kamera

címke rss

Bekamerázott kocsikkal oktat egy autósiskola

Auto2011.05.11, 11:54

Az oktatók csalásainak a megelőzése és a diákok tanulásának a megkönnyítése miatt bekamerázta kocsijait egy vidéki autósiskola, és ezzel próbálkozik egy budapesti is. A közlekedési hatóság támogatja az ellenőrizhetőséget, de nem tervezi, hogy kötelezővé teszi a többi iskola számára a bekamerázást.

Bekamerázzák a vonatok és a buszok egy részét

Auto2011.02.09, 20:09

A MÁV már szereli a kamerákat megállói, járatai egy részére, és még több elhelyezését tervezi. Hamarosan a veszélyeztetett Volán-buszokon is lesznek kamerák, és a BKV is vizsgálódik azzal kapcsolatban, hogy él egy törvénymódosítás adta lehetőséggel, amely biztonsági okokból engedélyezi a járművek és a megállók megfigyelését. Az adatvédelmi biztos nem tartja hatékonynak ezt a védekezést, de a cégek másként gondolják. Nekik több mint egymilliárd forintnyi kárt okoztak a vandálok az elmúlt években, emellett megverték több száz munkatársukat.

Nagy jövőt jósolnak az emberi szemgolyóra hasonlító kamerának

Tudomány2011.01.21, 08:13

Állítható gumiobjektívvel felszerelt minikamerát fejlesztettek ki amerikai kutatók. A kamera fényérzékelője az emberi szem retinájához hasonlóan görbült felületű. A készüléket többek közt az endoszkópos vizsgálatoknál, a robotikában és az éjjellátó készülékekben lehet felhasználni.

Megcsinálták a fal mögé látó fényképezőgépet

Tudomány2010.11.22, 12:45

Eddig valamennyi képalkotó rendszer közvetlen, egyenesen érkező fénnyel működött, most azonban elkészült az első olyan kamera prototípusa, mellyel például egy utcasarok mögött rejtőzködő személy, tárgy is látható. A falakról és egyéb tereptárgyakról visszaverődő fényben eddig is benne volt ez az információ, a tudósok most megtanulták kiszedni belőle. A kamera a beérkező fényből 3D alakot rekonstruál.

Digitális kamera és mp3-lejátszó a Legótól

Techbázis2009.01.20, 00:29

A műanyag építőkockáival híressé vált dán cég új piacokra kíván betörni: gyerekeknek szánt, legós kinézetű elektronikus kütyüket - többek közt digitális kamerát és mp3-lejátszót - fog piacra dobni - adta hírül a Telegraph.

Wifizés és trükkfelvétel az új digitális kamerákkal

Archívum2009.01.16, 17:59

Az Olympus új fényképezőgépe huszonhatszoros zoomot kínál, a Sony új kompakt kamerájában már böngésző is van, így wifin fel lehet tölteni róla a netes képtárba a felvételeket, a Casio legújabb zsebgépeivel pedig trükkfelvételeket is lehet készíteni, nagy zársebességű videorögzítő módjuk pedig akár egy vízcsap csepegését is rendkívül érdekes eseménnyé varázsolja. A CES technológiai vásár legérdekesebb digitális kamerái.

Digitális kamerát karácsonyra

Techbázis2008.12.22, 16:53

Bár legtöbbünknek már van, még mindig jó ajándék egy digitális fényképezőgép karácsonyra, zsebméretűtől a profi tükörreflexesig számos újdonságot kínálnak a gépek, végre nem csupán a megapixeleket növelik - részben feleslegesen - a gyártók. Körképünkben a digitális kamerák vásárlásában nyújtunk segítséget.

Linux-alapú Motorola a láthatáron

Archívum2008.11.20, 12:17

A V3 RAZR sikere úgy tűnik, végleg letűnőben van, így az amerikai gyártónak mindenáron szüksége van egy új csúcskészülékre. A Motorola VE66 5 megapixeles kamerával, Linux operációs rendszerrel, wifi-vel és HSDPA-val is fel van szerelve.

Konnektoron küld képet a PC-s őrszem

Archívum2008.11.18, 13:13

Vajon bezártam-e az ajtót? Adtam enni a nyúlnak? Rendben van a lakás? Idegeskedve telik a nap, ha az ember nem tudja felidézni a kulcs megnyugtató kattanását, a tápszer kopogását a tálban. A netet használva néztünk szét otthon egy Logitech biztonsági kamera tesztje alkalmával.

Jöhetnek a 12 megapixeles kamerás mobilok

Techbázis2008.11.14, 13:20

Elkészült a 12 megapixeles mobilkamerák első generációja: az eszközöket a Sony mutatta be, és körülbelül fél év múlva jöhetnek ki az első velük felszerelt készülékek.