jövő
címke rss- kapcsolódó címkék:
- múlt
- szerelem
- párkapcsolat
- jelen
- tudomány
- legfrissebb
- legrégebbi
Házasság - hány személyre?
Vannak bizonyos szavak, melyeket ha kimondok vagy meghallok, akkor nem az "én" jut eszembe, hanem egyből többesszámra asszociálok. Ezeket hívom többszemélyes szavaknak. Ilyen az együtt, a közös vagy közösen, és számomra ilyen a házasság is.
Innováció és fenntarthatóság
Idén először Magyarország is képviselteti magát az energiavilág Oscarjaként ismert Energy Globe Award nemzetközi versenyen. A hazai megmérettetésen olyan fenntarthatósági kezdeményezések versenyeztek egymással, amelyek már a jövőbe mutatnak. Illetve a jelenbe, hiszen, hogy milyen lesz a jövőnk, az most dől el.
A Marsra is terveztek lakóépületet, most Budapestre jönnek
Jövő héten bepillanthat a világ egyik leginnovatívabb építészirodájának kulisszái mögé és megismerheti a jövő épületeit. Vajon a felhőkarcolók a holnap épületei? Hogyan viszonyul az építészeti tervezés a Földön kívül elképzelt élethez? A Keleti pályaudvar Lotz termében erre mind választ kaphat május 23-án.
A nyugdíj olyan, mint a medve: nem játék
Létezik egy mondás: egy szülő könnyebben eltart öt gyereket, mint öt gyerek egy szülőt. Régen a szülők csak a gyermekeikre számíthattak, hiszen nem volt állami nyugdíj, így egy olyan rendszer sem, mely eltarthatta volna őket.
Kiderült, mi lesz velünk a jövőben
Sci-fi művész, eating designer, a Google tudományos főnöke, a CERN fizikusa, Észtország volt államfője – csak néhány előadó azok közül, akiknek a feladata volt inspirálni a fiatalokat az idei Brain Bar Budapesten. Európa legnagyobb jövőfesztiválját harmadszorra rendezték meg és idén is telt házas volt az esemény.
- címkék:
- jövő
- Brain Bar Budapest
- Címkefelhő »
Stephen Hawking nagyon pesszimistán nyilatkozott a jövőről
A Föld és az emberiség jövőjével kapcsolatos aggodalmait osztotta meg 75. születésnapja alkalmából a BBC-nek adott interjújában Stephen Hawking elméleti fizikus, a világ egyik leghíresebb tudósa.
- címkék:
- Stephen Hawking
- jövő
- Címkefelhő »
Jósnő helyett önismeret
Amióta világ a világ, az ember tudni akarja, mit tartogat számára a jövő. Egész iparág épült erre a kíváncsiságra: asztrológusok, numerológusok, kártyajósok és egyéb, az okkultizmusban jártas egyének igyekeznek megfejteni a nagy titkot.
Dől a pénz az állatok levágása nélkül előállított hús piacára
Egyre több startup vállalat vonz egyre nagyobb befektetéseket az olyan alternatív proteinok előállítására, melyeknek semmi köze az állatokhoz. A jövő húsai növényekből lesznek, vagy elképesztően bonyolult tudományos módszerek eredményeként jönnek majd létre.
És a te gyereked milyen világban fog élni?
Sosem voltam egy nagy kaliber bioszból, de az a tény mindig is lenyűgözött, hogy a testem több milliárd sejt finomra hangolt együttműködése. Távolabbról nézve a világ is ilyen.
A jövő mobilháza már ki is csomagolja magát
A Ten Fold Engineering egy hordozható házat kínál, ami mindössze tíz perc alatt kihajtja saját magát, és már használatra is kész. Belefáradt a régi környezetbe? Akkor újra összecsomagolható, és áthelyezhető újra és újra... Az árak százezer fontról (34 millió forint) indulnak, a megrendelő igényeihez mérten.
- címkék:
- jövő
- otthon
- automatizálás
- Címkefelhő »