Jurij Gagarin

címke rss
Több száz állatot küldtek a történelem során az ûrbe

Több száz állatot küldtek a történelem során az ûrbe

Két szovjet kirgiz teknõs már megkerülte a Holdat, amire Neil Armstrong 1969-ben a bolygóra tette a lábát. Valójában állatok tucatjai, köztük rovarok és emlõsök utaztak az ûrbe, még mielõtt mi, emberek megtettük volna ugyanezt. A kutatók most összeállítottak egy úgynevezett vizuális idõvonalat azokról az állatokról, amelyeket valaha az ûrbe küldtek.

A szovjet holdprogram elhallgatott titkai

Tudomány2021.06.18, 07:13

1969. július 20-án az amerikai Apolló-11 ûrhajó leszálló egysége, a Lunar Module Eagle (LM-5) fedélzetén két asztronautával, sikeres landolást hajtott végre a Holdon. Az emberiség történetében elsõként Neil Armstrong lépett a Hold felszínére, akit negyedórával késõbb Edwin Aldrin követett. Ezzel a történelmi küldetéssel pedig végleg eldõlt, hogy az Egyesült Államok nyerte meg a Hold meghódításáért folytatott versenyfutást. Noha a Szovjetunió hivatalosan mindig is tagadta, hogy lenne emberes Holdprogramja, de a kulisszák mögött, a nyilvánosság teljes kizárásával valójában lázasan készülõdött az elsõség megszerzéséért.

Csoda volt, hogy túlélte: 60 éve járt a világûrben az elsõ ember, Jurij Gagarin

Tudomány2021.04.13, 00:31

Hatvan éve, 1961. április 12-én a TASZSZ szovjet hírügynökség hivatalos közleményt tett közzé: Jurij Alekszejevics Gagarin, a szovjet légierõ 27 éves pilótája a Vosztok-1 ûrhajóval egy óra 48 perc alatt egyszer megkerülte a Földet, majd sikeresen Földet ért az elõre kijelölt körzetben, a Szovjetunió területén. Gagarin személyében a világon elõször járt ember a világûrben, és ezzel új korszak kezdõdött az emberiség történetében. 

Nem egészen 26 évesen hagyta el a Földet ez az ûrhajós

Tudomány2020.09.20, 08:40

Húsz éve, 2000. szeptember 20-án hunyt el German Sztyepanovics Tyitov szovjet-orosz ûrhajós, aki 1961. augusztus 6-án a második szovjet emberes ûrrepülést hajtotta végre nem egészen 26 évesen. Nála fiatalabb ember azóta sem hagyta el a Földet, s még egy rekordot állított be: õ volt az elsõ ûrhajós, aki egy napnál többet töltött el odafent.

Elárverezik Gagarin limuzinját

Tudomány2020.02.13, 13:32

Elárverezik szombaton Moszkvában azt a ZIL-111V típusú limuzint, amelyen Jurij Gagarin, a világ elsõ ûrhajósa történelmi ûrutazása után diadalmasan bevonult a szovjet fõvárosba 1961. április 14-én felesége, Valentyina, és a szovjet vezetõ, Nyikita Hruscsov társaságában.

Majdnem a kozmoszban ragadt az elsõ nõi ûrhajós

Tudomány2019.06.17, 22:40

1963. június 16-án a Szovjetunió új fejezetet nyitott az 1950-es évek második felétõl kibontakozó ûrversenyben. A szovjet hírügynökség, a TASSZ, június 19-én kiadott kommünikéjében azzal lepte meg a világközvéleményt, hogy a Vosztok-6 ûrhajó fedélzetén a 26 éves Valentyina Vlagyimirovna Tyereskova sikeres, három napos ûrutazást hajtott végre a történelem elsõ nõi ûrhajósaként. A betegesen titkolózó Szovjetunióban semmit sem bíztak a véletlenre: Tyereskova ûrutazását csak akkor hozták nyilvánosságra, amikor a világ elsõ nõi asztronautájának sikerült végrehajtania a problémáktól egyáltalán nem mentes ûrrepülés utolsó és egyik legveszéélyesebb ...

Gagarin "útvonalán" terveznek turistákat felbocsátani az ûrbe

Tudomány2019.02.19, 17:40

A világ elsõ ûrhajósa, Jurij Gagarin "útvonalán" repülhetnek hamarosan az ûrturisták, mindössze egyszer megkerülve a Földet - közölte Dmitrij Rogozin, az orosz ûrhivatal, a Roszkoszmosz vezérigazgatója keddi Twitter-bejegyzésében.

Tudja-e, melyik volt az ûrverseny öt legborzalmasabb katasztrófája?

Tudomány2018.08.03, 16:15

Miután a Szovjetunió 1957-ben felbocsátotta a Szputnyik-1 mûholdat, az Egyesült Államok kemény ûrversenyt hirdetett kommunista riválisával szemben. Az ezt követõ kiélezett versengés során számos, figyelemreméltó sikert értek el mindkét oldalon: Jurij Gagarin szovjet ûrhajós jutott ki elsõként a kozmoszba, Amerika pedig a holdra szállásért folytatott versenyt nyerte meg. Ám mindez számos kudarccal és halálos katasztrófákkal is együtt járt.

Nem sokon múlt, hogy Gagarin túlélte az ûrutazást

Tudomány2016.10.24, 11:39

Összeesküvések sora kíséri Gagarin ûrrepülését: rengeteg a találgatás a korábban rosszul végzõdõ emberes kísérletekrõl, megrendezett ál-repülésrõl, hirtelen haláláról és egyáltalán arról, hogy jogos-e a történelmi hírnév, és valóban õ ült-e legendás Vosztok-1-es ûrhajóban. A titkosított iratok nyilvánosságra hozatalával egyre többet tudunk arról, valóban mi is történt abban az apró kapszulában a világ elsõ ûrbe küldött emberével - a valóság pedig, bár kevésbé regényes, ugyanilyen izgalmas, sõt, elképesztõen veszélyes. Az elsõ emberes ûrrepülés 55. évfordulójára készült el az orosz GAGARIN címû film, amely a mindenki által ismert törrténet ...

Hidegháborús félelmek szülték az Apolló-programot

Tudomány2016.05.25, 22:14

John F. Kennedy, az Amerikai Egyesült Államok hivatalba lépett új elnöke ötvenöt éve, 1961. május 25-én jelentette be ország-világ elõtt, hogy Amerika az évtized végéig embert küld a Holdra. A szenzációs bejelentés hátterében – szemben a hivatalos indokkal, a tudományos kutatás egyetemes jelentõségével – valójában a szovjet rakéta- és ûrtechnika nem várt és az amerikai nemzetbiztonság számára különösen aggasztó sikerei álltak.

Sokan hiszik, hogy nem Gagarin volt az elsõ

Tudomány2016.04.12, 22:56

Armstrong soha sem járt a Holdon, filmstúdióban megrendezett átverés volt az egész, Gagarin elõtt pedig már mások is feljutottak a kozmoszba, csak kudarcukat agyonhallgatták a szovjetek. Ezek a legismertebb, és vissza-visszatérõ összeesküvés-elméletek az ûrhajózás hõskorából, amelyben még ma is sokan hisznek.

Szobrot kapott Gagarin Londonban - videó

Tudomány2011.07.15, 10:06

Alig néhány lépéssel a Földet körbehajózó James Cook kapitány szobra mellett kapott helyet Jurij Gagarin Londonban. A brit fõvárosban az elsõ ûrhajós szobrának felavatásával tisztelegtek az 50 évvel ezelõtti történelmi út elõtt, amikor Gagarin elsõ emberként kerülte meg a Földet.

Gagarin-kiállítás nyílt az ELTÉ-n

Kultúra2011.04.19, 17:08

Gagarin 50 címmel kiállítás nyílt az ELTE-BTK-n, az Orosz Nyelvi és Irodalmi Tanszék folyosóján. A tárlaton Jurij Gagarin nevéhez fûzõdõ fotók és emlékek láthatók. A keddi megnyitón Valerij Kubaszov, Farkas Bertalan és Szergej Krikaljov ûrhajósok is megjelentek.

Hogyan halt meg Gagarin?

Tudomány2011.04.12, 15:34

A Szovjetunióban, de az egész világon is óriási lelkesedést váltott ki Jurij Gagarin 1961-es ûrrepülése. Körbeutazta az egész Földet, mindenki látni akarta, és õ valósággal "fürdött" a dicsõségben. De mindenképpen vissza akart térni eredeti foglalkozásához, és repülni szeretett volna ismét a világûrbe. Ezt azonban megakadályozta a szovjet vezetõk, Hruscsov és Brezsnyev utasítása, akiknek az élõ szimbólumra volt szükségük, nem egy halott hõsre.

Ötven éve indultunk a csillagokba

Tudomány2011.04.12, 16:54

"Még ma sem tudom, hogy ki vagyok én. Az utoljára repülõ kutya, vagy az elõször repülõ ember" - mondta Gagarin egy fogadáson, miután az elsõ emberként a világûrben járt fél évszázaddal ezelõtt. Gagarin röviddel a történelmi küldetés után meghalt, az emberiség pedig bõ tíz évvel késõbb felhagyott a "csillagok felé vezetõ úttal".

Hol tartunk ötven évvel Gagarin után?

Tudomány2011.04.12, 10:50

Gagarin ûrrepülése ötven évvel ezelõtt történelmi esemény volt, de kétségkívül különleges jellegû a történelmi események között. Az elsõ ûrrepülés 1961. április 12-én új dimenziót nyitott meg a korábban a Föld felszínéhez, illetve légköréhez kötött emberiség számára, ezért ez a tett minden bizonnyal szerepelni fog a történelemkönyvekben. Pedig közvetlen hatása - legalábbis mostanáig - alig volt a Föld lakóira, legfeljebb annak a mintegy ötszáz embernek az életére, akik azóta Gagarin nyomán a világûrbe jutottak.

Óriás Lego-portré készült egy hazai plázában Gagarinról

Tudomány2011.03.22, 17:58

Majdnem félmillió darabot tartalmaz az a Legóból készült mozaik, amely Jurij Gagarint ábrázolja. A Duna Plázában megtekinthetõ alkotás az ötven éve startolt elsõ ûrhajós útjának állít emléket.

A jóvágású ûrhajóst küldte Hruscsov az ûrbe - 75 éves lenne Gagarin

Tudomány2009.03.09, 07:44

Március 9-én lenne hetvenöt éves Jurij Gagarin, a világ elsõ ûrhajósa. A Szmolenszk melletti Lusino faluban, parasztcsaládban született. Az ipari technikum után a munkásfiatalok repülõklubjában szeretett bele a repülésbe. 1957-ben elsõ osztályú minõsítéssel avatták pilótává, két évvel késõbb jelentkezett az ûrkutatási programba, ahol háromezer vetélytársa közül választották ki.  

Elõzõ
  • 1
Következõ