járvány
címke rss- kapcsolódó címkék:
- koronavírus
- fertőzés
- vírus
- COVID-19
- betegség
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Mutasd hogy reagáltál a maszkviselés eltörlésére, megmondom, ki vagy!
Az ország szinte egy emberként lélegzett fel – a szó szoros értelmében –, amikor néhány hete eltörölték a kötelező maszkviselést a közterületeken. Sokan elhamarkodottnak találták az intézkedést, mások pedig nem értik, miért kellett vele eddig várni, de az biztos, hogy mindannyiunk életére hatással van.
Nincs az a tetszhalott állapot, amelyből a turizmus ne tudna feltámadni
"A Balaton térsége volt az, amely még szerencsés volt ebben a rendkívüli járványhelyzetben. A Balatoni turisztikai bevételének több mint fele ugyanis a nyári szezonban keletkezik, ráadásul sok vállalkozó csak szezonális üzlettel rendelkezik, ami egyébként is csak nyáron van nyitva. Tavaly májustól novemberig pedig nyitva voltak az éttermek, hotelek." - mondta Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke az Origónak. Arról is beszélt, hogy a kormányzati támogatások sokat segítettek, hogy a vállalkozók túléljék ezt a rendkívüli időszakot. Az elnök hangsúlyozta: a turizmus 2010 után soha nem látott fejlődésnek indult, és meggyyőződése, ...
Megvannak a legfrissebb koronavírus adatok: ennyien fertőződtek és haltak meg vasárnapra
A világon 172 865 872 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 718 720 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 172 592 440 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 712 570 volt.
- címkék:
- járvány
- fertőzés
- koronavírus
- COVID-19
- Címkefelhő »
A koronavírus miatt kellett bezárni tánciskoláját Keleti Andreának - ilyen most az újrakezdés
Be kellett zárnia az évtizedek óta működő tánciskoláját a járvány miatt Keleti Andreának. Most viszont újra nyithatnának, csakhogy ez cseppet sem egyszerű, gyakorlatilag mindent elölről kell kezdeniük.
Teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak a beoltott magyarok Ciprusra
A jövő héttől kezdve a beoltott magyar állampolgárok szabadon, teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak Ciprusra, függetlenül attól, milyen koronavírus elleni oltóanyaggal oltották be őket - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közmédiának nyilatkozva.
Orbán Viktor különutasságának köszönhető a magyar oltási terv sikeressége
Amikor a migrációs válság kellős közepén hazánk ellenszegülve a brüsszeli bevándorláspárti direktíváknak határzárat húzott fel az ország déli részén, kritikusok szerint a baloldali sztenderdek alapján unortodox húzással előrukkoló magyar kormányfőnek politikai értelemben csupán szerencséje volt. Csakhogy az elmúlt hetek-hónapok alatt látott sikeres magyar vakcinabeszerzés, valamint oltási terv arra világított rá, hogy különböző krízisek idején a Brüsszeltől független, orbáni értelemben vett különutas megoldások garantálják elsősorban a sikeres válságkezelést.
Meglepő: erre is súlyos hatással volt a pandémia
Nem is gondolnánk, de a fogaink egészségére is komoly hatással volt a járvány. Fogorvosok megerősítették, súlyos következményei vannak a pandémiának.
- címkék:
- fogorvos
- pandémia
- járvány
- fog
- Címkefelhő »
Emberfeletti munkát végeztek a magyar rendőrök a koronavírus-járvány idején
Az Origo megkereste az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Sajtóosztályát, ahol arról érdeklődtünk, hogy milyen hatással volt a munkájukra a koronavírus-járvány, mennyire terhelte ez meg őket, hogyan alakult a túlórák száma, illetve ezeknek a kifizetése, és hogy milyen veszteségeket szenvedtek el. Az ORFK válaszaiból egyértelműen kiderül, hogy a rendőrök mindenféle túlzás nélkül emberfeletti munkát végeztek a járvány idején, maximálisan kivéve a részüket a vírus miatt ránk nehezedő terhekből.
- címkék:
- járvány
- ORFK
- Címkefelhő »
Megjöttek a friss hazai koronavírus adatok - Ennyi embert oltottak be eddig
Meghalt 18, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 315 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 5 227 318 embert oltottak be Magyarországon, közülük 3 732 252-en már a második adag vakcinát is megkapták.