Iszlám Állam

címke rss

Több mint százezer lakos rekedt Moszulban az Iszlám Állam csapdájában

Nagyvilág2017.06.16, 13:38

Több mint százezer civil rekedt Moszulban az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet uralta városrészben, amelyet az iraki hadsereg ostromol az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légi támogatását élvezve - adta hírül pénteken az ENSZ menekültügyi hivatala, a UNHCR.

Az oroszok szerint meghalt az Iszlám Állam vezetője

Nagyvilág2017.06.16, 11:30

Az orosz védelmi minisztérium közleménye szerint Abu Bakr al-Bagdadi meghalt egy orosz légicsapásban május végén, az Iszlám Állam több magas rangú csoport parancsnokával együtt. A hírt korábban a szíriai állami tévé is közölte. A nyugati koalíció forrásai nem tudják egyelőre megerősíteni a al-Bagdadi halálhírét.

Europol: Kétszer annyi embert tartóztattak le terrorizmus gyanújával

Nagyvilág2017.06.16, 11:18

Az elmúlt két évben kétszeresére emelkedett a terrorgyanús letartóztatások száma Európában az Europol szerint. Ez azt jelenti, hogy 2016-ban a szélsőségesek összesen 142 alkalommal készültek terrortámadásra, néhányat ezek közül sikerült is véghezvinniük. A részleteket a Deutsche Welle közölte.

A terrorszervezetek titkos pénzügyei: ebből él az Iszlám Állam

Gazdaság2017.06.16, 11:07

A fejlett világ minden eszközt bevet az egyre több áldozatot követelő terrorizmus megfékezése érdekében. Az egyik ilyen hangzatos intézkedés, hogy a terrorizmust éltető pénzcsapokat el kell zárni, a gyanús emberek bankszámláját be kell fagyasztani. Azonban úgy tűnik, hogy ez nem igazán vezet sikerre, hiszen ezzel az eszközzel még egyetlen terrortámadást sem sikerült megakadályozni. Egyetlen bomba képes nagyobb kárt okozni az Iszlám Állam pénzügyi rendszerében, mint 15 évnyi tartós, pénzügyi szigor.

Letartóztatták a Fülöp-szigeteki dzsihadisták bombaszakértőjét

Nagyvilág2017.06.15, 11:05

A fülöp-szigeteki hadsereg elfogta a Maute terrorcsoport egyik vezetőjét, akiről azt feltételezik, hogy ő a szervezet bombaszakértője.

Elfoglalta Oszama bin Laden egykori rejtekhelyét az Iszlám Állam

Nagyvilág2017.06.15, 09:18

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fegyveresei elfoglalták az al-Kaida terrorszervezet néhai vezetője, Oszama bin Laden egykori erődjének számító Tora Borát, a tálibok kulcsfontosságú rejtekhelyét Afganisztán keleti részén - közölte szerdán egy helyi tisztségviselő.

Merényletek elkövetésére szólított fel az Iszlám Állam a ramadán idején

Nagyvilág2017.06.13, 00:03

Világszerte merényletek elkövetésére szólította fel követőit hétfőn az Iszlám Állam a május végén kezdődött ramadán, a most zajló böjti hónap idején egy olyan hangfelvételen, amelyet állítólag a terrorszervezet készített.

A terrorszervezet feltételezett tagjaival végzett a rendőrség Iránban

Nagyvilág2017.06.12, 19:17

Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet négy feltételezett tagjával végeztek a biztonsági erők bevetésük során a dél-iráni Hormozgán tartományban - közölte hétfőn Azízalláh Máleki, a helyi rendőrség kapitánya.

Az Iszlám Állam veresége után még nagyobb harcok kezdődhetnek Szíriában

Nagyvilág2017.06.12, 15:46

Az Iszlám Állam dzsihadistái a rakkai kerületek elvesztése után várhatóan olyan területet keresnek maguknak, ahonnan stabilizálni tudják még meglévő területeiket. Ha a Szíriai Demokratikus Erők nevű arab-kurd, mérsékelt felkelőszervezet harcosai képesek lesznek kiszorítani a terrorszervezetet utolsó bástyájából, az meghatározza Szíria jövőjét.

Újabb városrészt foglaltak el Rakkában az Iszlám Államtól

Nagyvilág2017.06.11, 17:48

Az Iszlám Állam egyik fellegvárának számított Rakka, melynek nyugati felét elfoglalták az USA és szövetségesei által támogatott Szíriai Demokratikus Erők.