Jobbik

címke rss

Nyíltan rasszista a váci baloldal egyik vezető jobbikosa

Itthon2021.11.26, 12:11

Fehér Zsolt váci baloldali politikus szerint nem a focitudás számít, hanem az, hogy milyen bőrszínű egy futballista. A jobbikos képviselő korábban nagy érdeklődést mutatott Adolf Hitler irányába. 

Etikai eljárás indulhat Jakab Péter pártelnök ellen a Jobbikban

Itthon2021.11.26, 11:34

A Jobbik újpesti alapszervezete vizsgálatot kezdeményezett Jakab Péter ellen. Az eljárást megindító dokumentum szerint a pártban már egy éve tudnak róla, hogy a pártelnök és kabinetfőnöke élettársi kapcsolatot tart fenn. Egy olyan lakásban, amit a gyanú szerint a párt bérel nekik - írja a Bors.

A jobbikos Potocskáné is trükközhet a lakhatási támogatással

Itthon2021.11.23, 11:04

Potocskáné Kőrösi Anita jobbikos országgyűlési képviselőnek az V. kerületi Nádor utcában fizet egy 58 négyzetméteres lakást az Országgyűlés havi 345.000 forintért – írja a Kontra legújabb tényfeltáró cikkében. Egyébként a környéken a hasonló méretű lakások csak 250.000 forintba kerülnek havonta. Ráadásul a portálhoz eljutott képek tanúsága szerint úgy tűnik, hogy a jobbikos képviselőnő fia Nádor utcai lakásából, kísértetiesen hasonló a látvány, mint a képviselő bérleményéből. Véletlen lenne? Vagy a képviselőnő fia használja a közpénzből bérelt ingatlant? A Kontra információi szerint a fiatalember a Váci utcában dolgozik, így a Nádorr ...

Kimenekítették élettársa lakásából a Jobbik elnökét, fél napon át bujkált

Itthon2021.11.23, 09:47

Jakab Péter élettársa megpróbálta letagadni, hogy a pártelnök ismét nála töltötte az éjszakát, írja a Bors.

Miért bujkál új élettársával Jakab Péter?

Itthon2021.11.22, 08:38

Családját és pártját is kínos helyzetbe hozta a Jobbik elnöke. A Bors kiderítette, hol is lakik valójában Jakab Péter.

Jakab Péter hazudni próbált a kamulakásáról, de megint lebukott

Itthon2021.11.19, 16:20

Bizonyítékok vannak arra, hogy Jakab Péter és a kamulakása tulajdonosa régi jó barátok. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Jobbik elnöke lebukott, hogyan csal az Országgyűlés által neki bérelt lakással.

Jakab Péter családja sorra veszi a lakásokat Újbudán

Itthon2021.11.18, 10:08

A Jobbik két vezető politikusa újabb leleplező anyagokkal kereste meg a Bors szerkesztőségét. Ismét elmondták, hogy a párt többségének elege lett abból az erőszakos, nagyképű, mindenkit félresöprő stílusból, ahogy az elnök a pártot vezeti. A Jobbik szerintük a szakadék felé rohan - írja a lap.

Lebukott Jakab Péter: milliókat csal el egy kamu lakásszerződéssel - videó

Itthon2021.11.17, 09:54

Két jobbikos vezető politikus kereste meg a Bors szerkesztőségét, több ügyről is leleplező dokumentumokat ígértek a lapnak, elsőként Jakab Péter kamu lakásbérletéről osztottak meg hivatalos papírokat. Elmondásuk szerint elegük van abból, ahogyan a pártelnök a Jobbikot vezeti és képviseli. A dokumentumokból kiderül, hogy Jakabnak az Országgyűlés évi hárommillió forintért bérel egy lakást. Csakhogy a Jobbik elnöke nem költözött be ebbe a lakásba, azt a tulajdonos - Jakab barátja - kiadta valaki másnak. Így duplán teszik el a bérleti díjat, összesen valószínűleg hatmillió forintot.

Háború a Jobbikban, leválthatják Jakab Pétert

Itthon2021.10.29, 16:25

Sok jobbikost felháborított, hogy a pártelnök "lepaktálva a hatalommal" felvette a CSOK-ot, de a proteszthangulat kialakulásához a várakozásokon aluli előválasztási szereplés is hozzájárult. Az elmúlt napokban több ismert politikus is szervezkedni kezdett Jakab Péter ellen, bár egyelőre még csak "formálódik az ellenállás" - írta a Kontra.hu.

Gyurcsány jobbikos bohóca egy kis figyelemre vágyik!

Itthon2021.10.28, 11:52

A Bennfentes cikkéből kiderül, hogy Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök bohóca, Jakab Péter Jobbik-elnök ismét nem mondott igazat.

Hiába mentegette a náci jobbikost Jakab Péter és Gyurcsányné is, le kellett mondania

Itthon2021.10.07, 16:30

Még a rendkívüli testületi ülés előtt lemondott a náci karlendítést mutató jobbikos Farkas Péter Barnabás, Ózd alpolgármestere - írja a PestiSrácok.hu. Farkas Péter Barnabás ellen összeférhetetlenségi eljárást indítottak, ez elől menekült lemondásba.

Gyurcsányné mentegette a náci karlendítő ózdi baloldali jelöltet

Itthon2021.10.05, 14:52

Az Európai Parlament egyik alelnöke, Gyurcsányné is részt vett annak a politikusnak a mosdatásában, aki náci karlendítéssel pózolt – hívja rá fel a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.

18 millió forintnyi készpénz, összetört luxusautó, autópályán heverő szavazólapok - és mi jöhet még?

Itthon2021.10.01, 15:28

Szeptember 22-én szerda este Gödöllő térségében az M3-as autópályán történt egy igencsak furcsa baleset. A balesetet szenvedő BMW-ben és a helyszínen rengeteg előválasztási szavazólapot és 18 millió forintnyi készpénzt találtak. Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből szállították a szavazólapokat Budapestre, miközben balesetet szenvedett az autó. A sofőr kirepült az autóból, súlyos sérüléseket szenvedett. A különös baleset szálai a Jobbikhoz és Márki-Zay Péterhez vezetnek.

Jakab Péter lemondását követelik a Jobbikban

Itthon2021.09.30, 16:45

Azt hittem, csak Fekete-Győr András nyakát szorongatják a Momentumban, de tévedtem... Most kaptam a hírt: Jakab Péter harmatgyenge szereplése miatt kitört a Jobbikban a palotaforradalom, hiszen a napnál is világosabban bebizonyosodott, hogy a Kun Béláék világát idéző aljas, uszító beszédre nincs fogadókészség a társadalomban. A csalódás óriási, a mértékét már csak a jobbikosok dühe haladja meg: többen is rendkívüli kongresszust és tisztújítást követelnek a pártelnök kínos lebőgése miatt. Sokan csak most szembesültek azzal, hogy Jakab tényleg Gyurcsány csicskája lett, de hiába a szolgálatkészség, a Jobbik végbélkúpként oldódott fel aa ...

18 millió forintot találtak a Gyurcsány-show ózdi szervezőjének balesetet szenvedett BMW-jében

Itthon2021.09.29, 17:54

Információk alapján a múlt hét szerdán balesetet szenvedett ózdi Gyurcsány-show szervező B. László luxus kupé BMW-jében 18 millió forint készpénzt találtak, a rengeteg "előválasztási" szavazólap mellett. A 18 millió forint a rendőrségen van, érte senki sem jelentkezett. Kérdés: mire kellett ennyi készpénz? 

Dömötör Csaba: Jakab Péter és komái újabb adóemelést akarnak

Itthon2021.09.28, 12:35

A Jobbik és Jakab Péter is elveszítette az önálló döntés lehetőségét. Nem is elvesztette, hanem önként odaadta azoknak, akik ellen a Jobbik létrejött: a posztkommunistáknak - mondta el Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára közösségi oldalán feltöltött videójában. Szerinte Jakab Péterre epizódszerepet osztott Gyurcsány Ferenc, hiszen csak hallgat, amikor olyan tervekről beszélnek a baloldalon, amelyek munkahelyellenesek és gátolják a bérek növekedését. Az államtitkár úgy véli, hogyha a Jobbik elnökének tényleg fontos a magyarok megélhetése, akkor az előválasztási vitának nevezett bohózat alatt kézzel-llábbal ...

Gyurcsány Ferenc jelöltjei eltörölnék a rezsicsökkentést

Itthon2021.09.28, 09:18

Lezajlott a baloldali miniszterelnökjelölt-jelöltek második, vitának nevezett show-műsora, amiben a résztvevők kifejthették a lakossági energiaár-szabályozásra vonatkozó módosítási javaslataikat. Az elhangzott állítások súlyos szakmai és társadalmi aggályokat vetnek fel. Hortay Olivér, a Századvég üzletágvezetőjének írása az Origónak.

Az ózdi Gyurcsány-show szervezője szenvedett balesetet az M3-as autópályán

Itthon2021.09.27, 14:50

A botrányos ózdi Gyurcsány-show szervezője, koordinátora az a férfi, aki szerdán este BMW gépkocsijával súlyos balesetet szenvedett az M3-as autópályán, Gödöllő térségében – tudta meg a PestiSrácok. A balesetről az Origo számolt be elsőként. A sérült autóban több köteg „előválasztási" szavazólap és nagy mennyiségű készpénz is volt. A PS szerint nem helyi, hanem vélhetően olaszliszkai romák egy csoportja akadályozta a Gyurcsány-show sátránál, hogy leadják voksukat azok, akik nem a náci karlendítő Farkas Péter Barnabás jobbikos politikust – a Jobbik, valamint a DK, a Momentum, az LMP és az MMM jelöltjét – támogatják. A történtekről taanúskodó ...

Náci karlendítős fénykép került elő Gyurcsány és Jakab ózdi jelöltjéről, a háttérben „Jude” felirattal – fotó

Itthon2021.09.23, 16:07

Ózd jobbikos alpolgármesteréről, Farkas Péter Barnabásról olyan fénykép került elő, amelyen a politikus náci karlendítés közben látható, a háttérben pedig Dávid-csillag és „Jude", azaz „zsidó" felirat található. Farkas Péter Barnabás nem mellékesen a Gyurcsány-show ózdi jelöltje, a bukott miniszterelnök pártján kívül támogatja őt a Jobbik, az LMP, a Momentum és Hódmezővásárhely baloldali polgármesterének a mozgalma is.

Női parókában kornyikál, rasszista vicceket terjeszt és az oltások ellen uszít a Jobbik új alapszervezeti elnöke

Itthon2021.09.21, 15:06

Kis-Gyanó Béla a Jobbik újjáalakult segesdi alapszervezetének az elnöke – jelentette be Ander Balázs jobbikos politikus hétfőn. Az új elnök korábban rasszista vicceket posztolt a Facebookon, valamint az is kiderült, hogy szerinte a koronavírus-járvány „megtervezett", az oltások pedig halálosak és azt a célt szolgálják, hogy kiirtsák az emberiséget. Érdekesség, hogy Kis-Gyanó Bélától az előadóművészettel sem áll távol, legalábbis szerinte nem: egy videófelvételen (részben női parókában) énekel, vagy ha pontosabbak akarunk lenni, akkor kornyikál. A Mediaworks Hírcentrum összeállítása.

Megkérdezték Jakab Péter agresszív testőrét, hogy miért kapott 42 millió forintot - videó

Itthon2021.09.20, 15:12

A verekedő testőrök parancsnoka, sofőrje is Jakab Péternek, sőt gyakran inasként is kiszolgálja. Azt egyelőre nem tudni, miért kapott 42 millió forintot - írja a Ripost.

A zsidó emberek meggyilkolására felszólító imám, no, meg Süle Zsolt és Tóth Péter

Nagyvilág2021.09.16, 17:48

Vélhetően a muszlimok fellázadásának megakadályozása érdekében a francia bíróság felmentette Mohamed Tataiat migráns hátterű imámot, aki korábban a zsidók meggyilkolására felszólító részeket idézett Mohamed próféta tanításaiból. A szélsőséges imám stílusa eléggé hasonlít két, a magyarországi baloldal által támogatott antiszemita jobbikos politikus – Süle Zsolt és Tóth Péter – korábbi, Facebookon közzétett uszításaihoz.

A Jobbik korábbi tagjai megdöbbentek Jakab Péter rendőrterrort mentegető kijelentésén

Itthon2021.09.16, 11:50

A Jobbik korábbi tagjait megdöbbentette, hogy a párt jelenlegi elnöke, Jakab Péter ribilliónak nevezte a 2006-os, drámai eseményeket - írta a Magyar Nemzet.

Jakab Péter erőszakos botrányai

Itthon2021.09.16, 08:59

Jakab Péter, aki a Jobbik elnökeként indul a baloldali előválasztási színjátékban, az elmúlt időszakban egyre több botrányt okoz. A magát a nép emberének beállítani akaró Jakabnak, aki havonta 6 millió forintjába került eddig is az adófizetőknek, most már nemcsak sofőrje, de saját testőrei is vannak. Éppen ezek a testőrök mutatták meg nemrég, miként is térne vissza a terror és erőszak, ha Gyurcsányék ismét hatalomra kerülnek. Pusztán azért vertek meg és fojtogattak egy férfit, mert az nem értett egyet velük. Jakab számára úgy tűnik, mindez természetes, amit az is igazol, hogy Gyurcsány Ferenc 2006-os rendőrterrorja mellett is kiálltt, ...

Radikalizálódik a magyar balodal, alkotmány elleni puccsra készülnek

Itthon2021.09.16, 14:04

Az baloldali miniszterelnök-jelölt aspiránsok vitájának nevezett kampányeseményen minden aspiráns világossá tette, hogy egy esetleges választási győzelem után semmilyen jogfolytonosság nem lesz akadálya a kormányzásnak. Ha szükséges, akkor egyszerű többséggel vonják vissza a kétharmados törvényeket, illetve – „kreatív módszereket" használva – az alkotmányos rendet megkerülve írják át az Alaptörvényt. Kiderült továbbá az is, hogy a baloldal vezetői előbbre valónak gondolják saját, önkényes politikai céljaikat a jogállamiságnál, hisz egy lehetséges kormányváltás után felfüggeszthetőnek tartják a jog uralmát. Mindezek mellett megfigyellhető ...

Újabb videó bizonyítja, Jakab Péter hazudott arról, hogy nincsenek testőrei

Itthon2021.09.14, 15:16

Bár Jakab Péter mindent elkövetett annak érdekében, hogy valahogyan letagadja azt, hogy testőrökkel jár a kampányrendezvényeire, egy az Origo birtokába került felvétel egyértelműen bizonyítja, hogy a Jobbik elnöke az elmúlt napokban nem mondott igazat. Egy Zala megyei kistelepülés éttermébe a birtokunkban lévő felvétel tanúsága szerint legalább öt testőrrel ment be Jakab. A Jobbik elnöke azt követően bukott le, hogy testőrei fojtófogással földre vittek Hajdúhadházon egy járókelőt. Később Jakab szimpatizánsoknak, majd rendezvénybiztosítóknak nevezte az érintett férfiakat, majd pedig azzal állt elő, hogy neki nincsenek testőrei, mert ...

Jakab Péter már a 2006-os rendőrterrorral kapcsolatban is Gyurcsánynak hízeleg

Itthon2021.09.13, 14:51

A Jobbik elnöke, Jakab Péter egy baloldali kampányműsorban ribilliónak, rendbontásnak minősítette a 2006-os őszi eseményeket. Jakab tehát teljes mértékben átvette a főnöke, Gyurcsány Ferenc narratíváját. Jakab szerint szemet kilövetni, az emberek közé lovasrohamot vezényelni, a békés tüntetőket megverni nem számít problémásnak, de ha valaki ki meri fejezni tiltakozását a főnöke hazugságai miatt, az már rendbontás, ribillió.

Jakab Péter le akarta tagadni erőszakos testőreit, de a fotók bizonyítanak

Itthon2021.09.10, 15:24

A Jobbik elnöke még a facebookos kampányfotóira is feltette a fojtófogást alkalmazó testőrt, akit most megpróbál letagadni. Jakab Péter hazudott arról, hogy kik voltak azok a személyek, akik egy felvétel tanúsága szerint Hajdúhadházán, a Jobbik-elnök utcafórumán fojtogattak egy járókelőt. A pártelnök korábban azt állította, „szimpatizánsokról” van szó, csütörtöki Facebook-bejegyzésében viszont már rendezvénybiztosítókként hivatkozott rájuk.

Hazudott Jakab Péter testőrei földreteperős akciójáról

Itthon2021.09.10, 10:42

Egyértelmű, hogy Jakab Péterék hazudnak – mondta Rubi Gergely, a Jobbik egykori parlamenti képviselője, akit egy múlt heti jobbikos hajdúhadházi utcafórumon bántalmaztak, és akiről a Jobbik-elnök azt írta, „szeret lőfegyverrel mászkálni". Lázár Tamás fővárosi Jobbik-elnök emberei lehetnek azok a férfiak, akik a volt képviselőt fojtófogással a földre vitték. Jakab Péter jogi lépéseket ígért, Rubi Gergely szintén.

Jakab Péter szánalmasan magyarázkodott a kamuvideójáról az Origónak

Itthon2021.09.02, 18:17

Miután a héten kiderült, hogy Jakab Péter a Jobbik barcsi önkormányzati képviselőjelöltjével forgatott egy panaszkodós kamuvideót, megkérdeztük tőle, mégis hogyan kommentálja a lebukást. A Jobbik-központ meglehetősen agresszív válaszában szánalmas módon vette védelmébe a pártelnököt: azt írták, hogy Jakab nem ismerte a siránkozó hölgyet, csupán a véletlen műve, hogy találkoztak.

Jakab Péter egy jobbikos politikussal csinált kamuvideót

Itthon2021.08.31, 18:09

Jakab Péter nemrégiben feltett egy videót a Facebook-oldalára, amin egy negyvenes szőke nő arról panaszkodott neki, hogy két diplomával sem tud elhelyezkedni itthon, ezért kénytelen Ausztriában dolgozni, hogy elláthassa családját. Mint a Pesti Srácok kiderítette, a siránkozó nő Opra Rita, a Jobbik korábbi képviselőjelöltje, ráadásul az sem igaz, hogy Ausztriában dolgozik. Valójában egy Pest megyei településen él, és bírósági végrehajtás van ellene.

Több millió forintból csinált honlapot a Jobbik Jakab Péternek, amit nem is frissítenek

Itthon2021.08.27, 19:39

Havonta 200 ezret (vagyis évente 2,4 millió forintot) is kifizethet a Jobbik-frakció Jakab Péter vadonatúj, személyes honlapjának működtetésére - derül ki az Origo közérdekű adatigényléséből. Az átlagfizetést megközelítő összeg szimpla önmarketingre (pontosabban annak egy részére) meglehetősen sok, főleg, hogy a baloldali pártelnök nagy igyekezettel próbálja magáról kialakítani a nép egyszerű gyermeke képet a nyilvánosságban. Gyurcsány Ferenc segítője parlamenti frakcióvezetőként hatmillió forintos keretből gazdálkodhat. Weboldalát egyébként a Jobbik Soros-hátországának egyik tagja gondozza.

Jakab Péter vidéki pártfórumaira a Jobbik frakciójából rendeltek ki fizetett aktivistákat

Itthon2021.08.26, 14:18

Jakab Péter, a Jobbik elnöke úton-útfélen azt hangoztatja, hogy a nép egyszerű gyermekeként rajonganak érte az emberek, akik ezt megmutatva valósággal tódulnak a különböző fórumaira. Ehhez képest az Origo információi szerint a pártközpontból fizetett aktivistákat rendelnek ki a különféle kampányrendezvényekre. Baucsek Rajmund, Jobbik IT-alelnök például rendíthetetlenül követi Jakabot a turnéja során, akárcsak egy rejtélyes testőr, aki a baloldali politikus testi épségére vigyáz. 

Mit szól a baloldal érdi polgármesterük pedofilbotrányához?

Itthon2021.08.09, 12:24

Mint arról az Origo is beszámolt, súlyos pedofilbotrány rázta meg a Pest megyei Érdet. A botrányos esetet Csőzik László baloldali polgármester nem jelentette a rendőrségen. Május végén egy férfi teljesen meztelenül mutogatta a nemi szervét az egyik érdi óvoda játszóterének környékén, és azt kiabálta a gyerekeknek, hogy azt vegyék a szájukba. Az Origo megkeresésére a polgármester elismerte, hogy tudott a botrányról, de a továbbiakban hárított. Tagadta azt az információnkat, hogy a pedofil férfi az ismerőse, és azt állította, csak egyszer találkozott vele a botrányos esetet követően. Így viszont végképp érthetetlen, hogy a bűncselekméényt ...

Utálták a gyerekek a gyermekpornográfiáért letartóztatott jobbikos politikust

Itthon2021.08.05, 14:34

Horváth Lászlót, a Jobbik korábbi gyulai politikusát a napokban vették őrizetbe a rendőrök gyermekpornográfia miatt. Azt már a Pesti Srácok tudta meg, hogy a politikustól DNS-mintát vettek Szathmáry Nikolett megölése ügyében. A 7 éves kislány 1998-ban tűnt el, miután elindult haza a néptáncórájáról. Testének maradványait csak három évvel később, egy csatorna mellett találták meg nádvágók. Az ügyészség megerősítette, hogy újranyitották a gyilkossági ügyet. Horváth László ellen pedig a Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi Főosztálya nyomoz. A Gyulán élőket mélyen megrendítették a történtek. Elmondásuk szerint a férfi korábban gyerekeket ...

Gyurcsány elfogadja a fajgyűlölő jobbikos politikusokat - videó

Itthon2021.08.04, 16:52

Azzal, hogy a baloldal olyan jelölteket támogat, mint Tóth Péter, azzal azt üzeni választóinak, hogy az antiszemitizmus, vagy a rasszizmus megengedett, és elfogadható ideológia - nyilatkozta a Mediaworks munkatársának Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija. Mint ismert, a Gyurcsány Ferenccel közösen kampányoló jobbikos politikus korábban számos kirekesztő, fajgyűlölő kijelentést tett.

Öngyilkosságot kísérelhetett meg a letartóztatott pedofil jobbikos

Itthon2021.08.04, 16:54

Pár nappal ezelőtt öngyilkosságot kísérelt meg a pedofil pornográf felvételek miatt letartóztatott jobbikos Horváth László - írja a Bennfentes.

Szathmáry Nikolett megölése - a gyerekgyilkosság, amelynek ügyében egy jobbikos politikus ellen nyomozhatnak

Itthon2021.08.03, 18:02

A 7 éves Szathmáry Nikolett 1998 januárjában elment a szokásos néptáncórájára Gyulán, ahonnan többet nem ért haza. A holttestét 3 évvel később, 2001-ben találták meg nádvágók munka közben a 44-es főút mellett. Szerda hajnalban letartóztatták a Jobbik egyik politikusát, mert pornográf képeket készített. Később kiderült, hogy gyermekpornográf képekről van szó.  Nem sokkal később a Pesti Srácok megírta, hogy Horváth Lászlótól DNS-mintát vettek Szathmáry Nikolett ügyében, a rendőrség pedig egy újabb közleményben megerősítette azt, amit a PS kiderített: Horváth László ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi Főosztálya nyomoz - vagyis aahogy ...

Pedofil gyilkosság ügyében nyomozhatnak egy jobbikos politikus ellen

Itthon2021.08.03, 17:08

A Beol információi szerint a gyulai Jobbik volt politikusa az a férfi, akit a rendőrség szerda hajnalban pornográf felvételek miatt letartóztatott. Horváth László Jakab Péter pártjának a színeiben indult a legutóbbi önkormányzati választáson, és lelkesen osztotta meg a pártüzeneteket a közösségi oldalán. Nem sokkal az ügy nyilvánosságra kerülését követően a Pesti Srácok és a Bennfentes arról írt, hogy a jobbikos politikustól DNS-mintát is vettek a brutálisan meggyilkolt Szathmáry Nikolett ügyében. A Pesti Srácok kiderítette, hogy Horváth ügyében nem a megyei rendőrfőkapitányság nyomoz, ahogy az pedofil képek esetén logikus lenne, haanem ...

Büszkén kampányol Gyurcsány Ferenccel a Jobbik szegedi jelöltje - fotó

Itthon2021.07.29, 14:33

A szombati LMBTQ-rendezvényen való vonulással kétségkívül új fejezet kezdődött a Jobbik történetében, amit most Tóth Péter, a párt szegedi jelöltje újra bebizonyított. A jobbikos politikus ugyanis tegnap közösen pultozott Gyurcsány Ferenccel a dél-magyarországi településen, amit ráadásul büszkén reklámozott közösségi oldalán. A Jakab Péter vezette párt teljesen a baloldal vezetőjének hatása alá került. 

Még egy ismert jobbikos is ott volt az LMBTQ-felvonuláson, a Pesti TV stábját provokálta - videó

Itthon2021.07.28, 13:40

Miután rengetegen bírálták a szombati LMBTQ-felvonuláson való részvétele miatt, Bereczki Miklós egészen extrém módon üzent közösségi oldalán a követőinek: egy közismert LMBTQ-aktivistával. A Jobbikban sokan nem nézték jó szemmel a soroksári képviselő alakítását, így a tiltakozók etikai eljárást kezdeményeztek ellene. A Pesti TV tudósításából kiderült az is, hogy a Jobbik korábbi kapuvári vezetője is részt vett a felvonuláson. Amikor az újságírók kérdezni akartak tőle, a baloldali politikus szidni kezdte őket. Teljes a káosz a Gyurcsányhoz közel került Jobbikban.

A magyar társadalmat gyalázza a Pride-on vonuló jobbikos

Itthon2021.07.26, 20:12

Bereczki Miklós, a Jobbik soroksári politikusa kapott hideget-meleget közösségi oldalán, miután Niedermüller Péter és Soproni Tamás társaságában felvonult a nemzetközi LMBTQ-lobbi éves politikai rendezvényen, a Pride-on. A baloldali politikus nem fogadta jól a kritikákat, és nyíltan becsmérelni kezdte a magyar társadalmat.

Teljes megalázkodás: egy jobbikos politikus Niedermüller Péter mellett vonult a Pride-on

Itthon2021.07.25, 11:39

Története során talán még sosem alázkodott meg a Jobbik annyira, mint szombaton: a homofób, rasszista párt ugyanis részt vett a nemzetközi LMBTQ-lobbi éves politikai rendezvényén, a Pride-on. Bereczki Miklós, a szervezet soroksári polgármester-jelöltje Niedermüller Péter mellett vonult az eseményen. Jakab Péter bármire képes egy szelet hatalomért, és ennek érdekében maradéktalanul betartja Gyurcsány Ferenc utasítását.

Jakab Péter Gyurcsány Ferenc után a nemzetközi LMBTQ-lobbinak is behódolhat

Itthon2021.07.23, 13:19

Volner János korábban belső információkra hivatkozva azt állította, hogy a Jobbik Gyurcsány Ferenc parancsára részt fog venni az idei Pride-on. Mivel közeleg a nagy nap, és a Jakab Péter vezette párt idáig nem tette egyértelművé, hogy képviselteti-e magát az eseményen, ezért az Origo rákérdezett erre a sajtóosztálynál és a pártelnöknél. Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ, azonban információink szerint a párt egyes politikusai ott lesznek a politikai megmozduláson. Jakab Péter Gyurcsány Ferenc után a nemzetközi LMBTQ-lobbinak is megadhatja magát. 

Tovább támadják Jakab Péterék a munkásembert, akivel a Jobbik-elnök trágárul üvöltözött - videó

Itthon2021.07.18, 20:06

Megszólalt Jakab Péter asszisztense, Molnár Enikő, aki – egy azóta ismertté vált videofelvétel alapján – főnökéhez hasonlóan üvöltözött egy Kovács Gyula nevű munkásemberrel, noha az csupán a dolgát akarta végezni, de a jobbikos politikusok akadályozták őt ebben, továbbá durván sértegették a munkást. Gyurcsány bohócának az asszisztense leszögezte, hogy nem kérnek bocsánatot a munkásembertől, hanem ők várnak tőle bocsánatkérést, de addig is feljelentést tettek Kovács Gyula ellen. Mindezek tükrében megmosolyogtató, hogy Jakab a retorikájában folyamosan az általa „melósoknak" nevezett munkásokra hivatkozik. A Jobbik elnöke amúgy is egy ...

Jakab Péter a 70-es évek kommunista polbeat stílusában kornyikál, de kiderült, lopta a dalt - video

Itthon2021.07.11, 18:45

Jakab Péter most éppen énekel. A Gyurcsány-show egyik miniszterelnök-jelöltjének egészen kínos produkcióját beosztottja, Zágráb Nándor jobbikos képviselő-jelölt kísérte gitárral. A dal 1993-ban Vörös István írta, annak a szövegét írták át, de Vörös Istvántól erre nem kértek engedélyt. A szerző most tiltakozik, a lopás miatt.

Trágárul fenyegetőzik és kiabál egy munkásemberrel Jakab Péter – itt a teljes videó

Itthon2021.07.07, 15:37

A Vasárnap.hu birtokába került egy vágatlan felvétel arról, hogy Jakab Péter, a Jobbik elnöke trágárkodik és üvöltözik egy munkásemberrel, aki csupán a dolgát akarja végezni, de Gyurcsány bohóca őt ebben akadályozza. Jakab erre úgy reagál, hogy feljelentéssel fenyegeti meg a munkásembert, dacára annak, hogy a baloldali politikus a retorikájában folyamosan az általa „melósoknak" nevezett munkásokra hivatkozik. A valóság ezzel szemben az, hogy a politikus havi több mint hatmillió forintjába kerül az adófizetőknek, tehát ő egy gazdag ember, akinek sofőrre és 10 milliós autóra is futja, természetesen a mi pénzünkből.

Durván sértegetett egy munkásembert Jakab Péter – videó

Itthon2021.07.02, 15:23

Jakab Péter közösségi oldalára felkerült egy videó, amelynek alapján a Gyurcsány-show bohóca üvöltözött és durván sértegetett egy munkásembert, aki csupán a dolgát végezte. Az Origo megkereste a Jobbik elnökét a felvétel kapcsán. Azt kérdeztük tőle, hogy miért viselkedik ilyen udvariatlanul egy munkással, aki csak a munkáját végzi. Jakab persze nem volt hajlandó reagálni a megkeresésünkre, amennyiben ez változik, akkor természetesen közöljük a politikus válaszát. 

Gyurcsányék a bukott szocialista múlttal együtt az adóemeléseket is vissza akarják hozni

Itthon2021.06.22, 08:58

Adóemelések - a 2010 előtti baloldali kormányok gazdaságpolitikájának ez volt az egyik lényege. Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt folyamatosak voltak a megszorító intézkedések, alig volt olyan hét, amikor ne jelentett volna be újabbat. A bukott kormányfő és jelöltje, Karácsony Gergely visszacsempészné a szocialista múltat, ami durva adóemelésekkel járna. Ezt már Gyurcsány Ferenc is elismeri.

Jakab Péter szegedi bizalmasa a vírustagadókat megszégyenítve hergel

Itthon2021.06.21, 17:52

Gődény Györgyék logikája mentén lázított a maszkviselés ellen Tóth Péter, a Jobbik Csongrád megyei elnöke. A posztját megrohamozták a vírustagadók szintjén mozgó kommentelők, akik többek között arról írtak, hogy a maszkokat egyáltalán nem kellett volna hordani. Jakab Péter szegedi bizalmasa egyetértett ezekkel a véleményekkel. A baloldal ugyanott folytatja, ahol abbahagyta: továbbra is minden eszközzel támadják a kormány járványügyi intézkedéseit.  

Gyurcsány Ferenc arra utasította Jakab Pétert, hogy a Jobbik vonuljon fel a melegfelvonuláson

Itthon2021.06.17, 20:47

Gyurcsány Ferenc arra utasította a Jobbikot, hogy vonuljon fel az idei Prideon, ezzel is hitet téve az LMBTQ közösségi tagjai mellett - jelentette ki csütörtökön közzétett Facebookos videójában Volner János, a párt volt frakcióvezetője, a Volner Párt jelenlegi vezetője. 

Vona Gábor szerint a Jobbik mentette meg Gyurcsány Ferencet - videó

Itthon2021.06.16, 12:35

Vona Gábor nemrég az ATV egyik műsorában szerepelt, ahol többek között arról beszélt, hogy a Jobbik mentette meg Gyurcsány Ferencet a baloldalon belüli elszigetelődéstől, írja a drót.info.

Hadházy Ákos szerint is csak színjáték az előválasztés

Itthon2021.06.10, 17:49

Az ismert baloldali politikus váratlanul arról írt Facebook-oldalán, hogy az előválasztás a sorozatos visszalépések miatt kezd színjátékjelleget ölteni. A baloldalon ez idáig még nem lehetett ilyen véleménnyel találkozni. Egyre nyilvánvalóbb, amiről az Origo hetek óta ír: az ígéretek ellenére a színfalak mögött Gyurcsány Ferenc vezetésével előre kiválasztják a jelölteket. Hadházy szerint komolyan át kell gondolni, hogy érdemes-e ebben a bohózatban szerepet vállalni.

Egy kommunista múltú, rejtélyes tanácsadónak kulcsszerepe volt Jakab Péter felemelésében

Itthon2021.06.10, 12:49

Az, hogy a Jakab vezette Jobbik Gyurcsány Ferenc lakájhadtesteként lelt új otthonra, talán nem véletlen, ahogy az sem, hogy csak a Jakab vezette Jobbik követett el olyan árulást, mint hajdanán a Szabad Demokraták Szövetsége. Egy rejtélyes, volt impexes, majd SZDSZ-es figura keverte a kártyákat. A Kontra tényfeltáró cikkében végigveszi, milyen folyamatok játszódtak le a most már Gyurcsány Ferencet segítő pártban.

Apáti Bence: Három idézet a közelmúltból

Itthon2021.06.03, 10:34

Három idézet fog következni a közelmúltból. "Ha netán a Jobbik összeállna a DK-val, ami soha nem fordulhat elő, én sem tudnék például tükörbe nézni, meg mások sem a Jobbikban, akkor azt a választópolgárok sem díjaznák, hiszen valószínűleg sokkal többet veszítene mind a jobbik, de valószínűleg a DK is sokkal többet veszítene, ha a két párt összeadná." "Egyszer és mindenkorra szeretnénk megválaszolni ezt a kérdést, bármilyen formában is merüljön fel: Összefog-e a Jobbik a jövőben bármelyik baloldali parttal? NEM" "Gyurcsány Ferencnek a felszólalása engem abszolút felháborított. Gyurcsány Ferenc beszél itt morális kérdésekről, hattalmi ...

Művészeket fenyegetnek az Elk.rtuk című film miatt, a baloldalt ez nem zavarja

Itthon2021.06.02, 22:17

A 888.hu megkereste a baloldali pártokat azzal kapcsolatban, hogy elítélik-e az Elk*rtuk című film szereplőit ért atrocitásokat. Az MSZP, a DK, a Jobbik, és a Momentum közül egyik párt sem válaszolt, ami azt mutatja, a baloldalt nem zavarja, hogy jobboldali művészeket fenyegetnek.

Néhány éve hibbant Nérónak nevezte Gyurcsányt, most Gyurcsány jelöltje lett a jobbikos Szilágyi György

Itthon2021.06.02, 17:11

Szilágyi Györgyöt támogatja a Demokratikus Koalíció Rákosmentén - jelentette be Gyurcsányné a közösségi oldalán szerda délelőtt. Ez azok után kifejezetten meglepő, hogy a jobbikos politikus Gyurcsányt "hibbant Nérónak", pártját, a DK-t pedig "törpepártnak" nevezte pár éve a parlamentben. A Jobbikot vezető Jakab Péter lassan napi szinten alázkodik meg Gyurcsány előtt, és erre kényszeríti politikusait is, pár listás mandátum reményében.

Folytatódik az előválasztási komédia: a DK-s Gy. Németh Erzsébetet támogatja Jakab Péter

Itthon2021.06.01, 12:50

Gy. Németh Erzsébetet, a Demokratikus Koalíció (DK) főpolgármester-helyettesét támogatja a Jobbik Újbudán - jelentette be Jakab Péter, a párt elnöke közösségi oldalán. A baloldali politikus jó ideje Gyurcsány Ferenc bábjaként politizál, az elmúlt napokban egyre-másra jelenti be, hogy pártja politikusai helyett a DK jelöltjeit részesíti előnyben. Mint ismert, Orbán Viktor kormányfő a parlament hétfői ülésén Gyurcsány Ferenc bohócának nevezte Jakab Pétert.

Napi balfék: Jakab Péter a zsákban

Itthon2021.06.01, 10:10

Jakab Péter, a Jobbik elnöke az elmúlt napokban folyamatosan hízeleg új főnökének, Gyurcsány Ferencnek. Mára teljesen nyilvánvaló, hogy a teljes baloldalt a bukott miniszterelnök irányítja. Erre reagál a Napi balfék. 

Jakab Péter havi 6 millióért bohóckodik

Itthon2021.05.31, 17:06

Hétről hétre folyamatosan botrányosan bohóckodik Jakab Péter az Országgyűlésben, azonban mindez több mint 6 millió forintba kerül havonta az adófizetőknek. A Jobbik elnökének luxuséletmódjára akkor derült fény, amikor a sofőrje karambolozott vele Budapesten még idén februárban. Kiderült, hogy a Jobbik elnöke sofőrrel járt, ő maga 2,4 millió forintot keres, 847 ezerért bérelhet irodát, és további 423 ezer forintot költhet lakhatásra, vagyis ennyi pénzből bérelhet magának ingatlant havonta. Mindezek mellett 2,4 millió forint áll rendelkezésére az úgynevezett képviselői alkalmazotti keret révén. 

Gyurcsány a baloldal vezetője, Jakab Péter mindenben engedelmeskedik főnökének

Itthon2021.05.31, 17:56

Mára teljesen egyértelművé vált, hogy Jakab Péter a baloldalt irányító Gyurcsány Ferenc bábja lett. Ezt igazolja, hogy a Jobbik az elmúlt időszakban több körzetben is - a sajátja helyett - a Demokratikus Koalíció (DK) jelöltje mögé állt be, és a pártelnök - Gyurcsány érdekeinek mentén - kellemetlen, bohóckodásba fajuló statisztaszerepet vállalt a Gyurcsány-show-ban. A két politikus közötti alá-fölé rendeltségi viszonyt jól mutatja, hogy a Jobbik elnöke már nyíltan hízeleg a DK elnökének. Mindebből jól látszik, hogy Gyurcsány Ferenc kézben tartja a dolgokat a baloldalon: természetesen nemcsak Karácsony Gergely, hanem Jakab Péter főnöke is.

Mit gondolnak most az őszödi beszédről a Gyurcsány irányítása alá került Jobbik vezetői?

Itthon2021.05.31, 12:13

Az őszödi beszéd 15. évfordulóján megkérdeztük a Jobbik vezető politikusait, hogyan értékelik most Gyurcsány Ferenc 2006-os beszédét és annak társadalmi következményeit. Mint ismert, a párt a 2006-os őszi eseményeket követően erősödött meg. A kilenc megkérdezett képviselőből egy sem válaszolt a kérdéseinkre.

Törvényt sértve titkolja a Jobbik Jakab Péter pénzköltését

Itthon2021.05.20, 17:33

Mivel a Jobbik és a párt frakciója nem reagált az előírt 15 napos határidőn belül a Jakab Péter lehetséges költéseivel kapcsolatos közérdekű adatigénylésünkre, panaszt tettünk a NAIH-nál. Ezzel automatikusan eljárás indult az ügyben, melynek során a hatóság azt fogja megvizsgálni, Jakabék miért nem adták ki a kért adatokat, ami egyébként jogszabályi kötelezettségük lenne.

Sikeres az iskolák újraindítása - bocsánatot kér-e a hamisan riogató baloldal?

Itthon2021.05.12, 14:55

"Felelőtlenség", "bűntett", "életveszélyes", "emberi életek forognak kockán" - ezek voltak a legfinomabb jelzők, amivel a baloldali politikusok riogattak az óvodák és az iskolák kinyitása miatt. Az idő nem Gyurcsány Ferencet és társait igazolta: a legfrissebb járványügyi adatok egyértelműen azt mutatják, hogy az iskolanyitás után nemhogy nem szabadult el a járvány, továbbra is dinamikusan, hetente 30 százalék feletti mértékben csökken az új fertőzöttek száma. A baloldalnak tehát megint nem lett igaza, politikusaik ismét indokolatlanul ijesztgették az embereket. Éppen ezért többüket is megkérdeztük arról, belátják-e tévedésüket. Egy ...

Nem kérnek bocsánatot a baloldali politikusok a WHO döntése ellenére sem

Itthon2021.05.10, 09:18

Pénteken a WHO feltételek nélkül jóváhagyta a 18 éven felülieknek a Sinopharm alkalmazását, ezzel végképp beigazolódott, amit eddig is tudni lehetett: a kínai oltóanyag hatékony és biztonságos a vírus ellen. Mivel a hazai baloldali politikusok hónapok óta mindenféle alap és szakmai háttértudás nélkül támadják a keleti oltást, ezért a nemzetközi szervezet döntése után többüket is megkérdeztük, hajlandóak-e bocsánatot kérni a magyar közvéleménytől. Cikkünk megjelenéséig csak Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese, és Hadházy Ákos, Momentum-közeli képviselő reagált a megkeresésünkre, de érdemi választ nem kaptunk tőlük. A baloldal ...

Tele van antiszemita-rasszista tartalmakkal a Jobbik pártalapítványának a honlapja

Itthon2021.04.27, 12:14

Hiába ígérte meg a tavalyi megválasztását követően Jakab Péter, hogy leszámol a párton belüli szélsőséges megnyilvánulásokkal, ez nem teljesült maradéktalanul. A Jobbik pártalapítványának honlapja ugyanis tele van megdöbbentő tartalmakkal, főleg, hogy a párt mostanra nyíltan szövetségre lépett Gyurcsány Ferenccel, és az általa vezetett baloldallal. A baloldali pártelnöknek több mint egy év is kevés volt ahhoz, hogy eleget tegyen vállalásának.

Gyurcsányné és Jakab Péter együtt próbálja kihasználni a gyászoló családok fájdalmát

Itthon2021.04.20, 16:07

Legújabb posztjában Gyurcsányné és Jakab Péter is a gyászoló családokat próbálta megszólítani, pontosabban a fájdalmukat kihasználni, amiből arra lehet következtetni, hogy a baloldal hosszú távon fogja használni Nagy Attila Tibor baloldali tanácsadó kommunikációs tanácsát. 

Gyurcsányné után újabb baloldali politikust nem érdekli a járvány elleni védekezés

Itthon2021.04.19, 14:56

Beleznay Zsuzsanna, Terézváros jobbikos alpolgármestere több olyan fényképet is megosztott magáról, amin nem visel maszkot. A baloldali politikus ezzel megszegte az érvényben lévő járványügyi előírásokat: mint ismert, a maszkviselés továbbra is mindenkinek kötelező, a védőeszközt közterületen és zárt területen egyaránt hordani kell.  

Egyre nevetségesebbé válik a baloldali előválasztás, Gyurcsány mindent visz

Itthon2021.04.10, 14:35

Jakab Péter, a Jobbik elnöke és Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke is bejelentette, hogy pártjuk nem indít az összes körzetben jelöltet a baloldali előválasztáson. Jelenlegi állás szerint egyedül a Demokratikus Koalíció (DK) politikusai indulnak el mindenhol, ami ismét csak azt jelzi, hogy a baloldalon egyértelműen Gyurcsány Ferenc a főnök. 

Jakab Pétert beoltották koronavírus ellen

Itthon2021.04.05, 16:20

Húsvéthétfőn Miskolcon én is megkaptam az első oltást - jelentette be Jakab Péter, a Jobbik elnöke közösségi oldalán. 

A Jobbik szegedi alelnöke teljesen nyíltan az oltás ellen uszít

Itthon2021.03.21, 17:45

Mandász Krisztina, a Jobbik szegedi alapszervezetének alelnöke, a Szegedi Humán Szolgáltató Központ programkoordinátora a közösségi oldalán oltásellenes posztokat tett közzé, illetve osztott meg. A baloldal pártjai tehát tovább folytatják az oltásellenes kampányukat. Ez megfelel az egyik baloldali elemző elszólásának, aki arról beszélt egy interjúban, hogy ha sokan meghalnak a járványban, azért az emberek a kormányt hibáztatják majd.

A szabályokat megszegve, maszk nélkül kampányolt a hatmilliós Jakab Péter

Itthon2021.03.09, 15:43

Folytatja kampányát Jakab Péter, a Jobbik havi közel két és fél millió forintot kereső elnöke, aki miután kisemberségét bizonygatva körbeturnézta a sajtót, saját ingatlanjait kezdte el mutogatni. Hétfőn úgy jelentkezett egy panelház elől, hogy nem viselt maszkot, pedig a hétfőtől érvényes új szabályok értelmében minden település összes utcáján kötelező viselni. 

Két évre is börtönbe mehet a Jobbik egykori EP-képviselője

Itthon2021.03.09, 10:47

Kémkedés miatt fegyházat kér Kovács Béla volt jobbikos európai parlamenti képviselőre a büntetőper másodfokú eljárásában a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség.

A hatmilliós Jakab Péter folytatja, a kisembert játszva turnézza körbe a sajtót

Itthon2021.03.08, 19:54

Miután az Origo ismertette a tescós parizerrel és a paprikás krumplival kampányoló Jakab Péter Jobbik-elnök anyagi helyzetét, miszerint havonta 6,2 millió forintos frakcióvezetői keretből gazdálkodhat, újra kisember-kampányba kezdett. A milliomos pártelnök - akit egyébként sokan egyszerűen úgy hívnak, hogy a "hatmilliós Jakab" - több baloldali sajtótermékben is azt bizonygatta, mennyire szegény, és mennyire megveti a luxust. 

A baloldal nem a vírus, hanem a kormány ellen harcol

Itthon2021.03.07, 14:14

A baloldal a kormány és nem a vírus ellen harcol, amiből a Jobbik is bőven kiveszi a részét - jelentette ki Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője vasárnapi videóüzenetében.

Hatmilliós Jakab: ennyibe kerül havonta Jakab Péter az adófizetőknek

Itthon2021.03.07, 09:52

Havonta megközelítőleg 6,2 millió forintnyi tiszteletdíj és juttatás jár Jakab Péternek - derül ki összesítésünkből. A Jobbik elnöke előtt az átlagember számára elképzelhetetlen távlatok nyíltak, hiszen többmilliós fizetése mellett sofőr furikázza, luxusirodát és a főváros elitnegyedeiben elhelyezkedő lakást bérelhet, de akár milliókat szánhat bizalmasainak kifizetésére. Mint ismert, a baloldali politikus a napokban parizerrel, piros arannyal és paprikás krumplival próbált kampányolni. 

Több mint kétmilliót költhet személyi alkalmazottakra Jakab Péter

Itthon2021.03.06, 09:18

Jakab Péter, a nyíltan náci sofőrrel furikázó Jobbik-elnök az utóbbi hónapokban közösségi oldalán próbálja elhitetni, hogy az élete teljesen átlagos, miközben fizetése alapján a legjobban keresők közé tartozik, ő az egyik legjobban fizetett politikus Magyarországon. Jakab ráadásul a 2,4 millió forintos havi tiszteletdíja mellett komoly juttatásokat is kap, amelyek segítségével luxusirodát vagy rózsadombi lakást bérelhet, de akár milliókkal tömheti ki ismerősei, rokonai, szövetségesei zsebét.

Közel félmillió forintért bérelhet lakást magának Jakab Péter

Itthon2021.03.05, 11:39

A magát puritánnak beállító Jakab Péter havonta legalább 2,4 millió forintot visz haza, saját sofőrrel jár, 847 ezer forintért bérelhet irodát és közel félmillió forintért ingatlant. Ennek ellenére a Jobbik elnöke mindenkivel próbálja elhitetni, hogy átlagember.

Egy jobbikos képviselő vihette be az Országgyűlés Irodaházába a felrobbant füstgránátot

Itthon2021.03.04, 17:05

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán reagált arra, hogy tegnap füstgránát lépett működésbe az egyik jobbikos szakértő kezében az Országgyűlés Irodaházában. A kormánypárti politikus egyértelműen levezette, hogy mivel a Képviselői Irodaházba való belépéskor egyedül a képviselőket nem vizsgálják át, így csak közülük valaki csempészhette be a füstgránátot. Álljon szépen elő ez a jobbikos "honatya"! - fogalmazott.

A Jobbik egészségügyi szakpolitikusa azzal kérkedik, hogy nem regisztrált az oltásra

Itthon2021.03.04, 13:04

Gyakorlatilag nincs olyan nap, amikor valamelyik baloldali politikus ne próbálná meg akadályozni a közös védekezést és a járványhelyzetből való kilábalást. Ezúttal Lukács László Györgyön volt a sor, aki tegnap azzal dicsekedett, hogy még nem regisztrált a vakcináért. A nyilatkozat azért volt különösen meghökkentő, mert Lukács a Jobbik egészségügyi szakpolitikusa. Éppen tegnap számoltunk be arról, hogy Gyurcsány Ferenc egészségügyi szakpolitikusa, az egyébként háziorvos Komáromi Zoltán is folyton hergel az oltóanyagok ellen. 

Jakab Péter havi 850 ezer forintért válogathat az irodák közül

Itthon2021.03.04, 10:06

Tescós parizer kiflivel, Piros Arannyal, paprikás krumpli és műbőrdzseki - pártelnökké választását követően a miskolci születésű Jakab Péter tudatosan rájátszik "a nép egyszerű gyermeke" imidzsre. Csakhogy eléggé sántít a dolog, hiszen a Jobbik vezetője közel két és félmillió forintos fizetésével az egyik legjobban fizetett parlamenti képviselő. És ezzel még közel sincs vége a sornak: a baloldali politikus havonta 850 ezer forintért bérelhet magának irodát. 

Több százezerért béreltet magának lakást Jakab Péter bizalmasa, miközben egy hatalmas budai ingatlan tulajdonosa lett

Itthon2021.03.01, 20:15

Miközben az adófizetők pénzén havi 310 ezer forintért béreltet magának egy budapesti lakást Kálló Gergely jobbikos képviselő, idei vagyonnyilatkozata szerint egy 173 négyzetméteres budai ingatlan társtulajdonosa lett - derül ki a parlament hivatalos oldalán közzétett adatokból. Bár Jakab Péter bizalmasa papíron eleget tett a jogszabályi előírásoknak, a jelek szerint a legkevésbé sem szorult rá arra, hogy igénybe vegye az elsősorban a vidéki politikusokat célzó lehetőséget. Ugyanis a bevallásában feltüntetett ingatlan egy tipikus családi lakás, amit kizárt, hogy ne tudna használni akkor, amikor havonta pár alkalommal felutazik a munkahelyére.

A 2,2 milliót kereső Jakab Péter most Kádár Jánost utánozva paprikás krumplit eszik – fotó

Itthon2021.02.27, 16:54

Jakab Péter, a Jobbik elnöke, a Gyurcsány-koalíció egyik előválasztási jelöltje a baloldal által feltételezett kádári nosztalgiára rájátszva paprikás krumplit eszik. Úgy tűnik, hogy a baloldali politikus „Gyurcsányabb akar lenni Gyurcsánynál". A baloldali pártvezér jövő hónaptól az eddigi 2,2 millió forint helyett havonta már több mint 2,4 millióból vehet magának krumplit, természetesen az adófizetők pénzéből.

A magyarokat parasztozó, ostobázó Havas Henrikről, Pörzse Sándorról - általában a Jobbikról ezek után te mit gondolsz? - videó

Itthon2021.02.26, 14:59

Ahogy arról korábban írtunk, Pörzse Sándor és Havas Henrik a Jobbik tévéjében butázta és parasztozta a magyarokat. A volt jobbikos politikus, Pörzse Sándor és a szexuális zaklatási botrányai miatt a közéletből távozni kényszerült baloldali megmondóember, Havas Henrik „butának és parasztoknak" nevezték az általuk mélységesen lenézett és megvetett magyarokat. Ön mit gondol Havas Henrikről, Pörzse Sándorról és általában a Jobbikról ezek után? 

Pörzse Sándor és Havas Henrik a Jobbik tévéjében butázta és parasztozta a magyarokat - videó

Itthon2021.02.25, 12:16

A Magyar Nemzet és a Vasárnap.hu szemlézték a Jobbik párttévéjének, az N1TV-nek az egyik műsorát, amelyben a volt jobbikos politikus, Pörzse Sándor és a szexuális zaklatási botrányai miatt a közéletből távozni kényszerült baloldali megmondóember, Havas Henrik „butának és parasztoknak" nevezték az általuk mélységesen lenézett és megvetett magyarokat. A Vasárnap.hu értékelése alapján, „ha magyargyűlöletről van szó, tökéletes az összhang a két médiaszemélyiség között".

Jakab Péter adott utasítást az államtitoksértésre

Itthon2021.02.24, 14:32

Jakab Péter jobbikos pártelnök utasította frakciótársát, Stummer Jánost arra, hogy kreáljon botrányt a Puskás Arénába tervezett alagút ügyéből – tudta meg a Magyar Nemzet.

Jakab Péter balesetet okozó sofőrje az Auschwitzban a győzelem jelét mutató jobbikos

Itthon2021.02.23, 15:26

Ahogy arról hétfőn az Origo is beszámolt, karambolozott autójával a Jobbik elnöke és frakcióvezetője, Jakab Péter. Az Árpád hídnál történt balesettel kapcsolatban Jakab megemlítette, hogy nem ő vezette az autót. A jelek szerint a sofőr az a Hajnády Kristóf Endre volt, aki egy fénykép tanúsága szerint Auschwitzban a győzelem jelét mutatta. Bárhogy is próbálnak a Jobbik köré új múltat írni, nem változott semmit, Jakab közvetlen embere ma is egy régi antiszemita.

Breuer Péter: Nem nézték jó szemmel, hogy nem engedek be rasszista politikusokat

Itthon2021.02.20, 16:00

Niedermüller Péter egymás után lehetetleníti el a VII. kerület kulturális intézményeit, legutóbb a 100 Tagú Cigányzenekart tette ki a Wesselényi utcai épületből, ahol eddig a próbáikat tartották. Erzsébetváros DK-s polgármestere korábban a Molnár Antal Zeneiskolától tagadta meg a dokumentumok alapján bizonyíthatóan nekik szánt ingatlan átadását, és Európa egyetlen zsidó tematikájú televíziójának, a Heti TV-nek is felmondta a bérleti szerződését, amelynek a tulajdonosa és műsorvezetője antiszemita üldöztetésként éli meg a történteket – hívja fel rá a figyelmet Breuer Péter a Médiapiac nevű online orgánumnak adott interjújában. Az intterjút ...

Jakab Péter a kamuvideók után az oltások ellen próbál hergelni

Itthon2021.02.19, 15:06

Jakab Péter, a Jobbik elnöke az elmúlt időben egyre gyakrabban hamisít meg videófelvételeket és interjúkat úgy, ahogy a maga számára kedvezőbbnek hiszi. A baloldali párttá váló Jobbik a járvány elleni védekezés hátráltatásával és a vakcinával kapcsolatos álhírek terjesztésével próbálkozik. Jakab például az Országgyűlésben ismét támadta az oltóanyagokat, a szakembereket kuruzslóknak nevezte, a konzultációt, amelyen az embereket az újranyitásról kérdezi a kormány, pedig bohóckodásnak hívta.

Megint a határon túli magyarokat támadja a Jobbik

Itthon2021.02.16, 13:14

A Gyurcsány-listára felkéredzkedő Jobbik egyik országgyűlési képviselője, Stummer János a közösségi oldalán uszított a külhoni, azon belül is az erdélyi magyarok ellen. A baloldali párt politikusa azt kifogásolta, hogy magyar kormányzati támogatással épült a székelyföldi Marosszentgyörgyön egy műjégpálya. Stummer bejegyzésében arra utalt, hogy a magyar kormánynak nem kellene támogatnia a külhoni magyarokat. A jobbikos képviselő a koronavírus-járvány első hullámában pedig azt kifogásolta, hogy a kormány védőfelszereléseket küldött a külhoniaknak. Korábban csupán a Gyurcsány-párt uszított ilyen stílusban a Magyarország határain kívül ...

Gyurcsány Ferenc szerint az elkövetkező év róla fog szólni a baloldalon

Itthon2021.02.16, 09:29

Évértékelő beszédében és hétfői parlamenti felszólalásában Gyurcsány Ferenc ismét világossá tette: ő a baloldal egyértelmű vezetője, mindenki tőle fél, az ő utasításainak engedelmeskedik. A Demokratikus Koalíció elnöke mára valamennyi baloldali pártot maga alá gyűrte, majd létrehozta a közös listát. A bukott miniszterelnök az Országgyűlésben nyilvánosan alázta meg az őt maximálisan kiszolgáló Jakab Péter Jobbik-elnököt. 

Már hetente készít kamuvideókat Jakab Péter

Itthon2021.02.14, 15:28

Ismét meghamisította Orbán Viktor szavait Jakab Péter, a Jobbik elnöke. Szombati közösségi médiás videójában a miniszterelnök tavalyi, gazdasági évadnyitó beszédét megvágva azt próbálta sugallni követőinek, hogy a kormány tanácstalan a jelenlegi vírushelyzetben. Csakhogy a kormányfő nem a mostani járványkezelésről beszélt, hiszen tavaly március elején még nem lehetett tudni, milyen szinten érinti az országot és a gazdaságot a vírus. Korózs Lajos kamuvideója után a baloldal most már heti rendszerességgel terjeszt hazugságokat, és próbálja gyengíteni a járvány elleni védekezést. 

Leleplező interjúk a Jobbik elnökhelyetteséről az orosz médiában

Itthon2021.02.10, 21:08

A Jobbik magánrepülős botrányának nyilvánosságra kerülése után újra aktuálissá vált a kérdés: a Gyurcsány Ferenc irányítása alá vont pártban mennyire vállalható az oroszpártiság? Bár a jelek szerint nem örül ennek, Gyöngyösi Márton elnökhelyettes ezzel ismét az érdeklődés középpontjába került. Kiderült ugyanis, hogy a korábban a zsidó képviselők listázását felvető, a holokauszt áldozatain gúnyolódó politikus pár éve választási megfigyelőként tevékenykedett az orosz érdekszférába tartozó  Donyeckban. A lebukást azzal próbálta meg elütni, hogy csupán követte az akkori pártvezetés utasításait. Csakhogy az Origo több olyan, 2014-15 körnnyékén ...

Itt az újabb baloldali kamuvideó, most Jakab Péter hamisított

Itthon2021.02.07, 16:54

A baloldal továbbra is támadja a járvány elleni védekezést: ezúttal Orbán Viktor egyik korábbi interjúját manipulálták úgy, mintha a kormányfő a magyar embereket hibáztatná a "vírus elszabadulása" miatt. A baloldal szó szerint bármire képes, hogy hatalomhoz jusson: még az emberéletek sem számítanak nekik.

Elszabadultak az indulatok a Jobbikban: az elnökhelyettes amiatt sajnálkozik, hogy párttársa nem került börtönbe

Itthon2021.02.05, 16:12

Tovább tart a Jobbik belháborúja, soha senki nem fogalmazott olyan durván párttársáról, mint most Gyöngyösi Márton. A Jobbik antiszemita elnökhelyettese egy facebookos vitában arra célozgatott, hogy a párt újpesti képviselője, Szabó Balázs sok kárt okozhat azzal, hogy nem került börtönbe. A felbőszült pártvezető ráadásul el is szólta magát: úgy előlegezte meg Szabó kizárását, hogy arról még nincs is hivatalos döntés. A Jobbik magánrepülős botrányának utórezgései még mindig tartanak.

Gyurcsány Ferenc egykor fasiszta pártnak nevezte a Jobbikot - videó

Itthon2021.02.04, 08:33

Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője feltöltött egy rövid videót közösségi oldalára, melyből az derül ki, hogy Gyurcsány Ferenc korábban egészen máshogy beszélt jelenlegi szövetségeséről, a Jobbikról, egészen pontosan fasiszta pártnak nevezve azt.

Helyreigazítás

Itthon2021.01.30, 15:31

Rákay Philip: A szélsőjobbtól a Soros-hálózatig: a Jobbik 180 fokos fordulása - videó

Itthon2021.01.28, 14:19

A szélsőjobbtól a Soros-hálózatig - videóban mutatom a Jobbik 180 fokos fordulását. Vajon ki vezényelte le az átváltozást? - írja legújabb internetes bejegyzésében Rákay Philip. A részletek a videóban, nézze meg! 

Így ért össze a szélsőbaloldal és a szélsőjobb, Gyurcsányék a Jobbikkal

Itthon2021.01.27, 18:01

Hogyan jutott el a Jobbik Gyurcsány létének a tagadásától a Gyurcsány-listáig - erről írt elemzést Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a Magyar Nemzetbe.