Európában 14 országban, köztük Magyarországon van influenzajárvány. A megbetegedések több mint 90 százalékát az influenza A vírusa okozza.
A múlt héten közel 34 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, ez másfélszerese az egy héttel korábbi adatnak. A legtöbben Tolnában és Zalában betegek.
Az előző heti hárommal szemben már hét európai országban van influenzajárvány - közölte az ÁNTSZ szombaton. Szerdán Magyarország is átlépte a járványküszöböt.

Az ÁNTSZ adatai alapján az influenzás esetek száma itthon is elérte a járványszintet. A magas lázzal járó betegség hirtelen dönti le az embert a lábáról, és az antibiotikumok hatástalanok az influenzavírusokkal szemben. Tápanyagdús ételek, bőséges folyadékpótlás és ágynyugalom a kór ellenszere.
Egy hét alatt Bács-Kiskun megyében csaknem négyszeresére, Békés megyében háromszorosára nőtt a betegek száma. A járvány a leginkább a fiatal felnőtteket érinti, de főleg Csongrád megyében kiugró a beteg gyerekek száma.

Idén körülbelül 400 ezerrel többen kérték az influenzavakcinát, mint tavaly. Aki eddig nem oltatott, annak valószínűleg már nem érdemes, mert a védettség kialakulásához 10-14 nap kell. A nagy hidegekkel nő a fertőzésveszély.
A múlt héten öt, ezen a héten már tíz európai ország jelentett regionális, illetve helyi influenzajárványt.
Az elmúlt hetekben a náthát okozó vírusok okoztak tömeges megbetegedéseket, ám a tapasztalatok szerint itthon általában decemberben elkezdődik az influenzavírusok járványos terjedése is.
A múlt héten, egy 18 éves beteg szervezetében mutattak ki először influenzavírus által okozott megbetegedést a vizsgálatok a mostani influenzaszezonban - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).

Az influenzavírus elleni átoltottság tavalyi drasztikus csökkenése után "Vissza a józan észhez!" elnevezéssel felvilágosító kampányt indított az Országos Alapellátási Intézet. A patikákban már elérhetőek az idei oltóanyagok, az ingyenes oltásokat pedig két hét múlva lehet a háziorvosoktól kérni. A tavalyi oltás jelenleg már csak húsz százalék körüli védettséget biztosít, azaz aki tavaly oltatott, annak is érdemes idén újra.
Láttad azt a csajt?
Brad Pitt testőrnője, francia prosti, Ryan Goslingot megigéző szépség. Rajtuk akadt meg a szemünk.
Nem keresik tovább Erőss Zsoltot és Kiss Pétert
Eltűnt a Himaláján két magyar, miután megmászták a Kancsendzöngát.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.