Illés Zoltán

címke rss

Illés nem is akart részt venni a verespataki tiltakozáson

Időjárás2014.05.09, 17:15

Nem vesz részt Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár a vasárnapra tervezett megmozduláson Verespatakon. Ez korábban sem állt szándékában, neve előzetes egyeztetés nélkül került a programba – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium. Illés Zoltán szerepel az akció felszólalói között, emiatt a román külügy magyarázatot kért a bukaresti magyar nagykövetségtől.

Román aranybányászok tiltakoznak Illés Zoltán ellen

Időjárás2014.05.09, 14:07

Egy verespataki szakszervezet nyílt levélben kérte a román külügyminisztériumot arra, hogy foglaljon állást az ügyben, hogy Illés Zoltán magyar környezetvédelmi államtitkár vasárnap a verespataki aranybánya-terv helyszínére utazik.

Illés Zoltán is hibásan töltötte ki a vagyonnyilatkozatát

Itthon2014.04.23, 11:56

Hibásan adta be többször is a vagyonnyilatkozatát Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár, írta a Magyar Narancs. Illés a lapnak azt mondta, a dokumentumokat javítani fogja. A hibát pedig így indokolta: nem tudja, mennyi a fizetése, a pontos összegek sosem érdekelték.

Szokjon hozzá, hogy muszáj lesz törődni a moslékkal

Környezet2014.05.21, 13:08

Muszáj lesz a mostaninál alaposabban szétválogatni a szemetet a jövő évtől. A környezetügyi államtitkár szerint nem lesz nehéz dolgunk, a lényeg, hogy ne kerüljön egy helyre a komposztálható dinnyehéj és az égethető műanyag. Az elmúlt évtizedekben rengeteg szemetet pazaroltunk el értelmetlenül, a kormány ezen változtatna egy hirtelen fordulattal, ami egy kis rezsicsökkentéshez is jól jön.

Miért rohadt több ezer tonna méreg a Hortobágyon?

Időjárás2014.01.15, 17:44

Egy kidőlt-bedőlt, szétrozsdásodott raktárban tárolnak lassan harminc éve több ezer tonna különösen veszélyes hulladékot a Hortobágyi Nemzeti Park tőszomszédságában. A hatóság foglalkozott ugyan az üggyel, de csak akkor történt valami, amikor a környezetvédő szervezetek botrányt csináltak. Az illetékesek most sok pénzt ígérnek a mérgek elszállítására, de a zöldek szerint nem kellene százmilliókat költeni, ha idejében intézkedtek volna.

Nem kap büntetést a sértésekért Illés Zoltán

Itthon2013.09.12, 11:58

Kövér László szerint Illés államtitkárhoz méltatlanul viselkedett, amiért ő is elnézést kér, de azért a szexista megjegyzések nem voltak olyan kirívóak, hogy büntetést osszon értük. Eldurvult a parlament az elmúlt három évben.

Illés Zoltán bocsánatot kért Szél Bernadettől

Itthon2013.09.11, 14:01

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár szerdán SMS-ben kért bocsánatot előző napi kijelentéseiért az LMP-s Szél Bernadettől - ezt az ellenzéki képviselő mondta egy sajtótájékoztatón. Szél Bernadett a bocsánatkérést elfogadta, de az LMP továbbra is a házbizottság elé akarja vinni az ügyet.

A miniszterelnök úr nevét ne vegye a szájára

Itthon2013.09.10, 12:41

"Attól, hogy ön szép, még nem következik, hogy ön okos" - mondta a parlamenti ülésen a hangfelvétel szerint a vidékfejlesztési államtitkár az LMP képviselőjének.

Majd a következő kormány ad pénzt hőszigetelésre és felújításra

Időjárás2013.05.24, 14:25

Négy év múlva indíthat támogatási programot a kormány az épületek hőszigetelésére és energetikai korszerűsítésére, pedig már most kétmillió olyan családi ház van vidéken, amelyre igencsak ráférne a felújítás. A Magyar Energiahatékonysági Intézet évi 125 milliárd forintos energiahatékonysági alapot javasol.

Hamarosan szavazhatnak az állami meteorológiáról

Itthon2013.03.29, 14:10

Meghatározzák, ki mindenkinek kell az állami monopóliumtól megvennie ezeket az adatokat, ha közölni akarja, mondta Illés Zoltán államtitkár.

Nőttön-nő a Fidesz szemétdombja

Itthon2013.02.07, 15:29

Teljesen felforgatta a lakossági szemét kezelését a kormány, amely állami szuperszervezetet bízott meg azzal, hogy eltüntesse a hulladékhegyeinket. A húzás az első tapasztalatok alapján nem jött be, sokkal több szemét marad a nyakunkon, mint korábban, igaz, az államkassza jól jár. A szeméttel foglalkozó cégek után a lakosság zsebében is keresgélni kezd a kormány, az új betétdíjas rendszer 30 milliárdot is kivehet a zsebünkből apránként.

Ausztria felé terjeszkedne az Őrségi Nemzeti Park

Tudomány2012.11.16, 12:22

Osztrák területekkel bővítenék a legkisebb magyar nemzeti parkot - jelentette be Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár csütörtökön egy természetvédelmi konferenciát követő sajtótájékoztatón.

Csak megcsipkedi Illés az időjósokat

Itthon2012.10.30, 13:30

A múlt héten még az időjárás-jelentés államosításáról beszélő államtitkár, Illés Zoltán az [origo]-nak azt mondta, félreértették az elképzeléseit. Habár ő kizárná a médiából a magánidőjósok adatait, a most készülő törvényben csupán az állami vállalatoknak és az önkormányzatoknak akarják előírni, hogy csak az Országos Meteorológiai Szolgálattól vehetnek időjárás-jelentést. Az államtitkár arra számít, hogy az OMSZ így is milliárdos pluszbevételhez juthat, de azt ő sem tudta megmondani, hogy pontosan kiket érint majd a javaslata. A magáncégek szerint az állami vállalatok is csak veszíthetnek a korlátozáson.

Az állam kisajátítaná az időjárás-jelentést

Itthon2012.10.26, 08:35

Illés Zoltán szerint a meteorológiai adatok begyűjtése állami feladat, ezért növelné az állam szerepét az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) finanszírozásában. A környezetügyért felelős államtitkár szerint új törvényben fogják kiküszöbölni azt, hogy az időjárási adatokat magáncégek másodközölve eladhassák.

Törvénytelen volt a labirintusfoglalás a várban

Itthon2012.10.18, 17:51

Jogszerűtlenül rakták ki a Budavári Labirintus Kft.-t a Várbarlangból - értesült az Index. A Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte a környezetvédelmi hatóságok határozatait, amelyek alapján tavaly júliusban rendőrségi segítséggel tették ki a labirintust üzemeltető céget a barlangból.

Több száz biciklit venne a képviselőknek a kormány

Itthon2012.08.03, 08:16

250-300 biciklit vásárolna a kormány a parlamenti képviselőknek, hogy gyorsabban megtehessék a 450 méteres utat a Parlament és a Képviselői Irodaház között - írja a Blikk. A 389 képviselő csaknem mindegyikére jut majd így egy külön kerékpár.

Anyázva estek egymásnak a fideszesek a szemétdíj miatt

Itthon2012.07.12, 10:08

Rogán Antal frakcióvezetőnek kellett beavatkoznia az [origo] információi szerint abba a káromkodásokkal tűzdelt, személyeskedő vitába, amely a kormánypártok hétfői frakcióülésén alakult ki Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár és néhány polgármester között. Szemtanúk szerint az államtitkár kocsmai stílusban, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal ostorozta a hulladéktörvényt felpuhítani próbáló településvezetőket. Az elöljárók bevallásuk szerint a lakosságot féltik a szemétdíjak drasztikus emelésétől, az államtitkár szerint azonban csak a saját érdekeiket.

Milliárdokat vár egymilliárd palacktól Illés

Időjárás2012.06.13, 17:00

Nagyobb termékdíjat vetne ki a kormány 2013-tól a műanyag palackokra az előkészítés alatt álló hulladékgazdálkodási törvénnyel, mondta Illés Zoltán környezetügyi államtitkár. Jelenleg PET-palackból évente egymilliárd darab kerül forgalomba Magyarországon, ami 60 ezer tonna, nehezen lebomló szemétté válik, ha válogatatlanul dobják el.

Illés: Bezárathatja az állam a porzó ajkai timföldgyárat

Itthon2012.05.24, 14:31

A környezetvédelmi államtitkár szerint akár végleg be is zárathatják a Mal Zrt. timföldgyárát, ha a cég nem akadályozza meg a vörösiszap-tározók porzását. Valószínűbb azonban, hogy a hatóságok kikényszerítik a porszennyezés megszüntetését.

Beperelték a környezetvédelmi államtitkárt a Mal Zrt. vezetői

Itthon2012.05.12, 09:24

A vörösiszap-katasztrófában érintett cég menedzsmentje jó hírnevének sérelme miatt perli Illés Zoltánt 15 millió forintra. A cégvezetők szerint az államtitkár a becsületükbe gázolt, amikor a 2010-es katasztrófa alatt őket állította be az egész katasztrófa felelőseinek.

Nem kér az öntözési hivatalból a vidékfejlesztési miniszter

Itthon2012.04.26, 11:06

Egyelőre biztosan nem áll föl az öntözési hivatal, amelyről Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár beszélt egy keddi konferencián. A vidékfejlesztési miniszter ugyanis a spórolás és a létszámcsökkentés miatt elvetette a majdnem másfél milliárd forintot és 150 fős létszámot igénylő hivatal tervét.

A samponos dobozra is kivetné a termékdíjat Illés Zoltán

Gazdaság2011.09.14, 08:10

Jövőre 49 milliárd forint bevétellel számol a kormány a júniusban megszavazott termékdíjból, amellyel a termékek begyűjtését és újrahasznosítását finanszírozzák - mondta a Magyar Nemzetnek Illés Zoltán környezetvédelemért felelős államtitkár. Az államtitkár a samponos dobozra is kivetné a termékdíjat.

Zöldkommandóval kezelné az ipari baleseteket a környezetvédelmi államtitkár

Itthon2011.08.18, 19:08

Nem került mérgező anyag a levegőbe a szerda esti veszprémi üzemtűzkor - erősítette meg az [origo]-nak Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár. Illés a hasonló balesetek elkerülése érdekében úgynevezett "zöldkommandót" hozna létre, amelynek tagjai éjjel-nappal bevethetők lennének az ipari katasztrófák helyszínein. A kár mértéke az államtitkár szerint eléri a százmillió forintot.

Kötelező biztosítást fizethetnek a veszélyes hulladékot kezelő cégek

Itthon2011.05.06, 14:26

Egy készülő törvénytervezet szerint csak akkor kapnának környezethasználati engedélyt a veszélyes hulladékot kezelő cégek, ha kötelező biztosítást kötnének tevékenységükre. A környezetvédelmi államtitkár szerint így létrejöhet egy pénzügyi alap, amelyből a vörösiszap-katasztrófához hasonló eseteknél fedeznék a károkat.

Illés Zoltán: Nincs napirenden a védett madarak vadászatának engedélyezése

Itthon2011.04.14, 21:17

A környezetügyért felelős államtitkár a Bird Life International madár- és természetvédelemmel foglalkozó civil szervezet Budapesten tartott éves szakmai fórumán hangsúlyozta, hogy a védett madarak illegális vadászatának visszaszorítására és megakadályozására minden lehetséges eszközt igénybe fognak venni.

Leváltották az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetőjét

Itthon2011.02.10, 08:36

Indoklás nélkül leváltották Bozó Lászlót az Országos Meteorológiai Szolgálat éléről - értesült a Népszabadság. Az újság úgy tudja, hogy az új vezető, a korábban az intézményt már irányító Dunkel Zoltán lehet, akinek a neve a 2006. augusztus 20-ai vihar kapcsán vált ismertté.

Illés egyetért az Európai Bizottság vörösiszapos kritikájával

Itthon2011.01.14, 07:40

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár szerint Magyarország egyetért az Európai Bizottság álláspontjával a vörösiszapügyben. Eszerint a vörösiszapot a veszélyes hulladékok közé kellett volna sorolni.

Megijedtek az ásványvízgyártók az új termékdíjszabályoktól

Itthon2011.01.09, 15:13

A vállalkozások szerint aránytalan tehernövekedést, a szakmai szervezetek szerint a hulladékkezelés hatékonyságának visszaesését, a környezetvédők szerint átláthatatlanságot, az ellenzék szerint pedig tömeges pereket hozhat a termékdíjtörvény készülő módosítása. A társadalmi egyeztetés nélkül előkészített új szabályozás eredetileg januártól lépett volna életbe, de "technikai" problémák miatt ez áttolódhat az év második felére.

A plázákról is a zöldhatóság döntene Illés javaslata szerint

Itthon2010.12.30, 07:33

A lakóépületeken kívül lényegében minden építmény fölött a környezetvédelmi hatóság kezébe adná az építési hatósági jogokat Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár. Vagyis szerinte a jövőben az utak, plázák építési engedélyeit is a zöldhatóságnak kell kiadnia. A javaslat hátterében a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatos vita áll.

Illés Zoltán: Mindenkinek ismerem a trükkjeit

Gazdaság2010.11.08, 20:35

Nem érzi úgy, hogy mindent kiszerveztek volna alóla, össze tudja hangolni a környezetvédelem céljait a gazdasági érdekekkel, jól mutatják ezt szeriente az iszappal sújtott területekre tervezett fűzfaültetvények és a minisztérium szelektív hulladékgyűjtése is. További személyi cseréket tervez, és két dolognak akar megfelelni: a környezet-és a természetvédelemnek, illetve Orbán Viktornak. De ha ütköznek a két fél által diktált érdekek, akkor a miniszterelnököt választja. Interjú Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkárral és "utcai harcossal."

Senki nem tudja, kinek kellett volna kiszúrni a vészjósló jeleket Kolontáron

Itthon2010.10.19, 09:54

Nem lehet megállapítani, hogy ki felelős azért, hogy a Mal Zrt. által üzemeltetett kolontári vörösiszaptározó gátja két hete hétfőre vészesen meggyengült és átszakadt. A környezetvédelmi államtitkár, a szerinte illetékes jegyzők és a tározó építését lehetővé tevő hatósági engedély szerint más lehet felelős a kilenc ember halálával járó katasztrófát megelőző ellenőrzések esetleges elmaradásáért.

Nőtt a repedés a sérült ajkai tározón

Itthon2010.10.14, 13:35

A környezetvédelmi államtitkár szerint csütörtök hajnalra másfél centiméterrel nőtt egy repedés a sérült ajkai zagytározón. Illés Zoltán szerint továbbra is fennáll a gátszakadás veszélye, de azt mondta, Kolontár és Devecser már biztonságban van.

Veszélyes anyaggá nyilvánítaná a vörösiszapot a kormány

Itthon2010.10.10, 18:07

Az EU-ban is veszélyes anyaggá nyilváníttatná a vörösiszapot a magyar kormány - közölte vasárnap Illés Zoltán környezetvédelemért felelős államtitkár. Az anyag Magyarországon korábban annak számított, de az EU-csatlakozás után lekerült a veszélyes hulladékok listájáról. Illés most az EU-hulladéklistát is kibővítené vele.

Az EU pénzügyi segítségére számít Magyarország a vörösiszap-elhárításban

Itthon2010.10.06, 05:14

Illés Zoltán, a magyar kormány környezetvédelmi államtitkára a BBC híradása szerint úgy véli, hogy "valószínűleg szükség lesz" az Európai Unió "pénzügyi és technikai segítégére a vörösiszap-katasztrófa következményeinek felszámolásához. Az államtitkár szerint legalább egy évbe telik majd az érintett terület megtisztítása.

Polgármesterek bírálják a munkagépek elé álló államtitkárt

Itthon2010.09.29, 14:21

A térség a helyi polgármesterek szerint ötven éve vár arra az útra, amelynek építését kedden személyesen állította le Illés Zoltán államtitkár. A települések vezetői szerint az államtitkárt megvezették, mert az útnak van engedélye, és csak egy kis szakaszon érinti a védett területet.

A munkagépek elé állt egy útépítésen a környezetvédelmi államtikár

Itthon2010.09.28, 14:55

Súlyos szabálytalanságokra hivatkozva állított le egy útépítést Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár, aki a gépek elé állva akadályozta meg a munka folytatását. A Balatonendréd és Lulla közt tervezett út védett területen vezetne, Illés szerint felháborító, hogy erre engedélyt adtak ki.

Rangerekkel védené a nemzeti parkokat a környezetvédelmi államtitkár

Itthon2010.09.17, 08:23

Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára azt mondta a Népszabadságnak, hogy fegyveres rangerekkel védené a nemzeti parkokat. Illés szerint két-három éven belül létrehozhatják a Zempléni Nemzeti Parkot.

Találgatják kirúgásuk okát a nemzeti parkok vezetői

Itthon2010.08.07, 15:03

Három nemzeti park vezetője vette át felmondólevelét szerdán a környezetvédelmi államtitkárságon, de egyetlen szavas indoklást sem kaptak. Illés Zoltán államtitkár döntött a menesztésükről, amit bejelentett a sajtóban, majd szabadságra ment. A kirúgott vezetők azt állítják, nem értik a helyzetet, és nem tudják, mihez kezdjenek.

Három nemzeti park vezetőit meneszti az államtitkár

Itthon2010.07.31, 11:28

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár három nemzeti park vezetőjét meneszti: megválik a hortobágyi, az őrségi és az aggteleki park igazgatóitól. A politikus azt mondta, a döntés hátterében gazdálkodási ügyek állnak.

Újabb vízügyi vezetőt menesztett Illés az árvíz miatt

Itthon2010.07.29, 12:25

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár csütörtökön menesztette Pintér Istvánt, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség vezetőjét. Az új vezetőtől Illés azt várja, hogy a jövőben árvízi területre ne adjon ki építési engedélyt.

Évtizedes mulasztás miatt épült ártérre a miskolci Auchan

Itthon2010.06.19, 09:07

Már Miskolc 1998-as rendezési tervében is beépítésre szánt területként szerepeltek azok az ártéri telkek, amelyeken a Sajó medrében álló, az áradás során víz alá került Auchan bevásárlóközpont felépült. A beépítés a kormány szerint súlyosbította az árvíz pusztítását, a környezetvédelmi államtitkár ezért a héten menesztette az országos vízügyi felügyelet főigazgatóját, aki az építkezésre engedélyt adott. Az [origo] birtokába került dokumentumok szerint a kirúgott vezető nem jószántából bólintott rá a beruházásra.

Illés szerint gyanús szerződéseket kötött a környezetvédelmi tárca

Itthon2010.06.18, 21:27

Milliárdos nagyságrendű szerződéseket kötött a kormányváltás előtti hetekben a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium korábbi vezetése - mondta a Kossuth rádiónak Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár. Illés szerint az informatikai és a PR-szerződések lehetnek problémásak.  A minisztérium előző vezetése szerint viszont minden szerződés szabályos volt.

Megtiltaná a kormány az ártéri építkezést

Itthon2010.06.17, 20:31

Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár törvényt módosítana annak érdekében, hogy a jövőben ne lehessen építkezni az árvízzel veszélyeztetett területeken. Az államtitkár azután mondta ezt, hogy egy ártérre épült miskolci hipermarketet teljesen elöntötte a megáradt Sajó.

Menesztik az ártéri építkezésekre engedélyt adókat

Itthon2010.06.16, 20:15

Menesztik a környezetvédelmi hatóság vezetőjét, mivel Miskolc mellett több bevásárlóközpont is ártérre épült, amiket elöntött a magáradt Sajó - közölte Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár. Az államtitkár megvizsgálja azt is, hogy van-e arra jogi lehetőség, hogy az épületeket lebontassa.

Az APEH szerint rendben volt a fideszes lisztosztás

Itthon2010.04.19, 18:05

Magánszemélyként nem áfaalany, ezért az adóhatóság szerint nem kell nyugtát adnia a kedvezményes áron kiosztott élelmiszerről Illés Zoltán fideszes képviselőjelötnek. A nyugták hiányát a kerület szocialista polgármestere kifogásolta, aki szerint ők sokkal több élelmiszert osztottak ki a rászorulóknak, mint Illés. Aggasztónak tartja Illés akcióját az LMP is, amelynek jelöltje a fideszes politikus egyetlen ellenfele lesz vasárnap.

Repetáztak a fideszes jelölt 200 forintos csomagjából a VI. kerületiek

Itthon2010.04.19, 11:46

Lisztet, cukrot és olajat osztott Illés Zoltán fideszes képviselőjelölt a VI. kerületben. Az élelmiszercsomagokat nem ingyen adta, de a kétszáz forintos egységár olyan kedvező volt, hogy sokan többször is végigállták a sort. Illés szerint ez nem szavazatvásárlás, mert ő korábban is osztott éllmiszert, és nem érdekli, ki kire szavaz, a lényeg, hogy mindenki menjen el a 25-i második fordulóra.

MN: Eljárást akar a Fidesz a nevében tárgyaló cég ellen

Itthon2009.10.15, 07:06

Jogi eljárást indíthat a Fidesz a Ro-Geo Kft. ellen, amely azt a látszatot keltette a párt szerint, mintha a Fidesszal közeli kapcsolatot ápolna - írja a Magyar Nemzet. A párt szerint csak a Fidesz esetleges választási győzelmére játszanak, hogy abból anyagi hasznot húzhassanak később. A napilap szerint büntetett előéletű ember és Dávid Ibolya sógora is a Ro-Geo tulajdonosa volt vagy az most is.

Előző
  • 1
  • 2
Következő