Ján Slota

címke rss
16 éves lányok vádolják nemi erőszakkal Ján Slotát

16 éves lányok vádolják nemi erőszakkal Ján Slotát

Nemi erőszak vádjával feljelentést tett két fiatalkorú lány a szélsőséges kijelentéseiről és magyarellenes kirohanásairól ismert Ján Slota szlovák expolitikus ellen

Vádat emeltek Ján Slota ellen

Nagyvilág2013.06.26, 11:58

Akár egy évet is kaphat Ján Slota, miután nem volt hajlandó megfújni a szondát az igazoltató rendőröknek. A szlovák politikus ellen szerdán emeltek vádat.

Ján Slota fogdában

Nagyvilág2013.05.09, 20:00

A szlovák ex-pártelnök nem állt meg a közúti ellenőrzésen. Üldözőbe vették, megállásra kényszerítették, és mivel nem fújta meg az alkoholszondát, bekísérték a rendőrkapitányságra.

Kizárták Slotát a Szlovák Nemzeti Pártból

Nagyvilág2013.04.24, 16:26

Hűtlen kezelés miatt indított eljárást Ján Slota ellen a pártja még márciusban, most kizárták az egykori elnököt.

A magyaroktól kértek bocsánatot a szlovák parlamentben

Nagyvilág2012.05.04, 13:58

Alojz Hlina képviselő a Szlovák Nemzeti Párt vezetője, Ján Slota kijelentései miatt kért elnézést. Három éve polgárjogi aktivistaként tette meg ugyanezt.  

Magyarország miatt fejlesztené a szlovák hadsereget Slota

Nagyvilág2012.01.21, 20:31

Összegyűjtötte a szükséges aláírásokat Ján Slota pártja, ezért már márciusban megtarthatják a népszavazást arról, hogy a szlovák legyen az egyetlen hivatalos nyelv Szlovákiában.

Szlovákia egy magyar polgármesterével szemben vesztett pert Ján Slota

Nagyvilág2011.12.02, 12:51

Egy szlovákiai magyar polgármester szerint Ján Slota akkor is politikailag motivált, ha köpköd vagy vizel. A nacionalista politikus jó hírneve megsértése miatt perelt, de vesztett.

Megfosztottak állampolgárságától egy 99 éves szlovákiai magyar nőt is

Nagyvilág2011.12.02, 17:27

Újabb szlovákiai magyartól vették el az állampolgárságot a pozsonyi hatóságok, ezúttal egy majdnem 100 éves asszonytól - értesült az MTI Hírcentrum pénteken.

Provokátornak nevezte Ján Slota az új szlovákiai magyar nagykövetet

Nagyvilág2011.09.21, 09:41

A Szlovák Nemzeti Párt elnöke azt kifogásolja, hogy Balogh Csaba az államfőtől egyből a Magyar Koalíció Pártjához ment bemutatkozni.

Ingyen nevezte fasisztának a Szlovák Nemzeti Pártot Duray Miklós

Nagyvilág2011.08.10, 17:24

Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártjának (SNS) fellebbezését elutasította a szlovák Legfelsőbb Bíróság, így végleg lezárult az ügy, amelyben az SNS jó hírneve sérelméért kártérítést követelt a szlovákiai magyar politikustól.

Nem foglalkozik a magyarellenes plakátokkal a szlovákiai reklámtanács

Nagyvilág2011.07.31, 17:57

Nem foglalkozik a szlovákiai reklámtanács a Bugár Béla által vezetett Híd-Most párt beadványával, amely kifogásolja a Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) az utak mentén országszerte elhelyezett magyarellenes óriásplakátjait. A pozsonyi főügyészség viszont vizsgálja a plakátokat, és a feljelentésüket átadták a vizsgálóbírónak.

Kövér László Orbán sötét arca egy szlovák lap szerint

Nagyvilág2011.06.09, 11:25

Több csütörtöki szlovák lap is kommentárt fűzött Kövér László hétfői interjújához, az egyik szerint a magyar házelnök Orbán Viktor sötét arca, aki kimondja azt, amit a miniszterelnök híveinek többsége gondol, de nem mondhat ki. Kövér egy korábban vele készült interjúban azt mondta, a szlovákiai magyarok szellemi és kulturális értelemben a magyar nemzet részét képezik.

"Az igazságot is meg lehet szokni" - üzente Kövér szlovák bírálóinak

Itthon2011.06.09, 12:47

Tamási Áron szavaival reagált a hétfői kijelentéseit kritizáló szlovák kommentárokra Kövér László, "az igazságot is meg lehet szokni" - mondta. Az országgyűlés elnöke egy szlovák lapnak adott interjújában azt mondta, hogy a szlovákiai magyarok szellemi és kulturális értelemben a magyar nemzethez tartoznak, és minden szlovák politikusban van egy "kis Ján Slota". Kövér szavait bírálták a szlovák ellenzéki pártok. Slota szerint a szlovák diplomácia akkor sem reagálna, ha lőnének Budapestről. A politikus visszahívná Szlovákia budapesti nagykövetét is.

Kövér László felbőszítette a szlovák ellenzéket

Nagyvilág2011.06.08, 08:45

Éles hangon reagáltak a szlovák ellenzéki pártok egy hétfőn megjelent interjúra, amelyben Kövér László magyar házelnök arról beszélt, hogy a szlovákiai magyarok is Magyarországhoz tartoznak. A Smer szerint Pozsony csípős pofont kapott, a magyarellenességéről ismert Ján Slota pedig a budapesti nagykövet visszahívását követelte.

Kövér: "Egy kis Slota" minden szlovák politikusban van

Nagyvilág2011.06.06, 12:23

A prágai és a pozsonyi Hospodárské Noviny című gazdasági napilapokban megjelent interjújában Kövér László házelnök elmondta, hogy a kormány határon túli magyarokat érintő politikája gondot jelenthet a szlovák politikusoknak, még ha nem is nacionalisták, mint Ján Slota. Kövér László elmondta, hogy szerinte minden szlovák politikusban van "egy kis Ján Slota". "Nagyobb önbizalomra lenne szükségük a szlovák kollégáknak" - mondta.

Magyarellenes plakátjaival toborozna híveket a Szlovák Nemzeti Párt

Nagyvilág2011.05.05, 09:08

"Hazánkban ne legyünk idegenek" feliratú óriásplakátokat jelentetett meg Szlovákiában a Szlovák Nemzeti Párt. Ján Slota pártja ahhoz a népszavazási kezdeményezésükhöz gyűjtene így híveket, mellyel kizárólagossá tennék a szlovák nyelvet a hivatalokban.

A parlament előtt köpködött Ján Slota a nyelvtörvény vitája után

Nagyvilág2011.03.30, 20:11

Éles vita bontakozott ki a kisebbségek nyelvhasználatáról a szlovák parlamentben. A vita után a magyarellenességéről ismert Ján Slota feldúltan távozott, a parlament felé köpött, és kijelentette, hogy az többé már nem szlovák. Ondrej Dostál, a Híd képviselője a nemzet szégyenének nevezte Slotát.

A Harmadik Birodalomra emlékezteti a nagy-magyarországos szőnyeg Slotát

Itthon2011.01.14, 20:08

Szlovák és cseh vélemények egyaránt helytelennek tartják az Európai Unió Tanácsának brüsszeli épületében elhelyezett Nagy-Magyarországot ábrázoló szönyeget.

Slota szerint Szlovákiának ki kéne lépni az EU-ból

Nagyvilág2011.01.11, 15:08

A Szlovák Nemzeti Párt elnöke szerint Szlovákiának komolyan meg kellene fontolnia a kilépést az Európai Unióból.

Slota: Magyarveszély fenyegeti Szlovákiát

Nagyvilág2010.12.31, 16:19

A szlovák állam létét veszélyeztetik a kisebbségi magyarok - állította év végi nyilatkozatában Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke. Slota szerint, ha a szlovák parlament jóváhagyja a kisebbségi nyelvek használatának 10 százalékos küszöbét a jelenlegi 20 százalék helyett, Dél-Szlovákiában felszámolnak mindent, ami szlovák.

Magyarország terjeszkedésével riogatott Slota

Nagyvilág2010.11.10, 14:13

Magyarország nemzetiségi viszályokat szít és átrendezné Európát - ezzel riogatott Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke. A szlovák politikus szerint Orbán Viktor hasonlóan fogalmaz, mint Hitler, mielőtt megszállta Európát.

Háttérbe vonulna Ján Slota

Nagyvilág2010.07.28, 18:40

Új elnöke lehet ősszel a Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS). Ján Slota jelenlegi elnök ugyanis nem jelölteti magát a posztra a párt szeptemberi tisztújításán - jelentette a Bumm.sk szlovákiai magyar hírportál.

Slota állítólag kész lemondani pártja vezetéséről

Nagyvilág2010.07.20, 16:43

Nem indul újra a Szlovák Nemzeti Párt elnöki tisztségéért Ján Slota a TA3 pozsonyi hírtelevízió meg nem erősített értesülése szerint. Slota pártja négy évvel korábbi eredményéhez képest lényegesen rosszabbul szerepelt a júniusi választásokon.

Slota: Katonai konfliktust jelent a kettős állampolgárság

Nagyvilág2010.05.07, 17:56

Katonai konfliktust jelent majd, ha a magyar Országgyűlés elfogadja a kettős állampolgárságról szóló törvényt Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke szerint. A szélsőséges politikus Magyarországot a náci Németországhoz hasonlította, amely szerinte azzal kezdte a második világháborút, hogy kettős állampolgárságot adott a szudétanémeteknek és a lengyelországi németeknek.

Puhábbra cserélték Slotáék hazafiassági törvényét

Nagyvilág2010.04.28, 08:04

A Szlovák Nemzeti Párt hazafiassági törvénytervezete megbukott a szlovák parlamentben, de átment a kormány javaslata az állami jelképek használatáról. Az önkormányzati épületekbe és iskolákba a törvény értelmében kikerül az állami zászló, az alkotmány bevezetője és a himnusz szövege. Nem kell viszont minden hét elején lejátszani a szlovák himnuszt az iskolákban.

Slota szigorúbban ellenőrizné a magyar határt

Nagyvilág2010.04.08, 17:14

A Dél-Szlovákiában csavargó magyar fasisztákra hivatkozva kijelentette a Szlovák Nemzeti Párt alelnöke, hogy szigorúbb határőrizet lenne szükséges a szlovák-magyar határon. A romákkal kapcsolatban elmondta, hogy velük szemben nagyobb rendőri szigort kéne bevezetni, a rendőröknek pedig nem a húsvétkor úton lévőket kéne piszkálni.

Belebakizott a szlovák himnuszba Ján Slota

Nagyvilág2010.03.13, 12:37

Hibásan idézte a szlovák himnusz szövegét, és a szerző nevét sem tudja helyesen a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Ján Slota. A bakit a német hírügynökség szúrta ki, és különösen nagy feltűnést keltett, mivel Szlovákiában komoly vita folyik az úgynevezett hazafias törvényról, ami kötelezővé teszi a himnusz éneklését az iskolákban. A Sme című napilap szerint lehet, hogy az államfő alá sem írja a törvényt.

Művészek parodizálják Slota magyargyalázó szavait

Nagyvilág2010.01.21, 11:35

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke magyarokra tett becsmérlő kijelentéseit figurázta ki három szlovák művész. Kassai kiállításukon megjelenítették a bohócruhás Szent Istvánt, a kócos Göncz Kingát, a papagáj-turult és a magyarok görbe lábú ősét is.

A magyar elnök miatt nem jár bizottsági ülésekre Slota

Nagyvilág2009.11.23, 12:57

A magyarellenes kijelentéseiről is ismert Ján Slota szlovák politikus szerint a magyarok bosszúja, hogy megvonják tőle egyhavi képviselő fizetését, mert nem járt be az emberi jogi bizottság üléseire. Azt mondta, azért nem megy el a bizottság üléseire, mert a testületnek magyar elnöke van.

Slota szerint magyar bosszú a fizetésmegvonás

Nagyvilág2009.11.12, 13:57

A magyarellenes nyilatkozatairól ismert Ján Slota szlovák politikus a magyarok bosszújának tartja, hogy meg akarják vonni egyhavi képviselői fizetését. A megvonást a szlovák parlament emberi jogi bizottságának magyar elnöke javasolta, mert Slota októberben nem vett részt a bizottság ülésein.

Fizetésmegvonással büntetik az ülésekről hiányzó Slotát

Nagyvilág2009.11.11, 15:40

Egy hónapig nem kap fizetést Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, mert igazolatlanul hiányzott a bizottsági ülésekről. Slota állítólag régóta nem jár be az ülésekre.

Ficoék nyernék a szlovák választásokat egy felmérés szerint

Nagyvilág2009.10.27, 23:30

Robert Fico kormányfő pártja nyerne, és mindkét magyar párt bejutna a parlamentbe, ah most lennének a szlovákiai országgyűlési választások - derült ki egy közvélemény-kutatásból. Ján Slota magyarellenes pártja ugyanakkor komoly népszerűségvesztést szenvedett el az utóbbi időben.

Slotáék újra kezdeményezik az MKP betiltását

Nagyvilág2009.10.07, 16:36

Szerdán a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS) ismét kezdeményezte a szlovák főügyészségen a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) betiltását. Az SNS korábban még kétszer is kezdeményezte a magyar párt feloszlatását, kereseteiket azonban elutasították.

Slota megfenyegette a szlovákiai magyar pártokat

Nagyvilág2009.09.11, 15:24

Felháborodott Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke azon, hogy a Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a Híd - Most párt részt akar venni a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának budapesti ülésén. Slota azzal fenyegetőzött, hogy ha tényleg elmennek, a pártok feloszlatását fogja kezdeményezni.

Slota bocsánatkérést követel Bajnaitól

Nagyvilág2009.09.08, 15:20

Diplomáciai jegyzékben akar bocsánatkérést követelni Bajnai Gordon miniszterelnöktől Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke. Slota Bajnai cikkén háborodott fel, amely hétfőn jelent meg a Sme című szlovák napilapban, és amelyben a Jobbikhoz hasonlította a magyar kormányfő Slota pártját.

Slota büszke rá, hogy behúzott egy magyarnak

Nagyvilág2009.06.23, 12:15

Jan Slota, a magyarellenes kirohanásairól ismert szlovák politikus egy hétfői tárgyaláson büszkén mesélte, hogy fiatalabb korában megvert egy magyart. Az eset még 1979-ben történt az akkori munkahelyén, és fizetéselvonást kapott miatta.

Lebunkózta a Fidesz az Orbánt sértegető Slotát

Itthon2009.05.31, 22:04

Bunkónak nevezte Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki kabinetjének vezetője Ján Slota szlovák pártelnököt, aki az ellenzéki párt szerint ismét bizonyította, hogy nem alkalmas a politizálásra. A nyilatkozat előzménye, hogy Slota vasárnap keményen kritizálta Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének egyik kampánybeszédét, amelyben az összes magyar európai parlamenti súlyáról beszélt.

Slota az alkotmánybírósághoz fordulna tankönyvügyben

Nagyvilág2008.12.21, 13:59

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke az alkotmánybírósághoz fordul, ha a parlament újra elfogadja az államfő vétója utáni második körben az oktatásügyi törvényt. A jogszabály lehetővé tenné, hogy a magyar tankönyvekben magyarul szerepeljenek a helységnevek, és csak zárójelben tüntessék fel a szlovák változatokat.

Összekaptak a szlovák képviselők a magyar helyneveken

Nagyvilág2008.12.02, 18:27

Hangos vita alakult ki a szlovák képviselők között a Magyar Koalíció Pártja (MKP) javaslatáról, amely szerint a kisebbségek tankönyveiben anyanyelvükön szerepelnének a helységnevek. A Szlovák Nemzeti Párt szerint ez alkotmányellenes, az MKP viszont ragaszkodik ahhoz, hogy az anyanyelvi oktatás a kisebbségek alkotmányos joga. A legerősebb kormánypárt - a Smer - első olvasásban támogatta az MKP indítványát, de jelezte, hogy a mostani második olvasásban saját javaslatot tesz.

Slotáék nem módosítanák az oktatási törvényt

Nagyvilág2008.11.29, 13:56

A Szlovák Nemzeti Párt elnöksége (SNS) azt javasolja a párt parlamenti képviselőinek, hogy szavazáskor semmilyen módosítást ne támogassanak az oktatásügyi törvényben, beleértve a földrajzi megnevezések kisebbségi nyelvű használatára vonatkozó beterjesztést is - jelentette ki Ján Slota, az SNS elnöke a párt vezetőségi ülése után szombaton Aranyosmaróton (Zlaté Moravce).

Slota: Magyarország csődbe jutott

Nagyvilág2008.11.22, 21:04

Magyarország gazdaságilag csődbe jutott, s ezért exportálja problémáit Szlovákiába - állítja a pozsonyi kormánykoalícióban részt vevő Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Ján Slota a SITA hírügynökségnek szombaton adott interjújában. Az MKP egyik képviselője szerint a Magyar Koalíció Pártja el tudja képzelni a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma státusának bizonyos módosítását

Meghátrált a helységnevek ügyében Slota

Nagyvilág2008.11.21, 12:59

Mégis lesznek magyar helységnevek a szlovákiai magyaroknak szánt tankönyvekben - közölte Ján Slota, a magyarokat gyakran sértegető szlovák politikus. Slota elismerte, hogy ez egyértelmű meghátrálást jelent. A Magyarország és Szlovákia közötti konfliktusnak a tankönyv-kérdés csak az egyik eleme.

Fico: A kutya ugat, a karaván halad

Nagyvilág2008.11.17, 20:10

Slota csak beszél, de a pozsonyi kormány nem tesz semmit a magyar kisebbség rovására - állította a Standard című lapnak adott interjújában Robert Fico. A szlovák kormányfő szerint a feszültséget Magyarország okkoza, mert képtelen megfékezni a szélsőségeseket.

Slota védené Szlovákia területi egységét

Nagyvilág2008.11.09, 16:26

Szlovákia, és az ország területi egységének védelmében összehívná a köztársaság biztonsági tanácsát Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke. Slota szerint az EU intézményeinek is lépnie kellene Magyarországgal szemben, és ha szükséges, Szlovákiának össze kellene hangolnia lépéseit "a hasonló szélsőséges veszélynek kitett, Magyarországgal szomszédos többi országgal is".

Göncz kéri a focibotrány bizonyítékait

Nagyvilág2008.11.07, 18:43

Göncz Kinga külügyminiszter azt várja Szlovákiától, hogy bizonyítékokkal és felvételekkel tisztázza a dunaszerdahelyi focibotrány körülményeit. A magyar külügyminiszter abszurditásnak nevezte, hogy a magyar titkosszolgálatok provokálták volna ki a konfliktust a rendőrök és a magyar szurkolók között, ahogy azt Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke állította.

Zavarják Pozsonyt a szlovák-ellenes pesti tüntetők

Nagyvilág2008.11.06, 23:06

A szlovák külügyminiszter azt követelte hogy Budapest szedje ráncba a szlovák nagykövetség előtt tüntetőket. Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke felszólította a szlovák kormányt, hogy vonja kérdőre a magyar vezetést a tüntetők miatt. Eközben önként jelentkezett az a tüntető, aki szlovák zászlót égetett Pesten.

Slota feljelentette a dunaszerdahelyi meccs provokátorait

Nagyvilág2008.11.04, 17:46

Ján Slota kedden garázdaság és hatósági közeg megtámadása miatt feljelentést tett a szombati dunaszerdahelyi összecsapás miatt. A pozsonyi kormánykoalícóhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt elnöke szerint ugyanis a magyarok provokálták a szlovák rendőröket. Közben a város polgármestere további felvételeket mutatott be, amelyeken az látszik, a rendőrök ok nélkül támadtak.

Magyar utcai zavargással riogatott Slota

Nagyvilág2008.10.25, 16:23

Újabb kirohanást intézett a magyarok ellen Ján Slota, aki szerint magyarországi politikusok Szlovákia szuverenitására törnek, Csáky Pál pedig utcai zavargásokat tervez. Slota erről Cernován beszélt, amely  a szlovákok szerint a magyar megtorlás jelképe,1907-ben ugyanis magyar csendőrök sortüze megölt 15 embert.

Szlovák büszkeségre és magyar rátartiságra játszik rá Slota

Nagyvilág2008.10.10, 17:52

Megkomponált balhénak tartják a szlovák és a magyar kormány politikusai közötti odamondogatásokat az [origo] által megkérdezett diplomaták és kutatók. A harc mindenki szerint elsősorban a politikusok szintjén dúl, a két nép jól kijön egymással. Némi rátartiság azért mérgezi a kapcsolatokat: a szlovákoknak jól megy, nem tetszik nekik, ha valaki kioktatja őket, a szlovákiai magyarok viszont hajlamosak figyelmen kívül hagyni, hogy nem Magyarországon élnek.

Magyar és szlovák párt is feljelenti Slotát

Nagyvilág2008.10.08, 15:00

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) feljelenti Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt elnökét nemzetgyalázás és uszítás miatt - jelentette be kedden az MKP elnöke. Szerdán egy szlovák párt is feljelentette az SNS elnökét. A magyar külügyminisztert vasárnap Hitlerhez hasonlító politikust több szlovák lap is bírálta.

Elhatárolódott Slota hitleres kijelentésétől Fico

Nagyvilág2008.10.06, 15:26

Elhatárolódott Ján Slota magyarellenes kijelentésétől hétfőn Robert Fico szlovák kormányfő. A Szlovák Nemzeti Párt vezetője Hitlerhez hasonlította és nyomorultnak nevezte Göncz Kinga magyar külügyminisztert.

Slota nyomorultnak nevezte Göncz Kingát

Nagyvilág2008.10.05, 21:45

Sértő megjegyzéseket tett vasárnap a magyarellenes kirohanásairól ismert szlovák politikus, Ján Slota Göncz Kinga magyar külügyminiszterre. A szlovák koalíciós párt, az SNS vezetője szerint Göncz "egy kócos asszony, egy nyomorult fenyegetőzik, és tesz fel kérdéseket a szlovák kormányfőnek".

A Pravda bírálta az életüket féltő magyarokról beszélő Csákyt

Nagyvilág2008.09.25, 16:56

A pozsonyi Pravda szerint túl messzire ment a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának vezetője, amikor arról beszélt, hogy félnek a szlovákiai magyarok. A lap újságírója baleknek nevezi cikkében Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökét, mert szerinte Slota magyarellenes megnyilvánulásaival épp a magyarok érdekeit szolgálja.

Hitlert emlegette Slota Sólyom bírálatára

Nagyvilág2008.09.14, 16:18

Ján Slota szerint a szlovák-magyar kapcsolatok valóban nagyon rosszak, de korántsem Szlovákia, hanem Magyarország miatt. A magyarellenes szlovák kormánypárt vezetője szerint Magyarországon valami hasonló készülődik, mint a múlt század harmincas éveinek elején, amikor "egy alacsony bajszos emberből 1933-ban német birodalmi kancellár lett".  Slota Sólyom László kijelentésére reagált, aki sajnálatosnak nevezte, hogy a legfelső politikai szinten Szlovákiában még soha nem határolódtak el Slota magyarellenes kijelentéseitől.

Nem hisz a magyargyűlöletben a szlovák miniszter

Nagyvilág2008.09.11, 18:30

Nem tartja hitelesnek a szlovák diákok magyargyűlöletéről szóló felmérést a pozsonyi kormány oktatási minisztere, de azzal egyetért, hogy a magyaroknak szlovákul kellene beszélniük. A felmérés szerint a 15 éves szlovákoknak a magyarokról a "Magyarok, takarodjatok a Duna túloldalára!" mondás jut eszükbe.

Egyéves huzavona után hajlandó találkozni Gyurcsány és Fico

Itthon2008.08.21, 11:08

Szeptemberben találkozik Gyurcsány Ferenc és Robert Fico szlovák kormányfő. A két miniszterelnök találkozóját az elmúlt egy évben több alkalommal elhalasztották. Egyszer Jan Slota szlovák kormánypárti politikus szólt be Göncz Kinga magyar külügyminiszternek, máskor a szlovákok sértődtek meg egy magyar önkormányzati döntés miatt. A Nyitrán megvert magyar egyetemista, Malina Hedvig ügye pedig még régebben mérgezi a két ország kapcsolatait.

Lecserélteti Slotával egyik miniszterét Fico

Nagyvilág2008.07.22, 22:24

Új környezetvédelmi miniszter jelölésére szólította fel a magyarellenes kirohanásairól ismert Ján Slotát a szlovák kormányfő, Robert Fico, aki a tárcánál történt visszaélések miatt menesztené a jelenlegi tárcavezetőt. Elemzők szerint mélyebb koalíciós konfliktus állhat a döntés hátterében.

Magyar kémek kezét látja a Malina-ügyben Slota

Nagyvilág2008.07.03, 15:39

A magyar titkosszolgálat szervezte meg Malina Hedvig megtámadásának ügyét - állítja a szlovák kormánykoalíció magyargyűlölő pártjának elnöke, Ján Slota. A politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt erről, ahol egyebek mellett patkányhorda élére küldte azt az egyetlen szlovák politikust, aki részt vett a Magyar Koalíció Pártjának jubileumi ünnepségén.

Slota bunkó volt Gönczcel, Fico mégis megvédte

Nagyvilág2008.06.10, 16:52

Robert Fico szlovák kormányfő nemhogy gyengíteni próbálta Jan Slota, a Szlovák Nemzeti Párt vezetőjének sértő kijelentését Göncz Kinga magyar külügyminiszterrel kapcsolatban, még Gönczöt kritizálta. Fico a Malina Hedvig-ügyet is kommentálta, szerinte azt kormánya lejáratására próbálták sokan felhsználni.

Ján Slota Göncz Kingát is sértegeti

Nagyvilág2008.06.06, 19:54

Ján Slota, a pozsonyi kormányhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke olyan "kócos asszonynak" nevezte Göncz Kingát, aki szerinte "többet törődhetne a külsejével". Nemrég a magyargyűlőlö politikus az államalapító Szent Istvánt lovasbohócozta le.

Bekérették a szlovák nagykövetet a bohócozás miatt

Itthon2008.05.15, 17:38

Bekérették a Külügyminisztériumba Szlovákia budapesti nagykövetét, mivel a magyarellenes kijelentéseiről ismert Jan Slota szombaton "lovasbohócnak" nevezte Szent Istvánt. A külügy közölte: következő hónapokban nem lesz magyar-szlovák miniszterelnöki találkozó.

Slota lebohócozta Szent Istvánt

Nagyvilág2008.05.10, 00:27

Lovasbohócnak nevezte a magyar államalapító Szent István királyt Ján Slota, a Robert Fico kormányához tartozó szlovák Nemzeti Párt magyarellenességéről hírhedt elnöke.

Slota bezáratná az ügynöklistákat őrző levéltárat

Nagyvilág2008.04.26, 11:42

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke a kommunista államrendőrség ügynöklistáit őrző Nemzeti Emlékezet Intézetének (ÚPN) megszüntetését kezdeményezte a parlamenthez eljuttatott indítványban. A lépésre azzal egyidejűleg derült fény, hogy több szombaton megjelent szlovákiai lap újabb, ezúttal bírósági levéltárból előkerült rendőrségi felvételeket közöl Slotáról.

Egy netezőé lehetett a Magyarország nélküli térkép

Nagyvilág2008.04.22, 17:27

A Ján Slota vezette radikális szlovák Nemzeti Párt honlapján feltűnt, Magyarország területét Szlovákia és Ausztria között felosztó térképet az oldal regisztrált olvasói közül bárki feltehette. A párt honlapja szerint a moderátorok nem vállalnak felelősséget a vitafórumban szereplő hozzászólásokért.

Törölték Magyarországot Slota pártjának térképéről

Nagyvilág2008.04.16, 14:48

Ján Slota pártja, a magyarellenes kijelentésektől sem idegenkedő SNS honlapján napokig egy olyan térkép volt elérhető, amelyen Magyarország nem létezik: Ausztria határai a Dunáig érnek, a többi terület pedig Szlovákiához tartozik. Az SNS nem indokolta meg a térkép megalkotását, de néhány nap múlva eltávolította honlapjáról.

Slota az autólopás mellett boltokat is fosztogatott

Nagyvilág2008.04.14, 21:44

Ján Slota fiatalkorában nem csak Bécsben lopott autókat, mint az már korábban napvilágra került, hanem odahaza, az akkori Csehszlovákiában két falusi boltot, egy rőföst és egy hentest fosztott ki a privigyei (Prievidza) járáshoz tartozó Kóson - közölte hétfőn este az egyik szlovák kereskedelmi televízió.

Magyar diplomatát faggat a szlovák külügy

Nagyvilág2008.03.26, 17:26

Éles hangú közleményben reagált a szlovák kormány arra, hogy Pilisszentkereszten átköltöztetik a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat irodáit. Az ügyben szerdán bekérették a szlovák külügyminisztériumba a pozsonyi magyar nagykövetség ügyvivőjét is.

Kérdőre vonná a magyar nagykövetet Slota

Nagyvilág2008.03.25, 16:51

A pozsonyi magyar nagykövettől vár magyarázatot Ján Slota pártja a pilisszentkereszti Szlovák Ház ügyében. A helyi polgármester ugyanis új helyre akarja költöztetni a házban lévő szlovák önkormányzatot és pávakört, miközben a kisebbségi önkormányzat vezetője maradni szeretne a régi épületben.

Autótolvaj múlttal vádolják Slotát

Nagyvilág2008.03.19, 21:49

Bűnügyi hírek szerint a magyarellenességéről ismert szlovák pártvezető, Ján Slota a Markíza televízió szerda esti közlése szerint a hetvenes évek elején Bécsben autókat lopott.

Budapestre jönne Orbánt ostrozni Slota

Nagyvilág2008.02.27, 13:42

Jan Slota nacionalista szlovák pártvezér szerint Orbán Viktor Fidesz-elnök ultranacionalista. Erről szívesen beszélne egy magyar tévének is.

Rendőrök keresik Jan Slota apját

Nagyvilág2008.02.24, 20:47

Napok óta eredménytelenül keresi a szlovák rendőrség Ján Slota apját, aki privigyei (Prievidza) lakhelyéről ismeretlen helyre távozott.

Nem támogatták a magyarok Ficoék visszafogadását

Nagyvilág2008.02.14, 14:39

A magyar tagpárt tiltakozása ellenére helyreállították a Smer szlovák kormánypárt ideiglenes tagságát az Európai Szocialisták Pártjában. A párt tagságát 2006-ban azért függesztették fel, mert koalícióra lépett a radikális Ján Slota vezette párttal.

Szent István a bezzegkirály a szlovák parlamentben

Nagyvilág2008.02.13, 14:31

Ha nincs Szent István király, nincs szlovák nép sem - erről vitáztak szerdán a szlovák parlamentben. A kereszténydemokraták azt szeretnék, ha ünnepe lenne Szlovákiában Szent Istvánnak, Mária Teréziának és egy csodarabbinak is.

Megbocsátottak Ficónak az európai szocialisták

Nagyvilág2008.02.05, 22:16

Lehet, hogy visszaveszik soraikba az európai szocialisták Robert Fico pártját. A Smer tagságát akkor függesztették fel, amikor koalícióra lépett a Szlovák Nemzeti Párttal.

Lefasisztázta Slota pártját, fizetnie kell

Nagyvilág2008.01.30, 19:00

A pozsonyi bíróság 1 millió korona pénzbírságra és bocsánatkérésre ítélte Duray Miklóst szlovákiai magyar politikust. Durayt azért büntették meg, mert állítólag fasisztának nevezte a Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Pártot.

Magyar autonómia-társaságot tiltottak be Szlovákiában

Nagyvilág2008.01.22, 22:47

A szlovák belügyminisztérium Ján Slota pártjának kezdeményezésére betiltotta a révkomáromi vállalkozó, Bósza János nevével fémjelzett Nomos Regionalizmus nevű civil társaságot, amely annak bizonyítására törekszik, hogy az autonómia intézménye nem ellenkezik a szlovák alkotmánnyal és nem fenyegeti Szlovákiai területi integritását.

Turulriogató kettős kereszteket állítana Slota

Nagyvilág2008.01.09, 13:57

A magyarellenességéről ismert szlovák politikus, Ján Slota monumentális kettős kereszteket akar telepíteni a szlovák-magyar határ nyomvonalán, hogy elriassza "a magyarok Szlovákia fölött köröző hülye turulmadarait".

Ján Slota a magyarok létezését is tagadja

Nagyvilág2008.01.04, 18:34

Újabb aranyköpéssel gazdagította magyarellenes kirohanásainak listáját Ján Slota. A Szlovák Nemzeti Párt elnöke szerint Szlovákiában nem élnek magyarok, csak olyan szlovákok, akik magyarul fejezik ki magukat.

A szlovákok fele okolja a magyarokat a feszültségért

Nagyvilág2007.11.05, 13:02

Egy felmérés szerint a szlovákoknak valamivel több mint a fele véli úgy, hogy Magyarország és Szlovákia viszonyának megromlásáért a magyar fél a felelős. Nem túl meglepő módon a magyarellenes kirohanásairól ismert Ján Slota pártjának szimpatizánsai okolják leginkább a magyarokat a feszültségért.

Fico szerint nem gané Csáky, de hazudik

Nagyvilág2007.09.27, 17:49

Robert Fico szlovák kormányfő szerint nem gané a szlovákiai magyar politika vezetője, Csáky Pál, viszont gátlástalanul és hazug módon viselkedik. A Magyar Koalíció Pártjának elnökét, Csákyt Ján Slota szlovák radikális vezér nevezte ganénak válaszul Csáky kirohanására, aki Szlovákia szégyenének bélyegezte Slotát.

Perel Csáky, mert Slota leganézta

Nagyvilág2007.09.26, 16:56

Feljelenti a radikális Ján Slotát Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke. Csáky azért fordul bírósághoz, mert Slota ganénak nevezte. Szolidaritásból Szili Katalin házelnök lemondta a jövő heti szlovákiai látogatását, de Sólyom László köztársasági elnök megy szobrot avatni Révkomáromba.

Lefújta Németh a találkozót a szlovákokkal

Nagyvilág2007.09.22, 18:02

Egyre jobban megterheli a szlovák-magyar viszonyt, hogy a pozsonyi parlament olyan határozatot fogadott el, amely szerint érinthetlenek a Benes-dekrétumok. A magyar parlament külügyi bizottsága lemondott egy keddi találkozót a szlovák képviselőkkel, korábban pedig Sólyom László és Gyurcsány Ferenc is tiltakozott. Ján Slota, a korábban magyarellenes megnyilatkozásairól elhíresült szlovák pártelnök kikérte magának, hogy szélsőségesnek nevezték magyar politikusok.

Slota megfosztana magyar nevétől több települést

Nagyvilág2007.09.07, 17:20

Ján Slota megvonná a magyar helységnévhasználat jogát mintegy harminc vegyesen lakott szlovákiai településtől, amelyeken becslései szerint az utóbbi években 20 százalék alá esett a magyar népesség aránya. A kormánykoalícióhoz tartozó radikális Szlovák Nemzeti Párt elnöke pénteken bejelentette: javaslatát indítványként a parlament elé terjeszti.

Törvénnyel védené a Benes-dekrétumokat Slota

Nagyvilág2007.08.09, 13:35

Börtönnel büntetné a trianoni békeszerződés és a Benes-dekrétumok megkérdőjelezőit Ján Slota, magyarellenességéről ismert szlovák politikus.

Ellenoffenzívára buzdít Malina Hedvig ügyében Slota

Nagyvilág2007.07.08, 22:23

Provokációt és szlovákellenes kampányt emleget közleményében a magyarellenességéről hírhedt Jan Slota pártja, a Maline Hedvig ügyében tett magyar lépések miat. Az SNS kemény ellenlépéseket követel az ügyben a szlovák külügytől.

Slota a békét félti a trianoni emlékektől

Nagyvilág2007.06.05, 15:51

Az Európai Unió és Közép-Európa békéjét fenyegeti a trianoni egyezmény megkérdőjelezése - mondta Ján Slota, a pozsonyi kormánykoalícióhoz tartozó radikális Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke. Slota szerint az EU-nak hivatalosan deklarálnia kellene a trianoni döntés betartásával kapcsolatos - Magyarországon számon kérhető - kötelezettségeket. Ezért tárgyalást kezd a Magyarországgal szomszédos államok nacionalista pártjaival. A szlovákiai magyar politikusok szerint viszont Szlovákiának is van kötelezettsége Trianon kapcsán: a magyar kisebbséggel való törődés.

Slota szélsőségesnek nevezte Sólyom Lászót

Nagyvilág2007.05.31, 15:02

A magyarellenes kijelentéseiről ismert szlovák kormánypárti vezető, Ján Slota szerint Sólyom László magyar államfő szélsőséges, amiért támogatja a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit. Sólyom többször beszélt arról, hogy a kisebbségek kulturális autonómiája az EU-ban a minimum, de ahol lehetőség van rá, ott a területi autonómiát is meg kell adni.

Most már tárgyalna külön Gyurcsány Ficóval

Nagyvilág2007.05.29, 10:50

A visegrádi országok júniusi találkozóján ismét megkísérlik egy asztalhoz ültetni Rober Fico szlovák és Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnököt. A négyszemközti találkozó tavaly ősszel elmaradt, és a két kormányfő még abban sem értett egyet, miért. A két ország közti feszültség legfőbb oka, hogy Fico kormányának tagja a szélsőséges nacionalista Jan Slota pártja.

Lemocskozta az MKP új elnökét Slota

Nagyvilág2007.04.03, 11:48

Szlovákiában azt latolgatja a közvélemény, hogy változik-e majd a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) politikája a hétvégi elnökválasztással végződött tisztújítás után. A szlovák lapok szerint az MKP a következő időszakban erős önkormányzati autonómiát szeretne kivívni, hogy a helyi közösségek függetlenedhessenek a központi hatalomtól. Ján Slota radikális pártvezér szerint az újonnan megválasztott elnök, Csáky Pál egy mocsok.

Rátámadt egy nőre az SNS volt alelnöke

Nagyvilág2007.03.30, 21:14

Nekirohant, és fizikailag bántalmazott egy nőt az egyik pozsonyi benzinkúton pénteken Vítazoslav Móric, a jelenlegi szlovák kormányhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) volt alelnöke, a párt parlamenti képviselője, Ján Slota egykori helyettese, aki politikailag aktív évei során gyakran igyekezett felülmúlni pártelnöke magyarellenes kirohanásait.

Slotáék írják az új szlovák történelemkönyvet

Nagyvilág2007.03.04, 17:28

A Szlovák Nemzeti Párt kezében levő oktatási tárca már íratja a szlovák általános és középiskolákban majd használandó történelem-tankönyveket. Ján Slota pártelnök elképzelhetetlennek tartja, hogy valaha is közös magyar-szlovák történelem-tankönyv lásson napvilágot.

Elbukott a magyarellenes Slota

Nagyvilág2006.12.03, 12:48

Jelentős veszteségek nélkül őrizte meg eddigi önkormányzati pozícióit a szombaton lezajlott szlovákiai önkormányzati választásokon a Magyar Koalíció Pártja (MKP). A választások nagy vesztese a kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt magyarellenes kirohanásairól ismert elnöke, Jan Slota, aki 16 évig volt Zsolna (Zilina) polgármestere.

Slotával már Meciar sem ért egyet

Nagyvilág2006.10.22, 23:03

Az első pozsonyi reagálások szerint pusztába kiáltott szónak bizonyul majd a kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) élén álló Ján Slota szombaton elhangzott felhívása, aki a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) kiközösítésére szólította fel a szlovák pártokat. A politikus azt mondta: a bojkott addig tartson, amíg a magyar párt nem hajt fejet a trianoni döntés előtt és nem tesz le a Benes-féle dekrétumok semmissé nyilvánítását célzó törekvéseiről.

Kiközösítené a magyar pártot Slota

Nagyvilág2006.10.21, 20:47

A Magyar Koalíció Pártja kiközösítésére szólított fel Jan Slota, a magyarellenes kirohanásairól hírhedt szélsőséges szlovák politikus. A Szlovák Nemzeti Párt elnöke szombaton pártja kongresszusán azt követelte a magyarok pártájától, hogy nyilatkozatban határolódjon el egyebek mellett Orbán Viktortól. Slota azt állította, neki nem a magyarokkal, csak pártjukkal van baja.

Ján Slota megúszta az MKP feljelentését

Nagyvilág2006.10.02, 18:21

Ján Slota nem marasztalható el, és nem vonható büntetőjogi felelősségre azokért a magyarellenes kijelentésekért, amelyek miatt a Magyar Koalíció Pártja (MKP) nemzetgyalázás gyanúja miatt feljelentést tett ellene - így döntött az illetékes szlovák ügyész a rendőrségi vizsgálat alapján.

Bocsánatkérést vár a magyaroktól Slota jobbkeze

Nagyvilág2006.09.08, 10:27

A Szlovákiában megszaporodott magyarellenes incidensek egyik fő felelősének tartott Ján Slota ugyan eltűnt a nyilvánosság elől, de helyettese, Rafael Rafaj nyilatkozott az [origo]-nak. A politikus állítja, pártjának semmi köze a magyarverésekhez, annak viszont szerinte már ideje lenne, hogy Magyarország bocsánatot kérjen az elmúlt 130 évben okozott sérelmekért. Szlovákiai riportunkból az is kiderül, hogy az ottani magyarok kutyái akár még németül is értenek.

Lantos szerint a szlovákok felelőssége a magyarellenesség

Nagyvilág2006.09.05, 14:38

Szlovákiát tette felelőssé Tom Lantos magyar származású amerikai képviselő keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a magyarellenes incidensekért. Lantos azt mérlegeli, hogy egy Ján Slota és pártja kormányra kerülését elítélő nyilatkozat elfogadását kezdeményezi az amerikai törvényhozásban. Az ügy hétfőn az Európai Parlament ülésén is előkerült: napirend előtt hat - zömében magyar - képviselő szólalt fel ebben a témában.

Előző
  • 1
  • 2
Következő