időközi választás

címke rss

Lemondott egy fideszes képviselő

Itthon2016.04.08, 16:01

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kisújszálláson lemondott egy fideszes képviselő. A 6-os számú egyéni körzetben június 26-án tartják majd az időközi választást. 

Csúnyán összeugrott az MSZP Gyurcsányékkal

Itthon2016.04.02, 12:57

A Fideszt segíti győzelemhez az MSZP azzal, hogy a 2014-es megállapodást felrúgva a szocialisták „ráindították” a saját jelöltjüket a Demokratikus Koalíció jelöltjére a dunaújvárosi időközi választáson, ahol a gyilkossággal gyanúsított fideszes politikus helyére választanak képviselőt. 

Megmutatjuk, hol szűnt meg a baloldal

Itthon2016.03.15, 21:38

A baloldali parlamenti ellenzék nem létezik a kis városok és a falvak világában, mivel 2014 ősze óta egyetlen időközi polgármester-választáson sem indultak. A kis településeken a független jelöltek taroltak, de a Fidesz támogatottsága ebben a szegmensben is közel 40 százalék, míg a Jobbik annak örülhet, hogy egyetlen falut sikerült elhódítania.

Tönkremehet Orbán varázsfegyvere

Itthon2016.03.10, 21:57

Egy teljesen új választói magatartás miatt aggódhat Orbán Viktor 2018-ban. Az időközi választások eredményei ugyanis azt mutatják, hogy a szavazók kezdenek alkalmazkodni az új választási rendszerhez, emiatt pedig elképzelhető, hogy csak akadozva működik majd a centrális erőtér. A kormánytöbbséget egyelőre nem fenyegeti veszély, de kétharmados többség feltehetően egy jó darabig nem lesz Magyarországon. Ha az ellenzéknek sikerül szorossá tennie a küzdelmet, akkor az LMP járhat a legrosszabbul.

Ahol már biztos Orbán 2018-as veresége

Itthon2016.03.07, 14:37

A Fidesz–KDNP csupán két kiemelt jelentőségű időközi választást tudott megnyerni a 2014 tavasza óta tartó ciklusban. A kormánypártok számára a legnagyobb kudarc a veszprémi és a tapolcai voksolás volt. A fideszes vereségek azonban nem jelentik azt, hogy az ellenzék felhőtlenül örülhet, mivel nagyrészt olyan körzetekben szavaztak, ahol egyébként a legutóbbi önkormányzati választáson sem rúgtak labdába a kormánypártok. 

Vona Gábor bukta a legnagyobbat Salgótarjánban

Itthon2016.02.29, 13:10

Az MSZP a salgótarjáni polgármester-választás legnagyobb nyertese, míg a Jobbik a legnagyobb vesztese. A kormánypártok bár 2014 őszéhez képest növelték táborukat a városban, ez nem volt elég a baloldal ellensúlyozásához. Thürmer Gyulának sem sikerült a nagy áttörés. 

Hajráznak a politikusok a salgótarjáni időközi választás előtt

Itthon2016.02.27, 13:31

Vasárnap tartják az időközi polgármester-választást Salgótarjánban, amelyet azért kellett kiírni, mert novemberben meghalt Dóra Ottó, a város 2014-ben megválasztott szocialista polgármestere. 

Százszázalékos diadal Drávakeresztúron

Itthon2016.02.21, 20:48

Cserdi Zsolt független jelöltet választották polgármesternek a Baranya megyei Drávakeresztúron vasárnap tartott időközi önkormányzati választáson. 

Friderikusz serpája kiosztotta Kövért

Itthon2016.02.17, 22:21

Ez már büntetőjogi kategória – fakadt ki Kövér Lászlóra a Pásztót független polgármesterként vezető egykori tévés. Dömsödi Gábor, aki 2013-ban könyvet írt Friderikusz és Hajdú serpája voltam címmel, az Origónak azt mondta, elfogadhatatlan, hogy a házelnök úgy kampányolt a kormánypárti jelölt mellett a salgótarjáni időközi választáson: az embereknek nem szabad hibázniuk, olyan polgármestert kell választaniuk, aki partnere tud lenni a kormánynak.  

Salgótarján döntetlenre áll, nálunk Ön is szavazhat

Itthon2016.02.12, 13:56

Fej-fej mellett áll Fekete Zsolt és Simon Tibor két héttel a salgótarjáni időközi polgármester-választás előtt – derült ki a Republikon Intézet legfrissebb felméréséből. 

Salgótarjánban és Varsóban reménykedhet a baloldal

Itthon2016.02.03, 20:24

A baloldalnak 2010 óta nem sikerült új szavazókat szereznie, pedig az Orbán-kormány lassan hat éve van hatalmon. Az még rosszabb hír az ellenzéknek, hogy az utóbbi hónapokban a megkérdezettek egyre nagyobb része elégedett a kormánnyal és az ország helyzetével. A baloldal a salgótarjáni időközi választáson fordíthat a számára kedvezőtlen trendeken, de az oktatási és egészségügyi dolgozók akciói is gyengíthetik a Fidesz–KDNP-t. 

Négyből három településen függetlenek nyerték az időközit

Nagyvilág2016.01.24, 22:47

Független jelöltek nyerték a vasárnapi időközi választásokat Bodrogkisfaludon, Kisherenden és Aszalón. Nyírcsaholyban a kormánypárti jelölt győzött.

Fölényes Fidesz-győzelem Szolnokon

Itthon2016.01.17, 22:50

Több mint 200 szavazattal győzött Rezák László, a Fidesz-KDNP jelöltje a szolnoki időközi önkormányzati választáson – értesült az Origo.

Az év első időközi választásai

Itthon2016.01.17, 10:07

Két települési önkormányzati és egy roma települési nemzetiségi képviselő-választást tartanak vasárnap az országban.

Most kiderül, hányadán állnak Orbánék

Itthon2016.01.16, 12:55

Két nagyvárosban tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap. A parlamenti erők közül csak a Fidesz-KDNP és a Jobbik jelenik meg a szavazólapokon, a többi nagyobb ellenzéki erő független jelölteket támogat.

Most kiderül, hányadán állnak Orbánék

Itthon2016.01.25, 13:57

Két nagyvárosban tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap. A parlamenti erők közül csak a Fidesz-KDNP és a Jobbik jelenik meg a szavazólapokon, a többi nagyobb ellenzéki erő független jelölteket támogat.

Tíz százalék alá zuhant a Fidesz

Itthon2015.12.30, 20:48

Az idei időközi választásokon a legtöbb szavazatot a független jelöltek söpörték be. A Fidesz-KDNP csupán a második lett, míg az MSZP meglepetésre leszorította a képzeletbeli dobogóról a Jobbikot.

Hamarosan megtudjuk, erősödött-e a Fidesz

Itthon2015.12.01, 20:42

Januárban és várhatóan márciusban a parlamenti pártok számára meglehetősen fontos választásokat tartanak majd Szolnokon, Hajdúszoboszlón és Salgótarjánban. Az utóbbi városban a baloldal tűnik esélyesnek, míg Szolnokon inkább a jobboldalnak áll a zászló.

Megbukott a választáson a fejbe vert MSZP-s jelölt

Itthon2015.11.23, 11:41

Antal Zsolt, korábbi független polgármester nyerte vasárnap az időközi választást a Tolna megyei Decsen. A képviselő-választáson két MSZP-s jelölt indult, de egyikük sem jutott be a testületbe. A múlt héten a szocialista párt egyik jelöltjét vascsővel fejbe ütötték.

Bolt helyett választani mehetnek

Itthon2015.11.22, 08:26

Három településen lesz ma időközi önkormányzati választás: helyi képviselőket és polgármestereket választanak.

Szupervasárnappal indul 2016

Itthon2015.10.28, 12:40

Szolnok után Hajdúszoboszlón is lemondott egy önkormányzati képviselő. A fürdővárosban egy civil szervezet képviselője távozott az önkormányzatból. Egy fideszes győzelem esetén éles helyzet lehet a hajdúszoboszlói testületben. Mindkét városban január 17-én szavaznak. 

Nagyon fontos választással indul 2016

Itthon2015.10.27, 10:17

Lemondott egy fideszes képviselő Szolnokon, ezért 2016. január 17-én időközi választást kell tartani a Tisza-parti városban. A választókerületben 2006 ősze óta mindig a Fidesz–KDNP nyert, de a baloldal az országos átlagához képest minden országgyűlési választáson jobban szerepelt. A kormánypártnak és az ellenzéknek is nagyon jól jönne egy év eleji választási siker.

Nagyot nyert az MSZP Angyalföldön

Itthon2015.09.20, 23:49

Több mint hatvan százalékot szerzett az MSZP és egy helyi civilszervezet közös jelötje az angyalföldi időközi önkormányzati választáson vasárnap. 

Vasárnap kiderül, hány százalékon áll a KDNP

Itthon2015.09.19, 14:29

A baloldalon belüli erőfelmérőnek tekinthető a hétvégi angyalföldi időközi önkormányzati választás, aminek a legnagyobb esélyese a Tóth József vezette helyi MSZP-s jelölt. A Fidesz nem indult el a voksoláson, hanem egy KDNP-s jelöltet támogat. A jobboldal legutóbb 2006-ban tudott a kerületben egyéni körzetet nyerni, de azt is csak az SZDSZ-nek köszönhette.

Négy időközi választás lesz szeptember 20-án

Itthon2015.09.15, 07:18

Négy településen lesz időközi önkormányzati választás szeptember 20-án, vasárnap: Budapest XIII. kerületében önkormányzati képviselőt, Kecskeméten, Miskolcon és Öcsödön települési nemzetiségi képviselőket választanak.

Az volt a lényeg, ne fideszes nyerjen

Itthon2015.09.01, 10:51

Nagyon simán győzött a Jobbik a tapolcai időközi önkormányzati választásokon, és a pártnak többsége lett a helyi képviselő-testületben. Lévai József, a város alpolgármestere, akit a Jobbikkal való összefogás miatt kizártak az MSZP-ből, azt mondta, hogy a voksoláson az volt a lényeg, ne fideszes nyerjen, mert könnyen Esztergom lehetett volna a városból.

A Jobbik mindent nyert Tapolcán

Itthon2015.08.30, 23:24

Tapolca mindkét körzetében a jobbikosok győztek. Naszályon egy független jelölt, a májusban elhunyt polgármester lánya lett a befutó.

Visszaszerezte hivatalát Tápiószele polgármestere

Itthon2015.08.09, 23:09

A 2014-es választások előtt polgármesterként már dolgozó Kovács Ferenc győzött a Pest megyei Tápiószelén vasárnap tartott időközi voksoláson, ahol a városvezető mellett új képviselő-testületet is választottak.

Jobbikos polgármestert választott Cserháthaláp

Itthon2015.08.10, 08:30

Dócs Dávidot, a Jobbik Magyarország Mozgalom jelöltjét választották a Nógrád megyei Cserháthaláp polgármesterévé. 

Három településen választanak ma

Itthon2015.08.09, 07:15

Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Cserháthalápon és Szentbalázson polgármestert, Tápiószelén polgármestert és képviselő-testületet is választanak.

Új csodafegyverrel próbálkozik a Fidesz

Itthon2015.08.07, 08:37

Tapolcán augusztus 30-án két egyéni önkormányzati körzetben tartanak időközi választást jobbikos politikusok lemondása miatt. A radikálisoknak győzelmük esetén relatív többségük lenne a Veszprém megyei városban. A Fidesz nem indul, ehelyett független jelölteket támogatnak.

A függetlenek nagyon elverték a kormányt

Itthon2015.07.21, 08:50

A független jelöltek taroltak az elmúlt fél év időközi választásainak összesített eredménye alapján. Az országgyűlési és az önkormányzati választásokon a Fidesz végzett a második helyen a Jobbik és a szocialisták előtt.

Szeptemberben új választás lesz a XIII. kerületben

Itthon2015.07.14, 10:18

Időközi választást tartanak szeptemberben a XIII. kerületben az egyik szocialista képviselő halála miatt – tudta meg az Origo. A voksolás nem befolyásolja a testületen belüli erőviszonyokat, bár óriási meglepetés lenne, ha nem az MSZP győzne Angyalföldön.

Négy településen lesz időközi választás vasárnap

Itthon2015.07.14, 08:29

Négy településen lesz időközi önkormányzati választás vasárnap: polgármestereket, önkormányzati képviselőket választanak.

Ismét választanak Tapolcán

Itthon2015.06.03, 12:18

Két egyéni önkormányzati választókerületben is szavaznak majd Tapolcán augusztus 30-án. Az időközi választást az országgyűlési képviselőnek választott, jobbikos Rig Lajos és Dobó Zoltán polgármester lemondása miatt tartják majd. Áprilisban és tavaly októberben is a radikális párt győzött.

A Munkáspárt ismét csak egy szavazatot kapott

Itthon2015.05.31, 20:53

Kökény Béla független jelölt nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást a Heves megyei Szúcson. 

A város, ahol mindig megégnek a pártok

Itthon2015.05.21, 16:59

Nincs rés a veresegyházi civil pajzson, hiába próbált öt párt is új mandátumhoz jutni a településen. A Fidesz a vasárnapi időközi választáson a saját lábában botlott el, a Munkáspártot képviselő idős cipész pedig örül, hogy végül nem őt választották. A városban jártunk, ahol a polgármester megállította az időt.

Letaszították a Fideszt az első helyről

Itthon2015.05.19, 08:36

Az elmúlt hónapok időközi választásainak eredménye alapján úgy tűnik, a választóknak elegük van a pártokból. A Fidesz tovább veszített a támogatottságából, miközben az MSZP és a Jobbik némileg erősödött. A függetleneken és a három párton kívül mások nem rúgtak labdába.

Ilyet még nem mondott az MSZP a Jobbikról

Itthon2015.04.20, 12:30

Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese szerint a múlt heti tapolcai időközi országgyűlési választás eredménye azt mutatta, hogy komolyan kell venni a Jobbikot.

Megvan a tapolcai választás végeredménye

Itthon2015.04.16, 16:49

A jobbikos Rig Lajos nyerte a mandátumot a vasárnap tartott tapolcai időközi országgyűlési választáson - közölte az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda vezetője, miután megszámolták a szavazatokat abban a szavazókörben, amelyikben bevárták a külföldön leadott voksokat.

Súlyos baki miatt csúszott le a választásról a fideszes jelölt

Itthon2015.04.16, 12:03

Nem indulhat a május 17-i önkormányzati képviselő-választáson Veresegyházán a Fidesz–KDNP jelöltje: a jelöléséhez szükséges támogató aláírásokat ugyan összegyűjtötte, de segítői súlyos hibát vétettek.

Orbán futballhasonlattal ismerte el a vereséget

Itthon2015.04.13, 09:58

A Facebook-oldalán köszönte meg Orbán Viktor a Fidesz tapolcai jelöltjének, Fenyvesi Zoltánnak a munkáját. A miniszterelnök bejegyzésében egy futballhasonlattal élt. 

Nagyobb pofon, ha jobbról kap ki a Fidesz

Itthon2015.04.12, 22:22

A tapolcai vereség tanulsága, hogy a jövőben az MSZP-nek is érdemes lenne mozgalmibb jellegűvé tenni a kampányait, véli Gőgös Zoltán. Az elnökhelyettes szerint ugyanis ez lehet a Jobbik tapolcai sikerének a titka.

Baj van, ha a kocsmában politizálnak

Gazdaság2015.04.12, 19:39

Késődélután az ős MSZP-s Ajkán a plakátokon kívül semmi nem utalt arra, hogy ma választások vannak. A helybeliek a szocialista jelölt győzelmét várják. Kiderült, hogy a fiatalokat kevésbé érdekli a demokrácia.

Fideszes plakátok, jobbikos lufik

Itthon2015.04.12, 19:44

A hangulat vidám és karneváli Tapolcán az időközi parlamenti választás napján. Kolbász illata száll, szól a dzsessz. Sok a fideszes plakát és a jobbikos lufi, bár van, aki szerint már Vona Gábor is kommunista. A jobbikos jelöltet, Rig Lajost azonban még ők is tisztességes embernek tartják. Rig és a fideszes Fenyvesi Zoltán járja a várost, az MSZP-s Pad Ferencet viszont még plakát formában is nehéz megtalálni. Ugyanakkor Révfülöpön kevés érdeklődést keltett a szavazás.

Elszabadultak az indulatok Tapolcán

Itthon2015.04.12, 19:30

A Fidesz szerint több alkalommal zaklatták az önkénteseit Veszprém megye 3-as számú országgyűlési egyéni választókerületében. A kormánypárt azt közölte, hogy felgyújtották és megrongálták a plakátjait, ezért feljelentést tesz. Az MSZP úgy véli, nagy a pánik a kormánypártban, és hozzátették, hogy aktivistáik biztos, hogy nem tettek ilyet. A Jobbik közölte, hogy ők betartják a szabályokat, és visszautasítják a Fidesz rágalmait. 

Kihátrált a Fidesz a tapolcai jelöltek vitájából

Itthon2015.04.08, 23:44

Az utolsó pillanatban mondta le a Fidesz a tapolcai időközi országgyűlési választás három legesélyesebb jelöltjének tévés vitáját. Az MSZP és a Jobbik nem lepődött meg a döntésen. Az ATV ugyanakkor jelezte, továbbra is azon dolgoznak, hogy megvalósuljon a vita. 

Ezért örülnének a Fidesz-vereségnek

Itthon2015.04.03, 10:54

Bár az országos felmérések a baloldali pártok és a Jobbik közel azonos támogatottságát mutatják, az utóbbi hónapok időközi választásain általában kétszereplős versenyeket láthattunk. Április 12-én országgyűlési választást tartanak a tapolcai körzetben, ahol egyelőre hárman esélyesek a győzelemre. Egyes fideszesek nem tartanák tragédiának, ha a jelöltjük vereséget szenvedne.

Orbán maga megy Tapolcára begyűjteni az aranyat

Itthon2015.04.02, 19:30

Lázár János szerint a kormányfőnek bele kell állnia az időközi választás kampányába Tapolcán, hogy győzhessenek. Vagyis a Fidesz beveti a miniszterelnök-pártelnök személyes meggyőző erejét, hogy maga mellé állítsa a tapolcaiakat. Erre szüksége is lesz a pártnak: szoros lesz az április 12-i voksolás.

Elsöprő baloldali győzelem Újpesten

Itthon2015.03.23, 08:28

Az MSZP és a DK közös jelöltje, Barrel Zoltán nyerte az újpesti időközi önkormányzati képviselő-választást.

Kocsis Máté Tapolcán gyurcsányozott

Itthon2015.03.16, 23:35

Az emberek életkörülményeinek javítását nevezte az április 12-i tapolcai időközi parlamenti választás tétjének a Fidesz kommunikációs igazgatója.

A Fidesz választást nyert

Itthon2015.03.02, 07:26

A Fidesz jelöltje nyert a karcagi időközi választásokon, maga mögé utasítva a Jobbikos jelöltet. Gyomaendrődön azonban egy civil szervezet jelöltje győzte le a kormánypártot. 

Csúnya választási pofonokat kapott a Fidesz

Itthon2015.03.01, 19:56

Nemcsak a közvélemény-kutatásokban, hanem az éles választási szituációkban is egyértelműen látszik, hogy a Fidesz–KDNP jelentős szavazói csoportokat veszített el 2014. október óta – derült ki az Origo számításából, amelyekben az időközi választások eredményeit elemeztük. Az utóbbi hónapokban a független jelöltek támogatottsága nőtt jelentősen, nagy vesztes a Jobbik és az LMP.

Kósa egy független jelölt győzelmével dicsekedett

Itthon2015.02.23, 15:06

Kósa Lajos szerint csak akkor lehet következtetéseket levonni, ha az időközi önkormányzati választásokat is megnézik. A Fidesz alelnöke a parlamentben két hétvégi győzelemről beszélt, de az egyik esetben a szavazólapon nem volt rajta a kormánypárt logója.

Orbán népszerűségvesztéséről cikkezik a külföldi sajtó

Nagyvilág2015.02.23, 13:33

A nemzetközi sajtó is felfigyelt a veszprémi időközi választás eredményére. Kész Zoltán váratlan győzelme után több külföldi hírportál is Orbán Viktor és a Fidesz népszerűségvesztésére figyelmeztetett. 

Bencsik János megint figyelmezteti a Fideszt

Itthon2015.02.23, 12:10

Ismét figyelmeztette pártját a kritikus tatabányai fideszes képviselő, Bencsik János. A trafikok, az útdíj és a földtörvény ügyében a Fidesszel szembemenő politikus a veszprémi bukás után jelezte pártjának: szólt, hogy ha így folytatják a kormányzást, vagyis nem lesz "tartalmi, stílusbeli és személyi korrekció", annak rossz vége lesz.

Veszprém után sem szűnik meg a Fidesz-kétharmad

Itthon2015.02.23, 09:11

Az ellenzék számára szimbolikus győzelem, a Fidesz-kétharmad számára pedig nem feltétlenül végleges vereség, hogy az ellenzéki támogatással indult, független Kész Zoltán nem várt előnnyel verte meg fideszes ellenfelét. Az ellenzék egy része már előrehozott választást követel. Miközben a kétharmadot csak bizonyos esetekben bukta a kormánykoalíció.

Orbán Viktor elárulta: tanult valamit a veszprémi vereségből

Itthon2015.02.23, 07:37

Orbán Viktor sem maradhatott néma a kormánypártok és a Fidesz-kétharmad veszprémi bukása után. A miniszterelnök a Facebookon üzent.

Szavazzon a veszprémi uszodáról

Itthon2015.02.22, 23:10

Vajon a kormánypárti bukás után megépül az ígért 4 milliárdos uszoda Veszprémben?

Az ellenzék egy része már előrehozott választást akar 2016-ban

Itthon2015.02.23, 00:51

Előrehozott választást emleget a Demokartikus Koalíció és a Párbeszéd Magyarországért is az általuk is támogatott, független Kész Zoltán veszprémi győzelme után.

Széles Gábor már megtalálta a bűnbakot

Itthon2015.02.23, 07:42

A vállalkozó tudja, ki örül a legjobban Kész Zoltán veszprémi győzelmének.

Kész Zoltánnak nincs 11 fideszes ellenfele

Itthon2015.02.18, 17:54

Elmarasztalta a Kúria Kész Zoltán veszprémi független képviselőjelöltet, amiért kamujelöltekről és kalandorokról beszélt a Fidesszel összefüggésben. Az őt támogató MSZP pedig a jelek szerint nem tudja visszalépésre bírni "demokratikus értékeket valló" riválisait.

Kiderül, ígér-e stadiont a veszprémieknek Kész Zoltán

Itthon2015.02.12, 12:28

Ismerteti részletes programját a február 22-i veszprémi választáson induló független Kész Zoltán, aki elárulja, ígér-e például stadiont az ott élőknek. Fideszes vetélytársa - aki egy belső felmérés szerint 6 százalékkal vezet - nem akart nyilatkozni az Origónak, de fórumot tart, talán ott elárulja terveit.  

Szoros verseny várható a veszprémi időközin

Itthon2015.02.09, 21:29

Mindössze néhány százalék különbséget mutatott ki egy közvéleménykutatás a február 22-i veszprémi időközi választás két legesélyesebb jelöltje között. Az ellenzék által is támogatott független Kész Zoltán népszerűsége 37 százalék, ami csak 6 százalékkal kevesebb a kormánypárti jelöltnél.

Megsemmisítették a pilisi időközi választás eredményét

Itthon2015.01.29, 19:42

Megsemmisítette a Pest megyei Pilis 8-as számú egyéni választókerületben január 25-én tartott időközi voksolás eredményét, és megismételteti a szavazást a helyi választási bizottság. Az MSZP megyei szervezete fellebbez.

Krumpliosztás a pilisi választás előtt

Itthon2015.01.28, 17:48

Egy videofelvétel szerint ételt osztott az MSZP a pilisi időközi választás előtt, amelyet a párt jelöltje nyert. Most úgy tűnik, hogy nem a szocialisták, hanem a DK, és nem ételt, hanem tartós élelmiszert osztott a településen. Több feljelentést is tettek, de döntés még nem született.

Lázár az Origónak: Kár volt nyilvánosan vitázni az öregekkel

Itthon2015.01.23, 22:00

Tanulságosnak nevezte Lázár János a Fideszen belüli vitákat, bár sajnálja, hogy a nyilvánosság előtt zajlottak. A miniszter az Origónak beszélt arról, hogy figyelni kell ugyan a közvélemény-kutatási adatokra, de parlamenti választás majd csak 2018-ban lesz. Szerinte „Merkel álmodni sem merne ekkora többségről.”

Van már polgármester Zalamerenyén, Tanakajdon és Fancsalon is

Itthon2015.01.18, 21:44

Időközi polgármester- és helyi képviselőválasztást tartottak tíz településen vasárnap. Független jelöltek nyertek.

18 párt gyűjthet aláírásokat Veszprémben

Itthon2015.01.09, 16:59

Pénteken két újabb pártot vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság a veszprémi időközi választásokra. Így már 18-an gyűjthetnek aláírást keddtől.

Megvan az LMP jelöltje is a veszprémi időközin

Itthon2015.01.02, 14:56

Gerstmár Ferenc, az LMP helyi önkormányzati képviselője a párt jelöltje a február 22-i veszprémi időközi országgyűlési választáson - jelentette be az LMP társelnöke.

Volt fideszest indít a baloldal Veszprémben

Itthon2014.12.03, 19:02

A vélhetően saját jelöltet állító Jobbikon és LMP-n kívül már az összes ellenzéki párt, valamint helyi civilek támogatását is bírja Kész Zoltán. Az egykor a Fideszben politizáló, de a párttal már 10 éve szakító, a februári veszprémi időközi választáson függetlenként induló helyi tanár, sportriporter célja, hogy megszerezze Navracsics Tibor parlamenti mandátumát, és így megbontsa a Fidesz kétharmadát.

Exfideszes kétharmad-bontó jelentkezett Veszprémben

Itthon2014.11.29, 15:06

A Közfelháborodás napjának veszprémi szónoka, az exfideszes Kész Zoltán is elindul a február 22-i időközi választáson, hogy lebontsa a Fidesz-kétharmadot. Az egykori fideszes Független jelölt lesz, de elfogadja az ellenzéki pártok támogatását, kivéve a Jobbikét.

Navracsics: Másodlagos a kétharmad sorsa Veszprémben

Itthon2014.11.28, 19:58

A veszprémi választókerület nemes préda, olyan jelölt kell oda, aki ismeri a helyieket és a problémákat, mert az ott élőknek másodlagos a kétharmad sorsa. Erről Navracsics Tibor uniós biztos beszélt az InfoRádiónak. A nem helyi bejelentkezőktől a választási kultúrát félti.

Török Gábor mindenkié, és végül senkié sem?

Itthon2014.11.28, 15:45

Tartották Orbán Viktor „jelöltjének”, de az ellenzéki pártok által támogatottnak is, sőt még Csányi Sándor „emberének” is, amiért el akart indulni a veszprémi időközi választáson, Török Gábor szerint azonban egyik sem igaz.

Békejobb vagy ököl Orbánnak Simicska bejelentése

Itthon2014.11.26, 17:41

Bár nem úgy tűnik, valójában békejobbot nyújt Orbán Viktornak Simicska Lajos, aki csak nyomást gyakorolna a kormányfőre azzal, hogy felvetette indulását a Fidesz-kétharmadról szóló veszprémi választáson. Ám aligha indul el: azzal többet veszítene, mint amennyit nyerhet. Elemzőket kérdeztünk.

A lájkvadász Török Gábor Navracsics helyére lépne

Itthon2014.11.24, 12:07

Újra belevetné magát a politikába Török Gábor politológus, aki volt már önkormányzati képviselő Aszófőn, most viszont parlamenti mandátumért indulna Navracsics Tibor helyén Veszprémben. De csak ha kap egymillió lájkot a Facebookon. Illetve már megelégszik 22 194-gyel is.

Februárban a kétharmad lesz a tét Veszprémben

Itthon2014.11.23, 22:59

Horváth Imre az MSZP jelöltje nyerte az újpesti időközi országgyűlési képviselő-választást. A szocialisták szerint az eredmény reményt adhat. Úgy vélik, ezzel a győzelemmel megkezdődött a kétharmad lebontása. A Fidesz csak egy szűkszavú közleményt adott ki, ellenfelüknek nem gratuláltak. Az Origo által megkérdezett politikai elemző szerint az MSZP jelöltjének nem a győzelme, hanem annak aránya volt meglepő.

Nyert az MSZP Újpesten

Itthon2014.11.23, 21:28

Horváth Imre, a Magyar Szocialista Párt jelöltje nyerte az újpesti időközi országgyűlési képviselő-választást a szavazatok 98,79 százalékos feldolgozottsága után közzétett adatok szerint. A nem végleges összesítés szerint valamivel több mint 26 ezren voksoltak.

Holnap lehet üzenni Orbán Viktornak

Itthon2014.11.22, 10:23

Az LMP szerint a vasárnapi újpesti időközi országgyűlési választás jó lehetőség arra, hogy az emberek megüzenjék Orbán Viktornak: elegük van a korrupcióból, a szegénységből. hasonlóan gondolkodnak a szocialisták és Schmuck Andor is.

A számok szerint szorosan, de győz a baloldal Újpesten

Itthon2014.11.21, 13:33

Kiss Péter MSZP-s országgyűlési képviselő halála miatt kell az Újpest jelentős, míg Angyalföldnek csupán egy kis részén élőknek idén már negyedszer a szavazóurnákhoz járulniuk november 23-án. A tét nem kicsi: ha győz a baloldal, jövőre akár elfogyhat a Fidesz–KDNP kétharmada, ha nem, Orbánék nyugodtan hátradőlhetnek. 

Újpestiek, figyelem!

Itthon2014.11.15, 09:44

Szombat 16 óráig kérheti felvételét a külképviseleti névjegyzékbe az a választópolgár, aki a november 23-ai újpesti időközi országgyűlési választáson nem Magyarországon, hanem a 96 külképviselet valamelyikén kíván szavazni.

Legalább 16 újpesti szavazna külföldön

Itthon2014.11.14, 09:39

A november 23-ai újpesti időközi országgyűlési választáson induló pártok közül egy sem jelentett be a csütörtöki határidőig megfigyelőt a külképviseleti szavazásra a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.

Elkészült a 2015 eleji választási menetrend

Itthon2014.11.11, 09:55

2015 első két hónapjában összesen 20 időközi választást tartanak majd.

Nagyon aktív volt a Fidesz, az MSZP és a Jobbik

Itthon2014.11.08, 12:07

Nyolc tagot delegáltak az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságba a péntek délutáni határidőig a november 23-i újpesti-angyalföldi időközi országgyűlési választáson induló jelöltek és jelölőszervezetek.

Tavaszig nem üzenhetünk hadat senkinek

Itthon2014.11.06, 06:03

Ha nyer az MSZP Újpesten, a kormánypárt majd csak a későbbi, veszprémi időközi választáson szerezheti vissza minősített kétharmados többségét az Országgyűlésben. E nélkül nem váltható le az államfő, és hadba sem léphetünk.

Nem kérnek a KGB-s múltból a baloldalon

Itthon2014.11.04, 08:23

A Demokratikus Koalíció és az Együtt nem támogatja Horváth Imrét, az MSZP újpesti országgyűlési képviselőjelöltjét, aki sajtóhírek szerint féléves kiképzést kapott a szovjet titkosszolgálattól. Horváth Imre azt mondta, hogy valóban elvégzett egy tanfolyamot a KGB-nél, de nem áll semmilyen kapcsolatban a szervezettel, és nem lép vissza a jelöltségtől Újpesten. 

Hivatalosan csak egy egyéni jelölt van Kiss Péter helyére

Itthon2014.10.19, 09:37

Hétfőn délután négykor lejár a jelöltbejelentési határidő a november 23-ai újpesti időközi parlamenti képviselő-választásra; a jelölőszervezetek addig gyűjthetnek ajánlásokat és addig adhatják le az ajánlásgyűjtő íveket.

Schmuck Andor Kiss Péter helyére pályázik

Itthon2014.10.14, 13:55

Schmuck Andor, a szociáldemokraták elnöke indul a november 23-ára kiírt időközi országgyűlési választáson, amelyen a nyáron elhunyt Kiss Péter parlamenti mandátumát nyerheti el.

Sokan szavaznának külföldön az újpesti időközi választáson

Itthon2014.10.04, 11:20

Sokan jelentkeznek a külképviseleti szavazásra az újpesti időközi országgyűlési képviselőválasztáson annak ellenére, hogy nem a választókerületben laknak; az ő kérelmüket el kell utasítania a jegyzőnek.

Bukott emberével hódítaná el Újpestet a Fidesz

Itthon2014.09.25, 12:57

Már az önkormányzati választások előtt szűk egy héttel meg kell kezdeniük a pártoknak az ajánlások gyűjtését a Budapest 11-es számú körzetben tartandó időközi országgyűlési választásra. A parlamenti erők közül egyelőre a Fidesz és az LMP jelöltje tűnik biztosnak, a többiek még nem döntöttek. Kormánypárti győzelem esetén még biztosabb lenne a kétharmad.

Űrkikötőt és teleportot építene Újpesten a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Itthon2014.09.18, 16:39

A frissen bejegyzett viccpárt elnöke, Kovács Gergely elmondta, Újpesten űrkikötőt és teleportot építenének, ha megnyernék a novemberi időközi választásokat.

Időközi választást kell tartani Újpesten

Itthon2014.07.30, 12:29

Időközi választást kell kiírni Kiss Péter halála miatt a mandátum megüresedésétől számított 120 napon belül. Az időközi választás időpontját úgy kell kijelölni, hogy a kitűzés és a szavazás napja között legalább 70, de legfeljebb 90 nap legyen.   

Nem csitulnak a kedélyek Fóton

Itthon2014.03.04, 18:12

A változatosság kedvéért most Takács István, a vasárnapi fóti időközi választáson alulmaradt baloldali jelölt beszél kampánycsendsértésről, láncszavazásról és a szavazók szervezett szállításáról. Takács novemberben még nyerni tudott, a választási eredményeket azonban érvénytelenítették, pont olyan indokok miatt, mint amiket most ő említ.