Iveta Radicová
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Szlovákia
- szlovák politika
- Robert Fico
- Orbán Viktor
- Ivan Gasparovic
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Fico farkasétvágya felkavarja a pozsonyi magyar politikát
Előrehozott választás lesz tavasszal Szlovákiában, miután a széttagolt kormánykoalíció széthullott az eurozóna megmentésének súlya alatt. Szlovákiai elemzők és politikusok szerint ezzel újabb Fico-korszak veheti kezdetét, ami az eddig kormányon lévő, részben magyar Híd-Most párt pozícióvesztését hozhatja, a parlamentből kiszorult magyar MKP viszont egy új esélyt kaphat.
Előrehozott választások lesznek márciusban Szlovákiában
Robert Fico, szlovák ellenzéki vezető bejelentette, hogy megállapodtak a kormánykoalíció pártjaival, hogy márciusban előrehozott választásokat tartanak.
Az uniós mentőalappal együtt bukott a kormány is Szlovákiában
Nehéz helyzetben volt a szlovák kormány, az eurós mentőalapot ugyanis csak az ellenzék támogatásával lehetett volna elfogadni, mivel a koalíciós Szabadság és Szolidaritás nem vett részt az esti szavazáson. Iveta Radicová miniszterelnök az utolsó pillanatban még megpróbálkozott azzal, hogy az eurós mentőalap kibővítéséről szóló szavazást a parlamentben összekötötte egy bizalmi szavazással a kormányról, ezzel azonban nemcsak a mentőalap, hanem Radicová is elbukott.
A szlovák kormányfő sajtóhírek szerint felajánlotta a lemondását a koalíciós patthelyzet miatt
A szlovák koalíciós tanács az euróövezeti mentőalap kérdésében próbál közös álláspontra jutni, a liberálisok ellenkezése miatt azonban ez még mindig nem sikerült. Ha nincs megegyezés, megbukhat az Iveta Radicová vezette szlovák kormány. A parlament kedden szavaz Szlovákia részvételéről a támogatásra szoruló euróövezeti tagállamok megsegítésére hivatott alap bővítésében.
Bizalmatlansági indítvány a szlovák kormányfő ellen
Korrupciós ügyekkel gyanúsítja utódját Robert Fico volt szlovák miniszterelnök. Jövő kedden bizalmi szavazás lesz a pozsonyi parlamentben.
Szlovákián bukhat el az EU görögmentő csomagja
Mivel Szlovákia az euróövezet része, az ország parlamentjének meg kell szavaznia a Görögország megsegítésére hivatott intézkedéseket, ellenkező esetben azok nem léphetnek életbe. A négy kormánypárt egyike, az SaS azonban "nem akarja finanszírozni a görög nyugdíjakat", ami a csomag bukásához vagy szlovák kormányválsághoz is vezethet a Bumm.sk hírportál írása szerint.
Nincs megállapodás a kettős állampolgárságról Szlovákia és Magyarország között
A szlovák külügyminisztérium szerint Budapestnek továbbra is más a véleménye a kettős állampolgárságot szabályozni hivatott kétoldalú megállapodás tervezetéről, mint Pozsonynak, ezért újabb tárgyalásokat tart szükségesnek.
A szlovák kormányfő szerint megoldhatók a szlovák-magyar viszony gondjai
Szlovákia megbízhatósága azon is múlik, hogy más államok hogyan értékelik - jelentette ki a szlovák miniszterelnök, aki kormánya első évéről beszélt a szlovákiai Új Szó című napilapnak. Iveta Radicová a szlovák-magyar viszony problémáiról azt mondta, "megoldjuk".
Kövér László miatt oktatta ki Orbánt a szlovák miniszterelnök
Országa elleni támadásnak minősítette a szlovák kormányfő Kövér László nemrég megjelent nyilatkozatát, amelyben a többi között azt fejtette ki, hogy minden szlovák politikusban van "egy kis Ján Slota".
A szlovák alkotmány átírásával vágna vissza Magyarországnak Fico
Alkotmánymódosítással válaszolna az új magyar alaptörvényre a korábbi szlovák miniszterelnök, Robert Fico. Az ellenzéki vezető a szlovák alkotmányba írná, hogy a határon túli magyaroknak nem lehetnek olyan kollektív jogaik, amilyeneket a magyar alkotmány ad nekik, a szlovák kormány azonban nem támogatja Fico ötletét.
Lépéskényszerbe kerülhet a Pozsonyban tárgyaló Orbán Viktor
Egy új, a szlovák és a magyar rendszert összekötő gázvezetékről, az EU-elnökségről és a két ország közt korábban feszültséget okozó magyar állapolgársági törvényről is tárgyal Pozsonyban Orbán Viktor magyar és Iveta Radicová szlovák kormányfő. A szlovák kormány a héten módosító javaslatot nyújtott be a kettős állampolgárokat sújtó törvény megváltoztatására, ami az egyik legkényesebb téma a két ország között.
Szívélyesen lépked az aknák fölött Orbán és Radicová
Kerülik majd a legkényesebb kérdéseket és megpróbálják kimozdítani a holtpontról a magyar-szlovák viszonyt - az [origo]-nak nyilatkozó elemzők szerint ilyen szellemben zajlik majd Orbán Viktor magyar és Iveta Rdicová szlovák miniszterelnök keddi találkozója. Radicová sokkal kompromisszumkészebb, mint elődje, Robert Fico, de sok kérdésben meg van kötve a keze. A tárgyalás sikere azon is múlik, mennyire használja ki Radicová óvatosságát Orbán.
Orbán Szlovákiába utazik
December 14-én Orbán Viktor magyar miniszterelnök látogatást tesz Szlovákiában - közölte Iveta Radicová szlovák kormányfő. Orbán a magyar EU-elnökséget előkészítő útja során utazik Pozsonyba. A kormányfő eddig nem tett hivatalos látogatást Szlovákiában, bár már kétszer találkozott Radicovával.
Feszültséget okozott a söradó a szlovák koalícióban
Bár Iveta Radicová kormányfő szerint a koalíció megállapodott a sör jövedéki adójának emeléséről, a szükséges szavazatok hiányában a parlament mégsem fogadta el a törvényjavaslatot. Radicová komoly problémának nevezte az esetet.
Lőszert küldtek a szlovák miniszterelnöknek
Borítékban küldött lőszerrel fenyegették meg a szlovák miniszterelnököt, aki emiatt mostantól páncélozott autóval jár.
Megtartaná a büntetést a nyelvtörvényben a szlovák kormányfő
A szlovák miniszterelnök szerint korlátozott formában, de továbbra is szükséges, hogy büntetést lehessen kiszabni a nyelvtörvény megértése esetén. A kormányfő akkor büntetne, ha alapvető, például veszélyre figyelmeztető információkat nem közölnek az államnyelven.
Csődbe engedné a túladósodott tagállamokat a szlovák kormányfő
Iveta Radicová szlovák miniszterelnök szerint csődbe kéne vinni az eladósodott országokat; az IMF figyelmeztet a magas adósságra, de a görög csődöt kizárja; 60 ország terjeszti be a nemzetközi devizaügyletek megadóztatásának tervét - külföldi gazdasági lapszemle.
Nem tetszik a kettős állampolgárság az új szlovák kormányfőnek sem
Olyan törvényt kell hozni, amely kimondja, hogy Szlovákia területén nem érvényes a kettős állampolgárságról szóló magyar törvény - nyilatkozta Iveta Radicová szlovák miniszterelnök a Die Welt című német lapnak adott interjújában. A politikus szerint azt a törvényt vissza kell vonni, amely még Robert Fico kormányzása alatt született, és kimondja, hogy a magyar állampolgárságot szerzők elveszítik szlovák állampolgárságukat.
Orbán látja vendégül a V4 országok kormányfőit
A szlovák, a cseh és a lengyel miniszterelnököt látja vendégül Orbán Viktor magyar kormányfő. A visegrádi országok csúcstalálkozója az első alkalom, hogy egyeztessen az új magyar és szlovák kormány. Mikolás Dzurinda szlovák külügyminiszter szerint a V4 országoknak közösen kell megoldaniuk például a romák helyzetét.
A csehek és a szlovákok együtt bírálják a magyar állampolgársági törvényt
Csehország nagymértékben megérti és támogatja Szlovákiát a kettős állampolgárságról szóló vitában - jelentette be Pozsonyban Petr Necas cseh miniszterelnök, miután tárgyalt Iveta Radicová szlovák kormányfővel. Radicová szokatlannak nevezte a magyar kormány kettős állampolgársággal kapcsolatos eljárását.
Szlovákia csatlakozik az európai kölcsönalaphoz, de nem adna pénzt Görögországnak
Szlovákia beszáll az európai pénzügyi stabilitást garantáló alapba, ám Pozsony a Görögországnak szánt hitelcsomagba nem akar pénz adni.
Szerdán kiderül, fizetnek-e a szlovákok a görögöknek
Szerdán terjeszti az új pozsonyi kormány elé az európai uniós segélycsomaghoz való szlovák hozzájárulás kérdését az új kormányfő, Iveta Radicova.
Megszünteti a Fico-féle retorziót az új szlovák kormány
Az új szlovák kormány visszavonja az elődje által a magyar kettős állampolgársági törvényre adott szigorú válaszlépést - derül ki az interjúból, amelyet Iveta Radicová szlovák miniszterelnök adott a HVG-nek. Radicová közölte ugyanakkor azt is, hogy nem értenek egyet a magyar állampolgársági törvény elfogadtatásával sem, és ha Budapesten nem hajlandók módosítani rajta, akkor Szlovákiában érvényteleníteni fogják azt.
Letette az esküt az új szlovák kormányfő
Hivatalosan is Iveta Radicová az új szlovák miniszterelnök, miután csütörtökön este az államfő elfogadta Robert Fico lemondását, Radicová pedig letette az esküt. Az államfő méltatta, hogy Fico "mindig védte a nemzetállam érdekeit".
Megállapodtak a szlovák pártok a leendő minisztériumok számáról
Sikerült megállapodnia a leendő minisztériumok számáról és a kormány szerkezetéről a kormányalakításra készülő négypárti szlovák koalíciónak - jelentette be szerdán Iveta Radicova kormányalakítással megbízott politikus. A pártok azonban továbbra sem tudják eldönteni, hogy ki melyik minisztériumot kapja, mert néhány fontos tárcára többen is jelentkeztek.
Megegyezett programjáról a koalícióra készülő szlovák ellenzék
Éjszakába nyúló tanácskozáson sikerült egyezségre jutnia a négy koalíciós kormányzásra készülő szlovákiai ellenzéki pártnak azokról a programpontokról, amelyek mögé mindannyian oda tudnak állni. Csökkentik az állam költségeit, megreformálják az igazságszolgáltatást, de nem lesz átfogó kisebbségi törvény, és nem enyhítik a marihuána-fogyasztás büntetését sem.
A meglepetések embere válthatja le Robert Ficót
A szociológusból lett politikus, Iveta Radicová tűnik a legesélyesebbnek arra, hogy elfoglalja Robert Fico jelenlegi szlovák miniszterelnök helyét, ami új korszakot hozhat a szomszédos ország politikai életében. A példaképének Angela Merkelt tartó Radicovát egy ismerőse az [origo]-nak kemény, de igazságos politikusként jellemezte, és várható, hogy stílusváltást hoz a magyarokkal szemben is.
Szorongatja az EU a szlovákokat a görög segítség miatt
Komoly nyomás alá helyezték európai uniós vezetők a kormányalakításra készülő szlovákiai pártokat, amiért többen közülük elutasítják a görög válság miatt létrehozott mentőcsomagban való részvételt. A kormányzásra esélyes Híd - Most alelnöke szerint Fico csak odadobta a hitelt a görögöknek, és egyelőre még nem dőlt el semmi: a kormányalakítási tárgyalásokon téma lesz a csomag.
A szlovákokon még megbukhat a görög mentőcsomag
Iveta Radicová, a szlovák miniszterelnöki poszt fő esélyese kedden megismételte azt a választási kampányban is hangoztatott álláspontját, miszerint Pozsony nem járulna hozzá az eurózóna 750 milliárd eurós segélycsomagjához, és nem adna pénzt a bajba jutott görögöknek sem.
Új emberrel vág neki a választásnak a szlovák ellenzék
Iveta Radicová korábbi államfőjelölt lesz az ellenzéki kereszténydemokraták listavezetője a szlovákiai választáson - döntött a párt a hétvégi belső szavazáson. A posztra azután kellett válaszást kiírni, hogy Mikulás Dzurinda pártelnök lemondott a párt körül kialakult finanszírozási botrány miatt.
Gasparovic győzött a szlovákiai elnökválasztáson
A nem hivatalos végeredmény alapján a posztjáért újrainduló Ivan Gasparovic államfő győzött a szlovákiai köztársasági elnökválasztás második, döntő fordulójában szombaton. Gasparovic a magyarellenes érzelmekre alapozva igyekezett mozgósítani híveit, míg kihívója, Iveta Radicová a mérsékelt szlovákokra és a magyar kisebbségre számított óvatos politikájával.
Gasparovicnak mindenről a nemzeti kérdés jut eszébe
Szinte minden témában a nemzeti kérdéshez tért vissza Ivan Gasparovic szlovák államfő a Markíza televízióban tartott utolsó szlovák elnökjelölti tévévitában. Szlovákiában szombaton tartják az elnökválasztás második fordulóját. Az emberek a jelenlegi, kormánypártok által támogatott Gasparovic és az ellenzéki pártok jelöltje, Iveta Radicova között választhatnak.
Slotáék ijesztgették a szlovákokat a kamu magyar autonómiával
A szlovákiai Új Szó napilap szerint a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) beismerte: ők adták fel a hirdetést, amelyben azt írták az ellenzék államfőjelöltjéről, hogy autonómiát ígért a magyaroknak. Az SNS és Robert Fico kormányfő pártja is a jelenlegi elnököt, Ivan Gasparovicot támogatja az elnökválasztáson. Fico nem kommentálta az SNS lépését.
- 1