Kamaszkorunk legszebb mellei

címke rss
Kamaszkorunk legszebb mellei - Bridget Fonda

Kamaszkorunk legszebb mellei - Bridget Fonda

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Bridget Fonda a leghíresebb amerikai színészcsaládból származik, de így is ki tudott törni Henry, Peter és Jane árnyékából. A Jackie Brownban Robert De Niróval öszehozták minden idők egyik legkomikusabb szexjelenetét, de már az első jegyzett filmszerepében mindent megmutatott magából. A Botrányban az angol politikai elitet szédítette, Matthew Broderick partnereként pedig arra jött rá, hogy hülyeség szex nélkül élni.

Kamaszkorunk legszebb mellei – Kristen Stewart

Film2017.06.14, 08:49

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Félszeg tinibálványként indult, komoly színésznő lett belőle, akit James Deanhez hasonlít az egyik legtekintélyesebb filmes szaklap. Kristen Stewart nagy szabadságvágyában két férfival szextúrára indult, de már azt is igéző élmény nézni, ahogy egy extravagáns ruhát próbálgat. Manapság már ott tart, hogy a The Rolling Stones dögösségével is versenyre tud kelni.

Kamaszkorunk legszebb mellei – Meg Ryan

Film2017.04.01, 11:45

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. A kilencvenes években olyan barátnőről álmodoztunk, mint amilyen Meg Ryan volt. Elragadó, szellemes és bohókás jelenség volt a filmvásznon, de messze nem ez volt az egyetlen arca. Több alkalommal is előtört belőle a szexi vadmacska: ágyba bújt a The Doors legendás énekesét eljátszó Val Kilmerrel, Mark Ruffalóval pedig egy túlfűtött erotikus thrillerben durvult.  

Kamaszkorunk legszebb mellei - Kelly Preston

Film2017.02.24, 19:59

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Kelly Preston pikáns tinivígjátékok álomnőjeként lett ismert, káprázatos jeleség, ahogy szendén mosolyogva ledobálja magáról a ruhákat. Egyik legnépszerűbb filmjében Arnold Schwarzeneggerrel bonyolódott romantikus viszonyba, Tom Cruise-t pedig úgy megizzasztotta szex közben, hogy a férfi csak pihegett utána.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Catherine Zeta-Jones

Film2017.02.04, 02:26

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Catherine Zeta-Jonest első filmjében a sivatagi szél vetkőztette le, majd égi ajándékként hullott egy tengerész ölébe. Később megmutatta, hogy egy párbaj is tud erotikus lenni, pár éve pedig a leszbikus szexet is kipróbálta Rooney Mara ösztönzésére. Vad, pajzán, kiszámíthatatlan - ilyen szavak jutnak eszünkbe, ha Zeta-Jones filmbéli karaktereire gondolunk. 

Kamaszkorunk legszebb mellei – Kelly LeBrock

Film2017.01.23, 10:01

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Kelly LeBrock a nyolcvanas évek egyik híres szexikonja volt, aki kétszer is álomnőként tűnt fel a filmekben. Először Marilyn Monroe-t idézte meg a fellibbenő szoknyájával, majd megszeppent tini srácokkal zuhanyzott együtt. Steven Seagalt fehér rózsával hódította meg.

Kamaszkorunk legszebb mellei – Annette Bening

Film2017.06.14, 09:07

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Az Amerikai szépség sztárja, Szabó István múzsája, vagyis a négyszeres Oscar-jelölt Annette Bening többször is ruha nélkül mutatkozott a karrierje elején. Pajzán francia arisztokrataként úgy felheccelte Colin Firth-t, hogy a férfi mérgében a fürdővízzel együtt Beninget is kiöntötte. John Cusack előtt meztelenül futkározott, később pedig még a hírhedt nőcsábászt, Warren Beattyt is sikerült megszelídítenie.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Pamela Anderson

Film2016.12.10, 09:15

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Pamela Anderson lassított tengerparti futása a kilencvenes évek ikonikus képsorává nőtte ki magát. Ő a szilikonmellek királynője, akinek a belső használatra szánt, de ellopott szexvideója vírusként terjedt az interneten. Több filmben is levetkőzött, szívdöglesztő volt szexi bőrruhát viselő bosszúálló angyalként.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Naomi Watts

Film2016.12.02, 18:58

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. A törékeny, de nagyon talpraesett Naomi Watts King Kong mellett még rengeteg partnerét elbűvülte az évek során. A sort egy egyetemi professzorral kezdte, akinek a kandalló előtt kínálkozott fel, majd jött a 21. századi filmtörténelem egyik legforróbb leszbikus szexjelenete, kicsivel később pedig Sean Pennel is nagyon jól érezte magát az ágyban.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Teresa Palmer

Film2016.11.26, 02:22

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Az ausztrál színésznő a legtöbb embernek a Nicolas Cage főszereplésével készült A varázslótanoncból, vagy A negyedik című tini sci-fiből lehet ismerős, de mi az Eleven testekben zúgtunk bele, amiben visszahozott egy zombit az életbe. Örjítően szexi rúdtánca annyira meggyőzte Christian Bale-t, hogy a színész nem is gyanakodott, hogy nem egy igazi sztriptíztáncossal beszélget.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Linda Fiorentino

Film2016.11.21, 11:19

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Linda Fiorentinónak különlegesen nagy tehetsége van a férfiak elbolondításához. A legtöbben a Men In Black dögös kórboncnokaként ismerik, de legnagyobb sajnálatunkra kimaradt a többi részből. Elvette a Vészhelyzet Green doktorának a szüzességét, szenvedélyes szexbe bonyolódott Charlie Sheennel, és életre keltette Joe Eszterhas egyik legtitokzatosabb női karakterét.

Kamaszkorunk legszebb mellei – Carole Bouquet

Film2016.11.14, 09:58

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. A francia Carole Bouquet nem tartozik a legismertebb Bond-lányok közé, ám karrierje során elnyerte a César-díjat, és számos filmben játszott együtt Gerard Depardieu-vel, akivel a való életben is egy párt alkottak. Legendás rendező filmjében bolondította meg pompás kebleivel a férfiakat, elmegyógyintézeti páciensként vetkőzött meztelenre.

Kamaszkorunk legszebb mellei – Daryl Hannah

Film2016.11.07, 08:59

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Daryl Hannah extrém külsejű replikánsként szaltózott be az életünkbe a Szárnyas fejvadászban, utána pedig többször is félreérthetetlen jelét adta annak, hogy imád meztelenül fürdözni. Egy kukkoló indiánt, egy francia régészlányt és Tom Hankset egyaránt megigézte észbontó alakjával.

Kamaszkorunk legszebb mellei – Mary Elizabeth Mastrantonio

Film2016.10.29, 07:59

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Mary Elizabeth Mastrantonio beléforrasztotta a szót a kokaintól kikészült Al Pacinóba, durván húzta Paul Newman agyát, és teljesen hazavágta Ed Harrist. Belevaló csajként a nézőkben is mély nyomot hagyott.

A 20 legszebb pucérkodás magyar filmben

Film2016.10.24, 14:55

Századik részéhez érkezett a Kamaszkorunk legszebb mellei című cikksorozatunk. A jubileumi alkalmat egy formabontó összeállítással ünnepeljük meg, ezúttal nem egy színésznőre koncentrálunk, hanem a magyar film legizgalmasabb meztelenkedéseit gyűjtöttünk össze. Sőt ezúttal az olvasóink véleményét is kikérjük. A cikk alján arról szavazhat, hogy önben melyik filmbéli pucérkodás hagyta a legmélyebb nyomot. A ruhái után idegesen kapkodó Dobó Kata? A homályos ablaküveg mögött vetkőző Kerekes Vica? Vagy a zuhany alól dacosan kilépő Jakab Julinak nincsen párja?

Kamaszkorunk legszebb mellei – Kate Beckinsale

Film2016.10.09, 08:30

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Az Underworld feszes bőrruhában gyilkolászó akcióhőse mindössze egyetlen filmben dobta le a ruháját: egy alig ismert thrillerben nézeget félmeztelenül és elmélyülten egy festményt. Ha akarnánk, akkor sem tudnánk ennél jobb reklámot kitalálni a múzeumok népszerűsítésére.

Kamaszkorunk legszebb mellei – Milla Jovovich

Film2016.10.01, 10:11

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Az ötödik elem szalaggal körbetekert, narancssárga hajú főszereplőjeként egyszerre volt futurisztikus szexikon és vagány akcióhős, akivel Bruce Willis is csak nagy nehezen tudta tartani a lépést. Később Denzel Washington és Robert De Niro lélegzete is elakadt, amikor ágyba bújtak az Ukrajnában született színésznővel.

Kamaszkorunk legszebb mellei – Joan Severance

Film2016.09.26, 08:50

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Joan Severance-t a Vaklárma gyilkosaként ismerhetik a legtöbben, ő ejtette le magáról a törülközőt a magyarok egyik kedvenc komédiájában. Majd a Kilenc és fél hét alkotójával állt össze, és szabadjára engedte elfojtott szexuális vágyait.

Kamaszkorunk legszebb mellei – Malin Akerman

Film2016.09.17, 07:56

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Malin Akermanra buja szőke szépségként figyeltünk fel, aki simán benne van az édeshármasban. Ben Stiller mellett az is kiderült róla, hogy akrobatának kell lenni ahhoz, hogy bírjuk a tempót, amit az ágyban diktál. Aztán latexruhába bújt a Watchmenben, és ezzel végleg levett minket a lábunkról.

Kamaszkorunk legszebb mellei – Anne Parillaud

Film2016.09.04, 14:40

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. A nádszálvékony Anne Parillaud először a nyolcvanas években ejtette rabul a magyarok szívét, amikor a tévében sugárzott Alain Delon-sorozatban kétszer is feltűnt a sztár oldalán – mindkétszer anyaszült meztelenül. Aztán jött a Nikita, és a hamvas szépség helyett egy vagány bérgyilkos lépett elénk.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Jessica Biel

Film2016.08.22, 12:21

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Sokáig kellett rá várni, de amikor Jessica Biel végre ledobta a ruháját, akkor az idő is megállt egy kicsit. Észbontóan szexi volt, amikor sztriptíztáncosként forró viaszt csurgatott a meztelen felsőtestére. Nem szoktunk irigykedni Adam Sandlerre, de a Férj és férj közben ez is megtörtént, mivel büntetlenül megfoghatta a színésznő melleit.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Diane Lane

Film2016.08.13, 08:39

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Manapság Superman joviális nevelőanyjaként láthatjuk Diane Lane-t a moziban, a kétezres évek elején viszont még az erotikus kisugárzásával forrósította fel a nézőtereket. Richard Gere helyett inkább egy francia szépfiúval üzekedett egy étterem vécéjében, Viggo Mortensennel egy vízesés alatt szeretkezett, Stallone fenekétől azonban megrettent.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Görög Zita

Film2016.07.31, 08:37

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Volt idő, amikor Görög Zita hétről hétre feltűnt a tévé képernyőjén, és ezzel Magyarország jelentős részét lázban tartotta. Rajongói álmait két filmben is beteljesítette, előbb egy angol színészlegenda oldalán vetkőzött egy szál bugyira, majd a Rudas fürdő nagymedencéjéből mászott ki anyaszült meztelenül.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Clémence Poésy

Film2016.07.16, 11:38

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Catherine Deneuve, Sophie Marceu, Marion Cotillard, Léa Seydoux – megannyi francia istennő. Clémence Poésy neve kevésbé csenghet ismerősen, pedig ő is kitüntetett figyelmet érdemel. Perzselő tekintete, szabálytalan mosolya és észbontó anyajegyei olyan férfiakat bolondítottak meg a vásznon, mint Colin Farrell vagy James Franco. Előszeretettel vállal kosztümös filmeket, csak hogy aztán megszabaduljon a jelmezétől.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Ubrankovics Júlia

Film2016.11.08, 13:02

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Friss és üde jelenségként bukkant fel a Majdnem szűzben, formás melleivel kis híján szívrohamba kergetett egy középkorú pernahajdert. Nyolc éve történt mindez, azóta is Ubrankovics Júlia visszatérését várjuk a magyar filmbe.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Margot Robbie

Film2016.07.03, 09:28

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. A tökéletesség unalmas - szokták mondani, a vadítóan szép Margot Robbie azonban rácáfol erre az állításra, vibráló személyisége a vásznon keresztül is átüt. Ahogy a fél világ, úgy mi is A Wall Street farkasa óta bolondolunk a ma 26 éves szőke bombanőért, Leonardo DiCaprióhoz hasonlóan mi is elkerekedett szemekkel bámultuk, amikor először megláttuk meztelenül.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Violante Placido

Film2016.06.24, 19:33

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Mondunk még egy okot, hogy miért járnak az egész világon az olasz nők csodájára. Úgy hívják, hogy Violante Placido, és többek között George Clooney is a rajongói közé tartozik. Lélegezni is elfelejtettünk, amikor kiemelkedett a hegyi folyó vízéből, és káprázatos domborulatai a szemünk elé tárultak.    

Kamaszkorunk legszebb mellei - Audrey Tautou

Film2016.06.18, 11:42

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Audrey Tautou a bohókás, szeszélyes francia nőt személyesíti meg. Az Amélie csodálatos élete miatt az a benyomás szilárdult meg róla, hogy nála sosem lehet tudni, mihez lesz kedve a következő pillanatban, illetve minden egyes közösen eltöltött nap vele felér egy nagy kalanddal. A legtöbb francia kolléganőjével ellentétben ő csak egyszer tárta a világ elé tökéletes formájú kebleit, de ez az egy alkalom is felért egy kisebbfajta csodával.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Bordán Lili

Film2016.06.11, 17:57

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Bordán Lili észvesztően erotikus jelenség: ha pisztollyal próbálják vetkőzésre buzdítani, ő ledobja a bugyit, de nem mellékesen a fegyvert is megszerzi. A Los Angeles és Magyarország közt ingázó színésznő magyar tévésorozatban és angol gengszterfilmben is pucérkodott már.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Penelope Ann Miller

Film2016.06.04, 02:35

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Penelope Ann Miller a kilencvenes évek elején bámulatos dolgokat vitt végbe: megtanította csókolózni Arnold Schwarzeneggert és megbolondította Al Pacinót. Ő még úgy is őrjítően szexi tud lenni, ha csak résnyire tárta az ajtót. 

Kamaszkorunk legszebb mellei - Jennifer Lopez

Film2016.05.28, 01:43

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Jennifer Lopez ugyan több rossz filmben szerepelt, mint jóban, de a zseniális Mint a kámfor miatt ennek nincs jelentősége. George Clooney és közte úgy izzott a levegő, hogy azt a szexjelenetet még évtizedek múlva is mutogatni fogják. Az arrogáns bunkó Wesley Snipest jól kikosarazta, viszont a szomszéd fiúnak nem tudott ellenállni.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Olga Kurylenko

Film2016.05.14, 00:22

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Szovjetunió felbomlása idején még kenyérért állt sorba egy ukrán kikötővárosban, bő két évtizeddel később viszont már Bond-lány volt Daniel Craig oldalán. Olga Kurylenko először francia filmekben mutatta meg bájait, később egy kopasz titkosügynök hotelszobájában lépdelt egy szál bugyiban, karrierje egyik csúcspontjaként pedig az újabban vizuális költeményeket készítő Terrence Malick kamerája előtt vált meg a ruháitól.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Diane Kruger

Film2016.04.30, 09:11

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Nehéz feladat hárult az akkor még gyakorlatilag ismeretlen Diane Krugerre a Trója című szuperprodukcióban: egy olyan nőt kellett eljátszania, akiről elhisszük, hogy a férfiak képesek érte háborút kirobbantani. A tündöklő szőke szépség megoldotta ezt a nehéz feladatot: vetkőzésével pillanatok alatt megbabonázza az embert

Kamaszkorunk legszebb mellei - Marozsán Erika

Film2016.04.23, 08:04

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Egy helyütt békebeli szépségnek nevezték Marozsán Erikát. Ez a jellemzés nagyon találó, mivel magától értetődő természetességgel és végzetes vonzerőt sugározva viseli az elmúlt korok ruháit. Mi most azokra a filmrészletekre koncentráltunk, amikor a Szomorú vasárnap elragadó színésznője megválik a ruháitól. Előbb egy kádban incselkedik, majd egy német nőt bolondít magába.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Gwyneth Paltrow

Film2016.04.18, 08:53

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Rengeteg alkalommal megtapasztalhattuk már, hogy a hüvös, arisztokratikus szépségű Gwyneth Paltrow-nak elég egy széles mosoly, és máris kivirul. A Szerelmes Shakespeare-ben ő inspirálta arra az írót, hogy megalkossa az egyik leghíresebb művét, pár évvel később pedig maga Paltrow játszott el egy szerelmében nagyot csalódó írót. Legutóbb Joaquin Phoenixet zsongatta be azzal egy filmben, hogy az ablakban állva megmutatta neki az egyik mellét.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Hámori Gabriella

Film2016.04.09, 07:51

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Volt idő, amikor ő volt a magyar Bridget Jones, de Hámori Gabriella már régen túllépett ezen: poplemezt adott ki, szerencsét próbált Amerikában, ha nagyobb szerencséje van, lehetett volna Tom Cruise partnere a legújabb Mission: Impossible-filmben. A légies finomságú, huncut mosolyú színésznő először egy tükör előtt vetkőzött le, és méregette szépséges testét, később felbátorodott, és egy brazil férfit kért arra, hogy büntesse meg végtelenül.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Louise Bourgoin

Film2016.04.02, 01:20

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Bolondos időjósként lett híres, aztán női Indiana Jonesként olyat tett, ami csak egy francia közönségfilmben elképzelhető. Huncut módon úgy fürdözött, hogy a mellei még éppen hogy, de kilátszódtak a kád vízéből. Karrierje eddigi legjobb filmjében bebizonyította, hogy egy nő állapotosan is lehet iszonyúan szexi. 

Kamaszkorunk legszebb mellei - Ornella Muti

Film2016.03.19, 00:55

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. A hetvenes és nyolcvanas évek olasz szexikonját leginkább a Flash Gordon hercegnőjeként, illetve a maffiózó Sylvester Stallone feleségeként ismerik itthon, ha viszont a meztelen bájaira vagyunk kiváncsiak, akkor a kevésbé ismert olasz és francia filmjeit érdemes elővenni. Gerard Depardieu-vel vad szexmaratonba bonyolódott, Jeremy Irons pedig a mellét harapdálta, egy ostoba olasz farmer pedig nem ismerte fel élete lehetőségét, amikor az istennő Muti bebújt mellé az ágyba.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Christina Ricci

Film2016.03.05, 05:59

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. A mozivásznon követhettük végig ahogy mufurc, sápatag kislányból előbb balhés tini majd Tim Burton fantáziabirodalmába remekül illő, magas homlokú és nagy szemű gótikus szépség lett. Először csak az ágy szélén ült meztelenül, de aztán jóval bizarrabb helyzetekbe is keveredett: előbb Samuel L. Jackson tartotta őt láncon, majd Liam Neeson bonctermében tért magához. 

Kamaszkorunk legszebb mellei - Alyssa Milano

Film2016.02.27, 01:14

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Alyssa Milano bűbájos boszorkaként rögzült a magyarok fejében, Amerikában azonban már tiniként is sztárnak számított. Felnőttkorba lépve pár bevállalós videótékás gyöngyszemmel intett búcsút a jókislányos imázsának: egy lihegő vámpír és egy csinos fényképészcsaj is levetkőztette.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Rooney Mara

Film2016.02.20, 00:06

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Porcelánbaba volt, de aztán előhívta magából a sötétebbik oldalát, és piercingekkel telerakosgatott, tetovált lányként sokkolta a világ. Milliók képzeletét megmozgató, feminista ikon lett belőle

Kamaszkorunk legszebb mellei - Denise Richards

Film2016.02.13, 05:24

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Az érzéki ajkú, tengerkék szemű színésznő gyilkos bogarakkal harcoló pilótaként és atomtudós Bond-lányként nem vetkőzött le, a Vad vágyak című fülledt napfényes noirban azonban már maga volt a megtestesült gátlástalanság, és még egy zabolátlan, pezsgőáztatta édeshármasba is belement Neve Campbell-lel és Matt Dillonnal.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Marion Cotillard

Film2016.02.06, 12:50

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Marion Cotillard volt már csúnya kis veréb, DiCaprio elhunyt felesége, Lady Macbeth és a munkásosztály harcosa is, de változatos műfajú, jobbára kevésbé ismert filmekben a ruháitól is megvált. Egy korai szerepében pucéran kellett táncolnia a színpadon, az egyik legerősebb alakítása a Rozsda és csonthoz kötődik, melyben egy szörnyű baleset után fedezi fel újra a nőiességét.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Elizabeth Berkley

Film2016.01.23, 10:52

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Elizabeth Berkley arról ábrándozott, hogy Sharon Stone nyomába lép, a Showgirls bukásával azonban a süllyesztőbe került. Elképesztő dolgokat művelt a rúdnál és Kyle MacLachlan ölében, és ezért az évek múlásával egyre többen kezdtek lelkesedni érte. A Showgirls kultfilm lett, Berkley pedig húsz év elmúltával végre megfürödhetett a rajongók imádatában.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Shannon Elizabeth

Film2016.01.09, 12:02

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Az Amerikai pite után egy egész generáció álmodozott arról, hogy hazaérve a bugyira vetkőzött Shannon Elizabethet találja a szobájában. A szédítően hosszú lábú színésznő hollywoodi karrierje befuccsolt, de nem bánja, hogy más emlékezetes szerep híján még mindig Nadiával azonosítják. Hiszen így van már legalább egy olyan dolog, ami miatt jóval a halála után is emlékezni fognak rá.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Kerekes Vica

Film2016.01.02, 00:15

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Szerintem senki nem elégedetlenkedne, ha ez a sorozat annyiból állna, hogy hétről hétre újból megmutatjuk Kerekes Vica meztelenkedéseit. Az észvesztő adottságokkal bíró szlovákiai magyar színésznő már számos pikáns helyzetben felfedte bájait. Fújt magára tejszínhabot, érzéki lovaglást mutatott be egy függőágyon, és az erdő mélyén is kibújt a ruhájából. Több Kerekes Vicát követelünk a magyar filmekbe!

Kamaszkorunk legszebb mellei - Ludivine Sagnier

Film2015.12.26, 01:22

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Az új Brigitte Bardot-nak is hívott Ludivine Sagnier elbűvölte Amerikát, de ő hátat fordított a hollywoodi szerepajánlatoknak, és inkább megmaradt a francia filmeknél. Leghíresebb szerepében csak nagy ritkán kapott fel magára ruhát, egy medence partján napozott, és kergette őrületbe csapodár viselkedésével Charlotte Ramplingot és a kertészt. Vincent Cassel hálótársaként az is kiderült róla, hogy nemcsak szőkén, de barna hajszínnel is káprázatos jelenség.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Sylvia Kristel

Archívum2015.12.12, 00:27

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Sylvia Kristel, az Emmanuelle-filmek sztárja lebontotta a prűdség falait a hetvenes években, és később is egész generációknak pezsdítette fel a szexuális fantáziáját. Túl nagy ahhoz az életműve, hogy az összes meztelen jelenetét egy cikkbe belepakoljuk, így most csak a legizgalmasabb, legkülönlegesebb vetkőzéseit mutatjuk meg.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Katie Holmes

Archívum2015.12.04, 18:50

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. Katie Holmes a Dawson és a haverok Joey Potterjeként hat évadon át bűvölte el Amerikát, és Magyarországon is sok rajongót szerzett magának. Mozis karrierje alakulhatott volna szebben is, de így is van egy természetfeletti thriller, amely most már örökké arról lesz híres, hogy Holmes megmutatta benne formás idomait.

Kamaszkorunk legszebb mellei - Eva Green

Film2015.11.27, 23:37

Cikksorozatunkban sorra vesszük a legendás filmes pucérkodásokat, amelyek meghatározóak voltak szerzőink pszichoszexuális fejlődésében. A smaragzöldszemű, hollófekete hajú és karakán arcvonásai miatt összetéveszthetetlen Eva Green nem végez félmunkát, ha meztelenkedni kell egy filmben. Gyakorlatilag képtelen úgy vetkőzni, hogy abból ne egy bámulatosan merész, füstölően erotikus jelenet süljön ki. James Bond is tátott szájjal bámult utána.

Előző
Következő