Jancsó Miklós

címke rss

Egy tündér volt

Film2014.02.01, 11:50

Jancsó Miklós azok közé a zsenik közé tartozott, akiket pályatársai nemcsak tiszteltek, hanem szerettek is. A 92 évesen elhunyt rendezőre emlékezik többek közt állandó operatőre, Grunwalsky Ferenc, volt felesége, Mészáros Márta filmrendező, valamint Tarr Béla, Makk Károly és Mundruczó Kornél is.  

Nézze meg Jancsó Miklós utolsó filmjét!

Archívum2014.02.06, 17:38

Forrás: TT Filmműhely middle Két évvel ezelőtt a rövidfilmes programban a Magyarország 2011 (kritikánk) című szkeccsfilmet vetítették, amelynek záró darabját Jancsó rendezte, és amely egyben a kétszeres Kossuth-díjas filmes utolsó mozgóképes munkája. Ezt a Navigare Necesse Est... és filmezni is című három és fél perces kisfilmet lehet most megnézni a Berlinale YouTube-csatornáján.

Ezt fogják majd bejátszani, ha meghalok

Film2014.09.11, 08:06

Csütörtökön mutatják be Zomborácz Virág Utóélet című filmjét, amiben egy lelkészt játszik, aki halála után visszatér, hogy befejezze a fia nevelését. Gálffi László uralja a filmet elveszett lélekként. Persze nem akárkik mellett szerzett filmes rutint. Dolgozott Jancsóval, Fábri Zoltánnal, Makk Károllyal, sőt Sir John Gielguddal, Richard Burtonnel és Vanessa Redgrave-vel is. Az Origo riporterének - aki egykor tanítványa volt - nemcsak régi filmes élményeiről mesélt, hanem arról is, mi a baja az arcával, miért hasznos amatőrökkel dolgozni, és hogyan buktatta le Milánóban Federico Fellinit.  

Nélkülük mozizunk tovább

Film2014.12.26, 17:50

Itt hagyott minket az egyik legjelentősebb magyar filmrendező, a Holt költők társaságának karizmatikus tanára, a Majdnem híres rockzenét temető zenekritikusa, a Jurassic Park hóbortos milliárdosa, a Diploma előtt rendezője és Tuco, a mexikói bandita is már a túlvilágon kajtat tovább az arany után. A filmvilág 2014-es halottaira emlékezünk most.  

Jancsó Miklós előtt duplán tisztelegnek Cannes-ban

Film2015.04.30, 17:43

Forrás: Wolves Films middle A Court Métrage tulajdonképpen egy szakmai fórum és vásár, amely lehetőséget biztosít az alkotóknak, hogy promotálják a filmjeiket, forgalmazót találjanak hozzájuk. Rostás számára tehát ez egy esély, hogy felfedezzék, és ehhez jobb helyet nem is találhatott volna Cannes-nál. A cannes-i filmfesztivál május 13-án kezdődik, az Origo Filmklub újságírói élőben tudósítanak a helyszínről. Ott egy magyar a világ legjobbjai között http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/20150416-ott-egy-magyar-a-vilag-legjobbjai-kozott-cannes-2015-saul-fia-nemes-jeles-laszlo.html Mundruczó filmje fődíjat nyert Caannes-ban ...

Szétesett az országunk, ezért megkeseredtünk

Archívum2016.04.23, 13:41

Milliók nézték régen Krzysztof Zanussi élettel és halállal, erkölccsel és vallással, politikával és korrupcióval foglalkozó filmjeit. Az intellektuális alkotásairól ismert Zanussi a lengyel film egyik legfontosabb rendezőjévé nőtte ki magát Andrzej Wajda és Krysztof Kie¶lowski mellett. A mindjárt 77 éves mozilegenda többek között arról mesélt az Origo Filmklubnak, fél-e a haláltól, milyen volt a lengyel kommunizmus szűrt levegője, és miért a tudománytól remél vigaszt.

A szabadságot ígérte, de tele volt tabukkal

Unikornis2016.08.15, 09:37

Mi tanulható meg a hatvanas évekről Jancsó Miklós korai filmjéből, az Oldás és kötésből? A Nagyítások – 1963 című kiállítás alapján szinte minden, ami akkoriban foglalkoztatta az értelmiséget.