játékos

címke rss

Darth Vadernél is van rosszabb: pillanatok alatt váltak szánalmassá a sztárfocisták

Sport2023.08.12, 06:00

A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool a nyári átigazolási időszakban eladta a szaúdi al-Ittihad csapatának a brazil középpályást, Fabinhót. A 29 éves játékost elég bizarr módon mutatták be az új csapatánál, egyes szurkolók azt hitték, hogy a cirkusznak értékesítették a játékost, ugyanis a a sztárfocista láncon sétáltatott egy tigrist. Azt is hihetnénk, hogy ritkának számít az ilyen bizarr "bemutatás" a labdarúgás világában, ám ez közel sincs így. A focitörténelem számos ehhez hasonló furcsa történetet produkált már korábban is: a nyers pizzaevéstől a fegyvereken át, egészen Darth Vaderig minden előfordult már.

Hiába a súlyos eltiltás, mégis focizhat a bíróverő magyar focista

Sport2023.07.29, 11:45

Áprilisban botrányos véget ért a BKV Előre és a Kisvárda II harmadosztályú bajnokija, amelyen a hazaiak három játékosát és vezetőedzőjét is kiállította a játékvezető, akit a lefújást követően a korábbi ferencvárosi játékos, Busai Attila a hírek szerint megütött és lefejelt. Ugyan a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hat évre eltiltotta Busait, a játékos mégis folytathatja a karrierjét.

Jön a Tippmix Minifoci Magyar Kupa-döntő: fiatalok erejével és felszabadultan, cél a trófea

Sport2023.07.14, 12:48

Vasárnap Csepelen rendezik meg Tippmix Minifoci Magyar Kupa nagydöntőjét, ahova a sorozat eddigi négy selejtezőjéből - Hajdúszoboszló, Csepel, Tápiószentmárton és Balatonfűzfő - nyolc csapat jutott be. A történelmi kupasorozat negyedik, balatonfűzfői állomásáról az Airnergy és a H.O.P.E. együttese kvalifikálta a fináléba. 4. rész:

Lebukott a klubvezető: a játékosai barátnőit nézegeti a közösségi oldalakon

Sport2023.07.06, 10:53

Elárulta magát az olasz labdarúgó élvonalban szereplő Internazionale sportigazgatója, Piero Ausilio, ugyanakkor aligha kell bárkitől feddésre számítania.

Kiderült: ők lesznek a Farm VIP idei játékosai

Life.hu2022.11.08, 11:10

Idén is visszatér a képernyőre a Farm VIP Demcsák Zsuzsa és Gáspár Zsolti vezetésével.

Hat ujjal született az egykori ValóVilág-szereplő kisfia, Noel

Life.hu2022.05.13, 17:48

VV Roland és kedvese, Leskó Dominika első gyermeke alig múlt két hónapos. A tündéri kisfiú az ősmagyar hit szerint táltosnak szuletettk, ugyanis mindkét kezén 6 ujjal érkezett a világra.

Horrorisztikus sérüléssel indult a Survivor: a versenyzőnek azonnal abba kellett hagynia a játékot

Life.hu2021.08.31, 09:37

Aggasztóan indult az RTL Klub műsora, ugyanis már az első adásban olyan súlyos baleset történt, ami miatt a civil törzs egyik tagja, Mészáros Tamás nem tudta folytatni a versenyt és távoznia kellett.

Újabb két hazai teniszező kapta el a koronavírust az Australian Openen

Sport2021.01.20, 10:06

Újabb két pozitív koronavírusteszt született a melbourne-i ausztrál nyílt bajnokságra érkezett teniszezők között.

A pályán halt meg a francia focista

Sport2021.01.12, 08:28

Az SC Bastia korábbi játékosa, Christopher Maboulou szívrohamban halt meg, miközben a barátai körében játszott futballmérkőzést.

Feladta a küzdelmet az Exatlon játékosa - Videó

Life.hu2020.12.31, 09:41

Váratlan fordulat történt az Exatlon Hungary szerdai adásában.