inflációs jelentés

címke rss

Itt a magyarázat a kamatvágásra

Gazdaság2016.03.22, 15:59

A legfrissebb inflációs jelentés alapadatai szerint az idei évre a korábbi 1,7 százalékkal szemben már csak 0,3 százalékos inflációt vár a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank a GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzést a decemberben várt 2,5 százalékról 2,8 százalékra emelte.

Kiterítette lapjait a jegybank

Gazdaság2015.12.17, 17:50

A jegybank legfrissebb inflációs jelentése szerint folytatódik a magyar gazdaság felzárkózása, átmeneti lassulás után a növekedés 2016 második felétől ismét élénkülni fog.

Lefújták az árak emelkedését 2015-re

Gazdaság2015.09.24, 11:59

A Magyar Nemzeti Bank szeptemberi Inflációs jelentésében tartósan alacsony inflációs környezettel számol, a jegybanki szakértők szerint a fogyasztóiár-index a korábban feltételezettnél mintegy fél évvel később, csak 2017 második felében közelítheti meg a 3 százalékos középtávú inflációs célt.

3 százalék alatt maradhat az infláció

Gazdaság2014.03.27, 16:11

A Monetáris Tanács megítélése szerint az eddig megvalósított, összességében jelentős mértékű monetáris lazítás segíti az inflációs cél középtávú elérését és hozzájárul a hazai gazdasági növekedés erősödéséhez - derült ki a márciusi inflációs jelentésből.

Egyre csak drágul a krumpli

Gazdaság2013.12.12, 17:43

Miközben negyedik hónapja csökkennek a mezőgazdasági termelői árak, a burgonya ára folyamatosan emelkedik. A KSH adatai szerint tavaly októberhez képest majdnem 30 százalékkal drágább a most átlagosan 76 forintért felvásárolt zöldség.

A jegybank hisz a kormány számaiban

Gazdaság2013.09.26, 11:39

Jövőre a gazdaság 2,1 százalékkal fog pörögni, a hiány 2,9 százalék lesz, alatta marad az uniós kritikus szintnek, az infláció pedig 2,4 százalékos lesz - ezt mondja a Matolcsy György vezette jegybank. Lényegében ugyanígy gondolja a kormány is. A jegybank három hónap alatt meggondolta magát, szerintük idén mégsem fognak lényegesen kevesebben dolgozni a versenycégeknél, sőt, kissé több embernek adnak munkát a magáncégek.

MNB: Minden jóra fordul

Gazdaság2013.03.28, 12:31

Az MNB új inflációs előrejelzése szerint az idei átlagos infláció 2,6 százalék lesz, a jövő évi 2,8 százalék, míg a gazdasági növekedés 2013-ban 0,5, a jövő évben 1,7 százalékot mutat  - áll a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön közzétett új inflációs jelentésben.

Nagyobb növekedés, kisebb drágulás

Gazdaság2013.03.26, 16:18

A gazdasági növekedési kilátások javultak a jegybank szerint, azonban az árak a korábban vártnál kisebb mértékben emelkedhetnek.

Megszépítenék a számokat Matolcsy jegybankjában

Gazdaság2014.01.27, 12:10

Félreérthetetlen célzásokat kaptak a jegybanki stáb tagjai, hogy a kormány számára kényes területeken, a gazdasági növekedésnél és a költségvetési hiánynál igazodjanak a kormány hivatalos prognózisához, értesült az [origo]. Az MNB cáfol. Matolcsy György elnök és a monetáris tanács négy külsős tagja is összerúgta a port.

Leépítéseket vár a jegybank 2013-ra

Gazdaság2012.12.21, 08:54

Folytatódhatnak az elbocsátások, a bruttó bér értéke változatlan marad, a lakosság fogyasztása pedig csökkenhet - többek közt erre számít 2013-ra a jegybank a frissen nyilvánosságra hozott inflációs jelentése alapján.