jegybank

címke rss
100 éve alapították a Magyar Nemzeti Bankot

100 éve alapították a Magyar Nemzeti Bankot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) történetében kiemelkedõen fontos szerepet tölt be a 2024-es év, hiszen Magyarország jegybankja idén ünnepli megalapításának 100. évfordulóját. A jegybank az év során különleges programokkal, rendezvényekkel és kiadványokkal emlékezik meg az elmúlt 100 évrõl. Matolcsy György, jegybankelnök az MNB honlapján kiemelte: a Magyar Nemzeti Bank száz esztendeje a helytállás évszázada, a nemzet szolgálata és a töretlen munka Magyarország gyarapodásáért.

Nagy könnyítést jelenthet ez a hír az elsõ lakásukat vásárlóknak

Gazdaság2023.12.18, 11:47

Módosította a jegybank a hitelfedezeti arányokról szóló rendeletet, ami alapján januártól az elsõ lakásukat vásárló fiataloknak elég lesz a lakáshitelükhöz 10 százalék önrészt felmutatni, ha ehhez a bankjuk is hozzájárul - írja a Bank360.hu.

A kormányzat és a jegybank összehangolt munkája hatalmas eredményeket hozott

Gazdaság2023.10.27, 11:16

A tõzsdeképes cégeket bemutató idei BÉT50-kiadvány megjelenése alkalmából rendezett konferencián Virág Barnabás, a jegybank alelnöke, Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója és Szabó Levente, az MBH vezérigazgató-helyettese is optimistán nyilatkozott a magyar gazdaság elõtt álló fordulatról. A Világgazdaság beszámolt a konferencián tett felszólalásokról.

Egyre bizakodóbbak a magyarok, ez a hitelfelvételeken is látszik

Itthon2023.10.25, 13:52

Fokozatosan erõsödik a kereslet a személyi kölcsönök iránt: a múlt év vége óta szinte minden hónap emelkedést hozott az új kihelyezésekben, és a nyár végére már a havi 50 milliárd forint felett mozgott a kihelyezett pénz – írja a Világgazdaság.

Elképesztõ mennyiségû gyémántot tartalékol Afrika ékköve

Gazdaság2023.08.14, 16:17

A zimbabwei jegybank 300 ezer karát gyémántot halmozott fel tartalékként. Egy új szabályozás ugyanis elõírja, hogy a bányavállalatok a jogdíjak egy részét nyersanyagban fizessék meg az államnak.

Erõre kaphat a lakáshitelezés

Gazdaság2023.07.26, 16:14

Még biztosabbá vált az infláció lassulása, amely felrázhatja a lakás- és lakáshitelpiacot egyaránt. Mindkét piacon élénkülést hozhat a nagyvárosi CSOK megszûnése. Továbbá a bankok közötti verseny egyedi megoldásokat hozott a piacra. Ma már egy-egy pénzintézet nemcsak standard kamatakciókat kínál, hanem egyedi és partneri kedvezményeket is nyújt - írja közleményében a money.hu. 

Sikeresek a kormányzati intézkedések: gyorsan csökken az infláció

Itthon2023.07.26, 12:20

Elõrejelzésünk szerint decemberre már 8,2 százalékra csökkenhet az infláció mértéke, azonban az egy számjegyû tartományt az áremelkedési ütem már novemberben elérheti – mondta megkeresésünkre Molnár Dániel. A Makronóm Intézet makrogazdasági elemzõje szerint a magas infláció mindenkinek fáj, de elsõsorban az alacsony jövedelmûek helyzetét rontja, õk megtakarítások híján nem tudnak alkalmazkodni a magasabb árakhoz, ezért a társadalmi igazságosság érdekében szükséges volt, hogy a kormányzat aktívan beavatkozzon az infláció letörésébe, mivel ha megvárta volna, hogy a piaci viszonyok rendezõdjenek, akkor az a jólét csökkenésével járna. EEzért ...

Mégis be lehet lépni újra és újra ugyanabba a folyóba?

Gazdaság2023.07.07, 14:45

Egy budapesti kerekasztal-beszélgetésen Surányi György és Róna Péter a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) illetõen több szakmailag megalapozatlan, negatív hangulatkeltésre alkalmas kijelentést is tett. A jegybank már számos alkalommal volt kénytelen korrigálni mind Surányi György, mind pedig Róna Péter megtévesztõ kijelentéseit, amelyekkel minden alkalommal az MNB hitelességét kívánták aláásni. Az alábbi kilenc pontban – a teljesség igénye nélkül – az elhangzott csúsztatásokra, téves helyzetértékelésre reagált Kuti Zsolt és Lipcsei Bence, a jegybank két szakértõje a vg.hu MNB elemzõi blogán megjelent cikkben.

Felbosszantott egy jegybankot egy népszerû utcai gyorsétel

Gazdaság2023.06.30, 12:27

Valószínûleg át kell tervezniük a Sibwonppang nevû utcai gyorsételüket a gyártóiknak, miután a dél-koreai jegybank kifogást emelt a termék ellen. A Bank of Korea azt kifogásolta, hogy az étel nyilvánvalóan egy korábban kibocsátott pénzérmét idéz meg, amivel megsérti a pénzmásolatokra vonatkozó monetáris elõírásokat.

Az éves csúcs közelében a magyar fizetõeszköz árfolyama

Gazdaság2023.06.27, 12:52

Nincs messze az éves rekord a forintnál, ma délelõtt néhány fillérre megközelítette a 367,4-es csúcsot az euró/forint keresztárfolyam.

PM-MNB: Háborús idõkben felértékelõdik a fiskális és monetáris politika együttmûködése

Gazdaság2023.05.19, 13:24

A kormány és a jegybank együttmûködése hozzájárul ahhoz, hogy év végére egyszámjegyûre csökkenjen az infláció, mérséklõdjenek a kamatok, tovább javuljanak az egyensúlyi mutatók, és visszatérjen a magas ütemû gazdasági növekedés - hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium (PM) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közös közleményben, amelyben bejelentették, hogy szakmai egyeztetés keretében ismét találkozott Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György jegybankelnök.

Elképesztõ ütemben vásárolnak aranyat a világ jegybankjai

Gazdaság2023.05.10, 14:22

A világ jegybankjai kimagasló lendülettel vásároltak aranyat az idei elsõ negyedévben. Az egy évvel korábbi szinthez képest több mint 170 százalékkal nõtt az aranyvásárlás. Mutatjuk, mely jegybankoknak volt a legnagyobb étvágya.

Fontos bejelentések jöttek az orosz gazdaság állapotáról

Gazdaság2023.04.28, 15:32

Az orosz jegybank 7,5 százalékon tartotta az alapkamatot, miközben javított az orosz gazdaság idei teljesítményével kapcsolatos elõrejelzésén. Ezenfelül módosította idei inflációs várakozását és az idei átlagos kamatszintre vonatkozó becslését is.

Robosztus növekedés a klímabarát hiteleknél, zöld pénzügyi termékkeresõt indít a jegybank

Gazdaság2023.04.26, 12:03

Megközelítette a félezer milliárd forintot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) zöld tõkekövetelmény-programja révén nyújtott banki hitelek volumene. Több hitelintézet már készíti elõ zöld fogyasztóbarát lakáshitelét, akár fél százalékpont kamatkedvezményt nyújtva eddigi konstrukcióihoz képest. Az MNB zöld pénzügyi termékkeresõ programot indít honlapján, ami az ügyféltájékoztatás mellett erõsíti a további fenntarthatósági pénzügyi termékinnovációkat is – áll a jegybank Zöld pénzügyi jelentésében.

100 millió dollárnyi aranyra van szüksége egy országnak, hogy digitális pénze lehessen

Gazdaság2023.04.25, 16:47

Zimbabwének 100 millió dollárnyi aranyra van szükséges ahhoz, hogy bevezesse a digitális valutáját, amely mögött aranyfedezet állna. Ezzel újabb afrikai ország tesz kísérletet arra, hogy stabilizálja a valutájának ingadozó árfolyamát.

Új csúcsra érhet az arany ára

Gazdaság2023.03.22, 13:02

Az arany árfolyama hamarosan mindenkori csúcsra emelkedhet, és akár tartósan ott is maradhat – derül ki a piaci elemzõk véleményeibõl. A befektetõk ugyanis világszerte keresik a biztonságos menedékeszközöket.

Gigantikus veszteség a svájci jegybankban

Nagyvilág2023.01.10, 15:41

Eddigi mûködésének a leghatalmasabb veszteségét szenvedte el tavaly a Svájci Nemzeti Bank. Akkorát, amibe egy közepes méretû ország simán belerokkanna.

Felmérték a hazai pénzügyi intézményeket fenyegetõ kiberkockázatokat

Gazdaság2022.12.16, 10:03

A rosszindulatú tevékenységek mellett a hagyományos üzemzavarok hatásai jelentik a legfontosabb kiberbiztonsági kockázatot a pénzügyi intézmények számára – állapítja meg a jegybank új jelentése. Ezek megelõzése, az informatikai (IT) átállások hatékony menedzselése, illetve – a támadások gyakori célpontjaiként – az ügyfelek pénzügyi tudatosságának további erõsítése is csökkentheti az IT-incidensek arányát - írja közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB). 

Ebben az országban kõkemény intézkedést hoztak a bûnözés ellen

Gazdaság2022.12.09, 15:32

A nigériai központi bank drasztikusan korlátozza a készpénzfelvételt az országban. Az állam így próbálja felvenni a harcot az emberrablóknak fizetett váltságdíjak és a pénzmosás ellen.

Digitális jegybankpénzt tesztel a világ második legnépesebb országa

Gazdaság2022.11.02, 16:26

Az indiai központi bank november 1-jén elindította a nemzeti fizetõeszköz, a rúpia digitális formájának kísérleti projektjét, kilenc bank bevonásával. Ha a program sikerrel zárul, akkor jöhet a digitális jegybankpénz az országban.

Folytatja a jegybank a monetáris szigort

Gazdaság2022.10.05, 16:41

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megtartotta elsõ hosszú futamidejû betéti tenderét, amelyen 2093 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat; ezzel az MNB megkezdte a likviditás érdemi szûkítését, folytatva a monetáris szigorítást - közölte a jegybank.

Nõtt a jegybanki alapkamat

Gazdaság2022.09.27, 15:17

Keddi ülésén 125 bázisponttal 13,0 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa.

Így emelik a kamatokat a világ jegybankjai

Gazdaság2022.09.22, 11:44

Világszerte számos jegybank emelte csütörtökön az irányadó kamatot az infláció visszaszorítása érdekében az amerikai jegybank szerepét betöltõ Federal Reserve (Fed) szerda esti kamatemelését követve.

Egyre közelednek a jegybanki alapkamathoz a lekötött betétek kamatai

Gazdaság2022.09.24, 15:44

Évekig nem volt értelme lekötött bankbetétbe tenni a pénzt az alacsony kamatszintek miatt - írja az Origónak készített összeállításában a BiztosDöntés.hu független pénzügyi szolgáltatásértékelõ portál. A jegybanki alapkamat közelmúltbeli növekedésével azonban nagyot fordult a kocka és a lekötött betétek vonzóbbak lettek a korábban legnépszerûbb állampapírnál. Méghozzá annyira, hogy az állam még ebben a hónapban megújítja az állampapír kínálatot.

Halmoznák az aranyat a világ jegybankjai

Gazdaság2022.07.28, 15:56

Az Arany Világtanács éves felmérése szerint a világ jegybankjai továbbra is fontos tartalékeszközként tekintenek az aranyra. A következõ 12 hónapban pedig tovább vásárolhatnak a nemesfémbõl a központi bankok.

Kamatot emelt az Egyesült Államok jegybankja

Gazdaság2022.07.27, 20:21

A piaci várakozásoknak megfelelõ mértékben, 75 bázisponttal emelte az irányadó dollárkamatot szerdán az Egyesült Államok jegybankja, a Federal Reserve.

Visszavonta a jegybank egy pénzügyi vállalkozás tevékenységi engedélyét

Gazdaság2022.07.12, 10:21

Az MNB visszavonta a Novae Financial Zrt. hitel- és pénzkölcsön nyújtására, valamint pénzügyi lízing és követelésvásárlási tevékenységre is jogosító engedélyét és elrendelte a pénzügyi vállalkozás végelszámolását. Az intézkedés oka, hogy a pénzügyi vállalkozás saját tõkéje – a jegybank többszöri felhívása ellenére – elmaradt a jogszabályban elõírt mértéktõl, a társaság nem teljesítette adatszolgáltatási, törzsadat-bejelentési kötelezettségeit, s megsértette a panaszkezelésre vonatkozó elõírásokat is.

Kiderült, mi a világ legszebb bankjegyeinek titka - képek

Gazdaság2022.06.22, 10:58

A Nemzetközi Bankjegy Társaság minden évben meghirdeti a bankjegyek "szépségversenyét", de még soha korábban nem nyert kétszer egymás után ugyanaz az ország. A szervezet szigorú döntõbírái 2020-ban és 2021-ben is Mexikónak ítélték ezt a különleges címet. Cikkünkben feltárjuk a mexikói bankjegyek sikerének titkát és bemutatjuk a korábbi nyertes címleteket is.

Újabb elképesztõ gazdasági intézkedést hoztak a tálibok

Gazdaság2022.06.28, 12:07

Afganisztán központi bankja betiltotta az online devizakereskedést. Az intézmény szerint ugyanis ez „illegális" az iszlám jog alapján. A kereskedõk a jövõben büntetõeljárással néznek szembe.

Hatalmas aranyvásárlásba kezdhetnek a világ jegybankjai

Gazdaság2022.06.10, 16:12

A következõ 12 hónapban a világ jegybankjai várhatóan jelentõs aranyfelhalmozásba kezdenek – derül ki az Arany Világtanács elõrejelzésébõl. A központi bankok ugyanis igyekeznek növelni a tartalékaikat a bizonytalan gazdasági környezetben.

Újabb bátor lépésre szánta el magát az orosz jegybank

Gazdaság2022.05.26, 11:07

Az országgal szemben jelenleg is érvényben lévõ szankciók ellenére ismét enyhített monetáris politikáján az orosz központi bank. Az irányadó kamatláb 3,0 százalékponttal 11,0 százalékra csökkent - jelentette be a jegybank csütörtökön Moszkvában.

Kimerült a jegybanki Növekedési kötvényprogram kerete

Gazdaság2022.05.19, 10:12

Április végére kimerült a 2019 nyarán elindított jegybanki Növekedési kötvényprogram (Nkp) 1550 milliárd forintos keretösszege - olvasható a Világgazdaságban.

Fontos változás történt az orosz alapkamatnál

Gazdaság2022.05.04, 10:11

Az orosz jegybank pénteki döntése értelmében szerdától 14 százalékra csökkent az alapkamat az eddigi 17 százalékról.

Megdöbbentõ elõrejelzés érkezett az idei oroszországi inflációra és GDP-re

Gazdaság2022.04.22, 09:44

Oroszországban az infláció idén elérheti a 22 százalékot, a GDP pedig 9,2 százalékkal csökkenhet - vélik elemzõk az orosz jegybank szokásos havi felmérése alapján.

A vártnál is jobban teljesíthet idén a magyar gazdaság

Gazdaság2022.04.19, 11:00

Nagyon úgy tûnik, hidegen hagyják a magyar gazdaságot a külsõ környezet problémái, és bár messze van még az év vége, egy kis szerencsével meglepetést is láthatunk az idei növekedési adatokban.

140 milliárd dolláros kérdéshez érkezett a háborúban álló Oroszország

Gazdaság2022.03.17, 14:57

Oroszország az elmúlt években folyamatosan duzzasztotta az aranytartalékait. A központi bank igyekezett bebiztosítani, hogy egy esetleges gazdasági válság idején az országnak legyen elég stabil és értékálló eszköze. Most pedig ez a tartalékállomány fel is értékelõdhet, azonban a nagy kérdés az, hogy szükség esetén Moszkva képes lehet-e valóban eladni a tartalékait.

Az orosz jegybank megemelte az alapkamatot

Gazdaság2022.02.28, 14:34

Az orosz jegybank hétfõn 20 százalékra emelte irányadó kamatát az eddigi 9,50 százalékról. Az intézkedés azonnal hatályba is lépett.

Aranylázban égett a világ 2021 végén

Gazdaság2022.02.03, 00:56

Egy friss jelentés szerint az arany iránti globális kereslet 4021 tonnára emelkedett 2021-ben. A negyedik negyedév pedig különösen erõs volt, akkor a kereslet közel 50 százalékkal erõsödött.

2,9 százalékra emelte az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa

Gazdaság2022.01.25, 15:45

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal 2,90 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot, és ugyanekkora mértékben emelte a kamatfolyosó két szélét is keddi, kamatmeghatározó ülésén. Az egynapos betét kamata így 2,90 százalék, az egynapos és az egyhetes fedezett hitel kamata pedig 4,90 százalék lett. A másodkörös inflációs kockázatok mérséklése és a várakozások megfelelõ alakítása az alapkamat-emelési ciklus havi ütemû, a decemberinél nagyobb lépésközzel történõ folytatását teszi szükségessé - indokolta az 50 bázispontos keddi kamatelést a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa közleményében.

Történelmi csúcson az orosz arany- és devizatartalékok

Gazdaság2022.01.24, 14:13

Az orosz deviza- és aranytartalékok összértéke 7,7 milliárd dollárral emelkedett a január 14-én véget ért héten, aminek következtében a teljes tartalékállomány elérte a 638,2 milliárd dolláros értéket – közölte az orosz központi bank. Ez nemcsak történelmi csúcsnak számít, de így már Oroszországé a világ negyedik legnagyobb tartalékállománya.

Ezeknek az országoknak már idén nemzeti digitális pénzük lehet

Gazdaság2022.01.16, 20:05

A kriptovaluták globális népszerûsége a jegybankok figyelmét is felkeltette. Az állami intézmények pedig világszerte sorra döntenek úgy, hogy elkezdik vizsgálni a saját digitális fizetõeszköz bevezetését. Mutatjuk, mely országok állnak a legközelebb a kibocsátáshoz.

Zöld Pénzügyi Tudományos Díjakat alapít és Zöld pénzügyi kutatási kezdeményezést indít az MNB

Gazdaság2021.10.28, 12:36

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hagyományteremtõ szándékkal megalapítja a Zöld Pénzügyi Tudományos Díjakat, és létrehozza a Zöld pénzügyi kutatási kezdeményezést - közölte a jegybank.

Változik a Magyar Nemzeti Bank székhelye

Gazdaság2021.10.26, 18:23

Módosították a jegybank székhelyét, miután a Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri székházát felújítják.

Továbbra sem csillapodik az orosz aranyéhség

Gazdaság2021.10.22, 13:52

Az orosz nemzetközi tartalékokban ismét nõtt az arany aránya a múlt hónapban, és a központi bank aranykészletei már majdnem elérik a 2300 tonnás szintet.

A 2008-as válsághoz hasonló összeomlást eredményezhet a bitcoin

Gazdaság2021.10.14, 13:29

A Bank of England egyik vezetõje szerint az olyan digitális fizetõeszközök, mint a bitcoin, végül pénzügyi összeomláshoz vezethetnek. A brit jegybankár szerint csak úgy lehetne elkerülni egy, a 2008-ashoz hasonló pénzügyi válságot, ha a kormányok keményen szabályoznák a piacot.

Emelkedett a jegybanki alapkamat mértéke

Gazdaság2021.09.21, 17:09

Az MNB 15 bázisponttal emelte a jegybanki alapkamatot. A döntést követõ, online megtartott értékelõ beszélgetésen kiderült, hogy az MNB a korábban vártnál is nagyobb gazdasági növekedésre, ugyanakkor tartósan - az õszi hónapokban biztosan - 5 százalék körüli inflációra számít.

Hivatalos fizetõeszköz lesz Oroszországban a digitális rubel 2030-ig

Gazdaság2021.09.14, 14:59

A digitális rubel elindítása az orosz pénzügyi rendszer egyik legfontosabb fejlesztése lesz ebben az évtizedben – jelentette be az orosz pénzügyminisztérium. A terv pedig az, hogy 2030-ra már hivatalos fizetõeszköz lesz a digitális rubel.

Egy évtized után hirtelen hatalmas aranyvásárlásba kezdett Brazília

Gazdaság2021.08.16, 14:48

A brazil jegybank mindössze három hónap alatt közel 100 százalékkal növelte az aranytartalékait. A vásárlási láz azért is különös, mert Brazília közel egy évtizedig szinte alig változtatott a készletén.

Matolcsy György: Rendezni kell az egyensúlyi mutatókat és a felzárkózás folyamatait is

Gazdaság2021.07.19, 14:53

A magyar gazdaság 2021 második negyedévében újraindult, és az év végéig el fogja érni a 2019. év végi teljesítményét, a teljes helyreállítás azonban ezzel nem ér véget, mert még rendezni kell az egyensúlyi mutatókat és a felzárkózás folyamatait is - írta legfrissebb cikkében a jegybankelnök.

Elõzõ
Következõ