ítélet

címke rss

Egy férfinek 77,5 millió forintot kell fizetnie volt feleségének a 25 éven át végzett házimunkáért cserébe

Life.hu2023.03.11, 14:08

A férfinek azért kell fizetnie volt feleségének, mert az 25 éven át végezte a házimunkát.

Már bírósági ügy eldöntésére is használták a mesterséges intelligenciát

Techbázis2023.03.08, 06:14

Egy kolumbiai bíró az OpenAI mesterséges intelligencia alapú chatbotját, a ChatGPT-t kérdezte meg arról, hogy miként kellene döntenie egy gyermek egészségügyi perének kérdésében.

Rágalmazás miatt elítélték Szél Bernadettet

Itthon2023.03.07, 14:05

Szél Bernadettet, az LMP volt kormányfőjelöltjét a bíróság bűnösnek találta rágalmazás vétségében, és felhívták a figyelmét, hogy a jövőben tartózkodjon bűncselekmény elkövetésétől.

Ihász Sándor: Nem tudom megítélni, hogy Gyárfás ártatlan-e a Fenyő-ügyben

Itthon2023.03.05, 10:12

Nem tudja megítélni, hogy barátja, a Fenyő-gyilkosság felbujtójaként bíróság elé állított Gyárfás Tamás ártatlan-e a Margit utcai leszámolásban, szerinte ezt a bíróságnak kell eldöntenie – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Ihász Sándor, akit nemrég a Fenyő-ügy egyik elrejtett bizonyítékával összefüggésben, nem jogerősen hivatali visszaélés miatt mondott ki bűnösnek a bíróság. A volt fellebbviteli főügyésszel emellett saját büntetőügyéről, Gyárfás lehallgatásáról, illetve a Gyurcsány-pártnak végzett munkája etikusságáról is beszélgettek Ihász Sándorral.

Mosatlan kés miatt ölt a szabolcsi feleséggyilkos

Itthon2023.03.03, 09:32

Súlyosabb büntetést kaphat az a férfi, aki megölte a feleségét, ami miatt a Nyíregyházi Törvényszéken 10 év börtönbüntetést és 10 év közügyektől eltiltás kapott feltételes szabadságra bocsátás lehetősége nélkül.

Elítélték a kutyagyilkos borsodi állattenyésztő

Itthon2023.03.02, 14:41

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak az állattenyésztőként dolgozó férfinek az ügyében, aki két éves közép-ázsiai juhászkutya keverék, kan kutyáját leszúrta.

A gyilkosság után elégette a cipőjét, és a nyomait borssal próbálta eltűntetni a kovácsvágási gyilkos

Itthon2023.03.01, 14:25

Egy kovácsvágási férfi eldöntötte, hogy be fog törni egy helyi asszonyhoz és megszerzi az értékeit, még ha ehhez meg is kell ölnie. Miután bejutott a házba, az asszony felébredt, ezért a férfi meggyilkolta. Végül nem talált semmilyen értéket, egy üveg borral menekült el. A bíróság első fokon életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte és kizárta a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét az ügyében. Másodfokon a Debreceni Ítélőtábla ezt megváltoztatta, így 30 év múlva feltételesen szabadulhat a gyilkos.

Brutálisan elvertek egy embert a kelenföldi aluljáróban - videó

Itthon2023.03.01, 14:33

Egy 40 éves férfi és társa a Kelenföldi pályaudvar aluljárójában rátámadt egy külföldi férfira. Lerántottak a földre és úgy megütötték, megrugdosták a fejét, hogy súlyosan megsérült.

Nem lesz új tárgyalás a hajógyári gyilkosság ügyében

Itthon2023.03.01, 10:13

A 12 évvel ezelőtti hajógyári gyilkossági ügyben a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bíróság perújítást elutasító végzését, amivel jogerős maradt az alapítélet, amely bizonyítottság hiányában felmentette az ügy két vádlottját, a két biztonsági őrt az ellenük emelt vád alól.

Budapesti edzőtermekből lopott egy férfi

Itthon2023.02.27, 16:38

Lopás miatt 4 év 10 hónap börtönbüntetésre, és 2 millió forintos kártérítésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki több edzőteremből is elvitte mások értékeit.

Jogosítvány, rendszám nélkül menekült a rendőrök elől egy motoros

Itthon2023.02.22, 16:19

A férfi úgy vitt egy részeg nőt motorral Legyesbénye és Taktaszada között, hogy nem volt jogosítványa és rendszám sem volt a motoron. Amikor a rendőrök igazoltatni akarták menekülni kezdett. Közben a nő leugrott a motorról, de a férfi ekkor sem állt meg, hogy segítsen neki.

Öt hónapig zaklatta volt élettársát egy férfi

Itthon2023.02.20, 15:01

Elítélték az Esztergomi Járásbíróságon azt a férfit, aki hónapokon keresztül zaklatta volt élettársát.

Rátámadtak a tárgyalóteremben a buffalói rasszista tömeggyilkosra - videó

Nagyvilág2023.02.16, 09:32

Életfogytig tartó börtönre ítélte a bíróság szerdán azt a férfit, aki tavaly 10 embert gyilkolt meg Buffalo városában egy élelmiszerboltnál.

Húsz évet kapott a Blaha Lujza téri gyilkos

Itthon2023.02.15, 17:08

Agyonütött Budapesten, a Blaha Lujza téren egy férfit az a férfi, akit 20 év fegyházra ítélt a Fővárosi Törvényszék szerdán.

Undorító dolgokat tett egy győri pedofil a nevelt lányaival

Itthon2023.02.14, 09:55

Súlyosították annak a férfinak a büntetését, aki a nevelt lányait egy évizeden át folyamatosan megerőszakolta és még egy lyukat is vágott, hogy lássa őket.

Váratlan fordulat Árpa Attila drogügyében

Tévé2023.02.12, 13:45

Mint azt korábban írtuk, a hét elején hoztak ítéletet Árpa Attila drogügyében, melyben az ellene hozott vádpontokban bűnösnek találta őt a bíróság. Az öt gyanúsítottból egy elsőrendű és további négy másodrendű vádlottja volt az ügynek, köztük a színész is, akiket drogbirtoklás miatt pénzbüntetésre ítélt a bíróság, míg az elsőrendű vádlott letöltendő börtönbüntetést kapott első fokon. Az érintettek azt hitték, itt véget ért a per, majd váratlan fordulat történt az ügyben.

Még a szülei otthonában is drogot termesztett egy férfi

Itthon2023.02.10, 15:42

Egy Békés vármegyei férfi a szülei otthonában, tanyájukon és a saját otthonában is kannabiszt termesztett, hogy azt később eladja. Mindebben segített neki az élettársa és az apja is.

Négyen támadtak rendőrökre Hajdúböszörményben

Itthon2023.02.10, 11:05

A rendőrök egy csoportosan elkövetett garázdaság miatt intézkedtek egy férfi ellen Hajdúböszörményben. Eleinte a férfi együttműködő volt, a rendőrautóban azonban rátámadt az egyik rendőrre, emiatt meg kellett állniuk. Ekkor még két férfi és egy lány is rátámadt a rendőrökre.

Elítélték a Vizoviczkinek dolgozó egykori magas beosztású rendőrtiszteket

Itthon2023.02.09, 14:26

Hat és tizenegy év közötti, fegyház büntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék azokat az egykori magas beosztású rendőrtiszteket, akik a vád szerint különféle korrupciós bűncselekményeket követtek el a Vizoviczki-ügyben.

Emberek százait verte át egy internetes csaló

Itthon2023.02.08, 16:12

Éveket tölthet börtönben az a harmincéves férfi, aki interneten keresztül kínált eladásra nem létező termékeket, majd miután megkapta a vételárat, elérhetetlenné vált, és cserébe nem küldött semmit a vevőnek. A férfi korábban közel 300 csalást követett el hasonló módszerrel, majd még a nyomozás alatt folytatta a csalásokat, és újabb 157 embert sikerült átvernie.

Ítéletet hoztak Árpa Attila drogügyében

Tévé2023.02.06, 15:47

Ahogy korábban írtuk, ma délután két órakor hozott ítéletet a bíróság Árpa Attila ügyében. A drogügy 2021 nyarán robbant ki, az első rendőrségi közlemények arról számoltak be, hogy több személy ellen indult nyomozás drogbirtoklás és kereskedelem gyanújával, köztük Árpa Attila ellen, aki másodrendű vádlott volt.

Saját férje buktatta le a kiskorú tanítványával szexelő tanárnőt

Life.hu2023.02.05, 18:03

A fiatal tanárnő vádalkut kötött, így megúszta, hogy hosszú időre a rácsok mögé kerüljön.

Megvan az ítélet! Ennyi évre kerül rács mögé a bécsi terrortámadás négy bűnrészese

Life.hu2023.02.03, 08:32

Bűnrészesség miatt két embert életfogytiglanra, két másikat pedig 19 és 20 év börtönre ítéltek csütörtökre virradóra azok közül, akik a vádhatóság szerint részt vettek a négy emberéletet követelő 2020-as bécsi merénylet előkészítésében.

Megvan az ítélet! Ennyi időre kerül rács mögé a volt barátnőjét megvakító férfi

Life.hu2023.02.02, 10:36

Az egész országot sokkolta Gabriella története. A fiatal nőt volt párja brutálisan bántalmazta, puszta kezével kinyomta a szemeit, majd árokba dobta az eszméletét vesztett áldozatát. A férfit hat év fegyházra és hat év közügyektől eltiltásra ítélte a Nyíregyházi Járásbíróság

Elítélték az újpesti autókereskedő brutális gyilkosait

Itthon2023.02.01, 10:14

Ítéletet hirdettek annak a három férfinak az ügyében, akik a vád szerint 2019 májusában Szentendrére csaltak és megöltek egy újpesti autókereskedőt a Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint. Az ítélet nem jogerős.

Súlyosabb ítéletet kaphat VV Fanni gyilkosa

Itthon2023.01.31, 10:12

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a napokban a Fővárosi Ítélőtáblához benyújtotta az ügyész súlyosításra irányuló fellebbezését fenntartó indítványát VV Fanni ügyében az Origónak küldött közleményük szerint.

Felmentették a gyilkosság vádja alól a férfit, aki több mint 80-szor megszúrta betegtársát a Honvédkórházban

Life.hu2023.01.30, 13:52

Egy szakácsként dolgozó, kínai származású férfi 2020-ban brutális tettet hajtott végre a Honvédkórházban. Sebészollót ragadott, és több mint nyolcvanszor megszúrta lélegeztetőgépen fekvő betegtársát.

Nyugdíjasokat rabolt ki egy háromtagú kamaszbanda Budapesten

Itthon2023.01.27, 14:02

Fiatalkorúak börtönre, illetve javítóintézeti nevelés várhat két kamaszra, akik 2019-ben idős asszonyokat löktek fel Budapesten, majd ellopták a táskájukat, és elszaladtak vele. Az egyik áldozatuk később a kórházban meg is halt. Mivel harmadik társuk a rablások idején még 12 éves sem volt, kora miatt nem büntethető.

Kis híján agyonvertek egy idős házaspárt egy szomolyai kézműves boltban

Itthon2023.01.19, 09:40

Egy idős asszonyt és egy idős mozgáskorlátozott férfit is brutálisan elvert egy férfi egy szomolyai kézműves boltban. A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa végleges ítéletet hozott az ügyben.

Zsarolással kényszerített szexre egy kislányt egy pedofil Esztergomban

Itthon2023.01.18, 11:13

Rendszeresen megtámadott egy gyereket egy pedofi egy Komárom-Esztergom Vármegyei településen. Zsarolással vette rá a szexre, amiért első fokon már el is ítélte az Esztergomi Járásbíróság.

Tíz év börtönre ítélték a Mester utcai villamosmegállóban késelő férfit

Life.hu2023.01.16, 22:32

Emberölés kísérlete miatt első fokon tíz év börtönre ítélték azt a férfit, aki megkéselt egy embert Budapesten, a nagykörúti villamos Mester utcai megállójában két évvel ezelőtt - közölte a Fővárosi Törvényszék.

Hangosak voltak egy koreai férfi szomszédai, ezért meg akarta ölni őket

Nagyvilág2023.01.12, 09:48

Jogerősen 22 év börtönre ítélt az illetékes bíróság egy dél-koreai férfit, aki meg akarta ölni szomszédait, mert túl hangosnak tartotta őket - derül ki a szöuli legfelsőbb bíróság csütörtöki tájékoztatásából.

Tényleges életfogytiglan vagy felmentés? - 97 késszúrással végzett egy abasári nő a férjével

Life.hu2023.01.12, 07:25

Ha valaki gyilkosságot követ el, számolhat azzal, hogy akár egész további életét börtünben vagy fegyházban kell töltenie. Ám van, hogy tűnjön bármilyen brutálisnak az emberölés, a körülmények tükrében a tettest felmentik. Ez történt azzal az abasári nővel is, aki 97 késszúrással végezte ki a férjét. 

Elítélték a rendőröket megkéselő férfit

Itthon2023.01.07, 15:09

Tizenhét év fegyházbüntetésre ítélték a Budapest Környéki Törvényszéken azt a férfit, aki két éve késsel támadta meg egy járőrautóban az őt szállító rendőröket.

Csokival próbált elcsalni gyerekeket egy pedofil

Nagyvilág2022.12.29, 13:21

Alig lépett ki a börtönből a 75 éves Kenneth Pybus, már mehetett is vissza a rácsok mögé. Az idős, pedofil férfit ugyanis rajtakapták, amint édességekkel kínál gyerekeket, és tolakodó módon próbálja elnyerni a bizalmukat, ezzel megszegve azt a szabályt, hogy nem érintkezhet kiskorúakkal.

Életfogytiglanira ítélték a permi egyetemen gyilkoló ámokfutót

Nagyvilág2022.12.28, 18:03

Életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte egy permi bíróság szerdán Timur Bekmanszurovot, aki tavaly szeptemberben fegyveres ámokfutást rendezett Permi Állami Nemzeti Kutatási Egyetem.

Fellebbez a 97 éves náci titkárnő az ítélete ellen

Nagyvilág2022.12.28, 14:14

Németországban egy 97 éves nő fellebbez az elítélése ellen, amelyben több mint 10 000 gyilkosságban való közreműködésben találták bűnösnek, mert a nácik stutthofi koncentrációs táborának parancsnokának titkárnője volt - írja az ABC News.

Januártól nem lép színpadra Galambos Lajos: minden fellépését lemondta a trombitás

Life.hu2022.12.21, 20:12

December hetedikén megszületett a másodfokú ítélet Galambos Lajos közműlopási ügyében, mely súlyosabb, mint a tavaly kiszabott büntetés.

Elítélték egy náci koncentrációs tábor 97 éves titkárát, több mint 10 ezer ember halálában találták bűnösnek

Nagyvilág2022.12.20, 12:53

Több mint 10 ezer, a nácik által a II. világháború idején elkövetett emberölésben való közreműködésben találta bűnösnek a bíróság Németországban a most 97 éves Irmgard Furchner-t. Furchner az egykori stutthofi koncentrációs tábor SS-parancsnokának titkára volt. A település ma Lengyelország területén található Sztutowo néven. Ennek közelében, Danzig - a mai Gdansk - városától nagyjából 35 kilométerre működött a tábor, mely az első német koncentrációs tábor volt, melyet a német határokon túl állítottak fel, megszállt területen. Egyben ez volt az utolsó tábor, melyet a szövetségesek a háború végén, május 9-én felszabadítottak.

Újabb nem erőszak miatt ítélték el Harvey Weinsteint

Film2022.12.20, 11:05

Újabb nemi erőszak bűntettében találták bűnösnek Harvey Weinsteint. A jelenlegi 23 évnyi börtönbüntetése ennek alapján 47 évre emelkedhet - számol be arról a Blikk.

Kiszámoltuk, pontosan hány napot kell börtönben töltenie Lagzi Lajcsinak

Itthon2022.12.16, 18:26

Szinte napra pontosan két évet lesz majd börtönben Lagzi Lajcsi. A trombitást a napokban ítélték jogerősen három és fél évre. Kaphat azonban kedvezményeket a jó magaviselet miatt, illetve az ügy kirobbanásának legelején négy hónapot volt letartóztatásban. Azonban így is könnyen kiszámítható, hogy két karácsonyt is kénytelen a családja nélkül tölteni.

Galambos Lajos nem menekül külföldre, de Szenteste meggyónja a bűneit

Life.hu2022.12.16, 20:01

Múlt héten másodfokon is bűnösnek találták Galambos Lajost, ráadásul a büntetését is súlyosbítottták, 2 év 10 hónapról 3 év 6 hónapra. Ám Lajcsi nem adja fel. 

Pedofilvadászok csaltak csapdába egy híres életvezetési tanácsadót

Itthon2022.12.16, 06:32

Egész hátralévő életét rács mögött töltheti egy 79 éves motivációs tréner, miután januárban meztelen fotókat kért egy kamaszlányról. Mint kiderült, a profil nem valós személyhez tartozott, hanem egy pedofilellenes csoport által létrehozott csali volt. A 79 éves férfit novemberben bűnösnek mondta ki, a tegnapi tárgyaláson pedig húsz év börtönre ítélte a liverpooli bíróság - írja a DailyStar.

Fejszével verte halálra az élettársát egy bajóti nő

Itthon2022.12.15, 16:44

Egy bajóti, prostituáltként dolgozó nő a szilveszteri buli után összeveszett az élettársával, megverte, majd egy fejszével brutálisan meggyilkolta.

28 év után szabadulhat egy börtönben ülő férfi, tettét többen is magukra vállalták

Nagyvilág2022.12.12, 12:42

Ma kezdődik a meghallgatás abban az ügyben, amely arról dönt, hogy szabadon engedhetik-e azt a missouri férfit, aki közel három évtizedet töltött börtönben egy olyan gyilkosságért, amelyet később két másik ember is beismert - írja a CBS.

6 évesnek hitték: kiderült, hogy 22 éves az örökbefogadó szüleire késsel támadó lány

Life.hu2022.12.11, 20:49

2010-ben egy amerikai házaspár 3 fia mellé örökbe fogadott egy akkor 6 éves - vagy annyinak hitt - ukrán származású kislányt. Nem sokáig örülhettek az új családtagnak.

Galambos Lajos nem fél a börtöntől: ha menni kell, menni fog

Life.hu2022.12.09, 20:28

Galambos Lajos állítja, nem félős ember, így ha valóban börtönbe kell vonulnia, nem ijed meg. De hisz az igazában és abban bízik, hogy előbb-utóbb fény derül az ártatlanságára. 

Összevissza hazudozik a feleségéről is Lagzi Lajcsi

Tévé2022.12.09, 16:10

Ahogy korábban megírtuk, Lagzi Lajcsi volt felesége gyanúsan (komikusan) viselkedik, ugyanis ügyvédjük és a zenész is megerősítette, hogy az ítélet után szinte azonnal úgy döntött, hogy kártérítési pert indít.

Meghozták az ítéletet a magyar orvos ellen, aki majdnem megölt egy 4 éves gyereket

Life.hu2022.12.09, 20:31

Hatszor bukott meg a nyelvvizsgán R. György, aki hiányos nyelvtudása miatt kis híján megölt egy 4 éves gyereket.