kábítószer
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Turistákat fogott el a rendőrség, mert buliztak a járvány idején
Brit, amerikai, ausztrál és ukrán turisták is voltak azok között, akiket a thaiföldi rendőrség őrizetbe vett Phuketen. Megsértették a kijárási tilalmat, és kábítószert is találtak náluk.
Hamis jogosítványt adott oda a rendőröknek, de mást is találtak nála
A barabási rendőrök március 30-án a Tiszaadony és Barabás között igazoltattak egy sofőrt. Az ellenőrzés során kiderült hogy a férfi hamis jogosítványt mutatott nekik, ezen kívül feltűnően zavart volt. Nem ok nélkül: a rendőrök a férfi zsebében alufóliába csomagolt kábítószert találtak.
Edzés közben állapodtak meg, hogy Tatabányán hogy áruljanak drogot
A vádirat szerint a két férfi 2018-ban egy tatabányai edzőteremben egyezett meg arról, hogy kábítószerrel fognak kereskedni. Nem sokkal később egyikük 600 gramm marihuánát adott el a másiknak, aki azt kiporciózva továbbadta több embernek. Pár hónappal később már háromszorosára növelték a kábítószer mennyiségét, így egy tatabányai aluljáróban 2200 gramm marihuánát adtak át egymásnak. A vevő a drogot a kocsija csomagtartójába tette. Nem sokkal később azonban igazoltatták a rendőrök, és megtalálták nála a kábítószert. Az ügyészség most emelt vádat a két férfi ellen.
- címkék:
- kábítószer
- krimi
- drog
- Címkefelhő »
Igazoltatás közben bukott le egy váci drogdíler
Késő este igazoltattak egy férfit a rendőrök Vácon, aki zavartan és idegesen viselkedett, ami gynaús lett. Később kábyítószert találtak nála és a lakásán is.
- címkék:
- rendőrség
- kábítószer
- marihuána
- Vác
- Címkefelhő »
Új pszichoaktív kábítószert találtak az autójában a rendőrök
Az esti órákban igazoltatták Jászkiséren a férfit és a nőt. Az autóban különböző anyagokat találtak, amikről a vizsgálat során kiderült, hogy új pszichoaktív kábítószerek.
Autóhoz szorított és pofon vágott egy kisfiút Hódmezővásárhelyen
A fiú hazafelé tartott, amikor meglátta a részeg férfi. Próbálta kikerülni, de az hirtelen egy autóhoz lökte. A fiú sikeresen elmenekült, édesanyja pedig feljelentette a férfit. Kiderült, hogy a többszörösen büntetett férfinek más bűnök is vannak a számláján.
Egyre több az orgiázó drogos (18+)
Megnövekedett a súlyos nemi betegek száma Angliában, a szerhasználat és az orgiák miatt.
- címkék:
- kábítószer
- szex
- drog
- felnőtt
- orgia
- Címkefelhő »
Erőszakos, elítélt bűnözőt keresnek a magyar rendőrök
Buttinger Zoltánt kábítószer birtoklása miatt ítélték el, a férf nem kezdte meg a börtönbüntetését. A rendőrség most 300 ezer forintos nyomravezetői díjat ajánl fel annak, aki segít elfogni.
Drogdílert fogtak Tatabányán
A rendőrök elfogtak egy 34 éves, tatabányai férfit, akinél egy papírzacskót találtak, benne becsomagolt, kábítószergyanús anyaggal.
Rabtársától kapott drogot, majdnem belehalt
A férfi letartóztatásban volt, amikor egy szintén letartóztatásban lévő társának adott egy zacskót, amiben kábítószer volt. A férfi a zacskó tartalmát még aznap elfogyasztotta, utána rosszul lett és életveszélyes állapotba került.
Óriási drogfogás Budapesten
Több mint tízmillió forint értékű marihuánát, 12 millió forintot és két autót foglaltak le a rendőrök múlt szombaton egy II. kerületi férfi házánál.
- címkék:
- kábítószer
- krimi
- díler
- drogfogás
- Címkefelhő »
Egy kiló heroint próbált egy szerb Magyarországra csempészni
Jogerősen hét év három hónap börtönbüntetéssel sújtott a Szeged Ítélőtábla csütörtökön egy szerb férfit, aki csaknem egy kilogramm, nagy tisztaságú heroint próbált Magyarországra csempészni 2018-ban.
Kilenc tagú droggyártó bandát ítéltek el
Egy ukrán férfi azzal kereste meg korábbi magyar üzlettársát, hogy elengedi nagy összegű tartozását, ha segít neki kiépíteni Magyarországon egy kábítószergyárat.
- címkék:
- kábítószer
- krimi
- mákszalma
- Címkefelhő »
Kábítószer, machete és baseball ütő került elő egy autóból
A rendőrök egy román autót állítottak meg Sopronban. A kocsiban találtak kábítószert és több fegyvert is, de az is kiderült, hogy a sofőr és a két utasa is be volt drogozva.
Több mint negyed tonna heroint foglaltak le Lengyelországban
Több mint negyed tonna tiszta heroint foglaltak le Lengyelországban, a 4,7 milliárd forintnak megfelelő értékű szállítmány feltartóztatása után egy nemzetközi csempészbandát is elfogtak - közölték vasárnap Varsóban.
Kis mérlegeket is tartott otthon, de nem a receptek miatt
A 40 éves férfi egy Veszprém melletti településen élt. 2017-től 2018. októberéig ismerőseinek adott el többféle kábítószert. Amikor végül a rendőrök elfogták, rengeteg drogot találtak nála.
- címkék:
- kábítószer
- krimi
- drog
- Címkefelhő »
Az egész országban terjesztette a kokaint egy csobánkai férfi
A férfi az ország több pontján árulta a drogot, többek között kokaint és marihuánát. A rendőrség több olyan embert is kihallgatott, akik tőle vették a kábítószert.
- címkék:
- rendőrség
- kábítószer
- nyomozás
- Címkefelhő »
Férj és feleség együtt terítették a kábítószert Kiskunmajsán
Több, mint fél éven át kereskedett a "kristály" néven ismert kábítószerrel egy kiskunmajsai férfi és párja, mire a rendőrök elfogták őket. Az ügyészség vádat emelt ellenük.
Ámokfutóként menekült a rendőrök elől egy motoros Paloznaknál
A férfi nem állt meg a rendőröknek, mivel nem volt jogosítványa, be volt drogozva, és még volt is nála kábítószer. Végül az árokba hajtott, így tudták elfogni.
- címkék:
- rendőrség
- kábítószer
- motoros
- üldözés
- Címkefelhő »
Két év után végre békében nyugodhat a meggyilkolt walesi kislány
2,5 év küzdelem, és ügyintézések sorozata után végre eltemethette apja azt a 22 hónaposan walesi kislányt, akit anyja új párja kegyetlenül megvert, majd halálosan bedrogozott. A gyerek holttestét lovas hintóval vitték a temetésre, sírját rózsaszín és fehér virágok borították. A kislány nevelőapját gyerekgyilkosság miatt életfogytiglanra ítélték.
Bedrogozva okozott halált a Pest megyei nő
Amfeatmin vett be, és hasist szívott a nő, mielőtt Monor határában kocsijával áttért a szemközti sávba, ahol nekiütközött egy ott szabályosan haladó Opelnek. A balesetben a vétlen autóban ülők közül egy nő meghalt, egy férfi másik két nő és egy gyerek pedig súlyos megsérültek. A drogosan vezető nőnek maradandó fogyatékosságai lettek.
- címkék:
- kábítószer
- krimi
- Karambol
- Címkefelhő »
Hetvenmillió forint értékű kábítószert foglalt le a rendőrség Fóton
Több mint hetvenmillió forint feketepiaci értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök Fóton, egy holland férfi és magyar élettársa otthonában - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság felderítő főosztályának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.
- címkék:
- Fót
- rendőrség
- kábítószer
- Címkefelhő »
Fülest kaptak a rendőrök, meglepődtek a házkutatásnál
Múlt héten érkezett a névtelen bejelentés a rendőrségre, hogy egy holland férfi engedély nélkül fegyvert tart fóti otthonában. Végül nem csak azt, rengeteg pénzt, luxusautókat és fegyvert is találtak a házukban.
Több kiló drogot termesztett a lakiteleki férfi
Az ügyészség korábban a 39 éves lakiteleki férfit kábítószer miatt próbára bocsátotta. A próbára bocsájtása alatt azonban kereskedni kezdett a droggal, ráadásul, amikor elfogták, jelentős mennyiséget találtak nála.
Sorban álltak a dílernél, amikor lecsaptak a rendőrök – videó
A legjobbkor csaptak le a rendőrök egy óbudai dílerre, a kuncsaftjai sorban álltak az autójánál. Több millió forint értékű kábítószert és pénzt foglaltak le.
- címkék:
- Óbuda
- rendőrség
- kábítószer
- díler
- Címkefelhő »
Börtönben marad a mezőtúri díler, aki akár életfogytiglant is kaphat
Továbbra is fenntartják a letartóztatását annak a mezőtúri férfinak, akit akár életfogytiglanra is ítélhetnek kábítószer-kereskedelem miatt.
Barátnője megölésével vádolnak egy férfit, akinek eltűnt gyerekét keresik
A Connecticuti rendőrök gyilkosság miatt emeltek vádat a 43 éves Jose Morales ellen, aki a helyi hírek szerint halálra verte barátnőjét, a 43 éves Christine Holloway-t. A férfit emellett egyéves lánya eltűnése ügyében is gyanúsítják.
Zámbó Jimmy fia sietett a szörnyű balesetet szenvedett Halgas Tibor segítségére
Zámbó Jimmy legkisebb fia, Adrián is ott volt Halgas Tibor balesetének helyszínén. Az árokba borult autó láttán többedmagával sietett a focista segítségére.
Bedrogozva szállított utasokat egy szlovák taxis
A szlovák rendőrök Bán városában ellenőriztek szerda éjjel egy taxist, akiről rögtön leszűrték, hogy valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt van - számolt be a Paraméter.sk .
- címkék:
- Szlovákia
- Bán
- kábítószer
- drog
- Címkefelhő »
Justin Bieber évekig komolyan drogozott
Justin Bieber sokkolóan őszinte interjúban vallott arról, hogy éveken keresztül használt drogokat. A zenész elmondta, meddig fajult a függősége és azt is, hogy most a gyógyulási folyamatban van.
- címkék:
- Justin Bieber
- kábítószer
- függőség
- drog
- Címkefelhő »
Csomagküldő szolgálatokkal szállíttatták a drogot Magyarországra
Csomagkézbesítő szolgálatokkal szállíttatott kábítószert Budapestre egy kínai és egy vitenámi férfi, akiket a napokban fogtak el a rendőrök. Az egyikük lakásán egy kilónyi MDMA-tablettát és 7,5 kilónyi kannabiszt találtak.
- címkék:
- Budapest
- kábítószer
- elfogás
- csomagküldő
- Címkefelhő »
Afrikai drogbandák uralják a második legnagyobb francia várost
Hiába a francia kormány kábítószer-ellenes intézkedései, a dél-franciaországi nagyvárost, Marseille-t észak-afrikai drogbandák uralják, nyíltan és büntetlenül terítik a drogot városszerte - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
- címkék:
- Franciaország
- kábítószer
- V4NA
- Címkefelhő »
Interneten rendelték a drogot, amit aztán el is adták
A kunmadarasi férfi az internetről rendelt kábítószert, amit ő is használt, a jelentősebb részét továbbadta. A karcagi társa a rendelt anyagból herbált csinált, és azt árulta a környéken. Az első fokú bíróság mindkettőjüket letöltendő börtönbüntetésre ítélte.
- címkék:
- kábítószer
- bíróság
- ítélet
- herbál
- Címkefelhő »
Nem fogja elhinni, miért csaptak le a rendőrök a 60 éves salgótarjáni nőre
Egy 60 éves nőt vettek őrizetbe a salgótarjáni rendőrök. A gyanú szerint a Karancskesziben élő asszony új pszichoaktív anyaggal kereskedett.
- címkék:
- kábítószer
- krimi
- díler
- Címkefelhő »
3,7 millió dollárt érő drogot találtak egy férfi kocsijában
Letartóztattak egy amerikai férfit, akinél több millió dollárt értékű drogot találtak – írja az ABC News.
Rengeteg kábítószert találtak egy nagyoroszi férfinál
Egy budapesti férfihoz hívtak mentőt a rendőrök, mert rosszul lett. Kiderült, hogy drogozott. A kábítószert egy nagyoroszi férfinál találták meg.
- címkék:
- Nagyoroszi
- rendőrség
- kábítószer
- Címkefelhő »
Drogos állapotban igazoltatták a rendőrök az X-Faktor sztárját, Gulyás Rolandot
Bedrogozva kapták el a rendőrök Gulyás Rolandot, az X-Faktor korábbi felfedezettjét.
Megúszhatta volna a büntetést egy kábítószeres férfi
Fellebbezett az Debreceni Fellebbviteli Főügyészség annak a férfinak az ügyében, akit csekély mennyiségű kábítószer birtoklásával vádoltak meg.
- címkék:
- kábítószer
- elterelés
- fellebbezés
- Címkefelhő »
Jogsi nélkül, kábítószerrel megpakolva menekült
Egy Csorna közeli településen próbáltak igazoltatni egy férfit, aki a rendőr megállító jelzésre el akart menekülni, de nem jutott messzire.
- címkék:
- kábítószer
- motor
- menekülés
- Címkefelhő »
A 6-os villamoson, fényes nappal, az utasok között szívta fel a drogot - videó
Fényes nappal, az egyik széken ülve szívott fel kábítószert az egyik utas a 6-os villamoson. Mindezt több tucat ember nézte végig.
- címkék:
- kábítószer
- krimi
- drog
- 4-6-os villamos
- Címkefelhő »
Elképesztő amit szegedi férfit tett a fiatalokkal, éveken keresztül csinálta
Több éven keresztül árult kábítószert egy férfi Szegeden. Nem csak felnőttek, kiskorúak is vettek tőle.
- címkék:
- kábítószer
- krimi
- díler
- Címkefelhő »
Gyomorfogató amit szegedi férfit tett a fiatalokkal
Több éven keresztül árult kábítószert egy férfi Szegeden. Nem csak felnőttek, kiskorúak is vettek tőle.
- címkék:
- kábítószer
- krimi
- díler
- kender
- Címkefelhő »
Elfogták a nőt, aki rettegésben tartotta a pécsi gyalogosokat
A vádirat szerint a nő, aki drogfüggő, tavaly nyáron Pécsen minden előzmény nélkül több emberre is rátámadt. Idős asszonyokra, de egy fiatal nőre is rátámadt. És tönkre tett egy buszmegállót is.
- címkék:
- kábítószer
- támadás
- krimi
- bot
- idős emberek
- Címkefelhő »
Nem akárhová, és nem akármit rejtett a BMW-jébe
A vádirat szerint a 28 éves zombori férfi márciusában Szerbiában egy ismeretlen embernek odaadta az autóját, aki a kocsi első üléseit kiszerelte, és ott egy rejtekhelyeket alakított ki. Az üregekbe ezután 10 kiló marihuánát rejtett el. A megbízó a sofőrnek meg is mutatta, hogy hol van a kábítószer. Utóbbi azonnal el is indult Magyarországra, Szajolra. Innen kellett továbbmennie Szlovákiába.
- címkék:
- kábítószer
- krimi
- csempész
- Címkefelhő »
Heroincsempészeket ítéltek el Budapesten
Fegyházbüntetésre ítélt a Budapest Környéki Törvényszék négy vádlottat, mert Törökországból heroint csempésztek Magyarországra. Ezt közölte a bíróság kedden. Az ítélet nem jogerős.
Kábítószer-túladagolásban meghalt Whitney Houston lányának volt barátja, Nick Gordon
30 éves korában, kábítószer-túladagolásban meghalt Nick Gordon, Bobbi Kristina Brown egykori párja.
Azt hitte, egy másik autó rendszámával megúszhatja a büntetést
A 29 éves sofőr más járműhöz tartozó rendszámtáblát szerelt föl autójára. Mint kiderült, jogosítánya sem volt, emellett utasával együtt bedrogoztak, mielőtt autóba ültek.
Dílerkedéssel vádolta hamisan volt élettársát egy győri férfi
Egy férfi azt állította volt élettársáról, hogy drogot árul a munkahelyén. Hazudott, ezért a Győri Járási Ügyészség vádat emelt ellene.
Almát ment venni a zagyvarékasi férfi, gyilkosság lett a vége
A vádirat szerint a férfi többször konfliktusba került szüleivel mert kábítószerezett. Tavaly többször előfordult, hogy az éjszakákat az utcán, vagy egy elhagyatott házban töltötte. Az volt a szokása, ha be volt drogozva, Zagyvarékas utcáin sétált. Tavaly nyáron az egyik este is így jutott el az idős nő házához, akinek a kerítésére ki volt írva, hogy van eladó alma. Elvileg a férfi is azért csöngetett be, hogy almát vegyen. Bent aztán valamin összevesztek, eztán történt a gyilkosság.
- címkék:
- kábítószer
- krimi
- gyilkosság
- alma
- Címkefelhő »
Meghalt a drogtól, amit eladott neki, ezután elásta a holttestét
Egy 50 éves szentlőrinckátai férfi április elején ment el az otthonából a kocsmába. Oda azonban soha nem érkezett meg, eltűnt. Az eltűnését élettársa jelentette a rendőrségen három nappal később. A rendőrök elrendelték az eltűnt férfi körözését, közben pedig meghallgatták a családtagokat, ismerősöket, megkeresték a telefonszolgáltatókat és egészségügyi intézményeket. Ezek azonban nem vezettek eredményre.
- címkék:
- kábítószer
- krimi
- díler
- Címkefelhő »