Jakab Péter
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Jobbik
- Gyurcsány Ferenc
- baloldal
- Demokratikus Koalíció
- Molnár Enikő
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Így verte szét Jakab Péter a Jobbikot: a legerősebb ellenzéki pártból a leggyengébb lett
Az országgyűlési választások legnagyobb vesztese a Jobbik, a párt 2018-ban még 26 képviselőt küldhetett az Országgyűlésbe, a folyamatos pártszakadások miatt időközben a frakció tagságának 17 főre csökkent a létszáma, most viszont csupán 9 képviselőjük lesz, mindössze kettővel több mint a nemrég alakult Mi Hazánknak. A Jobbik bukásának első számú felelőse Jakab Péter pártelnök, aki a baloldali összefogáson belül is szorosnak számító együttműködést alakított ki Gyurcsány Ferenccel. Az elemzők többsége egyetért abban, hogy a Jobbik szavazói nem voltak hajlandók Gyurcsányra szavazni. Figyelemre méltó, hogy - a baloldali összefogás pártjjai ...
A megyék több mint felében egyáltalán nem kértek a baloldalból
Vasárnap történelmi győzelmet aratott a Fidesz-KDNP pártszövetség, és azóta kiderült, hogy a zsinórban negyedik kétharmados siker még a 2010-es adatokat is felülmúlja. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, közvélemény-kutatók úgy vélik, hogy Orbán Viktor személye a Fidesz győzelmének fő oka, a baloldal pedig széteshet. Az Origo megnézte, milyen eredményt ért el a baloldal, amelynek veresége valóban csúfos, hiszen a 19 magyarországi megyéből 7-ben egyáltalán nem kértek a baloldalból, annak programjából és Márki-Zay Péterből. Ezen felül fontos információ, hogy Magyarország 3155 települése közül csupán 38-ban nyert a baloldali összefogáás ...
Agresszív kismalacnak nevezte Jakab Pétert az egyik vezető jobbikos képviselő
Agresszív kismalacnak nevezte Stummer János jobbikos országgyűlési képviselő, parlamenti bizottsági elnök Jakab Pétert. Stummernek arról jutott eszébe egy ismert vicc, hogy a Jobbik elnöke már a választás estéjén megtámadta Márki-Zay Pétert.
- címkék:
- Jakab Péter
- Címkefelhő »
Egyre elkeseredettebb a háború a baloldalon: Márki-Zay és Jakab Péter egymást szidja
Ahogy az várható volt, a baloldal történelmi mértékű veresége után senki sem vállalja a felelősséget és mond le, mindenki a másikra mutogat. A baloldali belháború egyik legjellemzőbb eleme Jakab Péter és Márki-Zay Péter konfliktusa, mindketten a másikat okolják a bukásért. Az Origo megkérdezte a Jobbikot és Márki-Zay Pétert is, de cikkünk megjelenéséig egyik fél sem reagált.
Jakab Péter szerint Vona Gábor gyáva, a mostani bukásról pedig kizárólag Márki-Zay tehet
Brutálisan nekiment az ATV-ben a Jobbik-elnök Márki-Zay Péternek. Elmondta: Márki-Zay Péter felelősségét senki nem kérdőjelezi meg a hat párt közül - írja a Mandiner.
Jakab Péter szétverte a Jobbikot, most Márki-Zayt és saját szavazóit hibáztatta
Durcásan, helyenként remegő hangon, szinte sírva értékelte a választás eredményét a Facebookon Jakab Péter, a Jobbik elnöke, amiben Márki-Zay Pétert és - közvetve - saját szavazóikat hibáztatta a választási vereségért.
- címkék:
- Jakab Péter
- választás 2022
- Címkefelhő »
Jakab Péter néhány éve még a Magyar Gárda mellényében ült be a miskolci közgyűlés ülésére
Bár a Jobbik elnöke ma már tagadja, hogy egykoron köze lett volna a cigányellenes, antiszemita szervezethez, a Kontra birtokába jutott információk teljesen más megvilágításba helyezik a történetet - írja a portál. A Kontra beszámol arról, hogy Jakab Péter 2012-ben a Magyar Gárda jellegzetes mellényében ült be a miskolci közgyűlés ülésére, az egyik felvételen pedig a gárdisták egyenruháját viselte, miközben igazoltatták a rendőrök.
- címkék:
- Jakab Péter
- cigány
- Jobbik
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
A náci karlendítéssel pózoló Z. Kárpát botránya: a Jobbik ma is tele van antiszemitákkal
Nem egyedi és elszigetelt példa a Jobbikban Z. Kárpát Dániel esete, akiről kiderült: náci karlendítéssel pózolt és korábban a zsidók magyarországi térfoglalásáról is értekezett. A pártban ma is vezető tisztséget betöltő politikus mellett maga a pártelnök, Jakab Péter is antiszemita kijelentéseket tett, mint ahogy Gyöngyösi Márton európai parlamenti képviselő is listázni akarta a zsidó képviselőket. A Mediaworks Hírcentrumának összeállításából látható, hogy a Jobbik nem számolt le a szélsőséges múltjával. Azaz, a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal minden további nélkül befogadta az antiszemita Jobbikot.
Tételesen cáfolta Dömötör Csaba Jakab Péter legújabb álhírkeltését – videó
Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára tíz pontban cáfolta Jakab Péter Jobbik-elnök azon valótlan kijelentését, miszerint „a magyar állam semmilyen segítséget nem nyújt az Ukrajnából menekülő kárpátaljai magyar és ukrán embereknek".
- címkék:
- Jakab Péter
- Dömötör Csaba
- álhír
- Címkefelhő »
Jakab Péter biztos, hogy nem mond igazat a vagyonnyilatkozatában
Míg Jakab Péter felesége korábban jelezte, hogy egyedülálló, addig most a Jobbik elnöke azt írta a vagyonnyilatkozatába, hogy a családjával él.
- címkék:
- Jakab Péter
- vagyonnyilatkozat
- Címkefelhő »