IMF

címke rss

Görögország jó gyerek akar lenni

Gazdaság2015.04.06, 13:37

Folyamatos tárgyalásoktól és vészforgatókönyvektől hangos a globális pénzügyi média a húzódó görög válság kapcsán. Vasárnap a görög pénzügyminiszter Christine Lagarde-dal, a Nemzetközi Valutalalap (IMF) vezérével találkozott Washingtonban, és tett neki ígéretet, hogy Athén ki tudja fizetni részükre az aktuális törleszőrészletet, illetve többi kötelezettsége esetében is helytáll. 

Ennyi segítség megy az ukrajnai magyaroknak

Gazdaság2015.03.16, 09:19

Kárpátalján nincs élelmiszerhiány vagy éhínség, de az infláció miatt minden nagyon drága. A helyi magyaroknak nem segélycsomagokra, hanem pénzre és munkahelyekre lenne szükségük. A kormány 85 millió forintból indít egyéves segélyprogramot, és megvizsgálja, milyen lehetőségek vannak a munkahelyteremtésre és a gazdaságélénkítésre. Ukrajna a Valutaalaptól 17,5 milliárd dolláros kölcsönt kap.

Közel négyszeresére drágul Ukrajnában a lakossági gázár

Gazdaság2015.02.18, 16:26

Ukrajnában 280 százalékkal emelkedik a lakossági gázár és 60 százalékkal a távhő ára, közölte Valerija Hontareva, az ukrán jegybank elnöke, aki szerint ez következik egyebek között abból az emlékeztetőből, amit az ukrán kormány kötött a Nemzetközi Valutaalappal.

Jól érezte magát a szexpartikon a volt IMF-vezér

Nagyvilág2015.02.10, 18:51

A csoportosan elkövetett kerítéssel megvádolt Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap volt főigazgatója megerősítette az észak-franciaországi lille-i büntetőbíróság előtt: nem tudott arról, hogy a számára szervezett szexpartikon prostituáltakkal is találkozott. A volt politikus azt is tagadta, hogy részt vett az estek szervezésében.

Görögországban emelik a minimálbért

Nagyvilág2015.02.01, 14:12

Az új görög kormány vasárnap tervet jelentett be a minimálbér emelésére, hogy a 2012 óta futó EU/IMF-mentőprogrammal járó szigort tovább enyhítse, miközben szeretné, ha az euróövezeti partnerek hozzájárulnának az ország adósságának csökkentéséhez.

Az NGM szerint az IMF elismeri a magyar gazdaság eredményeit

Gazdaság2015.01.30, 16:39

Az IMF elismeri a magyar gazdaság eddigi eredményeit, a gazdaság bővülésének erős ütemét, az alacsony államháztartási hiányt és a devizahitelekkel kapcsolatos problémák megoldását - olvasható az NGM sajtóközleményében.

A bóvlinál is lejjebb minősíthetik Görögországot

Gazdaság2015.01.29, 08:41

A Fitch Ratings után a Standard & Poor's is kilátásba helyezte Görögország leminősítését. A hitelminősítők szerint kétséges, hogy az új kormány meg tud-e egyezni hitelezőivel, az unióval és az IMF-fel. Egy kockázatelemző cég szerint nőtt a valószínűsége annak, hogy megszűnik Görögország euróövezeti tagsága. 

A magáncsőd miatt írt levelet az IMF

Gazdaság2015.01.26, 17:45

Levélben fejezte ki aggodalmát a Nemzetközi Valutaalap a román magáncsődtörvény-tervezet esetleges elfogadása miatt. A valutaalap szerint megfelelő hatástanulmány nélkül a román pénzpiacra kedvezőtlen hatása lehet a döntésnek.

Jelentősen lassulhat a gazdasági növekedés

Archívum2015.01.20, 11:24

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a mai napon publikálta a tavaly kiadott, 2015-re szóló globális gazdasági növekedésre vonatkozó várakozásainak felülvizsgálatát, és bár nem telt el sok idő azóta, a szervezet még az akkor leírtaknál is pesszimistább. A globális kilátásokat 3,8 százalékra, 0,3 százalékponttal vágták vissza a 3 hónappal ezelőttihez képest, és több mint 12 országban rontottak az idei és jövő évre szóló várakozásokon. 

Rossz hír az IMF-től

Gazdaság2015.01.20, 08:54

Lefelé módosította a Nemzetközi Valutaalap a világgazdaság idei és a jövő évi növekedésének várható ütemét. A Magyarországra vonatkozó adatokon nem változtattak. Az IMF szerint 2015-ben 2,3 százalékos magyar gazdasági növekedés lehet.