iráni választás 2009
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irán
- iráni politika
- Máhmúd Ahmadinezsad
- Mir Hosszein Múszavi
- Teherán
- legfrissebb
- legrégebbi
Mindent kivizsgál Iránban a Szakértők Tanácsa
Teljes mértékű együttműködésre szólította fel a júniusi iráni elnökválasztáson részt vett jelölteket a Szakértők Tanácsa, az iszlám köztársaság legnagyobb hatalmú testülete. Felhívását szombaton ismertette az ISNA hírügynökség.
EU-támogatás Londonnak Teheránnal szemben
Az Európai Unió támogatásáról biztosította Nagy-Britanniát azzal összefüggésben, hogy az iráni hatóságok őrizetbe vették a teheráni brit nagykövetség nyolc helyi alkalmazottját - közölte Franco Frattini olasz külügyminiszter vasárnap.
Több százan eltűntek Iránban
Több mint kétezer embert vettek őrizetbe és tartanak fogva, több százan pedig eltűntek az elnökválasztás után kirobbant heves tüntetések nyomán Iránban - közölte vasárnap a francia fővárosban az Emberi Jogok Ligája Nemzetközi Szövetségének (FIDH) illetékese.
Brit alkalmazottakat engedett szabadon Irán
Az iráni rendőrség még vasárnap szabadon engedett a brit nagykövetség őrizetbe vett nyolc helyi alkalmazottja közül "néhányat".
Új összecsapás a teheráni gyászünnepség miatt
A tilalom ellenére vasárnap több ezren gyűltek össze Teheránban a tüntetések áldozatainak emlékére rendezett gyászünnepségre, amelyet az iráni főváros központjában álló Goba-mecsetben akartak megtartani. A tüntetők és a rendőrség között ismét összecsapásokra került sor.
Brit nagykövetségi dolgozókat vettek őrizetbe Teheránban
Őrizetbe vettek nyolc brit nagykövetségi alkalmazottat Teheránban. Irán azzal vádolja őket, hogy tevékenyen részt vettek az elnökválasztás utáni zavargások szításában. A brit külügyminiszter a nyolc ember azonnali szabadon bocsátását követeli.
Irán megkezdte a szavazatok újraszámlálását
Hétfőn az Őrök Tanácsa megkezdte a júniusi iráni elnökválasztáson leadott voksok egy részének újraszámolását. A BBC szerint a szavazatok 10 százalékát vizsgálják meg.
Tizennyolcezer iráni töltötte le a cenzúraellenes szoftvert
Az elmúlt tíz napban 18 ezer iráni töltötte le egy kanadai cég szoftverét, amelynek segítségével meg tudják kerülni az iráni kormány internetes cenzúráját - közölte a program fejlesztője, Rafal Rohonzinski.
Az EU nemkívánatossá vált Irán szerint
Az EU-nak többé nincs joga, hogy részt vegyen az iráni atomprogramról szóló tárgyalásokon - jelentette ki Irán legfőbb katonai vezetője. Irán azzal vádolja az EU-t, hogy tagállamai beavatkoztak a belügyeibe, és szították az erőszakot az elnökválasztás utáni tömegtüntetéseken. Közben Európa azon gondolkodik, hogy a növekvő feszültségre válaszul visszahívja teheráni nagyköveteit.