internetes aktivizmus

címke rss

Obamának énekel Kim Dotcom

Infografikára hasonlító, az amerikai elnököt dalban kérdőre vonó honlapot indított Kim Dotcom, a bezáratott Megaupload fájlmegosztó alapítója. Dotcom az internet szabadsága mellett kampányol.

Valódi pártjuk lesz a kalózoknak

Techbázis2012.05.07, 21:54

Eddig egyszerű civil szervezet formájában működött, de májustól valódi pártként folytatja a magyar Kalózpárt, amely az internetes technológiák által meghatározott demokrácia megalapítását tűzte ki célul. László Zoltán, a párt elnöke sem számít arra, hogy rögtön megnyerik a következő választásokat, de a szerzői jogok jelentős megreformálását elérhető célnak tartja. Az internetes letöltők érdekeit képviselő szervezet első akciója egy ACTA-ellenes tüntetés lesz, 2014-ben azonban már szavazni is lehet majd rájuk.

Nőt követelnek a Facebook vezetésébe

Techbázis2012.04.27, 10:32

Több nő regisztrált a Facebookra, ráadásul aktívabban használják a közösségi oldalt, mint a férfiak. A felhasználók nemi megoszlását azonban egyáltalán nem tükrözi a szájt vezetése, aktivisták egy csoportja azért tüntet, hogy a cég igazgatótestülete nőkkel bővüljön.

Politizáló hackerek zaklatják a cégeket

Techbázis2012.03.23, 10:38

Az internetes támadásokat indító aktivisták éve volt a tavalyi. A Verizon amerikai telekommunikációs cég éves biztonsági összefoglalója szerint a hacktivisták több gondot okoztak a biztonsági szakembereknek, mint a pénzre vagy eladható adatokra utazó kiberbűnözők - adta hírül a BBC online kiadása.

Az interneten küzd a pedofília ellen a Vatikán

Techbázis2012.02.10, 10:41

Pedofília-ellenes programot indít az interneten a pápai állam. A projekt célja, hogy megtörje a szexuális molesztálások körüli hallgatást. Az áldozatok családjai szerint csupán látszatintézkedés történik, az egyház azonban bizakodó.  

Előző
  • 1
Következő