört teljesíteni, közülük Valtteri Bottas volt a leggyorsabb. Az első szabadedzésről készült élő közvetítésünket ide kattintva olvashatják el.

Élő közvetítésünk a Kanadai Nagydíj első szabadedzéséről

Gphírek2023.06.16, 21:22

A kéthetes európai túra után ismét az amerikai földrészre látogat a Forma–1 mezőnye: ezúttal Kanada, azon belül Montréal a helyszín. Noha az előzetes előrejelzések alapján az első szabadedzés egésze száraz körülmények között zajlik, bármikor megérkezhet az eső, így sietniük kell a pilótáknak, hiszen nem kizárt, hogy az egész hétvége során nem lesz több lehetőségük száraz pályán körözni. Kövesse velünk az eseményeket!

Már a Kanadai Nagydíj miatt aggódnak a Mercedesnél

Gphírek2023.06.10, 15:02

A Mercedes ugyan feltámadást produkált Barcelonában, de a csapat vezető versenymérnöke, Andrew Shovlin szerint a Kanadai Nagydíj komolyabb kihívás elé állíthatja őket.

Előző
Következő