John Lennon

címke rss

34 évig, mit sem sejtve tárolták a Lennonról készült negatívokat

Kultúra2017.10.28, 11:47

34 évig voltak egy fiókban, de jövőre elárverezik azt a 26 negatívot, amelyek John Lennonról készültek még a '70-es években. Azt hitték, nem érnek semmit, ezért nem foglalkoztak velük, most viszont bevitték egy múzemba felbecsültetni. 

Ennyit ér a húsokkal és babákkal pózoló Beatles

Kultúra2017.10.30, 12:19

John Lennon saját Beatles-albumát is kínálják azon az árverésen, ahol Bob Dylan gitárját is eladják. Lennon Yesterday and Today című lemezéért akár 200 ezer dollárt (körülbelül 54 millió forintot) is fizethetnek a november 11-ei árverésen Dallasban. 

Sztárok, akik azt állítják, hogy már találkoztak ufókkal: Robbie Williamstől John Lennonig

Archívum2017.11.06, 14:30

Sok ember hisz a földönkívüliek létezésében, és egy kis százalékuk már találkozott is az idegenekkel, vagy legalábbis ezt állítja. Magyarországon, mint tudjuk, Pataki Attila eddig az egyetlen híresség, aki nyíltan vállalja, hogy volt élménye földönkívüliekkel, de a világsztárok között is akad bőven ilyen. Robbie Williams vagy Olivia Newton John.

Bemutatta John Lennon ellopott ereklyéit a német rendőrség

Tudomány2017.11.21, 17:03

Bemutatta a német rendőrség kedden azt a John Lennon hagyatékából származó több mint száz tárgyat, köztük a zenész naplóit, szemüvegeket és jegyzeteket, amelyeket vélhetően Yoko Onótól lopott el egy férfi még 2006-ban és amelyeket Berlinben akartak értékesíteni.

Karácsonyi meglepetés Petruskától

Kultúra2017.12.20, 11:47

Petruska András egy öt számos kiadvánnyal jelentkezik az ünnepekre. Rákerült élete első, 20 évvel ezelőtti szerzeménye is, amit John Lennon ihletett. A Mák és dió a Gryllus Kiadó hagyományos karácsonyi sorozatában jelenik meg.

85 éves Yoko Ono

Kultúra2018.02.18, 17:28

1966. november 9-én John Lennon betévedt Yoko Ono kiállítására az Indica Gallerybe. Lennon, aki lelkes támogatója volt a galériának és az avantgárdnak, fülig beleszeretett Yoko egyik kreációjába, nem sokkal később pedig Yokóba is, akinek ma van a születésnapja.

Írjon úgy, mint Kurt Cobain

Kultúra2018.04.10, 12:25

David Bowie, Kurt Cobain, John Lennon, Leonard Cohen és Serge Gainsbourg kézírását régi levelek és jegyzetek alapján rekonstruálták, majd létrehoztak egy honlapot, ahonnan ingyen letölthető, és telepítés után bárki használhatja betűtípusként. Ezzel a projekttel készítők a fiatal zenészeket szeretnék inspirálni.

Náci karlendítéssel rajzolta le magát John Lennon

Kultúra2018.04.23, 11:17

54 ezer dollárért vették meg azt a rajzot, amelyet John Lennon készített saját magáról még az 50-es években. A zenész kissé meglepő módon, egy pódiumon állva, Hitlerként szól és emeli magasba a karját. 

Kiszabadulhat John Lennon gyilkosa

Nagyvilág2018.07.25, 13:45

Kilencszer próbált már meg kiszabadulni a börtönből Mark Chapman, John Lennon gyilkosa. Eddig sosem sikerült neki. Augusztusban viszont újra meghallgatják a ma 63 éves férfit, és ha úgy találják, be tud illeszkedni a társadalomba, új életet kezdhet. A Beatles-sztár özvegye, Yoko Ono retteg tőle, hogy kiszabadul, a saját és a gyerekei életét félti, Chapman pedig, egykori Lennon-rajongóként a többi rajongótól tarthat 38 évvel a gyilkosság után.

Jövő hónapban döntenek John Lennon gyilkosának szabadulásáról

Archívum2018.07.26, 12:00

Tizedik alkalommal ad be szabadulási kérelmet John Lennon gyilkosa, Mark David Chapman. Jövő hónapban döntenek róla, Yoko Ono azonban ellenzi, hogy szabadon engedjék.