IPO

címke rss

Tőzsdére lép a brit posta is

Gazdaság2013.09.23, 15:24

Egyre nagyobb a tengerentúli befektetők bizalma Európa iránt, ami jól mérhető a tőzsdei kibocsátásokban is. Nagy-Britanniában a pénzügyi krízis óta nem látott szintre emelkedett az IPO-k értéke, ráadásul az összeg még tovább hízhat, hiszen az elmúlt 20 év legnagyobb privatizációjával rukkolt elő a kormányzat. London ugyanis mintegy 1,2 milliárd fontnyi, az hozzávetőleg 425 milliárd forintnyi bevételre szeretne szert tenni a brit posta részleges eladásából.

Itthon kellene tőzsdére lépnie a WizzAirnek

Archívum2013.09.18, 13:15

Londonban eltűnne a nagy tömegben, Magyarországon viszont rögtön a legfontosabb tőzsdei cégek között szerepelhetne a WizzAir az Equilor vezérigazgatója, Szécsényi Bálint szerint. A szakember a Budapesti Értéktőzsde alelnökeként a magyar piac és a WizzAir számára is kölcsönösen kedvezőnek tartaná, ha a légitársaság Budapesten lépne tőzsdére.

A tőzsde dönti el, hogy mennyit ér a Chrysler

Gazdaság2013.09.16, 10:43

Újabb nagy cég érkezhet a tőzsdére a Chrysler személyében, miután a többségi tulajdonos Fiat szerint már a héten benyújthatják az ehhez szükséges dokumentumokat a felügyeletnek. A Fiat és az másik nagytulajdonos, a VEBA szakszervezet ugyanis képtelen megállapodni egymással, hiszen az olaszok nem hajlandóak annyit fizetni a részvénycsomagért, mint amennyit annak jelenlegi tulajdonosa, a VEBA reálisnak tart. A pontos vételár így a tőzsde segítségével alakulhat majd ki, ám a legvalószínűbb forgatókönyv szerint csak 2014 első negyedévében kerülhet be a tőzsdére a Chrysler részvénye.

Óriási lépés előtt a brazil Tesco

Gazdaság2013.09.13, 17:55

Egyes sajtóértesülések szerint a világ második számú élelmiszer kiskereskedelmi lánca, a Carrefour tőzsdére vinné az egyik legértékesebbnek vélt egységét, a brazilt. Biztosat egyelőre még nem tudni, ugyanakkor kedvező fejlemény, hogy a társaság visszaigazolni látszik a hozzá fűzött reményeket. A Carrefour történelmi mélységekben lévő eredményessége ugyanis hosszú idő után javulást mutat idén, ezzel alátámasztva az új stratégia sikerességét. A befektetők mindezt nem is hagyják figyelmen kívül, a részvény árfolyama az elmúlt egy hónapban igen markáns akadályokon jutott túl, ami további szárnyalást vetíthet előre.

A Facebook nyomdokaiban a kínai óriás

Gazdaság2013.09.13, 10:35

Gigászi tőzsdei kibocsátásra készül az egyik legnagyobb kínai online kereskedő, az Alibaba, becslések szerint a cég akár 60-70 milliárd dollárt is összeszedhet a részvénykibocsátással. A vállalat számára a Facebook lehet a példakép, ugyanis miután az amerikai közösségi médiacég sikeresen termőre fordította mobilos szegmensét az árfolyam valósággal kilőtt, megörvendeztetve a befektetőket is.  Vagyis, ha hosszú távon is piacvezető szeretne maradni a kínai piacon az Alibaba, akkor neki is a mobilfronton kell erősítenie, amiből a jövőbeli potenciális részvényesek is nagyot profitálhatnának. Egyébként a Yahoo! szempontjából sem mindegy ...

New Yorkban megy tőzsdére a kínai sztárcég

Gazdaság2013.08.16, 13:44

Az egyik legnagyobb kínai internetes kereskedő, az Alibaba hongkongi kibocsátása csúszhat, vagy akár New Yorkba is átkerülhet a Wall Street Journal értesülései szerint, mivel a társaság alapítója szeretné a cég feletti kontrollt megtartani. Az amerikai tőzsdéken ugyanis kettős részvényesi struktúrát is meg lehet valósítani, több részvénysorozattal, amivel meg tudná őrizni Jack Ma a befolyását. Az IPO egyébként a Yahoo! számára is nagyon fontos, hiszen 24 százalékos pakkja van az Alibabában.

Rövidesen Twitter részvényeket is vásárolhatunk

Archívum2013.07.25, 07:30

Hónapokon belül tőzsdei cég lehet a Facebook nagy vetélytársából, a Twitterből, ugyanis a cég akár már év végén benyújthatja az ehhez szükséges dokumentumokat az Amerikai Tőzsdefelügyelethez. A Facebook 2012 májusi IPO-ja óta ez lenne a leginkább várt tőzsdei bevezetés, ami akár a 10 milliárd dollárt is elérheti.

Szabadulnak a vállalatoktól a tulajdonosok

Archívum2013.07.01, 16:36

Több mint kétszer akkora értékben bocsátottak ki új részvényeket a cégek a második negyedévben, mint az év első három hónapjában, ezzel tovább folytatódott az elsődleges tőzsdei kibocsátások (IPO) piacának jó teljesítménye. Habár a május vége óta látott részvénypiaci korrekció után a vállalatok csak alacsonyabb árakon tudtak forrást bevonni, elemzők szerint az év második felében is jól mehetnak majd az IPO-k. A tőzsdén újonnan megjelenő cégek részvényei 3 hónap alatt átlagosan több mint 8 százalékkal emelkedtek, még a május végétől a piacokon végigsöprő eladói hullámmal együtt is.

Nagy a csata az Empire State Buildingért

Archívum2013.06.26, 19:40

2,1 milliárd dollárért vinnék el az Empire State Buildinget, írja a Bloomberg, az viszont még nem tisztázott, kinek érne meg ennyit a felhőkarcoló. A Malkin Holdings tehát mégsem biztos, hogy tőzsdére vonul majd, hiszen a 4,2 milliárd dollárt érő társaság értékének nagyjából fele a New York-i épületből származik, értékeléstől függően.

A zavargások keserítik a brazil cégek életét

Archívum2013.06.19, 18:45

Elhalasztja a közel 4 milliárd dolláros tőzsdei kibocsátását a brazil Votorantim Cimentos, mivel kedvezőtlenné vált a piaci környezet, nyilatkozták nevük elhallgatását kérő források a Bloombergnek. A társaságtól egyelőre nem erősítették meg az értesüléseket. Lehet, hogy az országban látott elmúlt időszaki tüntetések tántorították el a külföldi befektetőket. A brazil tőzsde egyébként egész évben nagyon gyenge teljesítményt mutat, már több mint 20 százalékot zuhant a Sao Paulo-i index. Ehhez jött még hozzá, hogy május vége óta a nemzetközi piacokon is korrekció látható és inkább a kockázatkerülés dominál, főként a feltörekvő piacokon.. ...

Londonban menne tőzsdére a Wizz Air

Gazdaság2013.06.14, 18:01

A londoni tőzsdén jelenne meg a Wizz Air, állítja a Sky News. A magyar diszkontlégitársaságról az utóbbi időben már többször is felröppentek a pletykák, hogy tőzsdére kíván vonulni, még több forrást szerezve ezzel növekedéséhez.

Odavannak a spekulánsok Beyoncé parfümjéért

Gazdaság2013.06.13, 15:05

Délután indul a kereskedés a szépségipari Coty részvényével, miután a vállalat tegnap 1 milliárd dollár értékű részvénycsomagja cserélt gazdát 17,5 dolláros részvénenkénti árfolyamon. Ezzel a Rimmel, a Beyoncé és Halle Berry szépségipari márkákat is magáénak tudó vállalat 8,6 milliárd dolláros értékkel rendelkezik.

Gigantikus tőzsdei kibocsátásra készül a kínai "Amazon"

Archívum2013.06.02, 19:00

Az egyik legnagyobb kínai online kereskedő, az Alibaba tőzsdére készül lépni a Financial Times információi szerint. A társaság nagyobb árbevétellel rendelkezik, mint az eBay és az Amazon együttvéve, a részvényeket pedig a forrás szerint Hongkongba vezetnék be az USA helyett. A társaság tőzsdei megjelenésével a Yahoo! is jól járhat, ugyanis az Alibaba 24 százalékos tulajdonosa az amerikai vállalat.

Hamarosan megvásárolható lesz az Empire State Building

Archívum2013.06.01, 13:12

Az Empire State Buildinget is birtokló társaság tőzsdei kibocsátásra készül, miután sikerült megállapodniuk a részvényeseknek. Az elsődleges piacra lépés nagysága 1 milliárd dollár körül alakulhat a Financial Times értesülései szerint, ami meglehetősen nagynak számít a szektorban.

Pénzügyi egységeket adna el a GE

Archívum2013.05.23, 13:41

Tőzsdére vinné bizonyos üzletágait a General Electric leányvállalata, a GE Capital. Elsősorban a hitelkártya, valamint a jelzálogkölcsönök lehetnek érintettek, mely szegmensek eladásából 10 milliárd dolláros bevételre számít a vállalat. A befolyó pénzekből részvény visszavásárlásokat valósíthatnak meg, melyek értéke akár 6-12 milliárd dolláros is lehet a következő években. Az összes részvénynek akár 10 százalékát is visszavásárolná a vállalat a következő években.

Nagyot kaszáltak az új részvényekkel a befektetők

Archívum2013.05.13, 18:13

2007 óta a legjobb éve lehet az elsődleges tőzsdei kibocsátási (IPO) piacnak az idei, hiszen eddig már közel 17 milliárd dollár értékben bocsátottak ki új részvényt a cégek. Csak a múlt héten 11 IPO-t vezényeltek le a társaságok, ilyenre utoljára 2007 decemberében volt példa. A tőzsdei újoncoknak sikerült megverniük az S&P 500 index teljesítményét is, a legnagyobb 25 IPO-t lebonyolító cég átlagosan 22 százalékos hozammal gazdagította a befektetőit.

Európában is eladja az ING a biztosítási üzletágat

Gazdaság2013.05.08, 16:18

Amerikai leánya után, európai biztosítási egységét is bevezetné a tőzsdére az ING. A társaság célja, hogy jövő év közepéig tőzsdeképes állapotba kerüljön az operáció. Erre azért van szükség, mert a holland pénzügyi csoport még 2008-ban kapott 10 milliárd eurós mentőcsomagot a holland államtól, és ennek keretében azt vállalta, hogy eladja biztosítási üzletágát - írja a Bloomberg. Ezt a folyamatot már meg is kezdte mind az USA-ban mind pedig Ázsiában, míg teljesen 2018-ig kell megválnia a divíziótól. Ma a vártnál jobb negyedéves eredményeket tett közzé a társaság, amiben több mint duplázódó profitról sikerült beszámolnia. A cég részvéényei ...

Olcsóbban tudott csak túladni eszközén az ING

Archívum2013.05.02, 10:52

Az eredetileg tervezetthez képest csak alacsonyabb áron tudta értékesíteni az ING amerikai leányának kisebbségi részesedését. A holland biztosító társaság mendzsmentje 21-24 dolláros áron szeretett volna megválni a pakktól, azonban a vevők végül csak 19,5 dollár fejében vették meg a részvényeket, így 1,5 milliárd dollár helyett 1,27 milliárd dollár bevétele keletkezett az ING-nek. A Voya Financialre keresztelt amerikai leány tőzsdei kereskedése egyébként ma indul meg a tengerentúlon.

Sikerrel debütált a tőzsdén a vegyipari óriás

Archívum2013.04.25, 15:51

Sikeresen bevezették a frankfurti tőzsdére a német vegyipari óriás, az Evonik részvényeit csütörtökön, és a papírokkal ma el is kezdődött a kereskedés. A két nagytulajdonos közül a RAG Foundation a nyilvános részvénykibocsátás révén igyekszik csökkenteni tulajdoni hányadát a vállalatban, hogy részesedésének értékesítése révén jusson forráshoz.

Hatalmas tőzsdei bevezetésre készülnek Brazíliában

Gazdaság2013.04.21, 17:09

Óriási méretű, közel 5 és fél milliárd dolláros tőzsdei kibocsátásra készül Brazíliában, illetve New Yorkban a világ nyolcadik legnagyobb cementgyártója, a Votorantim Cimentos. Ez lehetne világszinten a legnagyobb IPO idén, ha sikerülne a tervezettnek megfelelő összeget bevonnia a társaságnak. Árgus szemekkel figyelheti sok brazil cég a tranzakció kimenetét, ugyanis az elmúlt időszakban a kedvezőtlen piaci környezet miatt sok vállalat halasztotta el tőzsdére menetelét.

Óriásit kaszáltak a vízishow-n a befektetők

Gazdaság2013.04.21, 11:03

700 millió dollár értékű tőzsdei kibocsátást hajtott végre csütörtökön a vízishowiról ismert SeaWorld, melynek papírjaival már péntektől lehet kereskedni a New York-i parketten. A tulajdonos Blackstone kockázati tőketársaság a tőzsdei megjelenéssel csaknem megháromszorozta 4 év alatt befektetésének értékét, de a friss tulajdonosok sem búslakodhatnak, hiszen a részvények 24 százalékot emelkedtek első kereskedési napjukon.

Állami nyomásra távozik az ING Amerikából

Gazdaság2013.04.19, 07:54

Közel 1,5 milliárd dollár értékű elsődleges kibocsátással lépne tőzsdére az ING amerikai leányvállalata. A holland biztosító az IPO után 75 százalékos résszel rendelkezne. Az ING Groepnak 2016 végéig kell teljes egészében megválnia amerikai egységétől, ugyanis csak úgy kapott korábban mentőövet a holland államtól ha vállalja, hogy megszabadul tengerentúli érdekeltségétől.

Félmilliárdos vízishow lesz a tőzsdén

Gazdaság2013.04.10, 09:04

500 millió dollár értékű tőzsdei kibocsátásra készül a vízi szórakoztatóparkjairól híres SeaWorld. 20 millió darab részvényt értékesítenének 24-27 dolláros áron. Ez jóval nagyobb összeg, mint amihez korábban szerettek volna hozzájutni.

Lelép Amerikából az ING

Archívum2013.04.08, 12:54

600 millió dolláros IPO keretében vonul tőzsdére a holland ING amerikai leányvállalata, az ING U.S., valamint pár éven belül eladja teljes részesedését az anyavállalat. A biztosító tehát továbbfolytatja tengerentúli egységeinek leválasztását, melynek végrehajtása még a korábbi mentőcsomag feltételei között szerepelt.

Eurómilliárdos bizniszek a telekomszektorban

Gazdaság2013.04.04, 12:39

Megválna a Deutsche Telekommal közös brit leányvállalatában, az Everything Everywhere-ben meglévő részesedésétől a France Telecom. Az ügylet lebonyolításához már fel is kérhették a Morgan Stanley-t, azonban az EE direkt értékesítése még koránt sem biztos, mivel a brit társaság tőzsdére való bevezetése is a lehetőségek között van. Ezzel párhuzamosan Spanyolország legnagyobb telekomcége, a Telefónica is nagyobb forrást tervez bevonni, mivel a pletykák szerint a társaság a cseh vagy ír részlegétől válhat meg hatalmas adósságállományának további lefaragása érdekében.

Rohannak az új részvényekért a befektetők

Archívum2013.04.03, 19:32

Az eredetileg tervezetthez képest drágábban értékesítik első tőzsdei megjelenésük során részvényeiket az amerikai cégek, ami egy újabb jel arra vonatkozólag, hogy a befektetők kockázati étvágya növekszik. A javuló amerikai lakáspiac következtében a szektor cégei különösen jól szerepelhetnek az elsődleges tőzsdei kibocsátási (IPO) piacon is az idei évben a Wall Street Journal szerint.

Rákaptak a befektetők a német vegyiparra

Archívum2013.03.11, 11:13

A szingapúri Temasek Holdings is bevásárolna a tőzsdére igyekvő német Evonik vegyipari óriásban a Reuters értesülései szerint. Az 5 százalékos csomag több mint 600 millió eurójába kerülne az állami alapkezelőnek. A legutóbbi információk szerint az Evonik április környékén léphet a frankfurti parkettre, ha minden jó megy.

Tőzsdére vihetik a Chryslert

Archívum2013.03.09, 18:34

A Chrysler egy estleges tőzsdei részvénykibocsátással kapcsolatban szervezne bankári találkozót áprilisban a Reuters értesülései szerint. Az autógyártó két nagytulajdonosa, a Fiat és egy amerikai szakszervezet, a VEBA között zajló vitának a végére is pont kerülhetne, sőt esély van arra is, hogy a Fiat korábbi terveinek megfelelően bekebelezheti az egész céget.

Terítéken a vegyipari óriás tőzsdei debütálása

Archívum2013.02.24, 18:53

A német Evonik vegyipari cég nagytulajdonosai leporolták a cég tőzsdére vitelét, miután tavaly nyáron már lefújták a műveletet a volatilis piaci környezetre hivatkozva. Első lépésként egy 10 százalékos pakkot már el is adtak, míg a folyamat következő állomása már a tőzsdei bevezetés lehet vélhetően a második negyedév első felében.

Zuhan a profit a France Telecomnál - Jön a nagytakarítás

Gazdaság2013.02.20, 11:15

Mintegy ötödére zuhant 2012-ben a France Telecom profitja az egy évvel korábbi nyereséghez képest, amivel az elemzői várakozásokat is nagy mértékben alulmúlta a vállalat. A gyenge eredmény egy hatalmas, 1,84 milliárd eurós leírással magyarázható, ami részben a lengyel TPSA leányához köthető. A korántsem túl acélos évet követően a menedzsment megerősítette eddigi előrejelzéseit, amit kedvezően fogadtak a befektetők, ugyanakkor örömük gyorsan elillant.

Várni kell az újabb telekomcég debütálására

Archívum2013.02.13, 07:12

Sajtóinformációk szerint elhalasztja latin-amerikai leányának tőzsdei bevezetését a spanyol Telefónica telekommunikációs cég, annak ellenére, hogy jelentős adóssággal rendelkezik. Az elmúlt hónapokban több eszközétől is megvált a társaság, illetve kötvénykibocsátással is jelentős összeghez jutott, ami miatt nem szeretné kiárusítani az egyik, ha nem legértékesebb egységét.

Száguld az új gyógyszercég a piacon

Gazdaság2013.02.01, 16:07

Hatalmas kereslet volt a Viagra gyógyszerek gyártójának, a Pfizer egyik egységének a papírjaiért. A állatgyógyászati szereket előállító Zoetis ma debütál a New York-i tőzsdén. 86,1 millió részvényt adtak el az IPO keretében 26 dolláros áron, ami az eredetileg tervezett 22-25 dolláros sávtól magasabb. A kibocsátás nagysága 2,24 milliárd dollár, ami a tavalyi Facebook tőzsdei bevezetés után az egyik legnagyobb piacra lépésnek számít. 31,5 dolláron kezdődött meg a kereskedés a részvénnyel.

Németországban még az ingatlan is pörög

Gazdaság2013.02.01, 09:31

Németország legnagyobb értékű ingatlanpiaci cége, a LEG Immobilien ma debütál a frankfurti Xetra tőzsdén. Több mint 1,3 milliárd euró nagyságú lett a részvénykibocsátás. A befektetők 44 euróért vették meg a cég papírjait, ami a korábban tervezett sáv közepét jelenti.

Történelmi csúcson a lengyel csodabank

Gazdaság2013.01.21, 15:21

5,5 százalékot ugrott ma a lengyel Alior Bank árfolyama, miután három elemzőház is kedvező ajánlást fogalmazott meg a tőzsdén nemrégiben debütáló bankpapírra. A szakértői célárfolyamok egyaránt kétszámjegyű növekedési potenciállal kecsegtetnek.

Óriási tőzsdei kibocsátásra készül a legnagyobb kínai kereskedő

Archívum2013.01.16, 11:05

A legnagyobb kínai internetes kereskedő, az Alibaba Group a Crédit Suisse-t és a Goldman Sachsot kérte fel a Bloomberg információi szerint, hogy levezényeljék a cég tőzsdei kibocsátását. Az értesülések alapján 3-4 milliárd dollár nagyságú is lehet az IPO, a kibocsátás helyszíne pedig Hongkong lehet.

Delfinshow készülődik a tőzsdén

Archívum2012.12.29, 13:31

Jövő évben léphet piacra a vízishowiról ismert SeaWorld, miután a tulajdonos Blackstone úgy döntött, tőzsdére viszi a céget. A jelenlegi tervek szerint 100 millió dolláros lehet az IPO nagysága.

Tőzsdére vinné leányát a svájci nyersanyagkereskedő

Archívum2012.12.19, 12:31

Puma Energy üzletágának a tőzsdére vitelét fontolgatja a Trafigura, a világ egyik legnagyobb nyersanyagkereskedő vállalata. A papírokat a londoni tőzsdére vezetnék be egy 3 milliárd fontos részvénykibocsátás keretében, amiből a Puma további terjeszkedést tudna megvalósítani a Guardian forrásai szerint.

Alábecsülik a France Telecomot a befektetők

Gazdaság2012.12.14, 12:48

A France Telecom piaci értéke szerint a befektetők alábecsülik a telekommunikációs cég készpénztermelő képességével a pénzügyi igazgató elmondása szerint. Versenytársaival ellentétben a francia társaság nem tartozik a túlzott mértékben eladósodottak közé, és októberben ugyan csökkentette osztalékát, de ennek hozama még mindig 10 százalék feletti, amivel jócskán a szektorátlag felett található.

Hihetetlen nyitás a csodabanktól

Gazdaság2012.12.14, 11:19

Nem sokkal nyitás után már 8,4 százalékos emelkedést mutatott a varsói parketten a ma debütáló Alior Bank az 57 zlotys kibocsátási árhoz képest. A 2,1 milliárd zlotys IPO 2012 legnagyobb méretű lengyel debütálásának felel meg.

Tőzsdei kibocsátás jöhet az olajszektorban

Archívum2012.12.14, 17:03

Újabb izgalmas ígérkező tőzsdei kibocsátás jöhet 2013-ban, a finomítóiról és a benzinkútjairól ismert Phillips 66 a szállítmányozással és vezetékekrendszerekkel foglalkozó egységét vinné piacra jövő évben. 300-400 millió dolláros lehet az IPO nagysága.

Kelendő a telekomcég az első kereskedési napján

Archívum2012.12.12, 14:13

10,5 dolláron keltek el a legnagyobb kazah telekomcég, a Kcell részvényei, aminek révén 525 millió dollárnyi tőkéhez jutott a finn-svéd TeliaSonera telekommunikációs cég. Az ár az előre meghatározott sáv alján alakult ki, ami az elmúlt hónapok telekom IPO-it tekintve nem számít meglepetésnek. Ma már meg is indult a kereskedés a papírral a londoni parketten, ahol egyelőre igen jól teljesít.

A családi aranyat is árulja a spanyol telekom óriás

Archívum2012.12.11, 11:44

Latin-Amerikai leányát is tőzsdére vinné a spanyol Telefónica telekommunikációs cég, azután, hogy német egysége október végén debütált a parketten. A tranzakció értéke 4-6 milliárd euró lehet a tervek szerint, ami mintegy háromszorosa az elmúlt hetekben lezajlott kibocsátásoknak a szektorban. Jelenleg igen komoly gondokkal küszködik az iparág Európában a gazdasági lassulás következményeképp. Mindez azonban nem érezteti hatását a Telefónica latin-amerikai operációjánál, így az elmúlt negyedévekben nem véletlenül bizonyult a társaság zászlóshajójának.

Tőzsdére megy az indiai tőzsde

Gazdaság2012.12.11, 12:53

Jövő év elején újabb szereplővel bővülhet az indiai tőzsde, a matuzsálemi korú Bombay Stock Exchange (BSE) listázza papírjait. A tőzsde több rekordot is tart, és maga a kibocsátás is tekintélyes méretű lesz, ha végre létrejön.

Kiváló debütálás a kínai biztosítótól

Archívum2012.12.10, 08:12

Szépen túlszárnyalta az előzetes elemzői várakozásokat és a Hang Seng Index teljesítményét is a kínai óriásbiztosító csütörtöki debütálása. Az elemzők egyöntetűleg optimisták a kínai biztosítási piacot illetően, többek között ennek köszönhető, hogy kis híján 8 százalékot ralizott a papír az első napon.

Megállíthatatlanul robog a tőzsde felé a csodabank

Gazdaság2012.12.07, 10:02

57 zlotyn alakult ki a varsói parkettre igyekvő Alior Bank kibocsátási ára, ami a menedzsment által javasolt 57-71 zloty sáv aljával esik egybe. A hír egyáltalán nem meglepő, hiszen korábban több intézményi befektető nyilatkozata is erre utalt, továbbá az elmúlt időszak IPO-i is hasonló tendenciát mutattak. A bank teljesítményére azonban korántsem panaszkodhatnak a befektetők, hiszen a 2008-ban alapított Alior első kilenchavi profitja már most meghaladja a teljes 2011-es nyereséget.

Újabb telekomcég tart Londonba

Gazdaság2012.12.03, 17:04

A második legnagyobb orosz mobilszolgáltató november 28-i debütálását követően újabb telekommunikációs cég tart a londoni parkettre a kazah Kcell személyében. Közös vonás a két társaságban, hogy a finn-svéd TeliaSonera egyaránt jelentős befolyással rendelkezik bennünk. A Kcell piaci pozíciója és kilátásai igen kecsegtetőek, ugyanakkor kérdéses, hogy a befektetők étvágyát milyen mértékben csillapították a telekomcégek tőzsdei debütálásai.

Az év legnagyobb hongkongi IPO-ja jöhet

Gazdaság2012.11.30, 08:38

A 3,42-4,03 hongkongi dolláros kibocsátási sáv alján értékesítették a PICC papírjait a pénteki listázás során. Az elmúlt két év legnagyobb hongkongi IPO-ja lehet ez.

Elstartolt az orosz telekom óriás

Gazdaság2012.11.28, 16:03

Az előzetesen meghatározott 20-25 dolláros sáv alján, 20 dollárnál alakult ki a második legnagyobb orosz mobilszolgáltató kibocsátási ára. Ma reggel a londoni és a moszkvai parketten is megindult a kereskedés a cég értékpapírjaival. A brit piacon forgó GDR-ek árfolyama 19,6 és 19,7 dollár között ingadozik, tehát csökkenés tapasztalható a kibocsátási árhoz képest.

Nagybefektető szemez az orosz telekom óriással

Archívum2012.11.27, 10:49

Holnap indul a kereskedés az előfizetői szám alapján második számú orosz telekommunikációs cég részvényeivel. A Bloomberg forrása szerint az értékesítésre felkínált papírok mindegyikére érkezett vételi ajánlat, főként a menedzsment által meghatározott 20-25 dolláros sáv aljához közelebb. A Reuters értesülése szerint pedig egy nagyobb globális befektetési alapkezelő a felkínált csomag több mint tizedére tett vételi ajánlatot.

Milliárdos kínai IPO jöhet

Archívum2012.11.26, 14:34

Újabb biztosítóval bővülhet csütörtökön az őszi IPO piac. A Talanx és az ING amerikai leánya után egy kínai szereplővel élénkülhet a globális verseny.