író

címke rss

Meghalt Mészöly Miklós

Július 22-én elhunyt Mészöly Miklós Kossuth-díjas író. A jelentős művei - Saulus, Film, Magasiksola - mellett politikai szerepvállalásáról is ismert író 81 évet élt.

Esterházy, Kertész és Nádas Salzburgban

Szórakozás2001.08.13, 11:31

Esterházy Péter, Kertész Imre és Nádas Péter tart hétfőtől felolvasást a Salzburgi Ünnepi Játékok Költők vendégségben című sorozata keretében, s ezzel most első ízben nem német szerző áll a hagyományos rendezvény középpontjában.

A kétes pszichiátriai kísérletekről beszámoló író nem fél a perektől

Itthon2001.09.10, 10:01

A magyar pszichiátereket etikátlan gyógyszerkísérletekkel vádló osztrák író a Népszabadságnak elmondta, hogy készséggel áll az esetleges bírósági eljárások elébe, ha perlik. Hans Weiss elmondta, hogy szerzői pályafutásának évtizedei alatt legalább százszor szembesült már vádemeléssel vagy ilyen fenyegetéssel. Weiss megjegyezte, hogy eddig egy pert sem vesztett el, tényfeltáró tevékenysége azonban több ízben vezetett már az igazság megismeréséhez. Ami pedig azt a vádat illeti, hogy az ügy hátterében a szcientológia pszichiátriaellenes támadása áll, ezt Weiss határozottan visszautasítja.

Az SZDSZ Kossuth-évet rendez

Itthon2001.09.19, 15:14

A 200 évvel ezelőtt született Kossuth Lajosra kíván emlékezni a Szabad Demokraták Szövetsége. A Kossuth-év megnyitója szeptember 29-én lesz a Kossuth téren, ahol beszédet mond Göncz Árpád volt köztársasági elnök, Kuncze Gábor SZDSZ-elnök és Görgey Gábor író.

Utcát neveztek el Rejtő Jenőről

Itthon2001.10.19, 16:38

Utcanév örökíti meg péntektől Rejtő Jenő író emlékét a főváros VII. kerületében. Mostantól a Szövetség utcának a Wesselényi utca és a Hevesi Sándor tér közötti szakasza Rejtő Jenő nevét viseli..

Meghalt a Száll a kakukk fészkére írója

Szórakozás2001.11.12, 12:02

Az Oregon állambeli Eugene városában, 66 éves korában meghalt Ken Kesey, a Száll a kaukk fészkére című világhírű regény szerzője. A félig indián származású író májrákban szenvedett.

Hetven éve született Umberto Eco

Szórakozás2002.01.04, 14:20

Hetven éve, 1932. január 5-én született Alessandriában Umberto Eco olasz író, esztéta, irodalomtörténész, a XX. századi modern olasz irodalom egyik nagy alakja.

Alig pár percet olvasunk

Szórakozás2002.01.28, 10:12

A 15-74 éves korosztály 1999-ben mindössze 9-12 percet fordított könyvekre. A kiadott kötetek száma közel kilencezer, a példányszám az 1980-as 94 millióról 35 millióra esett vissza. Ugyanakkor nőtt a kereslet a magyar szépirodalom iránt. Márai Sándor hét kötettel is szerepelt az eladási listákon. A további népszerűségi lajstromban Esterházy Péter, Závada Pál vagy Vámos Miklós is előkelő helyet vívott ki magának, s elsősorban riportköteteivel Moldova György is.

Online Shakespeare-központ indult

Techbázis2002.04.16, 10:15

Az íróval kapcsolatos átfogó adatbázisokat, a jelenleg is folyó kutatás újdonságait, linkgyűjteményt és sok mást kínál egy nemrégiben indult honlap.

Elhunyt Sipos Tamás író, publicista

Itthon2002.06.21, 23:31

Életének 70. évében meghalt Sipos Tamás író, publicista, a Magyar Televízió Rt. nyugalmazott főszerkesztője - tájékoztatta az MTI-t az elhunyt özvegye.

Előző
Következő