Jobbik

címke rss
Sneider Tamás nekiment a magas fizetéseknek, de nem a feleségéének

Sneider Tamás nekiment a magas fizetéseknek, de nem a feleségéének

Közösségi oldalán a Jobbik elnöke hadat üzent a magas fizetéseknek, azonban teljesen váratlanul nem felesége kimagasló keresetét kifogásolta, hanem a Magyarország érdekeit képviselő miniszterek és államtitkárok jövedelmét. Újabb álszent húzás Sneider Tamástól!

Vona nem bír leállni, lúzerképzést indít

Itthon2018.11.19, 12:09

Az aktív politikusból lett bukott pártelnök, majd vlogger, most pedig az előadói képességéit fitogtató Vona Gábor nettó hétezer forintért mondja el a tutit, ami a korlátlan kávé-, tea- és vízfogyasztást is magába foglalja. Nagyvonalúsága mellé hangsúlyozza: „ha elméleti tudásra vágysz, ne gyere, akkor maradj otthon és olvass sokat”.

Kálmán Olga a Jobbik internetes Heti Hetesében folytatja

Nagyvilág2018.11.16, 17:27

Nem sokáig bírta ki szereplés nélkül Kálmán Olga. Sőt, szinte egy pillanatig sem. Az egyik ellenzéki álhírgyár már napokkal azután, hogy a Hír TV-t visszafoglalta a polgári oldal, és azonnal kirúgta az egyébként szánalmas nézettséget produkáló Kálmán Olgát, közzétette: csodálatos Facebook-oldalt csinált magának a bukott riporternő. Aztán elment D. Tóth Krisztinával szerepelni, hogy egy órán keresztül dicsérjék egymást egy internetes műsorban, egy autóban céltalanul fel-alá mászkálva a városban, és most itt a legújabb hír: a Jobbik internetes tévészerűségében szerepel.

A jobbikos tévé volt vezetője Vonának: Szépen át lettünk b*szva!

Itthon2018.11.16, 17:09

Pörzse Sándor, korábbi Hír TV-s műsorvezető vlogjának vendége, Vona Gábor volt, aki azt mondta, hogy azért nem lett a Jobbiknak televíziója, mert "lehet, hogy ez nem volt neki annyira fontos." A bukott pártelnöknek ez a nyilatkozata azért különösen visszatetsző, mert  évekkel korábban egy kereskedelmi csatornát ígért a szervezet belső köreinek. A Jobbik tévéjének volt főszerkesztő-helyettese, Vona egykori bizalmasa nem hagyta annyiban a dolgot, és káromkodva azt írta, hogy Vona átbaszta őket.

A Jobbik egyik korábbi képviselőjelöltje adja a helyszínt Puzsér táncmulatságához

Itthon2018.11.15, 16:49

A humorista által "legyen tánc" felkiáltással meghirdetett, szombat esti politikai esemény házigazdája 2006-ban még a Jobbik-MIÉP újbudai jelöltje volt, mostanra a mainstreamellenes balos főpolgármester-jelöltnek biztosít terepet a szerepléshez. Furcsa politikai mozgások figyelhetők meg a jövőre esedékes önkormányzati választás felvezetésében, egyre inkább az körvonalazódik, hogy Puzsér Róbert nem független jelölt.

Kilián Alexandrát alaposan kitömte a Jobbik közpénzzel

Itthon2018.11.14, 13:55

Kilián Alexandra, a Jobbik alkalmazottja kevesebb mint hét év alatt több mint 40 millió forint értékű megbízást kapott a Jobbik képviselőcsoportjától. Több érdekesség is akadt a frakciószerződésekkel kapcsolatos dokumentumok átböngészése során, például az, hogy vállalkozása már rögtön a bejegyzését követő napon 1 millió forintos megbízást kapott szakpolitikát érintő tanácsadásra.

Fogy a levegő Staudt Gábor körül

Itthon2018.11.14, 09:40

A Nemzeti- Adó és Vámhivatal az ügyészség utasítására már Magyarországon is nyomozást rendelt el abban a több országot is érintő, többmilliós áfacsalási ügyben, melynek a feljelentés szerint a Jobbik korábbi főpolgármester-jelöltje, jelenleg is országgyűlési képviselője, Staudt Gábor az egyik elkövetője – írja a Pesti Srácok.

Feljelentést tett a Jobbik a zacskós pénzekről kitálaló Szabó Balázs ellen

Itthon2018.11.13, 16:31

Napi szinten jelentgetik fel egymást a felek, most éppen a Jobbik volt a kezdeményező fél. Utóvédharcok a Jobbik romjain.

Sneider Tamás felesége ügyvédi meghatalmazást kapott Vona Gábortól áprilisban

Itthon2018.11.13, 10:49

A bárki számára elérhető cégbírósági iratok nem támasztják alá a Jobbiknak a védekezését, miszerint a párt elnökének jogász felesége 2016-os házasságkötésük óta nem dolgozik a pártnak. Ismert, Volner János szombati Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy Sneider feleségének Vona Gábor jóvoltából havi egymillió forint ütötte a markát. Úgy néz ki, hogy az egykori radikális párt ismét nem találta el az igazságot.

Beismerte a Jobbik alelnöke, hogy prostitúciós jelleggel alkalmaztak gyakornokokat

Itthon2018.11.12, 16:58

Egy, a Hír TV birtokába jutott titkos hangfelvételen Stummer János, a párt alelnöke a Jobbik parlamenti gyakornoki programja prostitúciós jellegének felszámolásáról beszélt a párt májusi tisztújító kongresszusán.

Megint csoportalapítós varázslatot játszik a Jobbik

Itthon2018.11.12, 16:55

A Jobbik ezúttal azzal a Mórral példálózik, ahol nemrég még volt csoportja a pártnak, csak időközben átálltak Toroczakiékhoz. Újabb nagyon ügyetlen húzás annak alátámásztására, hogy a Jobbikban nincsen komolyabb probléma. 

Hét hónappal április után: még erősebb a Fidesz, eltűnt a Jobbik

Itthon2018.11.12, 12:02

A mögöttünk hagyott hétvége időközi választásai is visszaigazolták azokat a közvélemény-kutatási eredményeket, miszerint a kormánypártok hét hónappal az országgyűlési választások után is hatalmas fölénnyel rendelkeznek. A Fidesz-KDNP a XVI. kerületben és Ácson győzött, az utóbbi településen az ellenzék el sem mert indulni. A választások másik nagy tanulsága, hogy a Jobbik gyakorlatilag eltűnt, és szavazói nem is kívánnak más ellenzéki erőre voksolni. 

Még lesznek kilépők a Jobbikból a párt volt képviselője szerint

Itthon2018.11.12, 10:40

A Jobbik volt országgyűlési képviselőjét, Apáti Istvánt hidegzuhanyként érte az, ami az elmúlt két évben a Jobbikban zajlik, hozzátéve: lesznek még olyanok, akik még ebben az évben otthagyják Sneider Tamásékat – fogalmazott a már független országgyűlési képviselő az Echo tv-ben.

Bepereli a Jobbik a párt mocskos ügyeiről kitálaló Volner Jánost

Itthon2018.11.11, 15:24

Továbbra sem csillapodnak a kedélyek a Jobbik háza táján. Ma épp egy közleményben jelentette ki a sokadik súlyos válságán áteső párt, hogy beperlik a Jobbik-frakcióból kizárt és azóta a Mi Hazánk Mozgalomban politizáló, a Jobbik mocskos ügyeiről kitálaló Volner Jánost. A Jobbik közleményében természetesen hazudozásnak nevezték Volner a napokban nyilvánosságra hozott, elég konkrét történeteit a párt belső ügyeiről, de nem írták meg, hogy pontosan Volner melyik állítását tagadják. Ki tudja, miért nem?

Itt a következő jobbikos pofon: képviselői csoportot alakított a Mi Hazánk Mozgalom

Itthon2018.11.10, 13:17

„Képviselői csoportot alakított az Országgyűlésben a Mi Hazánk Mozgalom” – jelentette be szombati budapesti sajtótájékoztatóján Dúró Dóra. A párt elnökhelyettese kitért arra is, hogy ezzel a lépéssel sem anyagi, sem felszólalási lehetőségeik nem bővülnek.

Rettegés uralkodik a Jobbikban

Itthon2018.11.09, 11:12

Országos szinten volt jellemző a Jobbik gyanús pénzmozgása, továbbá konkrétan tizenöt embert tudna mondani, akik hajlandóak lennének tanúskodni, hogy ők is fizettek be pénzeket – mondta a volt szekszárdi jobbikos önkormányzati képviselő az egykori radikális párt körüli gyanús pénzmozgásokkal kapcsolatban az Echo TV-ben.

Jobbik-háború: Volner János durva kérdéseket tett fel Sneider Tamásnak

Itthon2018.11.08, 18:00

"Tamás, nem ismersz véletlenül egy olyan jogász hölgyet, aki a Jobbiknál az elmúlt évek során négy különböző kifizetőhely részére mindösszesen közel 1 millió forint/hó megbízási díjat számlázott?" - tette fel a kérdést az egykori radikálisok korábbi alelnöke közösségi oldalán, miután tegnap este a Jobbik-közeli Gulyás Balázs az ATV-ben felolvasta a pártvezetésnek címzett magánlevelezésének tartalmát. Továbbra sem csillapodnak tehát a kedélyek Volner kilépése óta, nagyon eldurvult a helyzet a Jobbikban maradók és a távozók között. A legnagyobb kérdés az, hogy meddig mennek a felek. Egy biztos: sokat tudnak egymásról.

Az exjobbikos Volner János: Nekünk nem lesz oligarchánk

Itthon2018.11.07, 17:03

A Mi Hazánk Mozgalom mai sajtótájékoztatóján a Jobbik korábbi alelnöke ezzel elismerte, amit eddig nem sokan, hogy Simcska Lajos pénzelte a Jobbikot. Volner másik két volt jobbikos alelnökkel, Apáti Istvánnal és Fülöp Erikkel belépett a Mi Hazánk Mozgalomba, nemzeti politizálást kívánnak folytatni, a ballibeális pártokkal való együttműködést kizárták.  

A jobbikos feketepénzek miatt harminc napon belül nyomozást indíthat a NAV

Itthon2018.11.07, 13:22

Feljelentéskiegészítést rendelt el a Jobbik feketepénzeinek ügyében a IX. Kerületi Ügyészség, arra hivatkozva, hogy az ügyben felmerülhet a költségvetési csalás gyanúja. Az ügyészség az eljárás lefolytatásával a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) illetékes bűnügyi igazgatóságát bízta meg. A NAV-nak összesen harminc napja lesz eldönteni, elrendeli-e a nyomozást. 

Újabb nagyon fontos távozó a Jobbikban, a párt vecsési jelöltje is lelépett

Itthon2018.11.07, 10:36

Sas Zoltán, a Jobbik korábbi, vecsési országgyűlési képviselője, és a körzet választókerületi elnöke közösségi oldalán jelentette be, hogy távozik az egykori radikális pártból. A pártból szintén kilépett Volner János egykori alelnök a történtek kapcsán arról írt Facebookon, hogy Sasnak is „utána fognak köpni, ma még megy a könyörgés és az ígérgetés, de holnap már áruló lesz”. Jól láthatóan Volner köré csoportosulnak a legújabb kilépési hullám szereplői.

Befolyásos jobbikosokkal ápol jó kapcsolatot az LMP-s Demeter Márta családja

Itthon2018.11.06, 14:13

Újabb fejlemény Demeter Márta Jobbik-párttag édesapjának ügyében, hogy kiderült, ismerte őt Varga-Damm Andrea, Simicska Lajos korábbi ügyvédje. A jobbikos politikus jó ideje barátian viszonyul az időközben az LMP társelnökévé választott Demeterhez, így gyanítható, hogy azonos célért dolgoznak. Minden jel arra mutat, hogy komoly erőcsoportok vannak mind a Jobbikban, mind az LMP-ben is, akik a két szervezet közelítésén dolgoznak. 

Zavaros pénzügyek: az ügyészség vizsgálódhat a Jobbiknál

Itthon2018.11.06, 10:05

Legalább tizenöt olyan személy van, akik egy nyomozás során már tanúként igazolnák Szabó Balázs volt jobbikos politikus állításait a párt gyanús pénzügyeiről. A Magyar Idők szerint a politikus által, csalás miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentéséről már döntött az illetékes hatóság, így akár kedden kiderülhet, elrendeli-e az ügyészség a nyomozást a Jobbikon belüli korrupciógyanús pénzmozgások ügyében. A Jobbik zavaros pénzügyeiről legutóbb Kisberk Szabolcs, a párt tévéjének egykori főszerkesztője arról beszélt, hogy rá voltak kényszerítve arra, hogy jelentős készpénzforgalom legyen, aminek az eredetét nem magyarázták meg, dee ...

Újabb bizonyíték derült ki a Jobbik-LMP összefonódásáról

Itthon2018.11.05, 19:19

Az Origo már többször is írt a Jobbik és az LMP kapcsolatáról, azonban most újabb közös szálak derültek ki. A korábban szocialista színekben politizáló, majd függetlenből LMP női kvótatárselnökké átvedlő Demeter Márta édesapjáról árulta el egy korábbi Jobbikos országgyűlési képviselő, hogy az egyik Jobbik szervezetnek a fontos tagja. A korábban hazugságon kapott Demeter Márta nem az egyetlen LMP-s politikus, aki a Jobbikhoz köthető.

Szilágyi György megszegte a jobbikos médiabojkottot, válaszolt az EchoTV-nek

Itthon2018.11.05, 15:57

A politikus tegnapi sajtótájékoztatóján elkövette azt a bűnt, hogy a pártvezetés által tiltólistára helyezett sajtóterméknek nyilatkozott. Amióta a Jobbik meghirdette a jobboldali médiumok elleni bojkottot, nem volt még arra példa, hogy valamelyik politikusuk a Rágalominfón kívül válaszoljon nekik. A párt sajtóosztályának kérdéseket tettünk fel az ügyben. Válaszukban azt írták, hogy Szilágyi előre megbeszélte Mirkóczki Ádám, kommunikációs igazgatóval a "kilengést".  

Vona Gáborék szektás barátai miatt terjed a kanyaró Izraelben

Nagyvilág2018.11.04, 18:46

A Jobbikot korábban támogató Izrael-ellenes szekta, a Neturei Karta tagjai miatt terjed a kanyaró Izraelben - számolt be erről a the Times of Israel. A radikális szekta tagjai ugyanis elutasítják az életmentő, kötelező védőoltásokat, mivel azokat veszélyesnek tartják. Emiatt egyre több a kanyaróval regisztrált beteg a zsidó állam területén. Legutóbb egy 18 hónapos kislány meg is halt a betegségben, mivel szülei radikális meggyőződése miatt nem volt beoltva kanyaró ellen.

A jobbikos Szilágyi György ingatlanaival valami nagyon nincs rendben

Itthon2018.11.02, 09:27

Hiába dolgozik több mint nyolc éve országgyűlési képviselőként, sem neki, sem családjának nincs a tulajdonában egyetlenegy árva lakás vagy ház. Pedig a cégnyilvántartás adatai szerint a jobbikos képviselő körül csak úgy forogtak korábban az ingatlanok. A politikus életében előfordult olyan eset, hogy különböző cégeknél ugyanarra az időszakra más-más címet adott meg. A meglehetősen zavaros helyzet kapcsán felmerül a kérdés: milyen jogcímen használja, illetve használta Szilágyi György ezeket az ingatlanokat?

Szilágyi György családja százmilliókat keresett a betiltott szerencsejáték-automatákon

Itthon2018.11.01, 09:11

A jobbikos képviselő korábban elszántan védte a kaszinó-bizniszt, mert családi érdekeltsége volt benne, a '90-es években a Fradi-ultrák vezetője volt, és múltjában vannak más furcsaságok is, amire majd visszatérünk. Szilágyi György azok közé a politikusok közé tartozik, akik bort isznak és vizet prédikálnak. Megmutatjuk, hogyan jutott el az egykori huligán odáig, hogy a balra tolódó Jobbik képviselőjeként a magyar kormányfőt támadja. Az ok elég egyszerű: ő a kapcsolat a szerencsejáték-ipar és a Jobbik között és amikor a kormány betiltotta a félkarú rablókat, személyes érintettsége (családi érdekeltségéből adódó anyagi vesztesége) miiatt ...

Apáti István: Lehetnek még kilépők a Jobbikból, mert zavar és bizonytalanság van a fejekben

Itthon2018.10.31, 13:22

„Értékrendi, stratégiai kérdésekről egyeztetnek a Mi Hazánk Mozgalommal, de jó esély van a csatlakozásra” – mondta a Hír TV Magyarország élőben című műsorában Apáti István. A Jobbik volt alelnöke úgy érzi, a szervezet balratolódásában neki is van felelőssége, és szerinte nem zárható ki, hogy újabb képviselők hagyják el az ellenzéki párt sorait. Tegnap napvilágot látott egy felmérés, ami azt mutatja, hogy a választások óta megfeleződött a Jobbik támogatottsága.

A Jobbikot otthagyó Volner Jánosék tárgyalásba kezdtek a Mi Hazánk Mozgalommal

Itthon2018.10.30, 14:06

A pártot otthagyó második körösök csatlakozhatnak az első körös távozókhoz. Minden jel arra mutat, hogy a radikálisok egyesülni fognak.

Nemrég kifogásolta a Jobbik, hogy keveset hívják a köztévébe, most meg bojkottot hirdettek

Itthon2018.10.30, 10:54

Újabb, egészen combos álláspont-változtatásra került sor a Jobbikban. A párt márciusban még kifogásolta, hogy kevésszer hívták meg őket a közszolgálati televízióba, erre októberben az ellenállási őrületük fontos állomásaként bojkottot hirdettek a csatorna ellen. Ezúttal Mirkóczki Ádám, pártkommunikátor mutatta be, hogy kell profin művelni a műfajt!

Volner János elismerte a tiltott pártfinanszírozást

Itthon2018.10.30, 08:45

Tényként beszélt a Jobbik tiltott pártfinanszírozásáról a Magyar Időknek adott interjújában Volner János – írta a lapnak küldött közleményében az Állami Számvevőszék kommunikációs vezetője. Horváth Bálint szerint a Jobbik volt alelnökének szavai azt támasztják alá, hogy a szervezet a vonatkozó törvényi előírások, illetve eljárási szabályok maradéktalan betartásával végezte el a Jobbik ellenőrzését.

Az Orbán Viktort támadó Szilágyi György többmilliós ajándékutat fogadott el a riói olimpiára

Itthon2018.10.30, 17:39

Több millió forintot költhetett el a riói olimpián tíz napot töltő Szilágyi György jobbikos képviselő. Kiszámoltuk, hogy mennyit fizethetett a luxusútjáért a jobbikos politikus, miközben vagyonnyilatkozata szerint érdekes módon még ingatlana sincs. Orbán Viktort támadta külföldi utazása miatt, miközben a kétszínű és álságos jobbikos politikus arról nem beszélt, hogy sokmilliós ajándékutat kapott a riói olimpiára. Az utat a Budapest 2024 kft. fizette. Az olimpia összes rendezvényére egyébként VIP-belépőt is kapott. Szilágyi korábban arról vált híressé, hogy veréssel fenyegette meg Dömötör Csaba államtitkárt. A 90-es években pedig közzönséges ...

Orbán Viktor az MSZP-nek: Értem a frusztrációjukat

Itthon2018.10.29, 17:56

Érthető, hogy a baloldal lelkiismerete rossz az urizálás ügyében, mivel az utolsó három baloldali kormányfő milliárdos volt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az azonnali kérdések órájában, az országgyűlés ülésén. A Vár felújítása ügyében azt is mondta, hogy a kommunisták azt lerombolták, sőt a párt is oda akart költözni. Most felújítás zajlik, a nemzeti örökségünkre mindnyájan büszkék lehetünk a felújítások után is – mondta a kormányfő.

Sneider Tamás korábbi jobbikos képviselőket fenyegetett meg facebookozás közben

Itthon2018.10.29, 14:36

„Nem lennék a két valamikori jobbikos helyében, amikor véletlenül összefutnak majd az őket korábban önzetlenül támogatókkal" – ezeket a nem éppen finom sorokat Sneider Tamás intézte a Jobbikból kilépett két képviselőhöz. A pártelnökből előbújt Roy, a szkinhed, visszatért a bőrfejű múlt!

Volner János: A Jobbik-vezetőknek csak a kasszakulcs megszerzése számított

Itthon2018.10.26, 13:04

A pártalapítványok és a frakció pénzügyi keretei alapján 2,7 milliárd forint fölötti összeggel gazdálkodhat a Jobbik éves szinten –mondta Volner János az Echo TV-ben. Az exjobbikos arról is beszélt, hogy a Jobbik saját beosztottjai vettek részt az október 23-ai demonstráción az MTVA Székház előtt, tehát a párt így vagy úgy, de fizetett a tüntetésért.

A Jobbik békéscsabai politikusa hosszan magyarázkodik arról, hogy ő megvehetetlen

Itthon2018.10.24, 14:02

Volner János, a Jobbik volt alelnöke ma reggeli Facebook-bejegyzésében leleplezte, hogy a párt fizetett alkalmazottai dobálták meg tojással a köztévé épületét a nemzeti ünnep alkalmából. A felsorolt személyek között olvasható volt Kocziha Tünde, a Jobbik békéscsabai képviselőjének neve is, amit a politikus alaposan a szívére vett, és gigahosszúságú magyarázkodásba kezdett közösségi oldalán. Elszabadult a tojásdobáló-gate, csúcsmagyarázkodás következik egyenesen Békéscsabáról.

A jobbikos Bana Tibor, miután megnézte a tojásdobálást, a magyar rendőrökön gúnyolódott

Itthon2018.10.24, 12:30

A párt fiatal tehetsége megmutatta, létezik szint a DK hordópüfölő-ellenállási akciója alatt is: közösségi oldalán kutya-, és macskafejet rajzolt a Fidesz-székházhoz kivezényelt, magyar rendőrök fejére. Elég nagy mélypont.

Lebukott a Jobbik: a párt közpénzből fizetett alkalmazottai randalíroztak október 23-án

Itthon2018.10.24, 10:57

Volner Jánosnak, a Jobbik volt alelnökének legfrissebb közösségi bejegyzése szerint lelkes aktivisták helyett fizetett alkalmazottakból verbuválódott a szánalmas jobbikos október 23-i „ellenállás". A párt rendezvényén egyébként csak pár százan lézengtek. Az utóbbi napokban felgyorsult a Jobbik szétesése, és még a mély válságban lévő LMP sem kér Sneiderékből. 

Viccpárt és kabaré-ellenállás: a Jobbik tüntetésén több volt a tojás, mint az ember-

Itthon2018.10.24, 07:55

Nevetségességbe fulladtak az október 23-i ellenzéki rendezvények: szánalmasan kevesen mentek el a megmozdulásokra. Ez különösen a Jobbiknak volt kínos, a lassan teljesen kiürülő párt ugyanis valami hatalmas ellenállást (bocsánat: Ellenállást) hirdetett, ehhez képest mindössze arra futotta, hogy tojással megdobálják előbb az MTVA, majd a Fidesz székházát. Aztán este tíz körül már csak néhány raszta maradt, akik megpróbáltak ülősztrájkba fogni a Lendvay utcában. Nem sikerült.

Itt a legújabb kilépési hullám a Jobbikban

Itthon2018.10.24, 08:02

Egy polgármester, egy regionális igazgató, egy megyei sajtófőnök, valamint a Jobbik Ifjúsági Tagozatának (IT) korábbi alelnöke is távozik - derül ki Volner János, a Jobbik volt alelnökének Facebook-bejegyzéséből. A politikus korábban megjósolta, hogy újabb kilépési hullám fogja sújtani a pártot. Bejött. 

Újabb jobbikos rekord: hatan mentek el az 56-os megemlékezésre

Itthon2018.10.23, 13:59

A bajai Jobbik komoly teljesítményt rakott le tegnap az asztalra, a sikerszériának azonban még nincs vége, pár óra múlva kezdődik a párt országos megmozdulása, az Ellenállás Napja.

Újabb feljelentés a Jobbik gyanús pénzügyei miatt

Itthon2018.10.22, 12:58

Nincs új a nap alatt, megérkezett az újabb fekete pont a Jobbiknak. Tényi István, a magyar közélet aktív feljelentője az egykori radikális pártot sem kímélte, és bejelentést tett annak kapcsán, hogy a párt tévéjéhez milliós nagyságrendben érkezhettek feketepénzek. Mirkóczki Ádám, a párt újdonsült kommunikációs igazgatója szerint nincs komolyabb probléma azzal, hogy borítékokban érkeztek ismeretlen eredetű pénzek a párttévé munkatársainak, hiszen Magyarország hivatalos fizetőeszköze a forint.

A Jobbik tévéjéhez is milliós nagyságrendben érkeztek fekete pénzek

Itthon2018.10.18, 14:40

"Az N1TV esetében úgy működött a dolog, hogy rá voltunk kényszerítve, hogy jelentős készpénzforgalom legyen, aminek az eredtéről nem adtak számot. Nagyjából azonban mindenki sejtette, hogy honnan van az összeg" - árulta el Kisberk Szabolcs, az N1TV volt főszerkesztője az Echo TV Informátor című műsorának. Itt az újabb bizonyíték arra, hogy nem úgy, és nem olyan pénzek érkeztek a Jobbikhoz és a hozzá közeli sajtóhoz, ami normális lenne.

Gyurcsány Ferencék megálmodták, a Jobbik egy az egyben ellopta az Ellenállás Napját

Itthon2018.10.18, 13:51

"Mindenkit várunk az ellenállás napján, október 23-án" - olvasható a Jobbik közösségi oldalán, amelyben embereket toboroznak a párt által meghirdetett ellenállás szellemiségének megfelelően. A legfőbb probléma ezzel csak annyi, hogy a Gyurcsány-féle DK már 2014-ben ellenállási napot hirdetett, a Jobbik borítóképéhez kísértetiesen hasonlító Facebook-eseményében. Az ellenállók tartsanak össze, még az egymás ötleteinek ellopásában is!

Vona Gábor keresztfia: Csak árulók és ellenállók vannak a Jobbikban!

Itthon2018.10.17, 15:01

Szotyori-Lázár Zoltán, szolnoki képviselő ismét gépközelbe került, és Rákosi Mátyás gondolatmenete mentén árulókra és ellenállókra osztotta fel a jobbikosokat. A párton belül csak Szotyinak nevezett politikus akkorát megy Facebookon a legújabb pártszakadás tetőpontján, hogy képtelenség nem követni őt.

Kilép a Jobbikból Volner János és két társa

Itthon2018.10.16, 18:17

Kilép a Jobbikból Volner János, a párt frakciójából másfél hete kizárt volt alelnök. Ezt a politikus kedden jelentette be újságíróknak. Közölte, a kizárása miatt a képviselőcsoportból távozó két képviselő közül Fülöp Erik már elhagyta a pártot, Apáti István pedig követni fogja példájukat.

Feljelentés a Jobbikban, Simicska gyanús pénze miatt nyomozhatnak

Itthon2018.10.16, 08:27

Tovább folytatódik a Jobbik darabokra hullása. Ahogy az Origo is folyamatosan beszámolt róla, Simicska Lajos pénzosztási módszere egyre világosabban látszanak. Az „adomány” átadásának módja pénzmosás gyanús, a hálózat országos szinten működött. Szabó Balázs, a feloszlott szekszárdi alapszervezet vezetője teregette ki szennyest, most feljelentették a Jobbikot, nyomozhatnak a gyanús pártpénzek miatt.

A jobbikos képviselő adócsalási ügyéről volt szó a parlamentben

Itthon2018.10.15, 21:06

Staudt Gábor jobbikos képviselő lengyelországi büntetőügyéről kérdezte az igazságügyi államtitkárt Böröcz László fideszes országgyűlési képviselő a parlamentben.

A Jobbik napjai meg vannak számlálva

Itthon2018.10.15, 13:12

"Egy árulást nem lehet büntetlenül túlélni, a Jobbik elárulta saját magát és szavazóit is" - mondta Lánczi András, a Figyelő főszerkesztője az Echo TV Bayer show című műsorában vasárnap este. Volner János, a Jobbik felfüggesztett alelnöke a tévécsatorna Echo-mérleg nevű adásában kiemelte, hogy a jövő héten etikai vizsgálat indul ellene, és gyors kivégzésére számít.

Így omlott össze a Jobbikot éltető hazugság

Itthon2018.10.15, 10:49

Mivel Volner János kitálalt Soros György és a Jobbik kapcsolatáról, nyilván a pártközpont irányításával durván rászállt a pártmédia. Pedig a Jobbik sajtójában korábban még fideszeseket "leplezett le", kormánypárti politikusokat osztott ki, mostanra viszont "áruló", megvett és alkalmatlan politikus lett belőle. A jobbikos propagandagépezet akcióba lépett a renitens Volner ellen, és olyan erővel idézte meg az ötvenes éveket, hogy Arthur Koestler Sötétség délbenje a szemünk láttára elevenedik meg.

A Jobbik vezetőit teljesen behálózta Soros György

Itthon2018.10.13, 13:24

Volner János, a Jobbik frakcióból kizárt alelnöke interjút adott a TV2 Tények című hírműsorának. Ebben a Soros-hálózattal való összefonódást lebuktató pártvezető elmondta, hogy Vona és köre már évek óta dolgozik a párt baloldalra történő átállításán. De részletesen beszélt arról a bizonyos, Jobbik által szervezett 2017-es brüsszeli konferenciáról, amelyen Soros György négy embere is jelen volt. Amiatt is dühös a vezetőkre Volner, hogy a DK-val működtek együtt a XV. kerületi időközi választás során. A fentiek kapcsán azt mondta, hogy ők olyan nemzeti párt voltak, ahol fel sem merülhetett, hogy Soros embereivel egyáltalán egy levegőt ...

A szétesés szélén a Jobbik, elherdálták a pénzeket

Itthon2018.10.13, 11:06

Deák Dániel Figyelő-főmunkatárs szerint a Jobbik pártvezetői is beismerték, hogy felelőtlenül gazdálkodtak forrásaikkal, emiatt pedig nem tudnak jelölteket indítani az időközi választásokon.

Volner: Felültem Sneider Tamás ígéreteinek

Itthon2018.10.13, 07:56

A Jobbik frakciójából kizárt Volner János országgyűlési képviselő péntek este az M1 csatornán arról beszélt, hogy felült Sneider Tamás, a párt elnöke ígéreteinek. Volt olyan időszak, amikor Volner bízott benne, hogy véget tud vetni a balratolódásnak, mert ezt "egy volt skinhead nyugodtan megígérheti".

Senkinek sincs kegyelem, a Jobbik-központ támadásba lendült Volner ellen

Itthon2018.10.12, 20:56

Miután minden eddiginél részletesebben kitálalt Soros György és a Jobbik kapcsolatáról, egy, a kommunista időket idéző lejárató cikk jelent meg a jobbikos pártmédiában a párt felfüggesztett alelnökéről. A jobbikos politikusok úgy osztogatják Facebookon a hírt, mint Mikulás a gyerekeknek a cukrot. Nagyon úgy néz ki, hogy a központ áll az akció mögött, Volner Jánosra kiadhatták a kilövési engedélyt. 

Volner kitálalt, hogy ki milyen feladatot lát el a Jobbikban a Soros-hálózattal kapcsolatban

Itthon2018.10.12, 11:32

A Magyar Idők számolt be arról, hogy Volner János újfent borította a bilit Facebook-oldalán, és írt az erkölcsileg és anyagilag is tönkretett párt belső életéről, valamint az egyes szereplők feladatairól a Soros-hálózattal való kapcsolattartás, kapcsolatépítés tekintetében. Gyöngyösinek, Balczónak, de még Hegedűs Lórántnénak is komoly feladata van a Jobbik álságos baloldalra tendáló politikájában.

A Jobbik Soros-embere nagyinterjúban dicsérte a bevándorláspárti milliárdost

Itthon2018.10.11, 17:41

Az egykori radikális párt médiája bravúros oknyomozói munkával kiderítette, hogy Teplán István másfél évtizedig személyes kapcsolatban volt Sorossal. „Nagyon nagyra tartom azt, amit Soros az oktatásért és a kultúráért tett” - egészítette ki gondolatait az Alfahírnek a Jobbik újonnan felbukkanó szakértője. Mi ez, ha nem öngól? Vagy inkább csukafejes, balpipás gól? Teplán bemutatja, hogyan néz ki a Jobbik feat. Soros himnusz!

A Jobbik Fő utcai irodájában történhetett a gyanús pénzek elosztása

Itthon2018.10.11, 16:30

Az Origót megkereste egy, a neve elhallgatását kérő egykori Jobbik-tag a kétes eredetű pénzek postai úton történő tisztára mosásával kapcsolatban. Forrásunk szerint már a korábbi kampányokban is alkalmazták ezeket a módszereket a Jobbik vezetői, akkor a pénzmozgásokat a párt Fő utcai irodájában koordinálták. Kiemelte, hogy a szálak mozgatásában ezekben az időkben is kulcsszerepe volt Szabó Gábor pártigazgatónak. Állítása szerint több alkalommal 100-200 ezer forint körüli összegeket kellett a pártirodához közel eső postán befizetnie a pártkasszába. Újabb egészen elképesztő részleteket mutatunk be a Jobbik pártfinanszírozási botrányában. 

Így hálózta be Soros a Jobbikot - videó

Itthon2018.10.11, 13:56

Már egy videó is terjed arról a közösségi médiákban, hogy a Jobbikot megszállták a milliárdos spekuláns emberei.

A Jobbik szóvivője toporzékolva beszélt mellé

Itthon2018.10.11, 16:28

Jakab Péter volt az EchoTV  vendége tegnap este, nem volt benne sok köszönet. Miután egytől egyig végigsorolta személyes sérelmeit, a műsorvezetővel kekeckedett, nem válaszolt egyetlen kérdésre sem, amiért elvileg meghívták a stúdióba. A meneküléssel és személyeskedéssel teli beszélgetés rávilágított arra, hogy a Jobbikban nemcsak szervezeti, hanem komoly szellemi és személyi válság is van.

Nem Volner lesz az utolsó, akit erővel távolít el a Jobbik

Itthon2018.10.11, 12:13

Volner János a Figyelőnek adott interjút arról, hogy mekkora a káosz a pártban. Ebből kiderül, hogy ki Vona Gábor embere a pártban, és az is, hogy ki találta ki a balliberális irányba való tolódást.

Egyre brutálisabb a jobbikos belháború

Itthon2018.10.11, 07:42

A Jobbik felfüggesztett alelnöke szerint belső vívódásuk miatt több frakciótagnak is inog a tagsága a Jobbikban. A politikus az Echo TV tegnap esti adásában pedig arról beszélt, hogy a mai napig Vona Gábor irányítja a pártot, Sneider Tamást pedig pártstróman. Nehéz idők elé néz a Jobbik.

Feljelentik a Legfőbb Ügyészségen a gyanús Simicska-pénzek miatt a Jobbikot

Itthon2018.10.10, 16:00

Szabó Balázs, a pártból tegnap kilépett, szekszárdi önkormányzati képviselő a Tényeknek minden eddiginél részletesebben elmagyarázta, honnan érkeztek pénzek a párthoz, és ezeket milyen módszerekkel terítették szét a kampány során. A politikus nem kevesebbet állít, minthogy ezek az összegek Simicska Lajos nagyvállalkozótól származtak, és Szabó Gábor pártigazgató a regionális igazgatók közreműködésével osztotta el. Az Origo által megkérdezett jogi szakértő szerint a botrány kapcsán felmerülhet a pénzmosás gyanúja. Újabb csontváz hullhat ki Vona Gábor szekrényéből.

Így hallgatta el az ellenzéki propagandamédia Vona Gábor muszlim kapcsolatait

Itthon2018.10.10, 15:01

Óriási hisztériát rendezett a teljes ellenzéki propagandasajtó azon, hogy Magyarországra látogatott a török államfő (érdekes módon azzal nincs problémájuk, amikor Angela Merkel fogadja Erdogant). Ugyanazok a lapok sivalkodtak fület sértően, amelyek minden erejükkel titkolták Vona Gábor - a Jobbik bukott elnöke, aki a háttérből valójában még mindig irányítja a pártot – kiváló kapcsolatait a muszlim világgal és a Szürke Farkasok nevű török terrorszervezettel. Azzal a Szürke Farkasokkal, amelynek köze volt a II. János Pál pápa elleni 1981-es merénylethez. Vonának iráni és jemeni kapcsolatai is voltak, a balliberális propaganda erről iss ...

Tovább folytatódik a Jobbik szétesése

Itthon2018.10.10, 13:37

"Lesznek még olyan jobbikos politikusok, akik nem fognak kitartani a párt balliberális irányba történő eltolódásában" - mondta az ECHO TV Napi aktuális című műsorában Nagy Ervin filozófus, a Jobbik egyik alapítója, korábbi alelnöke. Szerinte 

Vona Gábor állította le az ex-LMP-s Hadházy Ákos ügyében a jobbikos nyomozást?

Itthon2018.10.09, 18:22

Szabó Balázs szekszárdi képviselő ezt állította tegnap a TV2 Tények című hírműsorában. Az Origo a példátlan ügy kapcsán azt boncolgatta, hogyan fordulhat elő az, hogy a Jobbik két legbefolyásosabb politikusa egy másik párt képviselőjének az érdekében leállítatta saját pártjuk egyik helyi képviselőjének nyomozását egy korrupciógyanús ügyben. Kérdéseket tettünk fel Vona Gábornak, a válasz a Jobbik sajtóosztályától érkezett.

Nincs sok ideje a Jobbikban: Volner János párttagságát felfüggesztették

Itthon2018.10.09, 16:44

Miután pénteken kizárták a párt képviselőcsoportjából. A Jobbik felfüggesztett alelnökének meg vannak számlálva a napjai, egyre biztosabb, hogy az egykori radikális párt egy újabb szimbolikus arcát veszíti el.

Spiclihálózat működik a Jobbikban

Itthon2018.10.09, 09:57

Nemcsak a Jobbik-frakció bomlik, hanem egyre kevesebb a vidéki alapszervezet is. A napokban feloszlatta magát a párt szekszárdi alapszervezete. Szabó Balázs helyi önkormányzati képviselő négy okot is felsorolt, amelyekben kifejtik, hogy miért nem akarnak továbbra is – ahogy fogalmaznak – a Jobbik nevű bűnszervezethez, bizniszpárthoz tartozni.

Teljesen elveszítheti a szavazóit a sorosista Jobbik

Itthon2018.10.09, 09:39

A Jobbikból való kilépési hullám nem enyhíti a feszültségeket, hanem tovább élezi azokat – mondta Tóth Erik, a Nézőpont Intézet elemzője. Időközben kiderült, hogy nejlonzacskóban küldhette Simicska a pártnak a pénzt, valamint, hogy Soros György emberei már a pártban vannak. 

Íme Soros György embere, akit Vona a Jobbikba csempészett

Itthon2018.10.09, 09:12

Ahogy arról az Origo beszámolt, Volner Jánosnak, a Jobbik alelnökének múlt héten kiszivárgott egy levele, amit a párt felsővezetésének küldött. Ebben Volner lerántja a leplet a Jobbik valódi arcáról. Többek között azt is megtudhattuk, hogy az egykor radikális, mára balliberális párt 2017 novemberében rendezett brüsszeli konferenciáján részt vett egy bizonyos Teplán István, aki Soros György egyeteme, a CEU egyik alapítója – sőt, rektorhelyettese is volt. Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója ezzel kapcsolatban azt állította, hogy az azóta már kizárt Dúró Dóra vitte be a pártba Soros emberét, de Dúró határozottan cáfolt. Kiderült, hogyy ...

Simicska zacskóban küldhette a pénzt a Jobbiknak

Itthon2018.10.09, 08:34

Kiteregette a szennyest Szabó Balázs, a feloszlott szekszárdi alapszervezet vezetője. Besúgókról, Simicska Lajos nejlonzacskókban hordott pénzéről és az LMP-s érdekek megsértéséről írt, amelyekről Szabó Gábor pártigazgató csak annyit mondott: hazugság. A képviselő írását a Magyar Idők szúrta ki.

Le akarta leplezni Hadházyt, Vonáék elüldözték a Jobbikból

Itthon2018.10.08, 19:57

A Jobbik instabilitását mutatja, hogy nem elég nekik, hogy sorra lépnek ki a tagok a pártból, még arra is fordítanak energiát, hogy maguk oszlassák fel szervezeteiket. Szekszárdon ugyanis múlt héten feloszlatták a helyi szervezetet, aminek oka az lehetett, hogy a helyi elnök túl sokat tudott a szintén helyi érdekeltségű Hadházy család korrupciós ügyeiről – tudtuk meg a Magyar Idők cikkéből.

Vona Gábor vitte a Jobbikba Soros emberét

Itthon2018.10.08, 19:51

A Jobbikban kegyvesztett Volner János után a már a Mi Hazánk Mozgalomban politizáló Dúró Dóra, a párt korábbi erős embere is leleplezte a bevándorláspárti spekuláns, Soros György és a Jobbik kapcsolatát. Dúró ráadásul új, érdekes részleteket is megosztott azzal kapcsolatban, hogy hogyan és kinek köszönhetően került a CEU-alapító Teplán István a párt holdudvarába. Szerinte a Soroshoz köthető CEU alapítóját a jobbikos Kepli Lajos szervezte be, Vona Gábor pedig előtérbe tolta. Dúró elárulta, amíg a Jobbikban volt, megtagadta a CEU-s ügyek és kapcsolatok felkarolását, Volner János pedig ébresztőt fújt a jobbikosoknak.

Hazugságspirálban a Jobbik: így lettek Soros György pártja

Itthon2018.10.08, 14:36

Sneider Tamás, a Jobbik elnöke egy általa feltöltött fotóval leplezte le, hogy mára Soros Gyögy amerikai tőzsdespekuláns emberei nagyon komoly befolyást gyakorolnak a pártban. A párt legutóbbi kongresszusán közvetlenül a pártvezetés mögött foglalt helyet Teplán István, a Soros-egyetem egyik alapítója. A Jobbikban dúl a belháború, a párt darabjaira szakad.

Ha azt hinnénk, nincs lejjebb: Jobbik-LMP közös lista készül

Itthon2018.10.08, 11:28

Volner János elárulta a lassan mindenki számára nyilvánvalót, nevezetesen: a párton belül többen is azt szorgalmazzák, hogy a bevándorláspárti politikusoktól hemzsegő LMP-vel állítsanak közös listát az európai parlamenti választásokra. Véleménye alapján Sneider Tamás pártelnök és Gyöngyösi Márton elnökhelyettes egy magasabb szintű önkormányzati együttműködésnek is örülnének.

Volner János megmutatta Soros György emberét a Jobbikban

Itthon2018.10.08, 11:16

Sneider Tamás, a Jobbik elnöke saját magát buktatta le azzal, hogy egy képen szerepel Teplán Istvánnal, a Soros György-féle CEU egyik alapítójával. Teplán a Gyöngyösi Márton által szervezett brüsszeli konferencián vett részt, majd a Jobbik kongresszusán is ott volt.

Jobbik alelnöke: A pártot Soros emberei közelítik a baloldalhoz

Itthon2018.10.07, 19:32

Volner János mai Facebook-bejegyzésében elismerte, az amerikai milliárdos szövetségesei régóta dolgoznak az ügyön. Borítani fognak-e később a radikálisok?

Volner János: Kedves Sneider Tamás, kérlek, ne hajtsd tovább a hülyeségrollert

Itthon2018.10.07, 19:48

Még nem zárták ki a politikust a Jobbikból, feltehetően eddig a nyilatkozatáig. Sneider Tamás teljes pályás letámadást intézett a frakcióból kizárt politikus ellen közösségi oldalán, amit az érintett nem hagyott szó nélkül. „Nem férek hozzá a jobbikos Gmail-fiókomhoz, mert Szabó Gábor pártigazgató letiltotta. Bele akartok olvasni?” – tette fel a kérdést barátilag a Jobbik jelenlegi alelnöke. Facebookon, egymás fenyegetésével zajlik a pártháború. 

A Jobbik volt alelnöke nem várt tovább, megküldte búcsúüzenetét a Jobbiknak

Itthon2018.10.07, 11:08

A párt egy újabb szimbolikus arca, Fülöp Erik Facebook-oldalán jelentette be, hogy „kilenc küzdelmes évet követően” megszüntette tagságát a Jobbikban. A politikus nyolc éven keresztül volt a Jobbik fővárosának, Tiszavasvárinak a vezetője. Döntésének legfőbb indoka: az utóbbi időben történt számos politikai, személyzeti döntésével nem értett egyet. A Toroczkai Lászlóval jó kapcsolatot ápoló politikustól nem lenne meglepő, ha végül a Mi Hazánk Mozgalomban kötne ki.

Megállíthatatlan mélyrepülés, így tették tönkre magukat az ellenzéki pártok

Itthon2018.10.06, 13:33

Az ellenzéki zuhanás megállíthatatlannak tűnik. Jól látszik, hogy az áprilisi választás méretes buktája és az azt megelőző és követő összefogás körüli huzavonák tovább mélyítették a felszín alatti nézeteltéréseket a pártokon belül. Olyannyira, hogy ez már lassan az egyes pártok létét is fenyegeti. És még ezek a politikusok akarták az országot, egymással összefogva kormányozni. Nagy szerencséje a magyar népnek, hogy ez nem sikerült nekik. Alábbi cikkünkben összefoglaljuk, hogy mi történt az ellenzéki pártokkal, így az MSZP-vel, a Jobbikkal és az LMP-vel a választást követően, és hogy jutottak el a jelenlegi katasztrofális állapotukhoz.

A Jobbik a szétesés szélére került

Itthon2018.10.06, 09:28

Úgy tűnik, hogy a már eddig is darabokban heverő Jobbik tovább morzsolódik, ugyanis Volner János és két másik Jobbikos is kilépett a pártból péntek este. Ezzel a párt a szétesés szélére került.

Volner Jánost kizárták a Jobbik frakciójából, Fülöp és Apáti is távozik

Itthon2018.10.06, 11:08

Mint derült égből a villámcsapás érkezett a hír: a Jobbik péntek estig tartó frakcióülésén kizárták a képviselőcsoportból a párt vezetését élesen bíráló Volner Jánost. Két jobbikos képviselő Apáti István és Fülöp Erik is vele tart. Ha a távozó politikusok csatlakoznak Toroczkai László Mi Hazánk Mozgalmához, akkor akár a radikálisok frakcióalapítással is számolhatnak a parlamentben. Az újabb szakadással minden eddiginél nehezebb helyzetbe került a Jobbik. Volner János úgy értékelt, a Jobbik katasztrofális állapotban van.

Tovább szakadhat a Jobbik: kizárhatják Volner Jánost is a pártból

Itthon2018.10.05, 17:19

Az egykor radikális, de mára egyre inkább balliberálissá váló Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja rendkívüli frakcióülést hívott össze, amelyen sajtóértesülések alapján kizárhatják Volner Jánost a képviselőcsoportból. Valószínűleg azért szabadulnának meg a párt alelnökétől, mert az többször is tudatta, hogy nem akar összefogni a balliberális kispártokkal. Volner a közmédiának nyilatkozva kijelentette, hogy átvenné a Jobbik vezetését, erre viszont szinte semmilyen reális esélye sincs. 

Összeomlás szélén a Jobbik, kiderült, hogy végig hazudtak a magyar embereknek

Itthon2018.10.05, 23:26

Ahogy az Origo megírta, nyilvánosságra került Volner János, az egykor radikális, mára egyre inkább balliberálissá váló Jobbik alelnökének a levele, amit a választókerületi elnököknek és más pártkatonáknak küldött. Ebben Volner lerántja a leplet a Jobbik vezetésének valódi arcáról. Az is kiderül a levélből, hogy őt személyesen azért mellőzte a párt elnöke és frakcióvezetője, mert másoktól eltérően nem volt hajlandó beállni a vélhetően Gyurcsány Ferenc vagy az LMP vezette ellenzéki blokkba. Az is napvilágra került, hogy feleannyi résztvevője sem volt a Jobbik múlt szombati kongresszusának, mint a májusi tisztújításnak. Bár Gyöngyösi MMárton ...

Áll a bál a Jobbikban: Volner János kezdeményezte a párt elnökségének feloszlatását

Itthon2018.10.05, 11:08

Nem kellett sok idő ahhoz, hogy megérkezzen a válasz Szotyori-Lázár, szolnoki jobbikos képviselőnek a baloldallal összekacsintó programtervére. Az Origo birtokába jutott a párt alelnökének, Volner Jánosnak a választókerületi elnökökhöz címzett levele, amelyből kiderül, milyen állapotban van az egykori radikális párt. A politikus elszánt abban, hogy visszeterelje pártját a gyökereihez, ennek érdekében a párt elnökségének feloszlatását, és tisztújító kongresszus összehívását kezdeményezte. Kilátásba helyezte: ha a Jobbik vezetői nem a párt alapszabályának megfelelően cselekszenek, saját maga kezdi el szervezni a kongresszust. Megint ááll ...

Volt Simicska-bérencek igazoltak a Jobbikhoz köthető tévéhez

Itthon2018.10.06, 11:37

A teljesen identitását vesztett, egykori radikális jobboldali Jobbikhoz köthető N1TV-nél folytatja Zimon András egykori Hír TV-s riporter, valamint a Lánchíd Rádió egykori főszerkesztő-helyettese, Hegedűs Szabolcs. Mindkét médium korábban Simicska Lajos érdekeltségébe tartozott. Előbbit szerkesztő-riporternek, utóbbit szerkesztő-műsorvezetőnek igazolták - olvasható a Magyar Idők honlapján.

Vona Gábor telefonon újságírókat zaklatott

Itthon2018.10.04, 16:39

A Jobbik exelnöke a ma megjelenő videóját beharangozó promóvideóban icipicit visszanyúlt a XX. századba. A közösségi oldalán közzétett rövid felvételen az látható, ahogy hidegvérrel újságírókat zaklat, és fenyegetve számonkéri őket kampánybeli sérelmeiért úgy, hogy mindezt videóra vette, és megmutatta követőinek. Nemrég volt egy hasonló eset, amikor szintén jobboldali újságírókat próbáltak megfélemíteni: a Momentum politikusai szerkeszőségünkbe betörve kérdőre vonták kollégánkat. Sajátosak ezek a XXI. századi pártok!

Már a magyar színek sem tetszenek a Jobbik propagandaoldalának

Itthon2018.10.04, 11:08

Németh Szilárd nemzeti színű madzagjából próbált viccet csinálni a Jobbik propagandaoldala, még szavazást is kiírtak. Úgy tűnik, az egykori radikális pártnak már a magyar nemzeti színekkel is baja van. A lényeg, hogy csak azért is belerúgjanak egy kormánypárti képviselőbe. 

Így védte az ellenzék a Soros-Sargentini jelentést

Itthon2018.10.04, 09:37

A teljes ellenzék védelmébe vette a szerdai parlamenti vitanapon a Soros-Sargentini jelentést. Gyurcsány Ferenctől kezdve a korábban a zsidó parlamenti képviselők listázását követelő Gyöngyösi Mártonig egységesen tagadták, hogy a jelentés a kormány migrációs politikája miatti bosszú lenne. Nem véletlen, természetesen mind Soros György kottájából játszottak, amikor eszükbe sem jutott kiállni Magyarország érdekei mellett.

Balhé a Jobbikban: vezető politikusok ellenzik a baloldallal való összeborulást

Itthon2018.10.03, 20:54

Szotyori-Lázár Zoltán ötletgazda bejegyzése alatt többek között Kocziha Tünde, a párt békéscsabai jelöltje, valamint Samu Tamás Gergő, a Békés Megyei Közgyűlés jobbikos frakcióvezetője tiltakozott. Vona Gábor keresztfiának a felvetése, hogy a Jobbik tulajdonképpen boruljon össze a baloldallal, alaposan kiverte a biztosítékot a párton belül, az elszabadult indulatok közepette még Volner Jánost is szivárogtatással vádolták meg. Ismét áll a bál az egykori radikális pártban.

A Jobbik négy hónap után sem ismeri el, hogy pártszakadás történt

Itthon2018.10.03, 11:37

Jakab Péter szóvivő tegnap nekiveselkedett a párt körül csoportosuló kellemetlen ügyek megmagyarázásának, és késő-Kádári retorikával rámutatott, hogy szó sincs pártszakadásról, csupán az ellenséges erők ármánykodtak, de szerencsére a pártvezetés jól kezelte a helyzetet. A beavatkozási kísérlet szó történelmi felelevenítésével, használatával a Jobbik egy valóságos újbeszélt hozott létre a pártszakadás szó ellensúlyozására. Pedig egyszerűbb lett volna az értelmező kéziszótárhoz fordulni.

Papírra írták a Jobbik legnagyobb árulását: összefognának a baloldallal

Itthon2018.10.02, 13:12

Szotyori-Lázár Zoltán, Vona Gábor keresztfia közösségi oldalán hét pontban vázolta, szerinte hogyan kellene ráfordulnia pártjának a helyhatósági választásra. A legmeredekebb gondolata egyértelműen az volt, hogy teljesen felesleges minden körzetben jobbikos jelöltet állítani a parlamenti választáson. A Jobbik szolnoki önkormányzati képviselője nem zárkózna el a szocialistáktól való együttműködéstől sem, és a DK szavazóit is megcélozná. Az eddigi legdurvább merénylet a régi Jobbik ellen, a párt a teljes önfeladás felé vette az irányt.

Európa legsikeresebb pártja lehet a Fidesz az EP-választáson

Itthon2018.10.01, 13:39

A Fidesz-KDNP népszerűbb, mint a teljes ellenzék együttvéve, így több, mint a 60 százalékát megszerezné a kiosztható mandátumoknak egy most vasárnap tartandó EP-választáson – derül ki a Nézőpont Intézet szeptemberi, Magyar Idők számára készített felméréséből. A kormánypárt 13, a Jobbik 4, az MSZP és a DK együtt 3, míg az LMP 1 képviselőt küldhetne Brüsszelbe.

Előkerült az ország luxuskoldusa: Juhász Péter megint kéreget

Itthon2018.09.30, 17:10

Hihetetlen, de pártjának taccsra vágása után Juhász Péter ismét nyilvánosan tarhál! Az ország koldusa ismét akcióban, október 23-án csöröghetnek az aprók a hírhedt fehér dobozban!

Jobbikos kabaréhétvége: ezen a héten is alakult egy ellenállás

Itthon2018.09.30, 15:20

Nagyon jó hangulatban telt a szétesőben lévő párt szombati kongresszusa, hiszen a küldöttek elfogadták a szórakoztató és népmesei elemeket egyaránt felvonultató Nemzeti Ellenállás Kiáltványát. A lassan a Gyurcsány-párt tagozatává váló Jobbik elnöke, Sneider Tamás még azt a viccet is elsütötte, hogy a Gyurcsány-kormány alatt kevésbé volt sebezhető a gazdaság.

Újra együtt a Jobbik két besült "csodafegyvere"

Itthon2018.09.28, 20:16

Megint egymásra talált a Jobbik két csodafegyvere, az „önkéntes” influenceri száműzetésbe vonult Vona Gábor és a szexuális zaklatási botrányokba belebukott kádárista újságíró, Havas Henrik. Az önmagát Tanár Úrnak kinevező Havas a választási kampány kezdetére időzített propagandakönyvet írt Vonáról, akin ez persze semmit sem segített, sőt, még azzal is túldicsérjük Havast, ha azt mondjuk: legalább ártott. Egyik sem, mint kiderült, a könyvet gyakorlatilag a kutya sem olvasta. Most a cica- és kutyabarátok legfőbb példaképe visszaadta a kölcsönt, ezúttal ő csinált interjút Havassal. Nem állítjuk, hogy rosszabb lett, mint az előző, de ezzzel ...

Két Gyurcsány sétál az utcán. Az egyiket Jobbiknak hívják

Itthon2018.09.30, 15:19

A Ripost számolt be arról, hogy holnap pártkongresszust tart a még megmaradt, de folyamatosan apadó ellenzéki, azaz most már nem ellenzéki, hanem „Ellenálló” párt. A Riposthoz eljuttatott kiáltvány tervezete a Nemzeti Ellenállás Kiáltványa címet viseli, ezt kívánják a párt vezetői elfogadtatni a kongresszussal. A dokumentumban pedig kijelentik, hogy holnaptól ők már nem ellenzéki párt, hanem Ellenállók lesznek, amely kifejezés ismerős lehet, hiszen a Gyurcsány féle „kétnapos forradalom” is ezt a nevet viselte. Felveti a kérdést a Ripost, hogyan lehetséges, hogy hamarosan összeborul a két ellenzéki párt, akarom mondani a két Ellenállló ...

Teljes lelepleződés: a Jobbik vezetői saját párttagságukat is átverték

Itthon2018.09.29, 08:00

A Jobbik vezetése hónapokkal ezelőtt is tisztában volt azzal, hogy brutális ütemben csökken a tagságuk, de ezt felső döntésre még a tagság elől is eltitkolták, illetve ennek ellenkezőjét állították a megmaradt párttagoknak. A Figyelő birtokába került hangfelvételen Farkas Gergely, a Jobbik országgyűlési képviselője és Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke, országgyűlési képviselője arról cserél eszmét, hogyan kezeljék a Toroczkai László és Dúró Dóra miatt kialakult helyzetet és a kilépési hullámot. Az elmúlt napokban több budapesti kerületben szűnt meg a Jobbik, míg a párt Fejér megyei frakciója átült Toroczkaiék pártjába. 

Megszűnt a Jobbik frakciója a Fejér megyei közgyűlésben

Itthon2018.09.27, 13:31

A pártnak mind a négy képviselője csont nélkül átigazolt a Jobbikból Toroczkai László pártjába, és megalakították saját képviselőcsoportjukat – derült ki a Mi Hazánk Mozgalomnak az Origóhoz eljutatott közleményéből. Szerepcsere jobbikos módra.

A Jobbik rákospalotai képviselőjénél is betelt a pohár, kilépett a pártból

Itthon2018.09.26, 12:53

Bodó Miklós négy nappal a vasárnap sorra kerülő XV. kerületi időközi választás előtt döntött így, mert  szerinte elfogadhatatlan, hogy nem indítanak jelöltet a megmérettettésen – derült ki a pályafutását függetlenként folytató politikusnak az Origóhoz eljuttatott közleményéből. Újabb módfelett erős jelzés a pártvezetésnek.

Előző
Következő