kajakkenu2019

címke rss

Olyan volt a kenus páros sikere, mintha Usain Bolt 1200 méteren nyerne

Sport2019.08.21, 19:05

Szerdán délután elő- és középfutamokkal folytatódott az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság. A nap meglepetését a Korisánszky Dávid-Mike Róbert kenus páros szolgáltatta, amely úgy jutott döntőbe, hogy alig volt ideje együtt gyakorolni, ráadásul egy szokatlan versenyszámban kellett vízre szállnia. A K1 200 méteres olimpiai versenyszám előfutamában a női mezőnyben Lucz Dóra a második helyen végzett, míg a férfiaknál Csizmadia Kolos futott be másodiknak, így mindketten készülhetnek a középfutamra. A délutáni futamok után a magyar főszereplők elégedetten, és olykor meglepetten értékeltek.

Még saját magát is meglepte a magyar kenuspáros parádés eredménye

Sport2019.08.21, 19:07

A Korisánszky Dávid-Mike Róbert kenuspáros 200 méteren remekül versenyezve jutott döntőbe a szegedi kajak-kenu világbajnokság első napján. Az első versenynap két olimpiai számában (kajak egyes 200 méter) Lucz Dóra és Csizmadia Kolos is kiválóan szerepelt, mindketten magabiztosan jutottak tovább, egyaránt másodikként végeztek saját futamukban.

Maradt még erő az aranyéremét vízre szálló kenupárosban

Sport2019.08.21, 13:09

Szerdán délelőtt, a szegedi kajak-kenu világbajnokság első napján előfutamokat rendeztek, és nem túlzás azt állítani, hogy remekeltek a magyar versenyzők. A parakajakos Suba Róbert és Kiss Péter aranyéremért küzdhetnek, akárcsak a Lucz Anna-Kiss Blanka összetételű 200 méteres kajakpáros. C2 500 méteren a Hajdu Jonatán-Fekete Ádám páros döntőzhet, míg az 1000 méteres férfi kajaknégyes szintén készülhet a fináléra. A magyar válogatott tagjai elégedetten értékeltek, és mindenkit megnyugtattak, hogy a döntők előtt még nem adtak ki mindent magukból.

Öt magyar hajó is döntőbe jutott a szegedi kajak-kenu vb első délelőttjén

Sport2019.08.21, 15:04

38 futammal indult a 2019-es szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság a Maty-éren. Magyar szempontból remekül sikerült az első szakasz, minden egység továbbjutott, öt hajó pedig már biztosan döntős, és éremért küzdhet.

A szegedi kajak-kenu pályán akár holnap olimpiát is rendezhetnénk

Sport2019.08.19, 15:33

Szerdától vasárnapig Szegeden, a Maty-éri pályán rendezik meg az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságot, amely a sportág idei legfontosabb és legnagyobb versenye lesz. A magyar csapat várhatóan sok érmet nyer majd, de ennél is fontosabb, hogy minél több olimpiai kvótát szerezzenek versenyzőink. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, Schmidt Gábor szerint fantasztikus hangulatú világbajnokság előtt állunk.

Lucz Dórára félelmetes mezőny vár a szegedi kajak-kenu vb-n

Sport2019.08.19, 19:38

A kétszeres Európa-bajnok Lucz Dóra nem szeretne jósolni, de azt ígéri, hogy megpróbálja kihozni magából a maximumot a szegedi kajak-kenu világbajnokságon.

Kaja-kenu vb: pozitív lett a doppingtesztje Balla Virágék legnagyobb ellenfelének

Sport2019.08.19, 16:52

Pozitív doppingtesztet produkált, így nem indul a szerdán kezdődő szegedi kajak-kenu világbajnokságon az egyik legnagyobb sztár, Laurence Vincent-Lapointe.

Vajda Attila: Rámehet az ember élete arra, hogy olimpiai bajnok lesz

Sport2019.08.18, 20:24

Az olimpiai arany- és bronzérmes Vajda Attila az augusztusi szegedi kajak-kenu világbajnokság egyik arca. A kenus legenda a 2016-os visszavonulása óta edzőként dolgozik, a dunaújvárosi csónakházban pedig arról mesélt, hogy nem bajnokokat szeretne nevelni, hanem egészséges embereket. Vajda ezenkívül beszélt még az olimpiai aranyérem megszerzéséről, Kolonics Györgyhöz fűződő viszonyáról és a szerencséről, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki bajnok legyen.

Három magyar parakvóta a cél a szegedi kajak-kenu vb-n

Sport2019.08.18, 11:02

A rutinosabb versenyzők mellett az ifjú titánok is okozhatnak kellemes meglepetést a szegedi kajak-kenu világbajnokság paraversenyeiben.

Kozák és Carrington harca várható a királykategóriás versenyszámban

Sport2019.08.17, 10:10

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta és a kétszeres olimpiai bajnok Lisa Carrington nagy csatáját várja jövő heti szegedi világbajnokságon a K1 500-es méteres királykategóriás versenyszámban.