iskola
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Ez vár rád az egyetemen! Mire kell számítanod, már az első perctől?
Amikor belépsz az egyetemi világba, számtalan újdonság fogad, nem csoda, ha ezer kérdésed van. Összegyűjtöttük a legtipikusabb kérdéseket és válaszokat, hogy zökkenőmentesen induljon az első félév.
Szülők és tanárok szálltak szembe az erőltetett genderideológiával
Szülők és tanárok egybehangzó véleménye alapján az iskolaszék elutasította az állam radikális irányelveit a transznemű diákok kezelésével kapcsolatban Russell megyében, az Egyesült Államokban. Virginia állam törvényhozása tavaly hagyta jóvá az intézkedést, mely szerint minden iskolai körzetben ki kell dolgozni egy politikát a transznemű diákok védelme érdekében, sok esetben akár a szülők akaratával szemben.
Felvettek az egyetemre? Nézd meg, hogyan teljesítettél a többiekhez képest!
Július 22-én meghúzták a ponthatárokat, kiderült, milyen számokkal lehetett bekerülni különböző felsőoktatási intézmények szeptemberben induló képzéseire. Most, hogy túl vagytok az első sokkon (akár pozitív, akár negatív értelemben), és kibuliztátok magatokat, ideje megnézni a többiek eredményeit is!
Felvételi 2021: Itt vannak a Pécsi Tudományegyetem szakjainak ponthatárai
Kihirdették a 2021. szeptemberében induló képzések ponthatárait. Összegyűjtöttük nektek, hogy a legnépszerűbb szakokon hány ponttal lehetett bejutni a Pécsi Tudományegyetemre!
Felvételi 2021: Itt vannak a MATE szakjainak ponthatárai
Kihirdették a 2021. szeptemberében induló képzések ponthatárait. Összegyűjtöttük nektek, hogy a legnépszerűbb szakokon hány ponttal lehetett bejutni a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemre, ami 2021. február 1. előtt Szent István Egyetem (SZIE) néven futott!
Felvételi 2021: Itt vannak a Semmelweis Egyetem szakjainak ponthatárai
Kihirdették a 2021. szeptemberében induló képzések ponthatárait. Összegyűjtöttük nektek, hogy a legnépszerűbb szakokon hány ponttal lehetett bejutni a Semmelweis Egyetemre!
Felvételi 2021: Itt vannak a BME szakjainak ponthatárai
Kihirdették a 2021. szeptemberében induló képzések ponthatárait. Összegyűjtöttük nektek, hogy a legnépszerűbb szakokon hány ponttal lehetett bejutni a BME-re!
"Induljon a banzáj, essen szét a ház”: itt ünnepelheted meg hétvégén a sikeres felvételit
Kihirdették a ponthatárokat, amit több ezer érettségizett hallgató várt tűkön ülve. A sikeres felvételit méltóképpen illik is megünnepelni, ezért összegyűjtöttük a legjobb bulikat, ahol garantáltan kitombolhatjátok magatokat a barátaiddal.
Megvannak a ponthatárok! Felvettek az egyetemre? SZAVAZZ!
Fény derült arra, amire a felsőoktatásba jelentkező diákok ezrei vártak. Megvannak a ponthatárok! A hőn áhított számok, amik igenről vagy nemről döntenek. Felvettek? Melyik képzési területen folytatod tanulmányaid? Oda kerültél be, ahová a legjobban szerettél volna? Szavazz!
5 dolog, amit mindenképp meg kell tenned, ha felvettek az egyetemre
Nemsokára kihirdetik a 2021-es felvételi eredményeit, neked meg valószínűleg azon kattog az agyad, mihez fogsz kezdeni magaddal, ha nem vesznek fel sehova. Közben meg elfelejtesz felkészülni a legfontosabb dologra: a sikerre!