ítélet
címke rss- kapcsolódó címkék:
- bíróság
- gyilkosság
- börtön
- krimi
- börtönbüntetés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Megvertek egy nőt a kidobók Manchesterben, mert túl csúnyának találták
Egy manchesteri clubban a kidobók rátámadtak egy nőre, mert túl csúnyának találták. A 800 fontot érő telefonját is ellopták, majd kidobták a bárból. A nő később elmondta, hogy nyilvánosan megszégyenítették, és megfélemlítették.
Bedrogozva menekült a rendőrök elől egy férfi Ózdon
Elítélte a bíróság azt a férfit, aki nem állt meg az igazoltatásnál, hanem menekülni kezdett a rendőrök elől. Mint kiderült, nem volt jogosítványa, be volt drogozva, és a kocsijában is találtak kábítószert.
Henteskéssel gyilkolt a nyílt utcán Londonban, nem is ismerte az áldozatát
A londoni Metropolitan Police egyik legmegbecsültebb munkatársa, Steve Keogh rendőrnyomozó elmondta, hogy bár rengeteg bűnözőt segített börtönbe juttatni, a kettős gyilkos Nicola Eddington volt a legdurvább eset eddigi munkája során. A nő hat évvel anyja megölését követően egy nap kiment az utcára, majd egy henteskéssel a kezében ok nélkül halálra szúrt egy asszonyt, miután előtte sikertelenül próbált megölni egy másik nőt. 37 év börtönt kapott, feltehetőleg narcisztikus személyiségzavarban szenvedhet, mert semmiféle érzelmet, empátiát vagy bűntudatot nem tanúsított sem a nyomozás során, sem a tárgyaláson, ami szó szerint megijeszteette ...
Elítélték a rokonait terrorizáló alsózsolcai férfit
A Miskolci Járásbíróság ítéletet hozott annak az alsózsolcai férfinak az ügyében, aki rettegésben tartotta a családját, többször megverte, bezárta és megöléssel fenyegette őket - írta dr. Homa-Hajdu Eszter, a Miskolci Törvényszék sajtótitkára az Origónak.
Elítélték az élettársát machetével kergető, vizsolyi ámokfutót
Egy vizsolyi férfi részegen, egy machetével kergette az élettársát a helyi művelődési központban. A bíróság elítélte a támadót.
Motoros láncfűrésszel vágtak meg egy férfit Baranya megyében
Maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt ítéltek el egy férfit első fokon, mert megvágott egy másikat motoros fűrésszel a kezében. Ma folytatódik az ügy a másodfokon eljáró Pécsi ítélőtáblán.
Szexuális bűncselekmények miatt elítélték Jeffrey Epstein volt barátnőjét
Egy New York-i bíróság kiskorúak rovására elkövetett szexuális bűncselekmények miatt elítélte Ghislaine Maxwellt, Jeffrey Epstein kerítőjét és volt barátnőjét helyi idő szerint szerdán.
Túl hangos volt a zene, átment panaszkodni a szomszédnak, aki úgy megverte, hogy belehalt
Hét év börtönre ítéltek egy kolozsvári férfit, aki két éve karácsonykor megölte a szomszédját egy társasházban, miután az átment hozzá panaszkodni a hangos zene miatt.
Megöltek egy embert a Szódás-barlangnál
A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség az ítélet helybenhagyását indítványozta a társukat tőrbe csaló szerepjátékosok ügyében.
Egy budapesti férfi azért lopott, hogy később újra lophasson – videó
Egy 42 éves férfi többször is lopott egy újbudai bevásárlóközpontból. Többek között ellopott egy csípőfogót, amivel később ellopott egy cipőt. Ezen kívül ellopott egy biciklit, valamint egy autóról leszedte a márkajelzést.
- címkék:
- Budapest
- lopás
- ítélet
- Címkefelhő »