iszlám

címke rss

150 éve született Gandhi, aki térdre kényszerítette a brit birodalmat

Archívum2019.10.02, 22:00

Rabindranath Tagore, az irodalmi Nobel-díjas indiai író adta neki a Mahátma, vagyis a „Nagy Lélek" nevet. Gandhi élesen ellenezte az erőszakot, az ország angol gyarmati uralom alóli felszabadításáért folytatott küzdelemben. Olyan szabad és egységes Indiáról álmodott, amelyben a hinduk és muszlimok békében élhetnek egymással. Nem így történt, a békés ellenállással 1947-ben kivívott függetlenség után India muszlim többségű nyugati országrésze, Pakisztán néven kikiáltotta függetlenségét.

V4NA: 2100-ra az olaszországiak fele muszlim lehet

Archívum2019.09.13, 09:47

Az olasz FareFutoro nevű think tank kiadta az elemzését a héten egy Olaszországot érintő rendkívül fontos témáról. Az alapítvány egy átfogó jelentést készít Európa iszlamizációjáról, és ennek keretében vizsgálták a muszlimok jelenlétét Olaszországban. Az eredmény alapján 2100-ra az olasz népesség akár fele muszlim lehet – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a Breitbart beszámolója alapján.

Németországban nem bűncselekmény, hogy a Hezbollah büszke a terrorizmusra

Archívum2019.09.06, 10:46

Németországban zavartalanul lehet büszkélkedni a terrorizmussal és az antiszemitizmussal. Az Irán által finanszírozott libanoni székhelyű síita terrorszervezet, Hezbollah több mint ezer, migráns hátterű képviselője szabadon gyűjthet pénzt és terjeszti a zsidóellenességet az országban, hiszen még vádat sem emelnek ellenük.

A megsemmisülés szélén áll a közel-keleti kereszténység

Archívum2019.08.29, 12:24

Az öt évvel ezelőtt hatalomra került Iszlám Államnak sikerült elérnie, hogy a több ezer éve Szíriában és Irakban élő keresztény és zsidó vallású népesség mára gyakorlatilag a teljes eltűnés szélére került. Az iraki Moszulban öt év alatt 15 ezerről 40-re csökkent a keresztények száma. Többen arra hívták fel a figyelmet, hogy Nyugat-Európának sokkal határozottabban kellene fellépnie az érintett közösségek védelmében.

Ausztriában a muszlim taxisofőrök megtagadják a vakvezető kutyák szállítását

Archívum2019.08.28, 18:38

Tiltakozik az osztrák Vakok és Gyengénlátók Szövetsége, mivel az ausztriai, döntően migráns hátterű, muszlim taxisofőrök sorban tagadják meg a vakvezető kutyák szállítását. Arra hivatkoznak, hogy a kutya az iszlám tanai szerint „tisztátalan" állat.

Ököllel támadt a repülőgép személyzetére egy muszlim férfi

Archívum2019.08.27, 17:58

Fénysebességgel terjed az interneten az a videofelvétel, amely a Transavia egy Párizs-Tunézia járatán készült. A felvételen egy muszlim férfi látható, amint imádkozni kezd. A repülőgép személyzete eleinte nem avatkozott közbe, bár az jól látszik, hogy kabintelefonon kérnek eligazítást a pilótától. Imáját befejezve a férfi ököllel arcul ütötte az egyik utaskísérőt.

Az iszlám világ radikalizálódhat, ha a világ szemet huny Kasmír felett

Archívum2019.08.15, 14:05

Az iszlám világ radikalizálódhat, ha a nemzetközi közösség semmit nem tesz azon - szerinte - jogtalanságok ellen, amelyeket Kasmír India által ellenőrzött részén követnek el - figyelmeztetett Twitter-üzenetében Imran Hán pakisztáni miniszterelnök.

A Müncheni Iszlám Központ szerint a nők kevesebbet érnek, mint a férfiak

Archívum2019.08.15, 09:40

A Müncheni Iszlám Központ arra tanítja a muszlim migránsokat és migráns hátterűeket, hogy a nők kevesebbet érnek, mint a férfiak, a házasságban lévő konfliktusok esetén a férfiaknak pedig a fizikai erőszak is megengedett. A nők egyenjogúságáért színleg kiálló – valójában csak a szavazatukra hajtó – európai és német baloldal az ügy kapcsán persze mélyen hallgat.

V4NA: Rendőrségi ügy lett a muszlim állatáldozatok miatt

Archívum2019.08.13, 10:31

Franciaországban rendőrségi ügy lett az iszlám szokás szerinti áldozati ünnep alkalmából levágott birkák miatt. Hollandiában is egyre többen teszik szóvá a brutális állatkínzást – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

V4NA: A muszlim radikálisok fészkévé vált Bosznia

Archívum2019.08.09, 14:52

Kolinda Grabar-Kitarović horvát államfő július 29-i izraeli látogatásán kijelentette, hogy Bosznia-Hercegovina „nagyon instabil, mert az országot jelenleg a militáns iszlám ellenőrzi". Az elnök asszony szavai súlyosak, de nem előzmény nélküliek: 2016 óta többször fogalmazott úgy, hogy „Bosznia-Hercegovina ma az iszlám terrorizmus egyik bölcsője", valamint hogy „a szíriai és iraki harcmezőkről tízezer, az Iszlám Állam oldalán harcoló potenciális terrorista térhet vissza". Szavait a boszniai politikusok harcos retorikával utasították vissza az elmúlt években, a nyugati liberális sajtó pedig jellemzően hallgatott, vagy egyszerűen „iszllamofób" ...

Douglas Murray Tusványoson: A tömeges bevándorlás problémákat okoz

Archívum2019.07.26, 16:25

Nincs egységes európai jövő, a tagországok jövője azon múlik majd, hogy a kormányaik milyen döntéseket hoznak - minderről Douglas Murray, brit író, publicista beszélt Tusnádfürdőn. 

Így használják a Soros-szervezetek a migrációt a nemzettudat lerombolására

Archívum2019.07.26, 15:56

Hogyan használják a lobbiszervezetek a migrációt a nemzettudat lerombolása céljából? – teszi fel a kérdést Alexandre del Valle, ismert francia-olasz politológus, aki a dzsihadizmus új formáinak bemutatása után részletes és nagyon fontos következtetéseket tartalmazó írást tett közzé a „Valeurs Actuelles” című konzervatív hetilapban a Soros-féle álcivil szervezet, a Sea-Watch 3 hajójának egész Európát felkavaró ügye apropóján.

Századvég: Az iszlám nem fér össze az EU értékeivel

Archívum2019.07.19, 11:21

A férfi-női társadalmi egyenlőség alapelvei már több mint hatvan éve szerepelnek az Európai Unió alapító szerződéseiben, így a férfiakat és a nőket megillető egyenlő munkabér, egyenlő bánásmód, és a női emancipációt szolgáló pozitív diszkrimináció elve, mely a nők hátrányos megkülönböztetését hivatott csökkenteni. Miközben az Európai Unió rögzíti, hogy az EU olyan értékekre épül, amik többek között a férfiak és nők közötti egyenlőséget erősítik, addig azt is látnunk kell, hogy a női-férfi egyenjogúság területe komoly kulturális kihívásokkal kerülhet szembe a következő években az iszlám előretörésének köszönhetően - olvasható a Százaadvég ...

Egy híres menekülés, ami megváltoztatta a világtörténelmet

Archívum2019.07.16, 23:24

622. július 16-án a jómódú helyi családból származó Mohamed ibn Abdallah az életét mentve volt kénytelen szülővárosából, Mekkából, a közeli Jaszribba, a mai Medinába menekülni, mert a Tömjén-út mentén fekvő gazdag arábiai kereskedőváros vezetői hadat üzentek a számukra egyre „veszélyesebb" tanokat hirdető vallásalapító, és hívei ellen. A hidzsra, vagyis a „próféta futása" akkoriban még feljegyzésre sem méltó jelentéktelen epizódnak tűnhetett a hatalmas Bizánci Birodalom árnyékában, holott mint később bebizonyosodott, Mohamed menekülése alapjaiban változtatta meg a világtörténelem menetét.

A németek fele fenyegetésnek tekinti az iszlámot

Archívum2019.07.11, 11:24

A németek ötven százaléka úgy gondolja, hogy az iszlám fenyegetést jelent – derül ki a Bertelsman Alapítvány Vallási monitor című legújabb tanulmányából, melyet csütörtökön tettek közzé. Az egykori NDK területén még többen, a lakosság 57 százaléka gondolja veszélyforrásnak. Más vallásokkal kapcsolatban viszont a többség úgy gondolja, hogy azok gazdagítják Németországot. 

Egyre nagyobb veszélyben vannak a keresztények Afrikában is

Archívum2019.07.06, 10:07

Szinte mindennapossá váltak Afrika nagy részén a keresztények elleni brutális támadások. Legutóbb egy teljes városi közösségnek kellett menekülnie Nigerben. A demográfiai folyamatok azt mutatják, hogy a következő évtizedekben csak nőni fognak a feszültségek. Vajon mikor tesz valamit majd a Nyugat?

Koránt osztogattak Bécsben a muszlim migránsok

Archívum2019.06.24, 10:04

A 2015-ös migránsválság óta nem ritka látvány német nyelvterületen, hogy muszlim migránsok könyveket osztogatnak. Általában a Koránt terjesztik így, ráadásul jellemzően olyan csoportosulások, amelyek terrorszervezetnek számítanak, vagy jó kapcsolatokat ápolnak egyes terroristákkal.

A belgák harmada idegennek érzi magát a saját hazájában

Archívum2019.06.13, 18:25

Egyre több szó esik Belgiumban arról a felmérésről, amelyet a neves Pew Research Intézet készített még tavalyelőtt és azt mutatta ki, hogy a belgiumi polgárok egyre kevésbé érzik magukat otthon Belgiumban. A kutatás időpontjában minden harmadik belga idegennek érezte magát saját hazájában. Ennek okaként egyértelműen a muszlimok növekvő számát jelölték meg. A helyzet azóta biztosan nem javult, ennek eredményeként az európai parlamenti választáson országosan a bevándorlásellenes erők győztek.

Az iszlám párt mindenkit legyőzött Duisburg egyik kerületében

Archívum2019.05.30, 16:53

A BIG nevű németországi, iszlám alapon szerveződő párt Duisburg Meiderich-Beeck nevű kerületében, az európai parlamenti (EP) választásokon alaposan megverte az összes jól ismert politikai formációt. 

Több mint 750 évvel a keresztény visszafoglalás után mecset épülhet Sevillában

Archívum2019.05.30, 16:19

A Spanyolország déli tartományában, Andalúziában fekvő Sevilla erős katolikus tradíciókkal rendelkező nagyváros. Az utóbbi két évtizedben, más spanyol városokhoz hasonlóan, Sevillába is sok muszlim migráns érkezett, főleg Marokkóból. Emiatt felmerült annak az ötlete, hogy mecsetet építsenek a településen. Most a város híres focicsapatának az egyik iszlám vallású volt játékosa részben finanszírozná is ezt a projektet. A helyiek azonban tiltakoznak ez ellen.

V4NA: A nemzetek feletti Európa koncepciója elbukott Belgiumban

Archívum2019.05.30, 10:20

Az Európai Unió tagállamai közül Belgium az az ország, amiről a nemzetállamiság, a nemzeti lét meghaladásának mintaországaként és a föderalizáció sikerességének megtestesítőjeként szokás beszélni. A számtalan uniós intézménynek otthont adó Brüsszel mára az „ever closer union", vagyis a „mind szorosabb unió" szimbólumává vált. A május 26-i választások azonban megmutatták, hogy a látszat ellenére Belgiumban nem sikerült feloldani a nemzeti közösségeket egy multikulturális masszában - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség honlapján Lánczi Tamásnak, a XXI. Század Intézet igazgatója.

V4NA: Sikeresen szerepelt a francia muszlim migránsok pártja az EP-választáson

Archívum2019.05.29, 11:10

Meglepetésre helyenként tíz százalékot is meghaladó volt a francia állampolgárságot kapott, muszlim migráns hátterűek pártjának támogatottsága a vasárnapi európai parlamenti választásokon. A politikai alakulat azokon a településeken tudott szavazatokat szerezni, ahol többségében bevándorlók élnek – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Iszlamista terroristák gyilkoltak Nigériában

Archívum2019.05.26, 11:32

Újabb terrortámadás volt Nigériában. Ebben legkevesebben 25-en meghaltak. A Boko Haram volt az elkövető, egy falura nyitottak tüzet ezúttal.

Elegük van a dánoknak a bevándorlásból

Archívum2019.05.21, 15:42

A dánoknál betelt a pohár, elegük van a bevándorlásból. Nem véletlen, hogy az európai parlamenti és a júniusi dán parlamenti választások fő kampánytémája is a migráció. A skandináv országban forgatott a Hír TV Informátor című műsor stábja.

Egy angliai templomban a Ramadán miatt le akarták takarni a feszületet és a festményeket

Archívum2019.05.21, 11:55

Az észak-angliai Darlingon egyik anglikán, Szent Máté és Lukács evangélistákról elnevezett templomának a lelkésze, Lissa Scott a Ramadán alkalmából meghívta a szomszédos mecset muszlim migráns hitközségét imádkozni, és megígérte nekik, hogy letakarja a templomban lévő feszületet, illetve valamennyi festményt. Az esetből óriási botrány lett, végül a Durhami egyházmegye (amihez a darlingtoni egyházközség is tartozik) törölte az eseményt, arra hivatkozva, hogy keresztény templomban nem tarthatnak szertartást nem keresztények.

Iszlamista főiskolát nyitnak Belgiumban

Archívum2019.05.09, 11:40

Megnyithatja kapuit Belgium első számú iszlamista felsőoktatási intézménye Grenk városában szeptember elsején. Az iskola megnyitásával nem mindenki ért egyet, az Új Flamand Szövetség képviselője nemzetbiztonsági vizsgálathoz kötné az iskola működésének engedélyeztetését – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Felszólították Macront, hogy tegyen valamit a növekvő iszlám veszély ellen

Archívum2019.05.08, 18:51

Lydia Guirous, a népszerű és erőskezű Laurent Wauquiez pártjának, a jobbközép Republikánusoknak (Les Républicains -LR) a szóvivője felszólította Emmanuel Macron államfőt, hogy tegyen többet, és konkrétan lépjen fel a terjedő iszlamizmus ellen, tiltsa be a szélsőséges iszlám tanokat, valamint a terroristákat támogató Muszlim Testvériséget és más, hozzá hasonló radikális szervezeteket.

Megint óriásmecset épülhet egy svéd városban

Archívum2019.05.07, 14:05

Az elmúlt évek migrációs hullámai során drasztikusan megnövekedett Växjö lakossága, emiatt pedig azt tervezik, hogy egy új, ezer fő befogadására képes óriásmecsetet építenek, hogy így járjanak a muszlim kisebbség kedvében.

V4NA: Brit imámképzőkben tanítják az intoleranciát és a nőgyűlöletet

Archívum2019.05.06, 15:45

Iszlamista iskolákban tanítanak fiatal, migráns hátterű imámokat az Egyesült Királyságban az intoleranciára és a nőgyűlöletre, derült ki egy titkos londoni kormányzati jelentésből. A V4NA nemzetközi hírügynökség brit sajtóra hivatkozó beszámolója szerint Nagy-Britanniában 48 ilyen jellegű intézmény üzemelhet.

Megfeleződhet a keresztény egyházak híveinek száma Németországban 2060-ra

Archívum2019.05.02, 21:04

Megfeleződhet az evangélikus és a katolikus egyház híveinek száma Németországban 2060-ig egy most bemutatott előrejelzés szerint, miközben az amerikai Pew Research Center becslései alapján a muszlim migránsok létszáma három és félszeresére nőhet 2050-ig.

Magyarországi muszlim áljogvédők a jobboldaliakat terrorizálják

Archívum2019.04.30, 15:37

A magyarországi muszlimok integrációjáért lobbizik a Magyar Iszlám Jogvédők Egyesülete (MIJE), amit nem meglepő módon a migrációs válság csúcsán, 2016-ban alapítottak. A létrehozásuk időpontja sem véletlen, a csoport, mint több más NGO, a szervezett bevándorlás (bevándoroltatás) támogatására alakult meg, együttműködésben a Soros György által is finanszírozott Helsinki Bizottsággal és a TASZ-szal. Az egyesület felesküdött a magyarországi muszlimok jogainak védelmére, és ami még fontosabb, a migráció melletti lobbizásra. Ennek egyébként kiválóan eleget is tesznek: Facebook-oldalukon rendszeresen lázítják követői közösségüket a kormányypárti ...

Az európai terror áldozatainak a 91 százaléka az iszlámnak esett áldozatul

Archívum2019.04.30, 12:44

A márciusban megjelent, Feketén és Fehéren az Európai Terrorizmusról című könyvből kiderül, hogy a 2000 és 2018 között az Európa területén végrehajtott terrortámadások halálos áldozatainak a 91 százaléka muszlim szélsőségeseknek esett áldozatul.

Egyre aggasztóbb a nyugat-európai keresztényellenesség

Archívum2019.04.24, 14:12

Évről évre egyre több támadás éri a keresztény jelképeket és épületeket Nyugat-Európában, csak Franciaországban egy év alatt 17 százalékkal nőtt a keresztényellenes bűncselekmények száma. A támadások száma jellemzően azokban az országokban nőtt a leginkább, ahová a legtöbb muszlim bevándorló érkezett. A nyugati média persze magát a támadásokat is megpróbálja elhallgatni. Aki beszélne a problémáról, azt gyűlöletbeszéddel vádolják.

A kereszténység nélküli Nyugat halálra van ítélve

Archívum2019.04.22, 15:31

Robert Sarah guineai bíboros, az Istentiszteleti Kongregáció vezetője exkluzív interjút adott a Boulevard Voltaire című konzervatív francia internetes lapnak. Az interjú még azelőtt készült, hogy éppen a nagyhéten kigyulladt és részben leégett a csodálatos székesegyház, a kereszténység és az európai kultúra egyik jelképe, a párizsi Notre-Dame. A beszélgetés apropója a világhírű egyházi vezető „Esteledik, a nap már lemenőben van” („Le soir approche et déjà le jour baisse”) című új könyvének megjelenése volt, amelyben a Nyugat keresztény gyökereiről, a migrációról, az iszlámmal folytatott párbeszédről és a globalizációról is elmondta ...

Migránsáradat: teljes összeomlás jöhet Dániában

Archívum2019.04.18, 12:02

2065-re Dániában kisebbségbe kerülhetnek az őshonos dánok, ha a jelenlegi népesedési tendenciák folytatódnak. Az országban súlyos gazdasági válság lehet, ha nem sikerül felgyorsítani a bevándorló hátterű emberek integrációját a munkaerőpiacra, mivel egyelőre csupán a migráció költségoldalát látni Dániában, előnynek semmi nyoma.

Bomba robbant pakisztáni piacon, legalább 16-an meghaltak

Archívum2019.04.12, 09:27

Legalább 16 ember meghalt, harminc megsebesült, amikor pénteken bomba robbant egy pakisztáni piacon.

Orbán Viktor: Európa civilizációs válságot él át, a Kelet Nyugatra jött

Archívum2019.04.09, 11:25

Az Európát érintő migrációs válság valójában civilizációs válsággá szélesedett, "a Kelet Nyugatra jött" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Piliscsabán, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézete épületének avatásán.

Bántották a kislányt a frankfurti iskolában muszlim osztálytársai, az igazgató szerint a szőke lány inkább vegyen fel fejkendőt

Archívum2019.04.06, 09:46

„Adjanak rá inkább egy muszlim fejkendőt” – mondta a szülőknek az iskolaigazgató, akik azért fordultak hozzá, mert bántalmazták a kislányukat a muszlim osztálytársai – írja a Bild.

Tombol a keresztényüldözés a világban

Archívum2019.04.01, 15:30

Robbantások, erőszakos áttérítési kísérletek, falurombolások, emberrablások és nehezen megmagyarázható deportálások – így lehetne jellemezni 2019 első hónapját abból a szempontból, hogy milyen súlyos támadások érték a keresztényeket világszerte.

Újabb provokáció: Teréz anya kendőjéhez hasonlítja a muszlim nikábot Macron listavezetője

Archívum2019.03.28, 18:17

Teréz anya fejkendője ugyanazt jelenti, mint a muszlim kendő, a nikáb viselete - ezzel a kijelentéssel döbbentette meg a franciákat Emmanuel Macron bevándorláspárti köztársasági elnök pártjának, az  LREM-nek európai parlamenti listáját vezető Nathalie Loiseau.

Palesztin imám: Franciaország úgy fog járni, mint Magyarország Mohácsnál - videó

Archívum2019.03.27, 13:17

Az iszlám szélsőséges szövegek arab és fársi (perzsa) nyelvű példáit fordító Middle East Media Research Institute (MEMRI) töltötte fel honlapjára annak a prédikációnak a fordítását, melyet idén március 12-érn mondtak el a híres jeruzsálemi Al-Aksza mecsetben – írta meg a Neokohn. A palesztin imám – többek között – a mohácsi vésszel példálózva jutott el oda, hogy Franciaországot előbb-utóbb a muszlim migránsok fogják uralni.

Fegyverkezésre szólítja a muszlim férfiakat egy prágai imám

Archívum2019.03.27, 11:12

Egy prágai imám arra buzdítja muszlim követőit, különösen a férfiakat, hogy kezdjenek el fegyverkezni az új-zélandi mészárlás miatt.

A franciák egy nap választhatnak az iszlámnak való behódolás és a polgárháború között

Archívum2019.03.23, 18:43

Interjút adott Éric Zemmour a Mandinernek. A legsikeresebb francia esszéíró az MCC migrációs konferenciájára érkezett Magyarországra. Szerinte hamarosan választhatnak a franciák a polgárháború és az iszlámnak való teljes behódolás között. A francia közállapotokról szólva azt mondta, hogy „ma Franciaországban rengeteg terület van, ahol olyan hallatlan erőszak uralkodik, ami már a polgárháborút vetíti előre”. A magyar miniszterelnököt méltatva pedig kifejtette, hogy Orbán Viktor megértette, hogy a liberális demokrácia ma már mást jelent, mint régen, ezért igyekszik megvalósítani az illiberális demokráciát, ami a népet, a nemzetet és kkulturális ...

Nem alkotmányellenes a külföldről pénzelt imámok kiutasítása Ausztriából

Archívum2019.03.21, 16:19

Nem ütközik alkotmányba a külföldről finanszírozott imámok kiutasítása Ausztriából - állapította meg mai ítéletében az osztrák alkotmánybíróság. Sebastian Kurz kancellár üdvözölte az alkotmánybíróság döntését.

Arról kellett házit írnia a kislánynak, hogy miért tér át az iszlámra

Archívum2019.03.19, 14:47

A 43 éves Mark McLachlan rendesen felháborodott az angliai Houghton-le-Spring település iskolájában történtek miatt, miután ott olyan házi feladatot adtak mostohalányának, hogy levelet kellett írnia családjának, melyben elmagyarázza nekik, miért tér át az iszlámra. A férfi panaszt is tett az intézménynél.

Rendszeresek a keresztény templomok elleni támadások Nyugat-Európában

Archívum2019.03.14, 09:48

A migránsválság óta rendszeresen tapasztalhatjuk, hogy Európa nyugati felén muszlim bevándorlók és őket segítő szélsőbaloldali, bevándorláspárti aktivisták meggyalázzák, sokszor meg is rongálják a keresztény jelképeket, elsősorban a templomokat, ahogy a zsinagógákat és a zsidó temetőket sem kímélik. Ezek a támadások elsősorban Franciaországban jellemzőek, de nem csak ott. 

Egyetlen nyugati országban sem sikerült integrálni a muszlim migránsokat

Archívum2019.03.12, 12:39

Ruud Koopmans holland szociológiaprofesszor 20 évig tanulmányozta az integráció és asszimiláció kérdéskörét, és arra jutott, hogy a muszlim migránsokat sokkal nehezebb integrálni a nyugati társadalmakba, mint bármely más csoportot. Sőt, odáig is elmegy végső következtetésképpen, hogy gyakorlatilag egyetlen nyugati országnak sem sikerült integrálnia a muszlim bevándorlókat.

Egy amszterdami iszlám iskola tanárainak terrorista kapcsolatai lehetnek

Archívum2019.03.08, 15:58

Terrorista kapcsolatokkal gyanúsítja egy amszterdami iszlám középiskola migráns hátterű tanárait a holland elhárítás - közölte a terrorelhárítás összehangolásáért felelős hivatal, az NCTV.

Óriási botrány: a baloldali német államfő üdvözölte az iráni iszlám forradalom győzelmét

Archívum2019.03.06, 17:26

Óriási botrány van kibontakozóban Németországban. Az erősen bevándorláspárti Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa, Frank-Walter Steinmeier szövetségi köztársasági elnök ugyanis üdvözletét küldte – ráadásul a honfitársai nevében – a teheráni vezetésnek az iszlám forradalom győzelmének a 40. évfordulója alkalmából (február 11.), amely nap amúgy Irán nemzeti ünnepe. A németországi zsidó szervezetek határozottan elítélik az államfő „üdvözletét”. Steinmeier 2016-ban – akkor még külügyminiszterként – persze nem volt hajlandó gratulálni Donald Trumpnak az amerikai elnökké választásakor.

Terror: iszlamista férfi késelt egy francia börtönben, robbanthattak is

Archívum2019.03.05, 20:49

Súlyosan megsebesített egy iszlamista férfi két börtönőrt Franciaországban. A kést a férfi élettársa csempészhette az intézetbe. Az őröket a mellkasukon és az arcukon vágta meg a radikális nézeteket valló férfi.

Újabb és egyre durvább antiszemita támadások Franciaországban

Archívum2019.03.05, 16:48

Újabb antiszemita bűncselekmény-sorozat Franciaországban, ezúttal Strasbourgban és környékén. Most egy általános iskola kapujára függesztettek ki antiszemita feliratokat, meggyaláztak egy holokauszt-emlékművet, ugyanezt tették a nácik által felégetett strasbourgi zsinagóga emlékművével is. Roland Ries strasbourgi polgármester azt mondta, hogy szinte minden napra jut már egy antiszemita akció. Szerinte a helyzet nagyon nyugtalanító.

Nem törli az Apple és a Google a nőkövető appot

Archívum2019.03.04, 11:16

A Google szerint Szaúd-Arábia alkalmazása megfelel a fejlesztői szabályzatának.

Milliónyi muszlim fiatal indulhat el hamarosan Algériából Európába

Archívum2019.03.03, 09:19

Az új típusú invázióról és Abdelaziz Bouteflika esetleges újraválasztásáról írt Éric Zemmour a Le Figaro hétvégi számában. A legnagyobb francia esszéista, Orbán Viktor és a magyar modell tisztelője úgy látja, hogy az algériai elnök ma egy olyan üzleti és katonai alapú kamarilla politika megtestesítője, amely a zsaroláson alapul és a hatalom mindenáron való megtartása a célja. Akár a „Bouteflika vagy a háború” szlogent is társítani lehetne hozzá, Charles de Gaulle „vagy én, vagy a káosz” híres mondása után szabadon. 

Zaklatta az ápolót a migráns, mert nem az iszlám szerint öltözködött

Archívum2019.03.02, 17:17

Egy 37 éves muszlim migráns hátterű férfi London egyik közkórházában azért kezdett el zaklatni egy női alkalmazottat, mert a nővér nem az iszlám szabályai szerint volt felöltözve. Ezt követően megfenyegette a nő védelmére siető keresztény orvost. 

Halállal fenyegetik a migránsok a kóser étterem tulajdonosát Berlinben

Archívum2019.03.02, 16:04

Az izraeli származású, Jeruzsálemben született Yorai Feinberg Berlin egyik kóser éttermének a tulajdonosa. Saját bevallása alapján már nem érzi magát biztonságban a német fővárosban, mert állandóan halálos fenyegetéseket kap, többségében muszlim migránsoktól.

Baloldali médiaterror: tagadják az antiszemitizmus muszlim gyökereit

Archívum2019.03.02, 10:11

Többoldalas összeállításban foglakozik a világ egyik legfontosabb konzervatív hetilapja, a Les valeurs actuelles a radikális iszlám és a baloldal összefonódásával, és az antiszemitizmus erősödésével Franciaországban. Az elmúlt években menekülnek a zsidó emberek a párizsi elővárosokból, hiszen mindennaposakká váltak ellenük a bevándorló hátterű muszlimok antiszemita támadásai.

Hidzsábot viselő iszlamista migráns képével üdvözlik az embereket egy svéd város határában

Archívum2019.02.25, 10:55

Gävle városának a bejáratánál a település baloldali vezetése kihelyeztetett egy elektronikus üdvözlőtáblát, amin egy olyan hidzsábot viselő migráns hátterű nő látható, aki kapcsolatban áll a szélsőséges Muszlim Testvériséggel, korábban pedig egy szalafista irányítás alatt lévő mecsetben dolgozott. Az eset nagy botrányt váltott ki.

A baloldali-muszlim erőszak a társadalom zsidó-keresztény gyökereit támadja

Archívum2019.02.25, 09:15

Robert Redeker Franciaország-szerte népszerű író, filozófiaprofesszor, egyike volt az első francia entellektüeleknek, aki az iszlámról a szólásszabadság, illetve a kereszténység kontextusában értekezett. 2006-ban jelent meg széles körben ismertté vált vitairata a világ egyik vezető konzervatív lapjában, a Le Figaróban arról, hogy mit tehet a szabad világ az iszlám egyre erőteljesebb térhódításával szemben. Írása után halálosan megfenyegették. Most arról beszélt a Le Figarónak, hogy a baloldali-muszlim erőszak a társadalom zsidó-keresztény gyökereit támadja. És a bevándorláspárti baloldal és az antiszemita muszlimok veszélyes szövetssége ...

A baloldal valójában beteggé vált

Archívum2019.02.23, 09:52

A quatzenheimi zsidó temető egészen elképesztő meggyalázása, a közös, baloldali-iszlám térhódítása és a nagy francia konzervatív filozófus, Alain Finkielkraut elleni múlt szombati antiszemita támadás kapcsán adott interjút Pascal Bruckner világhírű, francia filozófus, író a Le Figarónak. Pascal Bruckner az 1968-as liberalizmusból kiábrándult generációhoz tartozik, ő írta egyébként a Keserű méz című regényt, ebből rendezett filmet Roman Polanski. Brucknert rendszeresen támadják a liberális médiumokban, bevándorlásellenes véleményéért bíróság elé is rángatták. 

Szoros szövetséget kötött a muszlimokkal a baloldal

Archívum2019.02.19, 12:02

A Migrációkutató Intézet legújabb tanulmánya azt vizsgálja, hogy egyes nyugat-európai baloldali pártok milyen taktikát alkalmaznak a muszlim szavazatok elnyerése érdekében. Az elemzés elsősorban a Munkáspárt példáján és a brit viszonyok bemutatásával szemlélteti e szavazatszerzési törekvéseket, illetve a muszlim választók pártpreferenciáját. A kutatás a modern antiszemita retorikával mint a progresszív baloldal és a muszlim szavazók közötti kapcsolatteremtés módszerével is kiemelten foglalkozik.

Disznóknak nevezte a nem muszlimokat egy muszlim oktatási szervezet

Archívum2019.02.18, 14:40

A sloughi Langley Akadémia megszüntette az együttműködést az Al-Miftah nevű muszlim intézettel, miután kiderült, hogy a muszlim intézet imámjai „IslamHood” óra néven vasárnapi iskolákban uszítottak a nem muszlimok ellen, és szélsőséges nézeteikkel igyekeztek megfertőzni a diákokat is.

Repülés közben is lehet gyakorolni az iszlám vallást az új járatokon

Archívum2019.02.14, 14:10

Február 12-én Amal néven indított új járatot a Malaysia Airlines, az üzletág az iszlám zarándoklatokat szolgálja ki.

Szexuális zaklatás és bűnözés: bajban van Finnország a migráció miatt

Archívum2019.02.06, 17:00

Óriási botrányt okozott Finnországban, hogy kiderült: migránsbandák fiatal lányokat terrorizálnak több helyen az országban. A hatóságok mindent megtesznek, hogy a migráció által keltett problémákat eltussolják, de a társadalom egyre nagyobb része ismeri fel, hogy a korlátlan bevándorlás mára már súlyosan veszélyezteti az ország kultúráját.

Bujkál az istenkáromlásért halálra ítélt Ászija Bibi

Archívum2019.01.29, 13:04

Az iszlamisták nem nyugszanak bele, hogy Ászija Bibit 9 év után hivatalosan is felmentették a halálbüntetés alól. A nőt azzal vádolták, hogy gyümölcsszedés közben összeveszett muszlim munkatársnőivel, majd Mohamed prófétát szidta. 

Az iszlám egy hatalmas üzleti vállalkozás

Archívum2019.01.28, 21:00

Az iszlám ma egy globális probléma, éppen ezért napjaink egyik legfontosabb kérdése, hogyan kezeljük ezt a hihetetlen mértékben terjeszkedő vallást - többek között erről beszélgetett az Echo TV vasárnapi műsorában, a NYOLCAS-ban G. Fodor Gábor, a Századvég Alapítvány elnöke, a 888 főszerkesztője Speidl Biankával, a Migrációkutató Intézet vezető kutatójával. Az iszlámra lényegében egy hatalmas üzletként lehet tekinteni - állapították meg.

Terrorista kiképzőként működnek a nyugat-európai börtönök

Archívum2019.01.10, 19:53

A belgiumi börtönökben már többségbe kerültek a migráns hátterű, muszlim vallású elítéltek. Őket szélsőséges imámok radikalizálják, akiknek a száma a belga börtönökben mára meghaladta a katolikus papok számát.Egyre aggasztóbb a helyzet Németországban és Franciaországban is. A nyugat-európai hatóságok látszólag tehetetlenek, mivel nem tudnak hatékonyan fellépni a radikalizációval szemben. Kérdéses, hogy jutnak be szélsőséges imámok lelki segítségnyújtás címén a börtönökbe.

Többen meghaltak egy afgán terrortámadásban

Archívum2018.12.26, 10:55

Koldusnak álcázta magát egy merénylő Afganisztánban, akinek az volt a célja, hogy pakisztániakat öljön meg. A támadásban hatan meghaltak.

Nagy arányban nő a muszlimok száma

Archívum2018.12.26, 10:45

Fischl Vilmos evangélikus lelkész volt az M1 vendége. Itt az iszlámról, mint vallásról beszélt, de hangsúlyozta azt is, hogy fontos Európa identitása is. Jó kezdeményezésnek tartja a több kontinensen működő programot, amely az üldözött keresztényeknek segít.

A nő, akit börtönre ítéltek, mert megmutatta a haját

Archívum2018.12.14, 15:25

Míg Európa-szerte sorban hozzák a törvényeket, amelyek tiltják, hogy a nők kendővel takarják el hajukat és arcukat, számos országban - köztük Iránban - börtönbüntetéssel sújtják azokat, akik nem hordanak kendőt.

Már a francia rendőrök és katonák között is ott vannak a radikális iszlamisták

Archívum2018.12.15, 14:14

Egy Republikánus parlamenti képviselő szerint a francia államvédelem szervezeteiben bent vannak a radikális iszlám hívei. Tudnak róluk, azonosították őket, figyelik őket, "veszély" esetén más munkakörbe helyezik át, de eltávolítani nem tudják a rendőrség, csendőrség, hadsereg, vámhatóság állományából azokat a radikális iszlám hívőket, akik potenciálisan terrorista merényletet követhetnek el. Erre nem alkalmasak a francia jogszabályok.

Az iszlám térnyerése fontosabb annál, semhogy áltudományos módon közelítsük meg

Archívum2018.12.11, 14:57

Közös nyilatkozatban hívják fel a figyelmet az áltudományok veszélyeire, és a Politikai Iszlám Tanulmányok Központja, CSPI Magyarország tevékenységének az ártalmasságára a magyar orientalisztika és iszlámkutatás képviselői.

Brüsszel még mindig az iszlám dzsihád fővárosa

Archívum2018.12.03, 14:02

Egy nemrégiben nyilvánosságra került belga hírszerzési jelentés alapján a belgiumi börtönökben egyre nagyobb számban radikalizálódnak az ott fogvatartott muszlim rabok.

A svéd iskola betiltotta Szent Lúcia ünnepét

Archívum2018.11.30, 12:41

Betiltották egy svéd iskolában az évszázados hagyományokra visszanyúló Szent Lúcia, más néven Luca napjának ünnepét, de Muhammad próféta születésnapját megtartották – számolt be a Voice of Europe.

Toulouse-ban elkezdik építeni Franciaország egyik legnagyobb mecsetét

Archívum2018.11.27, 12:53

Miközben folyamatosak a keresztény templomok elleni támadások Franciaországban, megkezdik az ország egyik legnagyobb mecsetének az építését Toulouse-ban. Az új mecset majdnem kétmillió euróba kerül, ez mintegy 650 millió forintnak felel meg.

„Én vagyok Allah" üvöltéssel zavarták meg az imádkozó francia keresztényeket

Archívum2018.11.26, 18:28

Pánik tört ki egy Aix-en-Provence-i templom vasárnap esti miséjén. Egy férfi „Én vagyok Allah. Nem félek a haláltól” üvöltéssel zavarta meg az imádkozó francia keresztényeket, akik közül sokan a templom hátsó részében levő szentélybe menekültek, mások elbújtak a padok alá.

Egy iszlamista terrorszervezet tagja belga börtönőröket támadott meg

Archívum2018.11.15, 11:05

Egy szélsőséges, iszlamista terrorszervezet börtönben levő tagja hétfőn támadta meg a belga börtönőröket. Az incidens során több őr is megsebesült. A szokásos biztonsági ellenőrzés közben szabadultak el az indulatok. Az őrök közül egy még mindig kórházban van, a többiek csak enyhébb sérüléseket szenvedtek. A börtönszakszervezet az őrök biztonsága miatti szolidaritásból csak minimum szolgálatot láttak el szerdán 6-22 órák között, felhívva a figyelmet arra: ez már nem az első eset, hogy egy terrorista rátámad a börtönőrökre.

Kétszáz kilométerre hazánktól már az iszlám dominál

Archívum2018.11.08, 14:29

A kulturális azonosságok miatt egyre nagyobb az arab és a török befolyás Bosznia-Hercegovinában.

Elege van a fehérekből az énekesnőnek

Archívum2018.11.06, 17:42

Alig egy hónapja tért át az iszlám hitre, és máris elege lett a fehér emberekből. Sinead O'Connor az utóbbi években komoly gondokkal küzd, és úgy tűnik, most a fehérektől is elfordult.

1905 óta érvényben lévő törvényt módosítana Macron a muszlim szavazatokért

Archívum2018.11.06, 14:19

Nicole Belloubet francia igazságügyi miniszter megerősítette a France Inter nevű közszolgálati rádió értesülését, miszerint módosítani fogják az állam és az egyház szétválasztásáról szóló 1905 óta hatályban levő törvényt. Ezáltal Emmanuel Macron még több muszlim migráns szavazatot tudna besöpörni, amire nagy szüksége is lenne a májusi európai parlamenti választásokon, mivel kizárólag francia szavazatokból csúfos kudarc várna rá.

Franciaország: A hipererőszak korszaka az eliszlámosodás árnyékában

Archívum2018.11.04, 16:27

Bandaháborúk, meglincselt rendőrök, halálosan megfenyegetett tanárok, megerőszakolt tinédzserek, faji alapokon meggyilkolt emberek, évi 200 ezer legális betelepítés, 100 ezer illegális migráns - Franciaország: A hiper-erőszak korszaka az eliszlámosodás árnyékában

Feszítővassal verték félholtra, mert kritizálta a vallást

Archívum2018.10.31, 13:21

A 30 éves skót, egykori ketrecharcos Euen Frasert egy feszítővas szerű fém rúddal verték véresre egy vallási vita után. Most poszttraumatikus stressz szindrómában szenved és teljesen megváltozott az élete a brutális támadás óta - olvasható a Thescottishsun oldalán.   

Német közgazdász: Iszlám hatalomátvétel készül Európában

Archívum2018.10.28, 12:30

Thilo Sarrazin "Németország felszámolja önmagát" című, nem titkoltan provokatív könyve mára már minden idők egyik legkeresettebb könyvévé vált Németországban. A szerző legújabb alkotása ismét komoly vitát kavart, ami nem meglepő, hiszen témája az iszlám, amely az SPD, vagyis a német szociáldemokrata párt egykori politikusa szerint hatalomátvételre készül Európában – hangzott el az M5 "Ez itt a kérdés" című műsorában.

Drámai mértékben iszlamizálódott Franciaország

Archívum2018.10.26, 15:09

A Le Monde baloldali francia napilap részére újságírónak készülő diákok folytattak vizsgálatot a Párizs környéki megye, Seine-Saint-Denis eliszlámosodásáról. Erről a negyedről, az itt uralkodó rendkívül durva viszonyokról, a közbiztonság hiányáról, a napi szinten jelenlevő bűnözésről, a no-go zónákról, a migránsgettóról már sokszor tudósítottunk, mint ahogy azt megtette számtalan esetben a francia jobboldali, konzervatív sajtó is. Ami ebben a tanulmányban leginkább érdekes, a benne szereplő brutálisan realista adatokon, leírásokon kívül az az, hogy úgy tűnik, mostanra a baloldali újságírókban is tudatosult, hogy hova vezetett az elllenőrizetlen, ...

Sinead O'Connor áttért az iszlám hitre

Archívum2018.10.26, 10:11

Sinead O'Connor nagy változást jelentett be Twitter-oldalán: közölte, hogy áttért az iszlám hitre, és a nevét is megváltoztatta.

Gyerekeket erőszakolhatott meg egy muszlim hitszónok

Archívum2018.10.21, 17:13

Faiz-ul-Aqtab Siddiqiről derült ki, hogy kiskorúakkal fajtalankodott. Nyomozást indított a brit rendőrség, miután a holland De Telegraaf után a brit sajtó is részletesen foglalkozott azzal, hogy a szigetország legnagyobb saría-bíróságát működtető hálózatának a feje, Faiz-ul-Aqtab Siddiqi kiskorúakat erőszakolt meg.

Teljesen értelmetlennek tűnik Szulejmán mohácsi győzelme

Archívum2018.10.20, 19:19

A Mohács melletti síkon II. Lajos magyar király valamint Szulejmán oszmán szultán hadai között 1526. augusztus 29-én lezajlott ütközet az egyik legnagyobb nemzeti tragédiaként maradt fenn az utókor emlékezetében. A mohácsi csatavesztéshez szokás kötni a középkori Magyar Királyság végét, valamint az ezt követő, és az ország sorsát több évszázadra meghatározó romlást is. Pedig Mohács után még tizenöt évig szabad volt a töröktől az ország. Mohácsról és következményeiről könyvtárnyi értekezés született az elmúlt másfél évszázadban, ám azt a kérdést, hogy mi is lehetett Szulejmán valódi célja az 1526-os hadjárattal, még nem nagyon vizsgálták.

Brutális videó: kegyetlen középkori módszerekkel vallatnak a muszlim saria bíróságok

Archívum2018.10.13, 13:06

Az elmúlt napokban többször is írtunk arról, hogy Londonban, és Svédországban terjednek az iszlám jog szerint működő saria bíróságok. Most egy egyiptomi saria hazugságvizsgálatról készült videó terjed futótűzként az interneten.

Így hallgatta el az ellenzéki propagandamédia Vona Gábor muszlim kapcsolatait

Archívum2018.10.10, 15:01

Óriási hisztériát rendezett a teljes ellenzéki propagandasajtó azon, hogy Magyarországra látogatott a török államfő (érdekes módon azzal nincs problémájuk, amikor Angela Merkel fogadja Erdogant). Ugyanazok a lapok sivalkodtak fület sértően, amelyek minden erejükkel titkolták Vona Gábor - a Jobbik bukott elnöke, aki a háttérből valójában még mindig irányítja a pártot – kiváló kapcsolatait a muszlim világgal és a Szürke Farkasok nevű török terrorszervezettel. Azzal a Szürke Farkasokkal, amelynek köze volt a II. János Pál pápa elleni 1981-es merénylethez. Vonának iráni és jemeni kapcsolatai is voltak, a balliberális propaganda erről iss ...

Döbbenetes adatok: így iszlamizálódott London

Archívum2018.10.10, 13:54

Már többször írtunk arról, hogy Londonban mennyire erős az iszlám jelenlét, mekkorát ugrott az erőszakos bűncselekmények, ezen belül is a gyilkosságok vagy a késes támadások száma. Sadiq Khan, London pakisztáni származású polgármestere pedig teljesen átalakította a város arculatát. Ami az ideológiai hátteret illeti, ebben is komoly változások történtek az elmúlt időszakban.

Halált kívánt a muszlim imám a németekre

Archívum2018.10.09, 12:50

A németországi Halle városában egy muzulmán imám gyűlöletbeszédet tartott fényes nappal az utcán, a járókelők legnagyobb megdöbbenésére. Azt üzente, hogy térjenek át az iszlám hitre, hagyják el az országot, vagy haljanak meg.

Naponta két kislány nemi szervét csonkítják meg Angliában egy iszlám vallási rítus miatt

Archívum2018.10.08, 14:45

Három hónapon belül tíz, egy évesnél fiatalabb lánycsecsemő nemi szervét barbár módon megcsonkították Nagy-Britanniában az iszlám FGM keretében – írta a Voice of Europe a Birmingham Mail alapján.

Botrányos agymosás egy brit iskolában

Archívum2018.10.03, 11:20

Újabb szintre emelkedett a multikulti agymosás az Egyesült Királyságban. Egy szülő kiakadt, amiért arra kérték a gyerekeket, hogy a családjuknak címezve írjanak egy olyan levelet, amely az iszlám hitre való áttérésről szól - olvashatjuk a Voice of Europe tegnapi cikkében. 

Naponta több száz holland gyereket kényszerítenek mecsetek látogatására - videó

Archívum2018.10.03, 10:39

Egy nyilvánosságra került videofelvétel alapján a hollandiai kisiskolásokat arra kötelezik, hogy  mecsetekben imádkozzanak muszlim módra. Az erőszakos iszlamizációt egy szélsőséges Törökországból finanszírozott álcivil szervezet osztálykirándulásnak próbálja álcázni.

Lecsaptak Franciaországban egy iszlám szervezetre

Archívum2018.10.02, 11:18

Fél évre befagyasztották a francia hatóságok kedden a Centre Zahra France nevű iszlám szervezet vagyonát terrorcsoportok támogatásának gyanúja miatt.

A karácsony ellen uszít egy imám Franciaországban - videó

Archívum2018.09.28, 10:14

Egy portugál származású francia állampolgár tette közzé Twitter-fiókján a dél-franciaországi Marseille muszlim migránsok lakta negyedében, az El-Islah nevű mecsetben készült megdöbbentő videót.

Így alakítják át Nagy-Britanniát a migránsok

Archívum2018.09.27, 14:56

Nagy-Britannia egy hónapnyi bevándorlással, integrációval és bűnözéssel kapcsolatos eseményeit dolgoztuk fel napról napra. Összeállításunkban arra akarunk rámutatni, hogy milyen mértékben alakítja át az Egyesült Királyság életét a migráció. 

Rettegnek a németek a migrációtól és a terrorizmustól

Archívum2018.09.26, 19:01

A hidegháború lezárultát követően Németország biztonságpolitikája a teljes passzivitást választotta, és teljes mértékben az amerikai védőernyő kényelme alá bújt. 2010 után azonban a nemzetközi rendszer hihetetlen sebességgel változott meg, és mára a német politika is felismerte, hogy nem számíthat mindenben az Egyesült Államokra, hanem európai szövetségesekre is szüksége lesz, ha hatékony védelmet akar a kontinensen. A német közvélemény azonban óvakodik a fegyverkezéstől, miközben a többség a saját biztonságát az illegális migránsoktól, a terrorizmustól és a vallási szélsőségesektől félti.

Muszlim migránsok keresztény templomokat rongáltak meg Svédországban

Archívum2018.09.25, 17:18

Megszaporodtak a templomok ellen elkövetett támadások a skandináv országban. Az erősen bevándorláspárti, balliberális svéd média egyszerű rongálásként kezeli az iszlamisták tetteit, és nem keresztényellenes fenyegetésként tálalják.

A britek annak ellenére engedik ki az iszlamistákat, hogy tudják, terrortámadásokat fognak végrehajtani

Archívum2018.09.25, 11:20

Az elkövetkező időkben egyre több dzsihadistát fognak kiengedni a brit börtönökből, ugyanis lejár a büntetésük. A szakértők szerint előreláthatólag ismét lesznek majd terrortámadások a szigetországban, ugyanis a titkosszolgálatoknak egyszerűen nincs arra kapacitásuk, hogy nyomon kövessenek ennyi potenciális terroristát.

Előző
Következő